Ukrajna. Az oktatási törvény és az érdekérvényesítő kárpátaljai magyarok

Ukrajna fő politikai ereje a kárpátaljai magyarok által is felhatalmazva hozza döntéseit. Most éppen ezt: a nagy port kavaró új oktatási törvényt

Siránkozás helyett kis különvélemény

Alábbi írásomban szándékosan fogalmazok sarkosan. Véleményemmel nem kívánok senkit provokálni – elgondolkoztatni azonban igen. Aki járatlan a témában, nem ismeri az előzményeket, bizonyos ismereteket itt szerezhet: Összefoglaló az új ukrán oktatási törvényről

1. Kezdjük egy felütéssel: politikai felelőssége okán a kárpátaljai magyarság képviseletét az ukrán parlamentben rosszul ellátó

Brenzovics László mondjon le!

Mint ismeretes, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke úgy jutott mandátumhoz az ukrán törvényhozásban, hogy a Petro Porosenko Blokk (BPP) választási listájának 62. helyén szerepelt, ma is tagja az ukrán államfő pártja parlamenti frakciójának. Azaz

Brenzovics László tagja annak a kormánypárti frakciónak, amely elfogadta az új oktatási törvényt.

Ezért osztoznia kell a felelősségben akkor is, ha a törvény elfogadása ellen szavazott. De lemondania nem ezért kell, hanem mert nem valósította meg kitűzött célját, azaz politikusként kudarcot vallott, nem volt képes érvényesíteni a kárpátaljai magyarság érdekeit, holott ezzel a felhatalmazással ült be a bársonyszékbe.

Mindenekelőtt a kárpátaljai magyar közösség stratégiai céljainak megvalósításán fog dolgozni az új ukrán törvényhozás képviselőjeként – mondta pénteken Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, aki parlamenti mandátumot szerzett az államfő pártjának listáján. Hangsúlyozta, azon fog munkálkodni az ukrán törvényhozásban, hogy sikerüljön elérni azokat a célokat, amelyeket a KMKSZ és az elnökjelölt Porosenko közötti választási megállapodásban fektettek le májusban. Ide sorolható a kárpátaljai magyarok európai szabványoknak megfelelő nyelvhasználati jogainak a biztosítása, a magyar oktatási rendszer fejlődéséhez szükséges feltételek megteremtése, a tömbmagyarság érdekeinek figyelembe vétele az ukrajnai területi-közigazgatási reform során, és nem utolsó sorban a kárpátaljai magyarság parlamenti képviseletének lehetővé tétele – tette hozzá. (forrás – kiemelés tőlem, bdk)

A kitűzött célokkal épp ellentétes az új oktatási törvény, Brenzovics csúfos kudarcot vallott, épp ellenkezője történt annak, mint aminek elérését célul tűzte ki – ezért most nem jajveszékelnie kell a sajtóban és újabb ígérgetésekkel hinteni a port a kárpátaljai magyarok szemébe, hanem – belátva teljes sikertelenségét – le kell mondania.

2. Ám az ügyben nemcsak Brenzovicsé a felelősség, hanem a KMKSZ-é is, amely a 2014-es választások idején teljes mellszélességgel kampányolt Porosenko és pártja mellett, így

a KMKSZ egye meg, amit főzött!

Ők akarták, hogy ez a politikai erő kerüljön hatalomra, ők kötöttek szövetséget, nekik kellett elnöknek az új oktatási törvény megszavazását nagy megelégedéssel fogadó és a törvényt büszkén aláíró Porosenko – akkor most ne vinnyogják tele a sajtót, hanem szaggassák meg az ingüket és szórjanak hamut a fejükre. Az se  baj, ha kicsit még forró.

3.  A KMKSZ bűne, hogy a kárpátaljai magyarságot megtévesztve elhitette a szavazókkal: éppen Porosenko és pártja kell nekik. Ám a vásár kettőn el: a KMKSZ hitegetett, ígérgetett, kampányolt, a kárpátaljai magyarok nagy része pedig elhitte. Ha ilyen ostoba volt és szavazatával hatalomra segítette ezt a politikai erőt, akkor most

a kárpátaljai magyarság is viselje döntése következményeit!

Ukrajna fő politikai ereje a kárpátaljai magyarok által is felhatalmazva hozza döntéseit. Most éppen ezt. A siránkozásnak tehát nincsen helye, már csak azért sem, mert például a kárpátaljai magyar falvakban a PPB még a megyei átlagnál is jobban szerepelt (köszönhetően a KMKSZ kampányának).

Petro Porosenko Blokk magyar falvakban

A Petro Porosenko Blokk támogatottsága a magyar falvakban volt a legnagyobb. A magyar településeken élő lakosság 42%-a adta voksát az elnök nevét viselő pártszövetségre. (forrás)

Persze lehet arra hivatkozni, hogy a kárpátaljai magyarok nem önhibájukból képtelenek az érdekérvényesítésre, hanem megtévesztett vétlen áldozatok, hogy a KMKSZ-t és Brenzovicsot nem a helyezkedés és pozíciószerzés (netán az anyagi érdek) motiválta, hanem átverték őket az ukránok. Ám mielőtt telekürtölnénk a sajtót azzal, hogy hátba szúrtak minket, valljuk be, hogy a hátunkat mi magunk fordítottuk oda a késüket annyira soha nem is rejtegetők keze ügyébe.

Az ördög és a részletek

ordog-reszletekbenElőbbi az utóbbiakban lakozik, mint tudjuk. Éppen ezért a részletek akár fontosabbak is lehetnek, mint a nagy egész, mert gyakran apróságokon múlnak, dőlnek el a legnagyobb dolgok is. Most én mégis arról vagyok kénytelen beszámolni, hogy elvesztettem érdeklődésemet az egyes részletek iránt, és egyre inkább az izgat és nyugtalanít: végeredményben mire fut ki, hogyan és miként lesz vége ennek az egésznek.

Éveken át szinte napi rendszeresség dohogtam ezen-azon éppen aktuális blogomban, egy-egy témát összegezve cikkeket publikáltam lapokban, folyóiratokban. Reagáltam szinte minden fontosabbnak gondolt eseményre, fejleményre, ha nem is azonos mértékben, de odafigyeltem mind a magyarországi, mind az ukrajnai történésekre: politika, közélet, kultúra; a határon túli magyarság problémaköre; a kárpátaljai magyarság helyzete, válsága; a liberális eszmék és a kisebbségi jogok… Mindenről volt közreadandó véleményem, napi szinten tettem szóvá visszásságokat, igyekeztem figyelmeztetni veszélyekre, rossz tendenciákra, hibás döntésekre és ártalmas gyakorlatra. Elemeztem, élcelődtem, dohogtam. Fenemód érdekeltek a részletek, szemet szúrt minden apróság, lecsaptam, amire lehetett – miközben persze a nagy eszmék és globális érdekek védelmében hatajkodtam: emberi szabadság, egyéni és kollektív kisebbségi jogok (ezen belül a kárpátaljai magyarság hosszú távú érdekei), nyugati értelemben vett liberális demokrácia, sokszínű kultúra, a sokféleség igénye, tabuk és tilalmak nélküli alkotói szabadság…

Mondtam, mondtam a magamét – és mire mentem vele? Hát hiszen minden rosszabbra fordult.

Magyarországon 2010-től olyan politikai és társadalmi változások történnek, amelyek teljességgel ellentétesek az én eszményeimmel, a magyar társadalom többsége számára elfogadottá váltak a számomra legelutasítottabb nézetek, folyik a Horthy-éra ideológiájának a restaurációja, visszalopakodnak a jobboldali konzervativizmus legrosszabb hagyományai. Szitokszóvá vált az európaiság és a liberalizmus, viszont már a parlamentben is lehet zsidózni és cigányozni – „az utca” vagy „az internet” névtelen emberének teleszájú fröcsögéséről nem is szólva. Álszent, cinikus, hazug, pökhendi és bunkó mód viselkedő, magánvagyont harácsoló korrupt senkiházikból álló politikai klán uralja az országot, élükön egy diktátori hajlamú, mindenre elszánt szociopatával – akinek remek esélyei vannak arra nézvést, hogy a kicsit itt-ott megnyomorított választási törvénynek és a szavazók szinte töretlen támogatásának köszönhetően még sokáig hatalmon maradjon. Mert az alattvalóknak felettébb tetszik, amit művel, tetszik nekik a turul vérvonal, elhiszik, hogy származási alapon hazaárulók a baloldaliak, rácuppannak halálbüntetésre, idegengyűlöletre… Igen, ezek azok a részletek, amelyektől benn ugyan forrongok, émelygek, amelyek ellen zsigerileg tiltakozom – de megírni a sok mocskot már semmi kedvem. Röffent egyet L. Simon?, mond valami bődületeset Kósa?, álszenteskedik Balog?, hazudik egy kapitálisat Lázár vagy Rogán? Elfeledkezik egy milliárdjáról Mészáros? Kitagadja a magyarságból a nemzet felét és stadiont épít az ablaka alá Orbán? Felszámol vagy lenyúl a rendszer mindent, ami még nem volt az övé? Megvásárolja a független művészeket és az „őfelsége ellenzéke” szerepébe szorítja a tehetetlen másik oldalt? Minden mozzanat felháborít – de ugyan mi változik attól, ha ezt a felháborodásomat megírom?

Ukrajnában 2013 őszén szabadult ki a rossz szellem a palackból. A dugófeszegetők akár jót is akarhattak, csak rosszkor és rossz helyen akarták az európai fordulatot: visszájára sült el minden. Az ország azóta önveszte felé gyalogol hol kisebb, hol nagyobb, hol visszakozó léptekkel. A halott egyre több, az értelmes nyilatkozat egyre kevesebb, a mozgósítás napról napra erőszakosabb. Az abszurditásig kaotikus viszonyok közepette versenyt futnak az indulatok a gáz hétszereződő árával.  Végveszélyre utal, hogy olykor az egyetlen biztos mechanizmus, ami üzemeltette a közigazgatást és a  gazdaságot, a korrupció gépezete sem működik. Hiába jön kintről a temérdek segély, támogatás, hatalmas hitel – nem elég arra, hogy békére korrumpálják azokat, akiknek jobb üzlet az állóháború.

Mindeközben a felszámolódás reális veszélyével Kárpátalja magyarsága már nem egyszerűen csak szembenéz, hanem alighanem túl van valamiféle holtponton. A közösség a rendszerváltás óta küzd saját belső problémáival anélkül, hogy hatékony politikai érdekképviseletét megteremtette volna. Néha mégis voltak biztató jelek, egy-egy területen születtek (főleg magyarországi támogatással) szép eredmények – és ezeket lehetett nagyra értékelni akkor is, ha a közösség – mint egységes egész – diszfunkcionalitást mutatott és lassan, de biztosan, fogyott, morzsolódott, öregedett, hígult. Most azonban már nagy naivitásról (vagy cinizmusról) árulkodik, ha valaki a kárpátaljai magyarság szülőföldön történő boldogulásáról beszél –  hiszen a fizikai megmaradása is erősen kétséges. Nem, kérem, szó sincs boldogulásról. Esetleg ideig-óráig történő túléléséről – de vajon érdemes-e túlélésre berendezkedni egy zuhanó repülőgépen? Nem, nem érdemes – húzzák meg egyre többen a katapult karját. Huncut, aki elvitatja igazukat.

Nos: írjam meg napi szinten az aggodalmaimat?

A részletek, a napi események dühítenek és rémülettel töltenek el – de most most már igazából az érdekel, hogy mi lesz ennek az egésznek a vége. Az érdekel, hogyan és mikor fog megbukni Orbán hazug és álszent rezsimje. Elsodorja a népharag? Forradalom lesz? Békés vagy fegyveres? Vagy mégis összeszedi magát a teszetosza, önmaga identitását megtalálni képtelen, elhiteltelenedett baloldal és csoda folytán választást nyer? Vagy bejelentkezik végre egy új, általam húsz éve vágyott nemzeti liberális párt és újraegyesíti a nemzetet?  Vagy jön a Jobbik mindent és mindenkit elsöprő győzelme és Magyarország végérvényesen kiiratkozik a demokratikus jogállamok sorából? Ez utóbbi lehetőség – mint végkifejlet – sokkal jobban nyomaszt, mint bármilyen aktuális történés.

És mi lesz Ukrajnával? Szétesik, megszűnik vagy tovább agonizál? Vágóhídra hajtja, nyomorra kárhoztatja és/vagy menekülésre kényszeríti lakosait (köztük az itt élő magyarokat) – avagy képes túllépni saját szennyes árnyékán és legalább a javulás halovány reményét felvillanthatja azok előtt, akik mindenek dacára mégis itt szeretnék építeni jövőjüket?

Szeretném megélni, látni, élvezni, ahogy szebbik felére fordul, lakhatóbbá válik ez a térség, szerethetőbbé válnak országaink. Szeretném, de félő: nem fogom. Mert arcátlanul a nagy egészbe fészkelte magát az, aminek a  részletekben lenne illő lakoznia.

Az ukrajnai háború és a kárpátaljai magyarság

nyelvteruletek-karpataljan-2011

Nyelvterületek Kárpátalján (Molnár József – Molnár D. István, 2011) – kattintásra nagyobb

Amióta Kelet-Ukrajnában harcok folynak a nem tudni pontosan kik (szakadárok, felkelők, oroszok, zsoldosok, csecsenek, terroristák, szabadságharcosok…?) és a valamivel könnyebben azonosítható ukrán alakulatok közt, sokan sokfélét írtak-írnak arról, hogy a kialakult helyzethez hogyan és miképpen viszonyul a kárpátaljai magyarság.

Nyilván: sokféle módon. Aki azt várná tőlem, hogy erről én áttekintést tudok adni: ki kell ábrándítanom. Hát hiszen még arról sem adhatok számot, hogy én hogyan viszonyulok ehhez az egészhez. Merthogy tele van az én finoman érzékeny lelkem és felettébb bölcs tudatom súlyos ellentmondásokkal, amelyeket még magam sem tudtam felfejteni. Főként, hogy nemcsak az érzékeny lelkületemen és okos tudatomon belül vannak ellentmondások, hanem pszichémnek ez a két összetevője is ellenkezőleg viszonyul sok mindenhez. Amit zsigerileg elutasítok, azt esetleg belátó elmém elfogadja, amit meg tudatilag utasítok el, azt esetleg érzelmileg nem tartom idegennek. És mindenbe belekever az idő is: ami tegnap elképzelhetetlen volt és mélységesen felháborított, afölött ma már esetleg elsiklom – hogy egy új esemény miatt holnap ugyanez borítson ki.

Szinte csak egyetlen dolog van, amiben stabilan biztos vagyok, s amiben ösztöneim és gondolataim közös nevezőre jutottak: ez pedig az, hogy rossz az, ami történik, és még rosszabbak a következményei. Ugyanis sem nem érzem, sem nem gondolom azt, hogy az, ami másfél éve itt folyik, az majd meghozza szép, érett, ízletes gyümölcsét.

Igen: bármilyen szomorú, sem érzéseimre hagyatkozva hinni, sem logikámra hallgatva elgondolni nem tudom, hogy ebből a válságból Ukrajna virágzó európai országként kerülhet ki belátható időn belül (mondjuk az én életemben). Sajnos sokkal hihetőbbek és sokkal inkább kikövetkeztethetők a további negatív fejlemények. Még akkor is, ha valami csoda folytán végre kitörne a béke, még akkor sem lehetne elűzni az országból azt a gazdasági, szociális és morális válságot, amely szépen fejlett fenevadként már a háború előtt is fente ránk a fogát, most meg már éppenséggel nemcsak hogy kóstolgat bennünket, hanem bekebelezni látszik. a cikk folytatódik >>

Az undormány

undormanyUndormány  (definíció)

Az undormány az emberi pszichében elkülönített, adott méretű tárhely, amelyben az életünk során megismert  visszataszító, mocskos, gusztustalan, ótvar, rohadék dolgok kapnak elhelyezést. Az undormány befogadó kapacitása genetikailag meghatározott és egyénenként csak csekély eltéréseket mutat, de kihasználtságának mértéke és módja  a személyiségfejlődés, a tanulási folyamat, a szocializáció stb. függvénye. Aki adott méretű undormányába jó rendszerezéssel és tömörítéssel igen nagy mennyiségű undorító dolgot képes összezsúfolni, gyakran megmérgeződik a túltelítettség miatt kiszivárgó undortól és esélye van arra, hogy ő maga is embertársainak az undormányába kerüljön, aki viszont laza összevisszaságban hajigál egymásra minden visszataszítót, annak meg túl hamar betelik a tárhelye és emiatt olykor kénytelen elfogadni vagy megkedvelni rosseb redva dolgokat is, mert ez még mindig egyszerűbb, mint megtalálni azt, amit esetleg kirakhatna az undormányból, hogy az új beférjen. Ám aki mértéket tud tartani mind az undorgyűjtésben, mind pedig a túlsűrítés és a túlzott lazaság között megtalálja az arany középutat, az dinamikus egyensúlyban tarthatja az undormányát; fenntartása nem jelent számára túl nagy terhet, nem veszélyezteti a mérgező anyagok kiömlése, és mivel rendszeresen felülvizsgálja és megrostálja tárhelye tartalmát, így mindig van szabad kapacitása az új és újabb mocsadékok és turhák betározásra, s így harmonikus életet élhet.

Vallomás

Bevallom, én kényes vagyok az undormányomra. Szeretem rendben tudni, de úgy, hogy azért túl sokat ne kelljen vele foglalkoznom, így inkább kreativitással pótolom a pedáns rendszerezést. Azt szeretem, ha legalább a fele üres.

De most bajba kerültem, két kedvezőtlen fejlemény miatt is.

Az ukrán válság rondaságai rohamos gyorsasággal kezdték elfoglalni a szabad kapacitásomat. Nem feneketlen hordó az én undormányom, hogy egyszerre 4-5 volt, ideiglenes és jelenlegi állam- és kormányfőt el tudjak benne helyezni! Meg jöttek csőstül szélsőségesek és radikálisok, agresszív terroristák és tömeggyilkos terrorelhárítók  – hát hogy jövök én ahhoz, hogy mindet betározzam. Komisz Ukrajna? – hol van az már! Az undormányomban az ország teljes politikai és igazgatási vertikuma sokkal erősebb jelzőkkel követel magának helyet (lásd a definíciót).

Mivel ez ügyben rostálni való alig akadt, kompenzációs manőverbe fogtam, azzal igyekezvén enyhíteni az undormány túlzott hízását, hogy ellensúlyokat építettem köréje: egy Bazsan-vers fordítását, ukrán szobrászati szemlét, kijevi fotós aktjait. Éva is besegített, Galina Tkacsuk két rövidprózáját fordítva le egy fesztiválra. Ezzel azt még kompenzálhattam, hogy a nevetséges közalkalmazotti fizetéseken tengődő kárpátaljaiaktól feletteseik anyagi hozzájárulást követelnek a hadsereg finanszírozására. Ám az önző hatalmi érdekek oltárán feláldozott ártatlanok százainak halála feletti gyászt és az ukrán elnök bosszúálló, vérszomjas szavait – „Minden ukrán életért több tucat vagy több száz élettel fognak megfizetni a sajátjaik közül” – vajon lehet-e bármivel ellensúlyozni?

Alapos bajba kerültem, félő, hogy túlcsordul az undormányom.

És erre még rátetéz az eddig is töketlen magyar politika baloldal. Hát hogy van pofájuk engem olyan helyzetbe hozni, hogy az Orbán rezsim által stabilan én nagyon megérdemelten lefoglalt jókora tárhelyről valamit ki kelljen vennem csak azért, hogy gyomorforgató elvtelenségük és gusztustalan belharcuk újabb elemeit az immáron megtelt undormányba betehessem?

Még terjed a Komisz Ukrajna

komiszRitkán keletkezik ekkora és ilyen hosszan tartó utóélete egy alkalmi blogbejegyzésnek. Arról már beszámoltam, írásomnak, illetve a meghamisításoknak köszönhetően hogyan lettem orosz MÉM. Most rákerestem pár kulcsszóra (pl. Хамcкая cтpана) és újra találtam meglepő dolgokat: volt, aki a már amúgy is kapitálisan meghamisított történetet tovább színezte, egy helyütt például nem jóindulatú turisták akadályozták meg, hogy maszkos banditák törjenek a házunkba, hanem katonailag jól kiképzett fiatalok… Az írói nagyságomra való utalások is csúcsokat döntöttek, egy helyütt már nemcsak кpупнейший cовpеменный венгеpcкий поэт vagyok, hanem ведущий деятель венгеpcкой интеллигенции Подкаpпатcкой Pуcи is – de a nevemből a D.-t meg egy л betűt lespóroltak… a cikk folytatódik >>

Meghamisítottak – így lettem orosz mém

szpasziboNem akartam foglalkozni ezzel a hülyeséggel, de sajnos mémként terjedni kezdett az orosz online felületeken a hamis szöveg és a torz beállítás. Lassan két hete annak, hogy észrevettem: egy ismeretlen orosz honlapról egyre többen kattintanak át A komisz Ukrajna c. cikkemre. Megnéztem, honnan is. És elképedtem. A blogpublikáció képmásolatként közli bejegyzésem elejét, majd ismerteti előbb a Kárpáti Igaz Szó Szpaszibo című cikkét (amelynek állításaira én is utaltam az eredetiben, nem épp egyetértőleg), utána az én írásomat „foglalja össze”. A kezdés akár imponáló is lehetne:

… на другом популярном ресурсе прогремела статья „Хамская страна”. Автор, Карой Бала, крупнейший поэт творящих сегодня по-венгерски, обожаемый и почитаемый в Будапеште, открыто заявил, что

a cikk folytatódik >>

A komisz Ukrajna

ukrajna-etnikai-nyelvi-terkepe

Nagyításhoz >>katt a képre<< – forrás

Ukrajna egy igazságtalan ország, még soha nem vette figyelembe az én igazságomat, ezért aztán a legcsekélyebb szándékomban sincs az ő igazsága mellett síkra szállni.

Magamnak sem tudom pontosan megmagyarázni, mostanában miért utasítom el sorban a lapoktól, rádióktól, folyóiratoktól érkező  felkéréseket, hogy az ukrajnai helyzetről – akár publicistaként, akár szépíróként, akár csak személyes gondolataimat megosztva – nyilatkozzam. Az is furcsa, hogy máskor miért vagyok túlságosan is aktív véleménynyilvánító, most pedig miért nem blogolok ebben a témában, miért hárítok és miért mutatok közömbösséget – holott itt élek a fenekestül felforgatott és súlyos veszélyeknek kitett ország határain belül. a cikk folytatódik >>

Robbant, lő, kikötöz, visszavon

(a szövegben eredetileg az összes hivatkozott hírre link mutatott, ám ezek a 2016-os ellenőrzés idején már nem voltak elérhetők, töröltem őket a tartalommarketing szabályainak megfelelően. ez egy mobilbarát blog)

1kikotozve. A február 23-ára virradó éjszaka ismeretlenek gránátot dobtak Ungvár polgármesterének házára (felrobbant, megrongálta az épületet, a szomszédos házak ablakai is kitörtek)

2. Ugyanezen az éjszakán a huszti járási közigazgatás elnökének házára ismeretlen elkövetők Kalasnyikovból nyitottak tüzet; szerencsére senki nem sérült meg.

3. Az MTI így adta le a hírt: „Az ukrán rendőrséggel együttműködő Jobb Szektor (Pravij Szektor) tagjai szombaton Ungváron letartóztatták Szerhij Harcsenkót, a csapi vámhivatal parancsnokát, akit egy ideig oszlophoz bilincselve tartottak a Kárpátalja megyei kormányzósági épület előtt.” Ezzel szemben a mukachevo.net híradásában (amelyre az MTI hivatkozik) a fénykép nem bilincselést mutat:

4. Frissítés: mire a fenti linkeket betűztem, a győztes forradalmi Parlament visszavonta a 2012-ben elfogadott kisebbségbarát nyelvtörvényt, a szélsőséges nacionalista Szvoboda elnöke máris új nyelvtörvény elfogadását szorgalmazza.

Szép új világ köszönt a kárpátaljai magyarokra.

5. Még egy frissítés, hogy valami vidámabbat is: Éva szaunában volt, hazafelé jövet ukrán barátnője a mai Szovjet Hadsereg (!) Napja alkalmából több férfit is hangos üdvrivalgással és „Éljen Ukrajna!” felkiáltással köszöntött az utcán.

6. És még egy (utolsó) frissítés (16:20). A Facebookon többen is megosztották fenti posztomat; egy helyütt olyasféle vélemény fogalmaztak meg a kommentelők, hogy nem helyénvaló részemről, ha csupán a magyar kisebbség szempontjai alapján ítélem meg a helyzetet, a demokrácia ügye ennél sokkal fontosabb. Demokrácia, miféle demokrácia?? Ezeket bírtam válaszolni:

bocs, de azt hiszem, aki arra számít, hogy ez az új garnitúra demokratikus rendszert fog létrehozni, illúziókat táplál.

meggyőződhettek az ellenkezőjéről azok, akik a narancsos forradalomban hasonlóan bizakodóak voltak.

de erről mostanában túl sok vitát folytattam, én lennék a legboldogabb, ha semmiben sem lenne igazam, ha nem egy új rablóbanda kerülne hatalomra, ha nem szabadulna el a nacionalizmus, s ha valóban európa felé lépdelnénk.

mondjuk milyen véleménnyel lennének opponenseim egy olyan Mo-i fordulatról, amelyikben a Jobbik vezető szerepet játszana és az egyik legjelentősebb hatalomgyakorló erővé válna, vagy ha mondjuk a főügyészséget Gaudi Nagy felügyelete alá helyeznék (Ukrajnában egy Szvobodás felügyelete alá került tegnap)?

azt „tanultam” h a demokrácia egyik ismérve éppen az: hogyan bánik a kisebbségekkel. itt egy xenofób, antiszemita, homofób, klerikális, nacionalista rendszer fog épülni. persze: kibírjuk. csak épp csúnyán nézünk arra, aki szerint ennek örülni kellene.


A céltábla mögött

kerdes-feleletAz ukrajnai helyzet és a kárpátaljai magyarság sorsa iránti felfokozott médiaérdeklődés közepette az utóbbi hónapokban-hetekben-napokban több felkérés is megtalált. A lapok, folyóiratok, rádiók  egy része értékelő cikk megírására kért, más részük interjút készített volna. Eddig mindegyiknek ellenálltam, amelyikbe pedig vonakodva belementem, azt meg is bántam (hagy miért, lásd egy másik posztnak az alján). Az utóbbi esetből is okulva és a sok hárításba beleunva  e hétvégén írásban válaszoltam egy hozzam közel álló nagy napilap kérdéseire, de úgy, hogy lehetőleg ne közöljék le. A szerkesztő így jelzett vissza: „Kicsit más jellegű válaszokban bíztam, de ez sem rossz.:)” – ebből akár arra is gondolhattam, hogy leközlik. ám a szombati szám on-line anyagai között nem szerepel (ettől még a nyomtatottban akár benne is lehetett). Akár így, akár úgy, a blogomban helye van ennek a nem teljesen szokványos kérdés-feleletnek: [- frissítés: az interjú vasárnap délután felkerült az Új Szó online oldalára, a kérdéseket feltevő Mózes Szabolcs bevezetőjével: „A forrongó Ukrajnában 150 ezres magyar kisebbség is él. Milyen hatással lesz a forradalom a magyarság helyzetére, kérdeztük Balla D. Károly ismert kárpátaljai publicistát, aki velős válaszokkal lepett meg minket.” – ] a cikk folytatódik >>

Támogasson téged Orbán!

Vajon nem fél-e attól a KMKSZ elnöke, hogy halottak napi kegyeletsértéséért vasvillával fogják kikergetni a magyar falvakból? …Egy korábbi blogbejegyzésem képezi az előzményét a pozsonyi Új Szóban most megjelent írásomnak. Alább kiegészítést fűztem hozzá.

…Mindez egyenes következménye a KMKSZ hosszú évek óta tapasztalható önérdekű működésének, megosztó és kirekesztő magatartásának. Annak, hogy vezetői akarják megmondani, ki a jó magyar és ki csupán a „magyarul beszélő”, ők igyekeznek lefedni és kisajátítani a „magyar ügy” egészét, és ők kívánják élvezni a magyarországi támogatások nyújtotta összes előnyt: anyagiakat és adminisztratív jellegűeket egyaránt (utóbbiak közül talán elegendő megemlíteni azt, hogy a vízumigényléshez szükséges garancialevelek kiadásának a jogát a szervezet saját befolyásának a növelésére használja). És ha már az anyaország szóba került: a KMKSZ-jelöltek alulmaradása és a lakosság tőlük való elfordulása annak ellenére következett be, hogy a Fidesz–KDNP vezette magyar kormány kizárólag az ő szervezetüket tekinti partnernek, és a kampány idején is látványosan mellettük állt (személyes megjelenések, nyilatkozatok…). Kovács Miklós KMKSZ-elnök a kampányfilmjében is hangsúlyosan Orbán Viktor társaságában mutatkozik. Ám úgy látszik, az itt élőket most még a magyar állampolgárság megszerzését is lehetővé tevő politikai erők efféle gesztusai nem hatják meg. Sőt. Nem nehéz párhuzamokat vonni. 2010-ben Szlovákiában az Orbán Viktor vezette pártszövetség erőteljes támogatását élvező Magyar Koalíció Pártja nem került be a parlamentbe, míg az árulónak bélyegzett Híd ehhez elegendő szavazatot kapott. 2011-ben a romániai parlamenti választási kampányba beavatkozva a Fidesz csak gyengíteni tudta az RMDSZ ellenében létrehozott Magyar Polgári Pártot. Úgy fest, a „Támogasson téged Orbán Viktor” nem tartozik a szívből jövő jókívánságok közé. >>a teljes cikk: Ukrajna választott

a cikk folytatódik >>