A híd tövében… nincs pirog

Csönge a minap ebéd közben felpanaszolta, hogy az ungvári gyalogjáró híd tövében már mijen* régen nem árulnak pirogot, vagyis „piroskit”, pedig az valaha mennyire jó volt. Hogy valóban jó volt-e pirog és jó volt-e a nagy forgalmú hejre jellemző szolgáltatás, avagy inkább csak kislánykori emlékeiben szépült meg, azt nehéz lenne megmondani. Viszont hogy a pirogos bódé szerves része volt a város eme vitatható ékességű és higiéniájú pontjának, arra van cáfolhatatlan bizonyítékom. Akkoriban a gyaloghíd balparti hídfőjénél mindig kaotikusan zsúfoltság mutatkozott, és ennek fontosabb tartozékait bő negyedszázaddal ezelőtt versben vettem leltárba. Csapnivaló szövegmemóriámra jellemző, hogy csupán egyetlen versszakát (az utolsó előttit) tudtam fejből elmondani (azt is csak többszöri nekifutásra). Megtalálni aztán már sokkal könnyebb volt a gépemben. Íme, eredetiben a tételes leltár:

Balla D. Károly

Sorfalak között

a híd tövében egyre több a bűz
pirogot mégis itt kínál az árus
nyalóka-kiskakas rád itt tekint
rózsáit rád sózza a vén virágos

a híd tövében egyre több a bűz
bokáig ér a rágott magvak héja
utas ha táskájával erre jön
már körbeállja orgazdák karéja

a híd tövében egyre több a bűz
ponyváról Krisztus-képek néznek szánva
korlátnál részeg rendőr; koldus
üvegszemével les a mennyországba

a híd tövében egyre több a bűz
mosolyt az arcokon ne kérjél számon
vigyorgó képre hogyha mégis vágysz
ott láthatod egy filmplakáton

a híd tövében egyre több a bűz
szerencsét itt kínál a lottós bódé
s amíg a rendőr céklaszínt okád
az államrend a sorban haladóké

a híd tövében egyre több a bűz
lépcső vezet az ékes latrináig
s míg elsietsz a sorfalak között
a ponyva-Krisztus elfedi stigmáit

(1991)

a híd tövében - ungvárj* A régi versben természetesen előfordulnak elipszilonok, de én újabban nem használom ezt az írásjelet

Szintén zenész

Ungváron felavatták az Ung-parti sétány kopott korlátján üldögélő Liszt Ferenc kis szobrocskáját. Mihajlo Kolodko bronzból készült munkájáról több fotó is készült ebből az alkalomból, ezekből jó néhány most egykönnyen fellelhető a neten. A magyar kulturális kormányzat internetes portálja mégis egy Bartók-ábrázolással illusztrálta a Liszt-szobor avatásáról szóló hírt. Holott a két nagy muzsikus nehezen téveszthető össze, az egyéb körülményekről már csak itt szólva: >tovább: Liszt – ölében fonográffal?

a cikk folytatódik >>

A régi Ungvár képei

Különösebb szorgalom és szenvedély nélkül, de egy ideje gyűjtögetem a háború előtti Ungvár képeit: ha valahol ilyenre bukkanok, általában lementem. Össze is állt egy egészen szép, de egyelőre sem időrendben, sem pedig téma szerint nem rendezett kollekció. Javát még régebben elhelyeztem egy „üres” weblapomon – meglehetősen kezdetleges formában. Most alaposan kicsinosítottam az oldalt, bekötöttem rendszerembe, feltettem rá a városhoz kapcsolódó néhány szövegemet, továbbá sok linket – és jó pár újabban talált képet is. Íme, így fest a cirka 60 képet bemutató honlap: Ungvár – Ужгород

Budapest-Ungvár: 13 perc

Még mindig vannak, akik nem értik ezeket a fránya időzónákat és -eltolódásokat. „Nálatok most hány óra is van?” – kérdez rá valaki újra és újra magyarországi partnereim közül. Az „Ugyanannyi, mint nálatok” nem elég pontos, mert egyrészt a hivatalos idő, amivel mi nem élünk, mégiscsak több eggyel, másrészt meg a csillagászatiban is van kicsi különbség. De valóban elég kicsi: Budapest és Ungvár között mindössze 13 perc az eltolódás. Ezt így kell kiszámolni: a cikk folytatódik >>

Bodolay Klára portréja

Nevét ma kevesen ismerik Kárpátalján. Holott egykor az ungvári szalonok közkedvelt vendége volt, az irodalmi és zenei életről írott tudósításai a korabeli újságolvasók körében nagy népszerűségnek örvendtek. Versei kevésbé találtak utat a kor vidéki olvasójához, holott ezek alapján joggal sorolhatjuk a kárpátaljai(nak is nevezhető) magyar irodalom előremutató hagyományai közé. a cikk folytatódik >>

Az Ung-parti bulváron

Nem mindennapos esemény, ha az ukrán elnök Ungvárra látogat. Volt is előtte nagy sürgés-forgás, készülődés. Gyorsmunkában csinosítgatták a várost, felmosták a sugárutat, még a kátyúkat is betömdösték, igaz, leginkább csak a várható elnöki nyomvonal mentén. A kátyúkkal számoltak, de a kutyákkal nem… A történtekről, ukrán hírforrásra hivatkozva, legnagyobb kárpátaljai hírportálunk e szavakkal számolt be: a cikk folytatódik >>

Nosztallergia

Az ungvári magyar iskola tanári karaTegnap cirka két óra hosszára sikerült elnyomnom a nosztalgiázások iránti heves ellenreakcióimat. Meglátogattak ugyanis a Meskó fivérek. Pisti iskolai osztálytársam volt tíz éven át (mint felidézte, elemiben egy padban is ültünk – ez előttem már elködösült), aztán messze keveredett, előbb tengerész lett Északon, majd az egyik legnagyobb oroszországi városban rendőri vezető. Közel húsz évig nem láttam, aztán a 90-es évek elején meglátogatott, majd újabb hosszú szünet után most újra bejelentkezett. Öccsével jött, Jancsi egy évvel járt alattunk. Lehetetlen volt fel nem emlegetni a régi iskolai dolgokat, főleg, hogy az azóta is Ungváron lakó ifjabbik testvér éppen a magyar iskola történetének a feldolgozásán fáradozik nagy buzgalommal, könyv is lesz belőle hamarost. Kezdte is volna mutogatni a levéltárban felkutatott okmányok másolatait, a fotók után sorra szedte elő őket mappájából – kénytelen voltam leállítani azzal, hogy ez engem ilyen mélységben nem érdekel. Kicsit megszeppent, de eltette az ötvenvalahány éves tanügyi határozatokat. Hálából felajánlottam, hogy a 60-es, 70-es években iskolánkban működött tanárok (általa összeállított) tablóját felteszem a blogomba. (Kattintásra nagy méretben.) a cikk folytatódik >>