Később alakja részben feledésbe merül, ám néhány irodalomtörténeti korszakkal később a posztmodern mintha újra felfedezte volna a maga számára.

A dolgok vagy önmagukban igazak, vagy sehogy. Mivel azonban dolgok önmagukban nem létezhetnek, így hát semmi sem igaz.

C. M. J.

Cecil M. Jeopardy (1869, Vatomandry – 1957, Antananarivo) a magyar nyelvterületen főleg aforizmáról ismert, bengáli, maláj és angol nyelven alkotó költő, filozófus. Életét és szerteágazó munkásságát legendák övezik, származásáról, születési helyéről nincsenek teljes hitelességű információk. Eredeti neve: Ceśśaro Masunti Jesyunga.

A leendő költő valószínűleg egy magasabb kasztbeli, de családjától kitagadott és kalmárnak állt, Indiából előbb Indonéziába, majd Madagaszkárra vándorolt selyemkereskedő apa és valamely Óceániai szigeten született maláj anya gyermeke, akit a tehetős papa előbb Kuala Lumpur, majd Calcutta legjobb iskoláiban és egyetemein taníttatott. A széles körű képzettséget szerző és számos nyelvet magas szinten elsajátító tehetséges fiát apja diplomáciai pályára szánta, ez a terve azonban, leginkább az ifjú Ceśśaro kalandvágya miatt, néhány kísérlet után meghiúsult. A leendő költő utazni vágyott, be is járta az Indiai-óceán teljes szigetvilágát és partvidékét, Ausztráliát is beleértve. Épp a déli kontinensen időzött, amikor az 1900-as év fordulatot hozott életében: maláriát kapott és hosszú időre kezelésre szorult. Egyes vélekedések szerint a magas láz okozta hallucinációk alapozták meg misztikumba hajló költői világát. Mivel a hivatalos orvoslás nem vezetett eredményre, a testi erejében megtört fiatalember apjához vitette magát, aki ekkor már Madagaszkáron lakott. Helybéli sámánok vették kezelésükbe. Néhány hónap alatt Jeopardy meggyógyult – és megvilágosult. Ám egyáltalán nem a varázslók és törzsi halottlátók világnézetét vette át, hanem a korábbi alapos filozófiai tanulmányaiból vett ismereteket vonta sajátos szintézis alá. Később ebből született meg az anyagelvű és idealista világnézet ellentmondásait áthidalni igyekvő Nagy Traktátum (amelyre egyébként egy helyütt Wittgenstein is hivatkozik).

Testi erejét visszanyervén és szellemi útját megtalálván Jeopardy ezután, 1902-ben költözik egy Madagaszkárhoz közeli apró és névtelen szigetre, ahol egzotikus növények és szent állatok társaságában néhány évtized alatt hozza létre gazdagnak mondható és több világirodalmi jelentőségű alkotást is tartalmazó életművét. Ezek legismertebb darabja az eredetiben hozzáférhetetlen, de angol nyelvre is lefordított Under the Golden Key (Az aranykulcs alatt). Haláláig mindössze kétszer mozdult ki otthonából.

1928-ban, hosszú készülődés után európai körutazást tesz. Isztambult érintve hajóval érkezik Marseille-be, ahonnan gyalog indul Párizsba, hogy megismerje Franciaországot és a franciákat. Naplójában arról számol be, hogy az Indiai-óceán környéke és annak emberei túlságosan is lekötötték korábbi érdeklődését, szinte tudomást sem vett az európai kultúráról, hagyományokról, életvitelről – így most elhatározta: új tapasztalatokra tesz szert. Ebben lett is része már az első éjszakán, amikor egy út menti fogadóban haramiák ütöttek rajta, csúful helybenhagyták és ki is rabolták. Magával hozott pénzének a javát azonban szerencséjére nem találták meg, ezt ugyanis nem tárcájában tartotta, hanem derékszíjának belső rejtekében. Így folytathatta útját.

Jeopardy és Tsúszó Párizsban

Párizsban első kézből ismerkedik meg a modernista irányzatokkal. Tzaraval kis híján párbajjal végződő éles  vitába keveredik, Bretonnal ellenben örök életre szóló barátságot köt. Egy kávéházban találkozik Tsúszó Sándorral, ahol, miközben bengáli nyelven megjelent aforizmakötetét dedikálja neki, a szomszéd asztalnál éppen a korszak legnagyobb kortárs festőivel évődő  Dora Maar fotót készít róluk.  Annak a két perditának is ő mutatja be Cecilt, akiket a lelkes utazó magával visz Skandináviába. Egészen Oslóig jutnak, ahol egy szállodában aztán – kifizetetlen számlákat hátrahagyva – Jeopardy egyszerűen ottfelejti őket.

A negyvenes évek második felében néhány hónapot Indonéziában tölt, ahol névleg ugyan csatlakozik az Angkatan ‘45 szellemi irányvonalához, de később megtagadja az irodalomújítók eszméit, amiért is Muhammad Balfas, a mozgalom vezéralakja súlyosan megneheztel az akkor már idős költőre és bölcselőre, maradinak és vaskalaposnak nevezi, éles pamfletet ír ellene, amiért is a sértődött Jeopardy visszautazik kedves szigetére és korábbi elszigeteltségét a végsőkig fokozva éli maradék esztendeit. Visszatér korábban is nagy kedvvel gyakorolt műfajához, az aforizmákhoz. Az ekkor az USA-ban élő Breton hosszú leveleire is mindig csak egyetlen velős mondattal válaszol: bár ő lenne a misztikus környezetben élő keleti „sámán”, mégsem vonzzák Breton okkultista és ezoterikus nézetei.

Tíz évvel később újra hallucinációk kezdik gyötörni. Miután az egyik spontán spirituális szeánsz után végleg elveszteni látszik eszméletét, mentőhelikopter szállítja Antananarivóba. A kórházban egyszer még magához tér és egy hosszú kínai mesét mond el a köré gyűlt fehér köpenyes személyzetnek. Miután ennek utolsó szavát is kimondja – „madár” – nagyszerű szelleme is visszaszáll a bengáli és maláj ősök transzcendens világába.

Haláláról a világirodalom nem emlékezik meg, műveit nem adják ki újra. Legendás alakja végleg feledésbe merülne, ha a kortárs magyar alkotók némelyike – részben Babits, részben Tsúszó Sándor hagyatékát kutatva – fel nem fedezi a maga számára. Nekik köszönhetően Joepardy szellemi öröksége ma már harmonikusan illeszkedik az aktuális irodalmi kánonba.

Nincs sem meggyőződésem, sem hitem. Sem megragadni, sem elengedni nem tudom a bizonyosságot. Alighogy rátámaszkodom a tudományosságra, tiszta fejjel alighogy átadom magam a racionalitásnak, máris kételkedni kezdek mindenféle ésszerűségben és objektivitásban. Még hogy materializmus és tudományos világrend, ugyan, nevetséges erőlködés az egész. A természet törvényei? Na ne tessék kacagtatni. A törvények emberi kreációk, elménk mankói, amellyel a megismerés felé teszünk komikusan szánalmas és nagyjából fölösleges lépteket. A tudomány nem egyéb, mint az ember alkotta leghatalmasabb fikció. Vagy talán nőnek képletek az erdőben? Úsznak egyenletek a tengerben? Lehet bányászni tantételeket? Kering akár egyetlen Kepler-törvény is a Nap körül?

De nem fogad magáévá a mítosz sem. Tagadások, kételyek és bizonyosságok osztozkodnak rajtam. Nem tudom, hogy isten teremtette-e az embert, de tudni vélem, hogy isteneit viszont egytől egyig az ember teremtette. Ennél azonban fontosabb, hogy ha mégis az isten a teremtő, akkor olyan embert formált, aki képes istenteremtésre. Másfelől az ember meg olyan istent alkotott magának, aki őt, az embert megteremthette. Így a genezis csereszabatos. Mindegy, hogy Michelangelo képén az Atya, vagy Dalíén a Gyermek nyújtja-e mutatóujját.

Az Univerzum keletkezésének általánosan elfogadott modern elméletét jól el tudom helyezni  gondolkodásomban, bár az ősrobbanással, a Nagy Bummal kapcsolatban vannak apró személyes aggályaim. Az hagyján, hogy a Világegyetem egy végtelenül kis méretű, ám végtelenül sűrű pontból jött létre, ám hogy azt a kérdést, „De mi volt előtte”, azért értelmetlen feltenni, mert az idő is a robbanás pillanatában született, annak előtte egyszerűen „nem volt idő” – nos, ezt kikérem magamnak. Mennyivel hihetőbb ez, mint hogy a világot egy ősprincípium hozta létre? Persze az általános relativitáselmélet felettébb szent dolog, s ha abból ilyesmi következik, akkor a tudományos műveltségére valamit is adó ember csak fogadja el zokszó nélkül. Így aztán én bölcs belátással nemcsak hogy elfogadom a tér-idő-szingularitást, hanem kifejezetten körülrajongom ezt a kivételesen poétikus, szellemesen megalkotott transzcendens metaforát.

Megjegyzendő, hogy a montázshoz használt ironikus-szkeptikus Salvador Dalí-kép más, keletkezésekor aktuális geopolitikai vonatkozásai miatt mégsem tekinthető a Michelangelo-festette bibliai toposz reciprokának.

Mindezt a Tsúszó-életművel való megismerkedésem után 22 évvel, pirézzé válásom ötödik esztendejében kellett megtudnom a Legyél helyettem én c. Tsúszó-breviárium első kötetéből, amelynek anyagát a jeles költő és tsuszológus Hizsnyai Zoltán, a gyűjtemény összeállítója és gondozója, a Tsúszó Sándor Kutatási és Dokumentációs Központ megbízott elnök-főigazgatója volt szíves rendelkezésemre bocsátani (úgy is, mint társszerzőnek), jelezve, hogy felhasználási jogosultságaim mindaddig korlátozottak, amíg a könyv hivatalos napvilágra kerülését meg nem erősíti a NASA és a Nagy Hadronütköztető (mint illetékes szervek). Ugyanis az értékes, hiánypótló kötet jelenleg a hiány és a pótlás határmezsgyéjén leledzik, akár egy elektron két energiaszint között; voltaképp megjelent, de a megvásárolhatósága, úgy tűnik, kicsit tsúszik, ami, tekintve a könyv irodalomtörténeti szempontból helyenként sikamlós tartalmát, igazán nem meglepő.

Nos, a Hizsnyai jegyezte Előszósz, mint köztudott tényt, említi a következőket: „bárhol járt, bárhol élt Tsúszó, mindig szeretett pirézeivel vette körül magát, és választott nációjának »Rühellj valóssá, utálj világra, / testáld rám sötét félelmeidet…« kezdetű himnuszát is ő szerezte.”

E sorok olvastán heurékázva csaptam megvilágosodott homlokomra, hát persze, ugyan mi más is lehetett volna kedves költőm, oly sokszor idézett gondolkodóm, mi más, mint vérbéli piréz. Fel kellett volna ezt fedeznem már akkor, amikor 1990-ben ungvári tartózkodásának dokumentumait és hagyatékát felkutattam: rá kellett volna jönnöm, hogy a fiókja mélyén tartott pecsétnyomó rézgyűrűje nem véletlenül formáz π betűt (ez volt a rézpi), vagy legkésőbb akkor, amikor Utazások innen és túl című pompás könyvéről recenziót írtam. Miért is nem jöttem rá az alig rejtett utalásra, amikor a könyv hőse, az örökké úton lévő Dékár, ez a frenetikus és fonetikus Descartes egyik utolsó utazása előtt így intonálja A rézangylát, sej! című dalocskát:

Messze földre sose indulj lábon, gyalog -
repítsenek vasárnapi rézangyalok.

Megjegyzem, hogy egyes kutatók a fenti sorokból nem Tsúszó piréz mivoltára következtettek, hanem arra, hogy mégis igaz lehet a legenda: a Mestert 1954-ben ufók rabolták el, s a dalocska ezt az eseményt igyekszik az angyalokkal történő önkéntes utazássá szépíteni. (A legendát Hizsnyai már korábban meggyőzően cáfolta.) Napvilágra kerültek olyan vélekedések is, hogy a dalocska egy olyan időutazás metaforája, amelynek során a médium az örökös vasárnap időzónájába csöppen, miközben maga energianyalábbá változik. Ezt az említett útiesszékönyvben szereplő másik versike is alátámaszthatja:

‘Giává

Elindultam enerváltan
s egykettőre ener’ váltam.

Ám az elemzők nyilvánvalóan tévednek, a két idézet semmi egyebet nem bizonyít, csupán azt, hogy Tsúszó bőséges energiát merített a piréz mitológiában való alámerüléséből.

Ezek a körülmények a most megjelenő breviárium révén tovább tisztázódhatnak, s hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az utóbbi években kissé hátrább szorult Tsúszó-kultusz újra kultúránk determinánsává váljon, s a Mester örökre visszatérjen a piréz rajongók által számára emelt virtuális piedesztálra.

  .

Tsúszó Sándorról kevés hiteles ábrázolás maradt fenn. A fenti másolatra Kállay Labord bukkant rá egy madagaszkári könyvtárban a japán író, Sakyo Komatsu A bika feje c. könyvének a lapjai között. A képen nagy bizonyossággal Tsúszó Sándor és Cecil M. Jeopardy bengáli költő és filozófus látható. A felvétel, mint a hátoldalára rótt sorok bizonyítják, voltaképp egy kontaktmásolat arról az üvegnegatívról, amit a keleti pályaudvar kávéházának pincéjében talált meg egy Pinkhammer Rudolf nevű sváb műbútorasztalos és tájképfestő. A negatívval a borospince törött ablakának egyik rését tömte be valamelyik pincér, az egerek távol tartása végett.

Életrajzi vázlat a kutatások kezdeti szakaszából:

Tsúszó Sándor (1907–1941?) 1907-ben születik Ederden. Apja Tsúszó Kázmér földműves, anyja született Dönczy Apollónia, elszegényedett kisnemesi család sarja. 1914-ben megkezdi elemi iskoláit szülőfalujában, 1918-ban Nyitrán folytatja tanulmányait. 1925-ben Csontkovász címmel megjelenik első verse a TSÚ-SZÓ (Tardosújfalusi Szó)-ban, saját kézírásos lapjának első számában. 1929-ben megismerkedik Füst Milánnal. Szakít első írói korszakának múzsájával, Eleöd Emesével, és Ungvárra költözik. 1930-ban házasságot köt Blau Borbálával, de még az évben elhagyja feleségét, és Pozsonyba költözik, ahol lapterjesztői állást vállal. 1937 elhallgatásának (?) s egyben első romániai utazásának időpontja. 1940-ben sízés közben jobb karján nyílt törést szenved. 1941. július 9-én a pozsonyi Mihálykapu utcában, a Madách Könyvkiadó volt székháza előtt halálra gázolja egy sebesen haladó automobil.

Abból a szomorú alkalomból, hogy a Magyar Köztársaság – úgy is, mint demokratikus jogállam – 2012. január elsejével, az egypárti, kirekesztő szellemű, a történelem kerekét visszafelé forgató alkotmány életbe lépésével megszűnt, megalakítottam a magam Virtuális Magyar Köztársaságát, amely blog formájában öltött testet. Kárpátaljai magyarként szellemi szempontból voltaképp eddig is valamiféle magasba emelt virtuális haza lakója voltam. Ukrajnát soha nem fenyegette az a veszély, hogy hazámnak érezzem, mindig is úgy tekintettem rá, mint valami kellemetlen éghajlatra, de a tényleges Magyarországot se vallhattam magaménak – egyfelől azon egyszerű okból, hogy soha nem laktam a területén, másfelől mint a különböző politikai kurzusok uralta állami formáció sem tudta szívembe lopni magát. Hosszú ideje állandósult az a véleményem, hogy a hivatalos Magyarország szerencsétlenül, felemásan, koncepciótlanul, önérdekűen foglalkozik a határon túli magyarok kérdéskörével. Így aztán, amióta a magyarságtudat meghatározó részévé vált identitásomnak, szellemi síkon egyfajta elvonatkoztatott nyelvi és kulturális hazában élek, amely fölötte áll mindenféle földrajzi, politikai, állampolgári meghatározottságnak. Ugyanakkor ez a magasba emelt haza eddig a tényleges Magyarországgal összefüggésben képződött meg tudatomban, és korábban nem éreztem szükségét annak, hogy mint „külön helyet” meghatározzam. Erre a lépésre csak most szántam el magamat, látva, hogy a választók felhatalmazásával és bizalmával messzemenően visszaélő politikai erő hogyan sajátítja ki a maga számára és hasznára mindazt, amit a magyarság közös ügyének gondolok. Teszi mindezt arrogáns elszántsággal, álszent hazugságokkal és cinikus arcátlansággal, ráadásul olyan módon, hogy nem csupán a szellemi élet és kultúra egészséges működését mérgezi meg, hanem gazdasági csődbe is sodorja az országot. Külön-külön e két kedvezőtlen körülmény még elviselhető: a szellemi szabadság segít átvészelni az anyagi gondokat, a jólét pedig elviselhetőbbé teheti a szabadságjogok egy részének a hiányát. Ám amikor a kultúrára, színházra, művészetre, sajtóra ideológia nyomás nehezedik és mindez állampolgárok millióinak egzisztenciális kiszolgáltatottságával és helyzetük kilátástalanságával párosul – akkor eljön az ideje annak, hogy a kívülálló még kívülebb helyezze magát és saját helyét a fennálló hatalmi struktúrával szemben határozza meg.

Szemben a parlamenti jogalkotást kézi vezérlésű pártmechanizmussá degradáló politikai erővel, amely igyekszik ellehetetleníteni, elnémítani politikai ellenfeleit, amely saját érdekeinek a medrébe kényszeríti a törvényalkotást, az igazságszolgáltatást és választási rendszert. Amely mérhetetlen károkat okoz a magyarság egészének azzal, hogy pozitívból negatívba fordítja a magyarság megítélését a nagyvilágban. Az Orbán-féle politika nemcsak a forintot dönti be, hanem a nemzet presztízsét is.

Liberálisan gondolkodó határon túli magyarként számomra mindig is sérelmes volt, hogy a magyar politikai jobboldal kezdettől a nemzet és a magyarság fogalmának a kisajátítására törekedett. Most azonban tovább ment: úgy terjesztette ki hatalmát, hogy a fogalmi kisajátítás mellett a szellemi élettér teljes elfoglalására is kísérletet tehet. Ebben nem mutat semmilyen önmérsékletet, nem gyakorol nagyvonalúságot, sem a jó ízlés nem érdekli, sem a józan észérv. Nem érdekli, hogy a másként gondolkodók miként vélekednek erőfeszítéseiről. Egy elszabadult buldózer elszántságával nyomul, tarol le mindent, ami útjába kerül. Uralni kívánja nem csupán a kultúra meghatározó intézményeit és a sajtót, hanem a gondolkodó fejekben is helyet követel magának: már-már egy orwelli rémálom körvonalózódik. Kötelező óvoda, centrális felügyelet alá vont, uniformizált oktatási rendszer, visszanyesett elitképzés, egyoldalú történelemszemlélet, a Kossuth téren túl az egész ország „képzőművészeti” arculatának a visszaállítása az 1944-es állapotok szerint, újnáci kézre játszott színház, ellenzéki rádió elhallgattatása, erőteljes antiszekularizáció, kacérkodás a Szent Korona-tannal, összekacsintás az ordas eszméket valló szélsőjobbal… S aki bármit másként gondol: az nem jó magyar, vagy talán egyáltalán nem is az. Saját honfitársainak nagyszámú csoportjain kívül a Fidesz-KDNP kormánya gyakorlatilag kirekesztette a magyarságból azokat is, akik határon túli magyarként nem értenek egyet nemzetpolitikájukkal. Kizárólag a velük egy követ fújó, szekerüket toló magyarságszervezeteket tekintik partnereiknek, másokkal jószerével szóba sem állnak, törekvéseiket nem hogy nem támogatják, hanem akadályozzák. A magyar állampolgárság megadásának szimbolikus gesztusával elvonják a figyelmet a szomszédos országokban élő magyar közösségek tényleges problémáiról, így például arról, hogy a magyar jobboldal által is kiélesedett megosztottságuk miatt saját lakhelyükön a korábbinál is kevésbé alkalmasak a hatékony politikai érdekérvényesítésre, nem vagy csak kevéssé képesek az önrendelkezés adminisztratív, gazdasági és kulturális bázisának a megteremtésére – többek között azért sem, mert a menlevélként működő megszerzett magyar állampolgárság érzelmileg mintegy felmenti őket az itthoni problémák megoldásának kényszere alól. A helyben való boldogulás elősegítésében a hivatalos Magyarországnak soha nem volt hatékony nemzetstratégiája, a nagy szavak hangoztatása mellett mindig is erőteljesen folyt és folyik az agyelszívás, a helyben maradás elősegítése pedig lényegében az anyagi támogatásra korlátozódott, amely kezdettől erősebb vagy gyengébb pártideológia-exporttal párosult. Az utóbbi megosztotta a magyarságot, az előbbi pedig klientúra kiépítéséhez és önérdekűen működő, magyarországi közpénzekből eltartott magyarságszervezetek és intézmények létrejöttéhez vezetett. Mindez – Kárpátalja esetében legalábbis – végsőkig demoralizálta a határon túli magyar közösségeket, amelyek, látva az anyaországi rossz példát, a maguk kisebb színterén megalázóan kisszerű testvérharcokba bocsátkoztak, maguk is átvéve azt az eltanult érvelési (?) rendszert, miszerint aki ellenünk van, az nem is magyar, csupán „magyarul beszélő”. Kárpátalján különösen gyakran használja ezt a kirekesztő retorikát a Fidesz-barátságáról közismert érdekvédelmi szervezet, amely elvbarátaik kétharmados győzelme óta most különösen nyeregben érezheti magát. Adják is a lovat alájuk odaátról.

A mi kis lokális bajainknál persze sokkal veszélyesebb a ránk is visszaható globális folyamat, amelynek során az Orbán-rezsim szembefordult az európai demokratikus normákkal, felszámolta a jogállamiságot, korlátozza a sajtószabadságot, kirekeszteni és szeparálni igyekszik minden másként gondolkodót. Az ország hivatalos nevének megváltoztatásával a köztársasági eszmével is szakított, autokrata államot épít, a kritikát rosszul tűrő, a humort nem ismerő, diktatórikus viszonyokat teremt.

Szükségét éreztem, hogy mindezzel a leghatározottabban szembeforduljak. Újságcikkek és írójegyzetek mellett most egy  szimbolikusnak szánt protestáló gesztust is tettem: külön szellemi birtokot foglaltam magamnak egy olyan helyen, amely egyelőre nem áll a kormányerők ellenőrzése alatt. Így alakult meg az interneten Virtuális Magyar Köztársaságom – részeként annak az UngParty Virtuálénak, amelynek webegységeit több mint tíz éve építgetem.

Olvasd el ezt is:  József Attila körül

Csönge elkészítette borítótervet, az anyag betördelve – rövidesen megy a nyomdába. Aztán a könyvtárakba. Üzletekbe nem…

Ugyanis a kiadási konstrukció eléggé sajátos: a könyv megjelentetését a karpátaljai megyei adminisztráció finanszírozza úgy, hogy megrendelte a könyv kiadását a Kárpátitól. A teljes példányszám a megrendelőt illeti, amely  ingyenesen átadja a könyveket a megyei könyvtári hálózat használatába.

A kötet címadó verse >>itt olvasható

Hogy Sorsomhoz szegezve c. 1990-es verseskötetem óta miért nem jelent meg tőlem semmi a Kárpátinál, annak számos oka van. A lényeget az alábbiakban igyekeztem összefoglalni:

Egy meg nem jelent könyv története

Alighanem az enyém volt az első könyv, amelyet a Szépirodalmi Kiadó – csődbe jutása miatt – nem adott ki. A címe, ha jól emlékszem, az volt, hogy Amikor a galambok a vállamra szálltak, és az ungvári Kárpáti Kiadóval közös gondozásban jelent volna meg. A Szépirodalmi végezte az irodalmi szerkesztést és a nyomdai előkészítést. Én már az előleget is felvettem az 1990-ig keletkezett verseim keresztmetszetét adó válogatásra, amelyet saját képverseimmel, fotogramjaimmal illusztráltam. (“Nagyon sikeresek” – mondta az utóbbiakra a szerkesztőnőm…) A Szépirodalmi elkészítette a szedést, tördelést, filmre vitte a teljes anyagot és átadta a Kárpátinak. Aztánbecsődölt…

A Kárpáti Kiadó 1990-ben adta ki Sorsomhoz szegezve című verseskötetemet, 1991-ben jött volna ki említett könyvem a Szépirodalmival közös kiadásban. A nyomást a Kárpátinak kellett volna elvégeznie, a példányszámon pedig osztozott volna a két kiadó. Ugyanebben a konstrukcióban Györke Zoltán kötete az évben meg is jelent – az enyém viszont már nem. A Szépirodalmi megszűnésével párhuzamosan a Kárpáti is anyagi válságba jutott, így hiába kapta meg készen a filmeket, könyvem kinyomtatására már nem vállalkozott.

Aztán a Kárpáti átalakult, újraszerveződött és új főszerkesztője tíz egynéhány éven át üzengetett nekem, illetve ahányszor csak találkoztunk, megemlítette, hogy nekik anyaguk van tőlem és egyszer majd kiadják. Én meg mindig leintettem: úgysincs rá pénzük, meg én sem akarnám azt a régi anyagot újként megjelentetni.

Egy 2004-es naplójegyzetemben is írtam erről:

Eddig nem írtam arról, mert komolytalan dolognak tartottam, hogy az ungvári állami kiadó, a Kárpáti újra magyar könyvek gondozására adja a fejét. Előbányászták a hosszú évek óta elfekvő kéziratokat, felvették a kapcsolatot néhány szerzővel – valami pénz is kilátásban van a kiadáshoz. Két vagy három éve beszél erről a főszerkesztő, nekem is üzent, de én csak legyintettem. Hiszen a nagy példányszámban eladható (ezért akár ráfizetés nélküli) Kárpáti Kalendáriumot sem tudják évek óta megjelentetni, akkor hát hogyan, miből a kis példányszámú szépirodalmat? Most hogy állítótalag egy könyv már eljutott a tördelésig, újra megkaptam az üzenetet: jövőre bízhatóan az enyém is sorra kerül, hiszen az már nemcsak be van tördelve, hanem filmre is vitték. Számolgatok: igen, 13 évvel ezelőtt valóban itt tartottunk… 1991-ben az új verseskötetem a Kárpáti és a Bp-i Szépirodalmi közös kiadásában jelent volna meg (az utóbbi akkori főszerkesztője, Ugrin Aranka személyesen járt ez ügynen Ungváron), nyárra minden készen volt, még előleget is kaptam. Aztán a Szépirodalmi csődbe jutott, a Szovjetunió pedig szétesett. Györke Zoli Zöldár c. könyve még épp kijöhetett közös kiadásban, az enyémre már nem kerölt sor. A Kárpáti azóta is őrzi a partnere által kiszedett, betördelt, filmre vitt anyagot (a megállapodás szerint a nyomás Ungváron történt volna). Nos, természetesen semmi értelmét nem látnám a régi összeállítás megjelentetésének (címe ez volt: Amikor a galambok a vállamra szálltak), a benne szereplő versek közben bekerültek más köteteimbe. Az 1999-es Halott madárral óta ugyan írtam egy kötetnyi új verset, kicserélhetném tehát a teljes állományt, de egyáltalán nem vagyok abban biztos, hogy az utóbbi 4-5 év termését éppen a Kárpáti Kiadó gondjaira szeretném bízni.

Ugyanis azzal is tisztában voltam, ha nem kell a magyarországi partner elvárásainak megfelelniük, akkor eléggé csúnyácska könyv lenne belőle (tudni kell, hogy a Kárpátalján készült kiadványok igénytelen és ízléstelen küllemük alapján messze földön híresek.)

Néhány éve azonban a Kárpáti valamelyest összeszedte magát, egészen tisztességes könyveket kezdett kiadni. A főszerkesztő újra előjött a dologgal – de most már egy új kézirat relációjában: ha a megyei adminisztráció támogatását elnyerjük… Sokáig húzódoztam, aztán tavalyelőtt mégis rászántam magam – és most meg már itt van előttem a betördelt anyag, Éva éppen korrektúrázza.

Úgy tűnik tehát, épp húsz évvel a fiaskó, és 21 évi kihagyás után, újra lesz kötetem a Kárpáti Kiadónál.  Az 1978-ig visszanyúló válogatásban  szerepel a Bemutatkozás is, amelyben a meg nem jelent kötet címét adó Amikor a galambok a vállamra szálltak sor található. Meglehet, ezt a címet kellett volna átmentenem…  Mégsem éltem ezzel a lehetőséggel, inkább  egy pontosan 30 évvel későbbi, 2008-as versem címét emeltem az itt látható borítóra. Maga a vers talán az utóbbi húsz évben kialakult verstípusom egyik legjellemzőbb darabja:

Balla D. Károly

Kő és árnyék

Az önmagába visszahullt időn
most vérzik át a súlyos esti pára,
s akár a kő, ha árnyékára dől,
úgy ferdül el a téridő aránya.

Halottak teste lakja be a mélyet,
miattuk tér le útjáról a Hold,
kibomlanak az égre varrt szegélyek,
– előjöhet, ki eddig bujdokolt.

Karámba tér meg így az űzött állat,
ha kinn az éjben szörnyű bűnt hagyott,
kis bűzös vackot készít el magának
– az őse mind ilyenben haldokolt.

És ismétlődik minden egyre s újra,
a fák mögött már ott kísért a múlt,
és meghasad a roppant égi bura,
mert lenn egy kő az árnyékára hullt.

Alább pedig, mintegy ellenpontként, néhány vizuális munka a soha meg nem jelent kötetből. Az első három aztán későbbi könyveimben szerepelt, de a negyedik, az „életrajzi ihletésű”, azt hiszem, sehol nem jelent meg. Az is lehet, hogy méltán…

Kritikák, ismertetések (időrend alulról felfelé):

• Hegyi Zoltán: Balla D. Károly: Tejmozi
  ekultura.hu. 2011. dec. 5.
• -i-: Tejmozi, kizökkenések mellé
  Magyar-Hon-Lap, 2011. nov. 16.
• Károlyi Csaba: Kizökkent az idő
  Élet és Irodalom, 2011.10. 21.
• Horváth László Imre: Egzisztencialista regény tejmozival
  Magyar Nemzet, 2011.10.20.
• Markovits Teodóra: Filmszakadás
  Alkarpatraz, 2011.10.16.
• Lénárt Ádám: Retusált archívum
  Revizor, 2011.10.12
• Mrs. Capote: Tejmozi
  Gerincre vágva, 2011.10.10
• Benedek Szabolcs: Átkozott provincia
  Népszabadság, 2011.10.01.

Interjúk a regényről, könyvről:

• Megkérdeztük Balla D. Károlyt (Szepesi Dóra)
• Életéhség (Barnás Márton)
  
• Újra felépített Tejmozi (Cseke Gábor)
• Meséld el a regényedet (Cseke Gábor)

Az Ön vállalkozása számára hasznos lehet, ha hirdetést, felhívást vagy a saját oldalára mutató linket helyez el ezen a webhelyen. Ha érdekli a lehetőség – írjon:

>> levél küldése <<. AZ ÖN
HIRDETÉSÉNEK, REKLÁMJÁNAK, LOGÓJÁNAK VAGY AZ OLDALÁRA MUTATÓ LINKNEK A HELYE

Hirdetési felületek alacsony áron. Írjon: >> levél küldése<<

Keressen akkor is, ha szeretné honlapját előrébb látni a Google keresőben.

A kapcsolt vállalkozások gyakorlati tapasztalata azt mutatja, hogy a transzferárakat évek óta fokozottan ellenőrzi az adóhatóság az állami adóbevételek növelése érdekében. Magyarországon az APEH évről évre egyre több ellenőrzést végez, de nemcsak az ellenőrzések száma nőtt meg, az APEH az utóbbi időben alaposabban és mélyebben vizsgálja a vállalatközi ügyletek körülményeit, a dokumentációk tartalmát, mint bármikor korábban. Éppen ezért érdemes a figyelem homlokterébe helyezni a transzferárakat és különös alapossággal dolgozni, amikor a transzferár-nyilvántartás elkészítése kerül sorra.

Ehhez nyújt segítséget és közöl friss híreket, tudnivalókat két szakmai blogom:

• Transzferár nyilvántartás – transzferár szabályozás – PR érték: 4 -  hirdetési lehetőség az oldalon!!
• Transzferár dokumentáció – PR érték: 3 -  hirdetési lehetőség az oldalon!

A hirdetési lehetőség a jelen és minden további oldalamon is fennáll, például:

• Transzferár nyilvántartás PR érték: 3 -  hirdetési lehetőség!

Ha hirdetne vagy linket helyeztetne el oldalamon, illetve ha ha szeretné, hogy oldala előbbre jusson a Google találalati listáján, akkor: >> ÍRJON! <<

Arról, hogy mi a transzferár és a transzferár dokumentáció, innen indulva szerezhetők ismeretek:

• Transzferár nyilvántartás

A téma legfrissebb hírei és további linkek a tájékozódáshoz:

• Transzferár hírek google site

————————

Személyes kitérő. Magam a témával nem pénzügyi vagy vállalkozói vonalon ismerkedtem meg, hanem egy kilátásba helyezett (de annak idején meghiúsult), majd egy későbbi másik, tényleges SEO-megbízás alapján, így egy ideje keresőmarketing tevékenységem részeként igyekszem a Google találati listákon bizonyos oldalakat bizonyos keresőkérdésekre minél kedvezőbb pozíciókba segíteni. Voltaképp ez a poszt is ennek a munkának a része (amely meglepően jó eredménnyel járt, mondhatni túllőttem a célon: ez az bejegyzésoldal – valószínűleg csak rövid időre – még a támogatott webhelyet is megelőzte). Linktámogatás gyanánt alább felsorolom az általam készített és/vagy támogatott további oldalakat, SEO-munkám sikeres és kevésbé sikeres bázishelyeit:

• Transzferár nyilvántartás  BDK Online oldal
• Transzferár nyilvántartás BDK Online poszt
• Transzferár nyilvántartás bázis blog posztja 3-as PR
• Transzferár nyilvántartás hhrf ungparty
• Transzferár nyilvántartás http://www.hhrf.org/ungparty/seo.php
• Transzferár nyilvántartás hhrf  netpansip/up/seo/
• Transzfer ár bázis blog poszt 4-es PR érték
•  Transzferár nyilvántartás seonyár
• Transzferár nyilvántartás magasles
• Transzferár nyilvántartás bdk.hhrf seo/transz.php