BDK POSZTUMUSZVálogatott halálaimPszichodrámabszurdA Pilinszky-projektumTejmozi 3.0A Semmi apoteózisaKárpáti limerikekNevemben a D.

...az irodalmi folyamatok és jelenségek vizsgálatakor a művet kell meghatározó entitásnak tekintenünk. Az irányzatok, műegyüttesek, érdekcsoportok, kánonközösségek vagy ... régiók által megjelenített irodalmiság vizsgálatakor mindig fokozott gyanakvást ajánlok, és ha a közös kalap-koncepciókból kilóg valami, akkor inkább a kalapot tegyük félre. (Bodor Béla: Miről beszél(t)ünk - összefoglaló)

Vízumköteles irodalom? Integrálódni - de mibe?

Internetes konferencia a Virtuális Pánsíp Irodalmi Szalonban - 2003
 
TARTALOM:
 
Előadások:
 
Kerekasztal:
 
Hozzászólások:
 
Zárszó
 
Összefoglaló
 
Kárpátaljai magyar irodalom
Infók, érdekességek, adatok Kárpátaljáról - városok, Ungvár
Kárpáti Vipera News
Kárpátalja Blog
Kárpáti limerikek
Csupakabra Kárpátalján
Cég, vállalkozók Kárpátalján
Utazás, turizmus Kárpátalján
Vereckei magyar emlékmű
Egy piréz kárpátalján

Berniczky + BDK kölcsönhatás

BDK Irodalmi Blogja

 

A Kárpáti limerikek sorozatból:

Magyar nemzeti limerik

Szent helyünk minékünk Verecke
bejárjuk hosszába-keresztbe
s mint hágót Árpádunk
minden nőt meghágunk
nyög belé a Kárpát-medence.

Az Ung-parti bulváron

Lakna bár úrfink szép Ungváron
nem lenne úrrá a lukvágyon
sok kis nő ajzaná
Kárpátok aljzatán
végig az Ung-parti bulváron. 

Husztnak romvára alatt

Megállt a nagy költő Huszt alatt
ahol én magamra húztalak.
Mi hívta Kölcseyt
idejét töltse itt?
Nem volt itt bordély,
                   csak puszta lak.

Kínálat és lehetőség

Pontos egy városka Beregszász
kurváknak létszáma kerek száz.
Nem bírja a tárcád?
Keress egy apácát
ha már csak imára erektálsz.

Egy ifjú szakinak

Várnézni elmehetsz Munkácsra
tövében rád vár egy kurvácska
ha mélyen bevered
neki a csapszeget
te lehetsz élmunkás luk-ácsa.

>>több limerik

 

 

 
nyelvehagyottak?

Beregszászi Anikó

"...ezerszer jaj a nyelvehagyottnak"?

Az anyanyelv kérdésköre a kárpátaljai magyar irodalomban

"Virtuális konferenciánk" témájához (vízumköteles irodalom) első látásra nem kötődik szorosan mondandóm. Ám talán mégsem érdektelen bemutatni, hogy nemcsak egy konferencia lehet virtuális, hanem egy hozzá tartozó előadás tárgya, jelen esetben a kárpátaljai magyar nyelvművelés is, melynek szerepét (és ez képezi vizsgálatom tárgyát) egy időben a kárpátaljai magyar irodalom vállalta magára.

1. Magyar nyelvművelés Kárpátalján

"Aligha szorul bizonyításra, hogy a kisebbségi sorban élő, tehát többé vagy kevésbé veszélyeztetett nyelvekkel való törődés természetes joga, magától értetődő reflexe a mindenkori kisebbségnek" (Kiss 1994: 104). A Kárpátalján, kisebbségi helyzetben, idegen nyelvi környezetben beszélt és írott magyar nyelvváltozatok állapota iránt érzett aggodalom a központosító, mindennemű nemzetiségi megnyilvánulást nacionalista szemmel néző kommunista diktatúrában gyakorlatilag csupán a hagyományos értelemben vett nyelvművelő tevékenységben nyilvánulhatott meg. Tegyük azonban gyorsan hozzá: nyilvánulhatott volna. Ugyanis annak ellenére, hogy a tradicionális magyar nyelvművelésnek Szlovákiában, Romániában és Jugoszláviában nagy hagyományai vannak, Kárpátalján markáns nyelvvédő tevékenység nem folyt és nem folyik. Sem az Ungvári Állami Egyetemen 1963 óta létező Magyar Filológiai Tanszék, sem az Ungvári Rádió és Televízió magyar szerkesztősége, sem a tankönyvkiadó magyar szerkesztői, sem a Kárpáti Igaz Szó újságírói, de még a pedagógusok között sem akadt olyan személyiség, aki az erdélyi nyelvművelőkhöz, a felvidéki Jakab Istvánhoz vagy a vajdasági Kossa Jánoshoz hasonlóan rendszeresen jelentkezett volna nyelvművelő írásokkal. Kárpátalján nem beszélhetünk olyan szervezett, a nyelvművelés intézményei közé sorolható nagy múltú rendezvényekről sem, amelyek más határon túli magyar közösségek esetében meghatározóak, mint például az adai Szarvas Gábor Napok, a kassai Kazinczy Napok vagy a marosvásárhelyi Erdélyi Nyelvművelő Napok. Nem véletlen tehát, hogy például amikor Kiss Jenő (1994) könyvében sorra veszi azokat a határon túli magyar nyelvészeket, akik életüket az anyanyelvért való munkálkodásnak szentelték, a felsorolásában nincs egyetlen kárpátaljai név sem. Itt ugyanis még a kisebb, népszerűsítő, tájékoztató jellegű írások száma is meglehetősen alacsony. Az 1980-90-es évek helyi magyar nyelvű sajtóját alaposan áttanulmányozva alig néhány nyelvművelő tárgyú publikációt találhatunk. Amelyek pedig megjelentek, azok szinte kivétel nélkül a magyarországi import jegyeit hordozzák, vagyis az anyaországban "divatos" nyelvművelő témákat érintik: a helyesírási problémákat, az idegen szavak elleni küzdelmet (de nem a szláv kölcsönzések ellenit!). Ezek szerzőit név szerint is könnyű számba venni: Horváth Katalin, az ungvári egyetem magyar tanszékének docense, a tanszék magyarországi vendégtanárai (Kozma Endre, Balogh Lajos) és egy-két újságíró (Móricz Kálmán, Lajos Mihály, Horváth Sándor). Korábban, a 60-as, 70-es években Drávai Gizella magyartanár közölt néhány sajátosan kárpátaljai témájú nyelvművelő írást a Kárpáti Kalendárium hasábjain. Például az 1969. évi számban Nyelvrosta. Így mondjuk, de mondjuk így címmel közölt közel száz mondatba foglalt orosz és ukrán kölcsönszót magyar standardbeli megfelelőjükkel szembeállítva. Sokkal többről azonban nem számolhatunk be.

Vagyis a szovjet korszak kárpátaljai magyar nyelvműveléséről összefoglalóan annyit mondhatunk, hogy enyhén szólva fejletlen volt, szervezett nyelvi tervezési tevékenységnek, megfontolt nyelvmentő koncepciónak pedig még a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető. Ehhez ugyanis hiányzott minden alapvető feltétel: a tudományos megalapozottság, a célok megfogalmazása és a tervszerűség. Sem hivatalos személy(ek), sem intézmény nem állt a szórványos nyelvművelő cikkek mögött, így a nyelvművelés sem válhatott a szó szoros értelemében vett tevékenységgé vagy mozgalommá. Az az intézmény, amelynek erre lehetősége lett volna, az egyetemi magyar tanszék nem vállalta fel ezt a feladatot. Kozma Endre (1993: 12), aki az ungvári egyetem magyar tanszékének magyarországi vendégoktatója volt négy éven át, a helyzetet jól ismerő kívülállóként a következőképpen fogalmazott erről: "A tanszék [az egyetemi magyar tanszékről van szó] kezenyomát viseli a kárpátaljai egyetemi és iskolai oktatás magyar nyelvűsége, amelynek hatásától csak az idősebb korosztály mentes. No meg a szórványvidék magyarsága, és azok, akiket nem magyar iskolába járatnak. Róluk és számukra a tanszéknek soha semmi mondanivalója nem volt. (...) A megnevezésben rögzített szűk profilhoz való merev ragaszkodás miatt [1] nincs gazdája a nem magyar szakos tanárjelöltek anyanyelvű szakmai képzésének".

A már idézett Kozma (1993: 12) így jellemezte a korszak kárpátaljai magyar nyelvművelését: [Kárpátalján]"nem a sajátosan kárpátaljai problémákra irányul a jószándékú nyelvművelés, hanem magyarországi divatos témákat ismételget. A nyelvápolás és -fejlesztés helyett gyakran olyan nyelvi változatok válnak a nyelvtisztító igyekezet célpontjává, amelyek nyelvjárási eredetűek, és nem mondanak ellent nyelvünk szerkezeti rendjének" (Kozma 1993: 12).

A helyi jellegzetességekkel nem számoló, a kétnyelvűség következményeit figyelmen kívül hagyó egynormájú szemlélet az anyanyelvi oktatás rendszerében és a helyi tankönyvírásban is megfigyelhető. Egy 1996-os tanulmány, mely a kárpátaljai iskolák akkor használatban lévő magyarnyelv-tankönyveinek elemzésével foglalkozik, megállapítja, hogy "A tantervek is a tájnyelv és a tájszók másodlagosságát, ill. helytelenségét sugallják", továbbá "még a nyelvművelő célzatú gyakorlatokban sem kapott helyet néhány olyan feladat, amely felhívná a figyelmet a kétnyelvűségi hatásokra, s amely tudatosítaná azok regionális jellegét, kijelölné használati körét". Összességében pedig megállapítja, hogy "a kárpátaljai magyarnyelv-tankönyveknek kevés közük van a nyelvi valósághoz", mert "a helyi sajátosságokról elfeledkezve képmutató álszeméremmel hallgatnak tankönyveink a kétnyelvűségi hatásokról és a nyelvjárási jelenségekről, amelyek a tanulók nyelvhasználatában is kétségkívül jelentkeznek" (vö. Beregszászi - Csernicskó 1996: 29-37).

Csernicskó István a kárpátaljai magyarság nyelvi helyzetét összefoglaló monográfiájában ugyancsak hasonlóan vélekedik a helyi nyelvművelésről, nyelvi tervezésről, illetve annak hiányáról: "A kárpátaljai magyar közösség vonatkozásában tudatos nyelvtervezési tevékenységről nem számolhatunk be. (...) Nem tekinthetjük ugyanis a meglehetősen vérszegény helyi magyar nyelvművelő irodalmat nyelvtervezésnek" (Csernicskó 1998: 142). A helyzet jószerivel a Szovjetunió széthullása után sem változott. Nem szaporodtak meg a nyelvművelő cikkek, nem kerültek elő az asztalfiókból nyelvvédő kötetek.

A 90-es években egyetlen nyelvművelő kötetnek tekinthető kiadvány a régióban Kótyuk István A magyar nyelv peremén című munkája (Kótyuk 1995), amely nyelvjárási tárgyú tanulmányok mellett azt a tízegynéhány nyelvművelő cikket gyűjti csokorba, amelyeket a szerző közel 40 éves pályája alatt publikált lapokban, folyóiratokban, konferencia-kötetekben.  Ennek első részében a szerző a kárpátaljai magyar köznyelviséggel, másodikban a nyelvműveléssel, a harmadikban pedig az ungi nyelvjárás sajátosságaival foglalkozik. A nyelvművelő írások egy része helyi nyelvhasználati jelenségekről szól, mint a kárpátaljai magyar településnevek raghasználata (Népszavazás Beregszászon?) vagy a tükörfordítások kérdése (Becsengetni - helyesen!).

A rendszerváltás, Ukrajna függetlenné válása sem lendített sokat a helyzeten. Az 1991 óta megjelenő Közoktatás című, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség által és a helyi magyar pedagógusok számára kiadott negyedévenként megjelenő folyóirat szinte minden számában közöl valamilyen nyelvi, nyelvészeti tárgyú írást, ám ezek inkább szaktanulmányok vagy ismeretterjesztő cikkek, nem hagyományos értelemben vett nyelvművelő munkák (lásd pl. Csernicskó 1999a, 1999b, Tóth 1999 stb.).

A kárpátaljai magyar nyelvművelésnek mint intézményes nyelvvédő tevékenységformának a hiányát mi sem igazolja jobban, mint az, hogy az 1990-es években zajló, a határon túli magyar nyelvhasználat körül kibontakozott, a szomszédos országokban élő magyar közösségek nyelvi helyzetéről és jövőjéről szóló, erős érzelmi töltettel is bíró hatalmas nyelvészeti polémiának egyetlen kárpátaljai résztvevője sem volt. A vitát összefoglaló 457 oldalas kötetben (Kontra és Saly szerk. 1998) nincs Kárpátaljáról szóló vagy kárpátaljai szerző tollából származó írás. Nem véletlenül jegyzi meg a határon túli magyar nyelvművelés kapcsán Balázs Géza (2001: 86), hogy "A legkevesebb nyelvművelő írás Ukrajnában (Kárpátalja), Horvátországban, Ausztriában és Szlovéniában jelenik meg".

Tudatos, összehangolt nyelvi tervezésről tehát nem szólhatunk, mint ahogyan virágzó nyelvművelésről sem. Ám mégsem állíthatjuk, hogy a magyar nyelv helyzete, állaga iránt érzett értelmiségi aggodalomnak semmilyen megnyilvánulását sem fedezhetjük fel Kárpátalján.

2. És ami a nyelvművelést helyettesítette

A kárpátaljai magyarság érdekeinek felvállalását, a nemzettudat erősítését, a magyar történelmi múlt felelevenítését, amely a szovjet internacionalizmus és kultúrpolitika árnyékában nem volt egyszerű és kockázatmentes feladat, érdekvédelmi szervezetek hiányában évtizedeken keresztül, az 1960-as évek elejétől az 1980-as évek végéig leginkább a helyi magyar költők és írók vállalták magukra. M. Takács Lajos így írt 1988-ban a kárpátaljai magyar irodalom társadalmi szerepéről: "Puszta létezésével, az anyanyelven szóló vers erejével már ma is hat ez a fiatal költészet; de még inkább kell hogy hasson a jövőben, kell hogy szívós munkával egyre táguló körökben felnőtt olvasóvá nevelje 'nyelvtársait'. Segítséget, biztatást nyújthat ez a költészet a nemzetiségi sorsproblémák felelősségteljesen körültekintő, de valósághű, pontos feltárásával; a viszonylag kisszámú, immár szóródni is kezdő, több irányban kötött és kötődő magyar ajkú közösség tűzhelyét fegyelmezett lelkesedéssel szító-tápláló küzdelmével, a magyar nyelv és irodalom egysége szellemének ápolásával; az anyanyelvi tudat, a legerősebb történelmi-kulturális kapocs erősítésével; Ukrajna mai magyarjai mindennapi életének, munkájának a költészet általi formálásával" (M. Takács szerk. 1990: 588-589).

"A hagyományok kérdésének ott és akkor fokozottabb a jelentősége, ahol és amikor ezektől a hagyományoktól mesterségesen kívántak eltávolítani valamely nemzeti vagy nemzetiségi közösséget" - írja Balla D. Károly (2000: 201) a kárpátaljai magyar irodalmat elemző egyik írásában. Megállapítja továbbá, hogy az 1945-öt követő csaknem tizenöt évben a kollektív bűnösséggel vádolt kárpátaljai magyarság kulturális öröksége kiirtásra váró burzsoá csökevénynek számított. A magyar kultúra nagyjai közül csak azoknak volt létjogosultsága, akiket (vagy legalább munkásságuk egy kiemelt részét) forradalminak lehetett nevezni.[2] A hivatalos, a nemzeti sajátosságokat, az irodalom identitásőrző szerepét eljelentékteleníteni szándékozó ideológia szerint Kárpátalján nem magyarok, hanem szovjet magyarok éltek, akik formájában nemzeti, de tartalmában szocialista irodalmat kellett, hogy műveljenek. Így példaképeiket sem a magyar irodalom klasszikusai, hanem a moszkvai magyar emigráció alkotói között kellett keresniük. Ezen időszak kárpátaljai magyar irodalom tankönyveiben így kapott túlzott hangsúlyt Zalka Máté[3], Hidas Antal vagy Illés Béla munkássága (lásd Fedinec 2001). Az ungvári egyetem magyar filológiai tanszéke által szerkesztett Sugaras utakon című, 1985-ben megjelent antológia utószavában olvashatjuk az alábbiakat: "...a Szovjetunióban megszűnt a magyar nemzetiségű író, költő és közönség úgynevezett kisebbségi helyzete. Ez a polgári demokráciából származó kategória egyes irodalomkritikusok rólunk szóló munkáiban elő-előbukkan ma is. Szerencsére azonban már csak igénytelen szóhasználat, vagy a marxista metodológiai szempontok mellőzésének bizonyítéka. A valóságban, amelyet e terület új irodalma tükröz, már nem található. Helyét elfoglalta a nagy közösséghez, a szovjet néphez tartozás felemelő tudata. (...)
     A tehetséges kárpátontúli magyar írók, költők tartalmában szocialista, formájában nemzeti kultúrát művelnek a Szovjetunió népeinek testvéri családjában. Alkotásaiknak jellemző vonása a szoros kapcsolat a többi nemzetiséggel a szebb, a teljesebb, a boldogabb életért vívott harcban; a realizmus, a népiség és pártosság elemeinek összefonódása, a demokratizmus, a hazaszeretet; az orosz, az ukrán és más szovjet irodalmak haladó hagyományainak felhasználása" (Lizanec - Gortvay - Vaszócsik 1985: 310-311).

Ám ez a "szellemi-genetikai erőszaktétel" (Balla 2000: 202) hosszú távon megbukott, sőt már a hatvanas években kiváltotta "ellenzéki" írói csoportok létrejöttét. Elsőként az egyetem főként magyar szakos hallgatóiból Fodó Sándor tanár irányításával létrehozott művelődési csoport próbálkozott új hangok megütésével, de ezt gyorsan feloszlatta az egyetemi vezetés, nacionalista mozgolódást gyanítva a háttérben.

A magyar szakos diákok ezután 1966-ban létrehozták az Együtt című gépiratos irodalmi folyóiratot (vö. KISz 1967. május 31.). A szamizdat legnagyobb példányszáma is mindössze 36 volt, ám a szerkesztésében részt vállaló hallgatókat ideológiai bírálatok érték, majd két évfolyam után betiltották a lapot (Botlik - Dupka 1991: 99, Tóth 1991: 136).

Szintén a magyar szakosok alapították meg a Kárpátontúli Ifjúság című megyei lap szerkesztőségének védnöksége alatt a Forrás Ifjúsági Stúdiót (Botlik - Dupka 1991: 99), amely, elsősorban Kovács Vilmos hatására, az eddigiekhez képest más tájékozódási pontokat keresett. A lobogó vörös zászló és a ragyogó ötágú csillag helyett felfedezték a vidék folklórkincsét, tanulmányozták történelmét. Az elsősorban irodalmi műhelynek induló Forrást azonban néhány év sikeres működés után megszüntették, mert felvállalta a kárpátaljai magyarság nemzetiségi érdekeinek megjelenítését a területi pártbizottság előtt. "De a genus locit többé nem lehetett semmilyen palackba bezárni: megtermékenyítette (...) műveiket, beépült világnézetükbe" (Balla 2000: 202).

A hetvenes években a kárpátaljai magyar alkotókat még két, egymással szemben álló táborban (a volt Forrásosok és az 1971-ben a Forrás ellentételezésére alakult stúdió alkotói, a József Attilások), ellenzékiként vagy a hatalom elvárásainak megfelelni akaróként találjuk, a nyolcvanas években azonban kiegyenlítődés, konszolidáció figyelhető meg. "Az ellenzéki magatartásúak elhagyják radikalizmusukat, a pártosak pedig a kötelező penzum mellett igyekeznek őszintébb hangot megütni. Eközben mit sem változik íróink elkötelezettsége, mindannyian a közösség szolgálatában állnak, a különbség lassan már csak annyi, hogy egyesek eleinte inkább a szovjet nép részeként kezelik a kárpátaljai magyarságot, mások ellenben inkább a magyar nemzethez való tartozását látják fontosnak" (Balla 2000: 203).

A nyolcvanas években a nagyszámú író-olvasó találkozók, a helyi költőknek, íróknak a Kárpáti Kiadónál megjelenő versesfüzetei, az Évgyűrűk című antológia a magyarságtudat élesztgetésének és ébren tartásának fontos eszközei. Ezen időszak alkotóit egyfajta elkötelezettség jellemezte, melynek fontos alkotóeleme, hogy a költő a közössége nevében és érdekében szól (vö. Dupka 2002: 40-41, Balla szerk 1994.). A korszak szépirodalmi alkotásainak főbb jellemzői:

-a népi témák és képvilág,
-a történelmi hagyományok felelevenítése, a történelmi múlt felvállalása,
-a szülőföld iránti hűség, a helyi tájélmények,
-a magyar szó erejének fontossága, sokszor egyfajta nyelvművelő szándékkal,
-az identitásformáló akarat, a nemzetmentő elhivatottság.

Nem utolsósorban jegyezzük meg azt is, hogy ezen költők és írók (főként a 80-as években megszaporodó) magyarországi publikációi egyfajta összekötő szereppel bírtak Kárpátalja és az anyaország között. Hírt adtak rólunk Magyarország felé, ahol az itt élő töredék nemzettest politikai helyzete és speciális körülmények között fejlődő kultúrája évtizedekig kerülendő témának számított. A magyarországi hivatalos irodalomkritika is csupán a hatvanas, de még inkább a hetvenes évektől vehetett tudomást Kárpátalja irodalmi életéről, akkor is leginkább csak két alkotó, Balla László és Kovács Vilmos munkásságáról (vö. Balla 2000). A Magyarországon megjelenő és a helyi magyar irodalomról szóló kisebb-nagyobb tudósítások, közlemények lehetőséget teremtettek arra, hogy a szerző néhány szóban jelezze: a Szovjetunió nyugati csücskében többtízezer magyar él. Kovács Vilmos és S. Benedek András 1970-ben a szegedi Tiszatáj című folyóiratban közöltek hosszabb tanulmányt a kárpátaljai magyar irodalomról. A tanulmány első részének bevezetőjében röviden áttekintették a közösség 20. századi történetét, és szóltak gondjairól, problémáiról is (Kovács - Benedek 1970).

Mindez együttéve rendkívül fontos volt az adott körülmények között. Részben, mert tulajdonképpen évtizedekig a szépirodalom volt Kárpátalján az egyetlen olyan nyelvhasználati színtér, ahol az anyanyelv kiemelt presztízsű változata hivatalosan használható volt. A szépirodalomban megjelenhetett a magyar nyelv valamennyi regisztere, stílusváltozata, szemben a mindennapi valósággal, ahol a magyar nyelvnek csak a legválasztékosabb (a sajtóban, az iskolai oktatásban) és a kollokviális (nyelvjárások, familiáris stílus) változatait használhatták. Részben pedig azért, mert szervezetek és hivatalos érdekképviselet hiányában az irodalom volt az, amely felvállalta a kárpátaljai magyarság (legfőképpen kisebbségi helyzetéből adódó) problémáinak megjelenítését. Kovács Vilmos Holnap is élünk című kultuszregényének szépirodalmi értéke például a mai napig kevesebbszer kerül szóba, mint az, hogy e könyv szólt elsőként a szocialista társadalom fonákságairól, a kárpátaljai magyarság kiszolgáltatottságáról, a kárpátaljai magyar férfiak 1944-es deportálásáról, a kommunista ideológia mindent átható nyomasztó erejéről. Már a könyv 1965-ös megjelenését is hosszas hivatalos huzavona előzte meg, majd rövid idő múlva betiltották, és csak 1989-ben jelenhetett meg ismét (vö. M. Takács 1989).

A kárpátaljai magyar irodalomban mindig kiemelt szerepe volt az anyanyelvnek, ezen belül is a magyar nyelv elvesztése fölött érzett aggodalom kérdéskörének. A 70-es, 80-as években a szinte nem létező nyelvművelés helyett az irodalom vállalta magára annak feladatait. Veszélyesen lavírozva a hivatalos politikai elvárások (internacionalizmus) és az anyanyelv védelme (nemzetféltés) között, íróink/költőink folyamatosan napirenden tartották a magyar nyelv ügyét. Megjelenik a nyelv kérdése a divatos internacionalizmussal vegyítve is ("vállaljuk egymást, nem hervadó anyanyelvünket, és mert van, ami teljesen ÖSSZEKÖT, MEGKÜLÖNBÖZTET"[4]), de a leghangsúlyosabb motívum a nyelv elvesztése fölötti aggodalom ("egyetlen hazám van: anyanyelvem, benne kell halálig kitelelnem."[5],"idegen szavú papagájok verik ki fejedből a legszebb álmot"[6], "nyelvünk lassan elveszítjük, fogy szánkról az ének, öklünk rázzuk a regének, a rusnya reménynek.",[7] "anyanyelv, édes, maradj velem, hogy lehessek még szavak embere."[8] stb). Vári Fábián László Illyés Gyula fejfája előtt című költeménye pedig a nyolcvanas évek óta a kárpátaljai magyarság egyik kultuszverse, nemzeti ünnepek, anyanyelvi vetélkedők, szavalóversenyek vissza-visszatérő mottója:

"... ezerszer jaj
a nyelvehagyottnak,
mert biccen a szó már
a száj szögletén. (...)

Eleitől fogva
génjeinkben hordva:
anyaország, anyaöl,
anyatej, anyanyelv. (...)

Makacs szánkra fegyelmet
izzó jogarral égess,
csak őrizz meg bennünket, édes,
édes anyanyelv!"

Összefoglalva megállapíthatjuk, hogy a Szovjetunió fennállásának évtizedeiben úgymond a "hozzáértő" szakembereket, a nyelvészeket "helyettesítve" figyeltek fel a helyi magyar irodalmárok a kisebbségi körülmények közé kényszerült közösség nyelvállapotának sajátosságaira, ismerték fel az idegen nyelvi környezet hatását a nyelvcsere folyamatában. Saját eszközeikkel folyamatosan érveltek a nyelv megtartó ereje mellett, igyekeztek erősíteni az anyanyelvhez fűződő érzelmi kötődéseket, sokszor a beolvadás és a nyelvcsere rémképét idézve. A költészet azt üzente, hogy az anyanyelvért való áldozathozatal az egyik legszentebb dolog az életben, annak megtagadása pedig az egyik legsúlyosabb bűn:

"s lesz barát, ki elhagy majd gyarlón,
kinek mennybe szédül a lelke,
de maradok én, hogy Krisztusként
feszüljek föl a nyelvkeresztre."
[9]

"Dögölj meg, te állat,
ki odadobtad anyádat
mindenféle jöttmentnek,
pártos érdeknek,
janicsárnak,
magad is megfizetett
utcalány vagy,
s ezerszer átkozott,
mert striciknek felkínáltad
szegény anyádat -
az anyanyelvet."
[10]

Az irodalmi szerveződések jelentőségét mutatja, hogy 1988-89 után, amikor megkezdődhetett végre a közösség társadalmi-politikai-kulturális önszerveződése, a fentebb tárgyalt időszak alkotói közül sokan (Vári Fábián László, Dupka György, Horváth Sándor, Kőszeghy Elemér stb.) egy időre (részben vagy teljesen) felhagytak az irodalmi tevékenységgel, és politikai szerepet vállaltak, ami igazolja az irodalom és a közösségi szerepvállalás közötti szoros kapcsolatot.

A kárpátaljai magyar irodalom helyzetét és fejlődését, az utóbbi tízegynéhány év politikai változásainak ellenére is, a mai napig meghatározza a kisebbségi lét, annak velejárói, kulturális és világnézeti hatásai. Amint azt Balla D. Károly (2000) a beszédes című Töredék hazácska (Berniczky szerk. 1994) című antológia (mely a kárpátaljai magyar költők utóbbi években keletkezett szülőföld-anyanyelv-magyarság témakörhöz kapcsolható verseit tartalmazza) elemzésekor megállapítja: "...a hitvallások és tanúságtételek ezen sokasága nemcsak megrendítő, hanem így, egymásra halmozódva egyszersmind riasztó is. (...) a versekből nem annyira a haza pozitív értelmezése, hanem a haza kínzó hiánya, nem annyira a szülőföld éltető ereje, hanem a szülőföld elvesztésének a rémképe, nem annyira az anyanyelv vagy a nemzeti értékek birtoklásának felemelő érzése, hanem inkább ezek megtartásának lehetetlensége sugárzik égető intenzitással" (Balla 2000: 169; lásd még Böhm 1995). Balla értelmezésében a kárpátaljai magyar irodalom a hontalanság metaforáinak kifejezője, mely részben alkotóink azon törekvéséből fakad, hogy a kisebbségi létet intellektuálisan és esztétikailag feldolgozzák, másrészt (mivel évtizedeken keresztül egyedül ők voltak a helyi magyar kisebbség "szószólói", érdekeinek felvállalói) úgy érzik, ezt várják tőlük olvasóik.[11]

Végezetül le kell szögeznünk azt is, hogy - mint azt a kárpátaljai magyar irodalom fejlődési folyamatait nyomon követő értelmezők sokszor megfogalmazták - a Szovjetunió felbomlása után, a kilencvenes években és azóta ez az évtizedeken keresztül rutinná vált kisebbségi írói sorsszerep a politikai változások miatt túlhaladottá vált, s napjainkban inkább gátolja, semmint segíti a régió irodalmának kibontakozását, illetve betagozódását az egyetemes magyar irodalomba.

Irodalom

Balázs Géza 2001. Magyar nyelvstratégia. Budapest: Magyar Tudományos Akadémia

Balla D. Károly 2000. A hontalanság metaforái. Budapest: A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága.

Balla D. Károly szerk. 1994. A Lendület évei. Ungvár-Budapest: Galéria-Ecriture.

Beregszászi Anikó - Csernicskó István 1996. A magyar nyelv változatai és stílusrétegei a kárpátaljai magyarnyelv-tankönyvekben. In: Csernicskó István - Váradi Tamás szerk., Kisebbségi magyar iskolai nyelvhasználat, 29-38. Budapest: Tinta Könyvkiadó és Kiadványszerkesztő Bt.

Berniczky Éva szerk. 1994. Töredék hazácska. Ungvár-Budapest: Galéria-Écriture.

Botlik József - Dupka György 1991. Ez hát a hon... Tények, adatok, dokumentumok a kárpátaljai magyarság életéből 1918-1991. Budapest-Szeged: Mandátum - Universum.

   Böhm Edit 1995. A hiány versei. Pánsíp 1995/2: 18-19.

Csernicskó István 1998. A magyar nyelv Ukrajnában (Kárpátalján). Budapest: Osiris Kiadó - MTA Kisebbségkutató Műhely.

Csernicskó István 1999a. A kárpátaljai magyar nyelvhasználat társadalmi rétegződéséről. In: Közoktatás 99/2: 19-20.

Csernicskó István 1999b. Egy jelenség és ami mögötte van: az ukrán nyelv és a kárpátaljai magyarság. In: Közoktatás 1999/1: 3-7.

Dupka György 2002. Magyar polgári mozgalom a kollektív jogokért. In: Együtt 2002/1: 40-46

Fedinec Csilla 2001. Petőfiász, avagy adalékok a kárpátaljai magyartanítás történetéhez.  UngBereg 2001: 94-100.

Kárpáti Igaz Szó 1995. Jegyzőkönyv a Nemzeti Kisebbségek Jogainak Biztosításával Foglalkozó Ukrán-Magyar Vegyes Bizottság V. üléséről. Kárpáti Igaz Szó 1995. április 4., 3. lap.

Kiss Jenő 1994. Magyar anyanyelvűek - magyar nyelvhasználat. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó.

Kontra Miklós - Saly Noémi szerk., 1998. Nyelvmentés vagy nyelvárulás? Vita a határon túli magyar nyelvhasználatról. Budapest: Osiris.

Kótyuk István 1995. Anyanyelvünk peremén. Ungvár-Budapest: Intermix Kiadó.

Kovács Vilmos - Benedek András 1970. Magyar irodalom Kárpát-Ukrajnában I. Tiszatáj 1970/10: 961-966.

Kozma Endre 1993. Kafedra Uhorszkoji Filolohiji, Uzshorod. Egy túlélő magyar tanszék emlékére. Pro Minoritate 1993/6: 28-36.

Lizanec, Petro - Gortvay Erzsébet - Vaszócsik Vera 1985. Sugaras utakon. Uzshorod: Kárpáti Kiadó.

M. Takács Lajos 1989. Regénysors, írósors, sorsregény (Utószó). In: Kovács Vilmos. Holnap is élünk. Debrecen-Ungvár: Csokonai-Kárpáti.

M. Takács Lajos szerk. 1990. Vergődő szél. A kárpátaljai magyar irodalom antológiája (1953-1988). Budapest-Ungvár: Magvető-Kárpáti.

Nemzeti Ifjúságkutató Intézet.

Tóth István 1991. Szempontok a kárpátaljai magyar kisebbség önszerveződésének történetéhez. Regio 1991/2: 130-147.

Tóth Istvánné 1999. Olvasástanítás és olvasóvá nevelés kísérleti vizsgálata. In: Közoktatás 1999/1: 12-13.


Jegyzetek

[1] A tanszék hivatalos neve: Magyar Filológiai Tanszék. Erre utal a szerző.

[2] A kultúrpolitikában és az oktatásban egyedül Petőfi Sándor alakja állt minden gyanún felül, Ady Endre vagy József Attila költészete már csak részleteiben jelent meg az oktatásban. Nem eshetett szó például Ady istenes verseiről, József Attila pedig egyértelműen proletár költőként elevenedett meg a tankönyvek lapjain (vö. Balla 2000, Fedinec 2001).

[3] A területi székváros (megyeszékhely), Ungvár egyetlen magyar tannyelvű iskolája évtizedekig, a 80 éves legvégéig Zalka Máté nevét viselte. 1993-ban Dayka Gábor nevét vette fel.

[4] Dupka György: Egy távoli ismerősnek. In. Berniczky szerk. 1994.

[5] Kőszeghy Elemér: (Egyetlen). In. Berniczky szerk. 1994.

[6] Balla D. Károly: Szigeten. In. Berniczky szerk. 1994.

[7] Kőszeghy Elemér: Házi himnusz. In. Berniczky szerk. 1994.

[8] Czébely Lajos: Kérés. In. Berniczky szerk. 1994.

[9] Kőszeghy Elemér: Úton. In. Berniczky szerk. 1994.

[10] Horváth Sándor: Átok. In. Berniczky szerk. 1994.

[11] Ez alól tulajdonképpen csak a kárpátaljai magyar irodalomnak az avantgard-posztmodern vonalon haladó negyedik nemzedéke kivétel (vö. Balla 2000), akik mind az irodalomról vallott nézeteikben, mind költői attitűdjeikben élesen elhatárolódnak az elmúlt évtizedek irodalmától.

a BDK BLOG frissei:
Kárpátalja Blog:
 

BDK SEO

BDK legutóbbi könyvei:


 

 


Vízumköteles irodalom? - Integrálódni - de mibe? Internetes konferencia - Virtuális Pánsíp Irodalmi Szalon, 2003. Balla D. Károly virtuáléja. Határon túli magyar irodalom, kárpátaljai magyar irodalom, kortárs magyar irodalom, irodalmi szalon, kárpátalja, kárpátaljai, könyv, próza, vers, regény, líra, epika, dráma, publikáció, folyóirat, újság, rovat, kánon, téma, stílus, irányzat, iskola, műhely, könyvkiadás, stúdió, támogatás, író, költő, irodalmár, publicista, újságíró, szerkesztő, kiadvány, kötet, antológia, almanack, bdk, ungvár, határontúli, kisebbségi, nemzetiségi, mű, alkotás, írás, szöveg, tanulmány, értekezés, esszé, tárca, novella, tárca, hangjáték, könyvek, könyvtár, nyelv, magyar nyelv, orosz, ukrán, keverék, vegyes, határ menti, virtuális konferencia, tanácskozás, irodalomtörténet, irodalomtudomány, elmélet, gyakorlat, hipotézis, posztmodern, hagyományos, modern, korszerű, A határon túli (jelesül a kárpátaljai) magyar irodalom befogadásának a problémái - recepció, integritás, integrálódás, provinciális, dilettáns, európai

Az UngParty weboldalak tematikus szájtok, amelyek témájuk releváns kifejtése mellett szakértői web kereső marketing célokat is szolgálnak, részt vesznek a kreativitásra és minőségi webtartalmak összefüggéseire épülő honlapoptimalizáló és keresőmarketing munkában. A keresőszempontok sokrétű érvényesítése és a linkprofil építése webrendszer megalkotását igényli, ez lehetővé teszi a google keresés első hely elérését a kulcsszavas organikus találatok oldalán. A kreatív tartalommarketing eljárásokra építek. A SEO-program kulcsszavai 2022 februárjában: seo szakértő - honlapoptimalizálás, google első hely, illetve: Ivóvíz fertőtlenítés - Infrafűtés - Műanyag tartály - laptop szerviz budapest és hangoskönyvek: tartalommarketing stratégia, seo tanácsadás, valamint pr cikk és link elhelyezés - kültéri terasz infra fűtés és télikert Budapesten

BDK, 2012