Napló: 1998. február

<< az UngParty Manzárd anyagai | kamaszkori epizódoktól eltekintve 1996 végétől írok naplót, 2002-től vált blogolássá; a korábbi jegyzetek is ekkor kerültek ma már nehezen elérhető honlapomra. Ez itt most: újraközlés 20 év távlatából

Napló az internetes korszakom előtti évekből

1998. február

Nyomdába kerül az Élted volt regénye

Többszöri levélbeni egyeztetések és fax-üzenetváltások Balla Bálint professzorral, az EPMSZ könyvkiadói lektorátusának a vezetőjével és Szöllősy Pállal, a Szabadegyetem elnökével. Mielőtt nyomdába kerülne a regényem, számos részletet kellett egyeztetnünk. Nehéz helyzet: nemcsak szerzője vagyok a könyvnek, hanem a gyártatója is (az EPMSZ mint kiadó az UngBereg Alapítványt bízta meg a kivitelezéssel). A borítógrafikát, a betűtípusokat, a könyvformátumot, a papírvastagságot, a kiadói fülszöveget stb. illetően többször is véleménykülönbség alakult ki köztünk, és hol szerzőként, hol gyártatóként kellett ellentmondanom a megrendelőnek; végül mindenben sikerült ésszerű kompromisszumot kötnünk.

Sajnos a mai napig nem érkezett lektori véleményezés Ilia Mihálytól (a kiadó kívánsága volt a + 1 külső lektor). Még novemberben küldtem el a kéziratot azzal, hogy ha lehetséges, decemberben megkaphassam az érdemi észrevételeket – dolgozhassak, javíthassak még az anyagon nyomdába adás előtt. Január utolsó napjaiban egy levlap érkezett, amelyben azt tudatta, beteg volt, de készíti a jelentést.

A nyomdába adást azonban nem húzhatom sokáig: ha kiadómmal együtt azt tervezzük, hogy a regényemet bemutatjuk a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon (április végén), akkor bizony nem késlekedhetünk tovább. Sajnos újabb érdeklődő (sürgető) levelemre nem érkezett válasz. Őszintén sajnálom: Ilia Mihály szakmai véleménye egészen biztosan segített volna az utómunkákban. Titkon azt is reméltem, hogy szövegének valamely részlete kiemelhető fülszövegnek a nekem nem túlságosan tetsző kiadó ajánlás helyett.

*

Még januárban lezárult a Pánsíp szonett-pályázata. A határidő lejártáig 39 pályamű érkezett. Nagyobbik fele, sajnos, teljesen használhatatlan (a nyilvánosan meghirdetett erőpróbákra menetrendszerűen beneveznek a dilettáns grafománok; sokan még azzal sem voltak tisztában, mi az a szonett). Az anyag egyharmada értékelhető, és kb. negyede tűnik publikálásra is érettnek; 2-3 igazán színvonalas pályamű is érkezett, így lesz kinek kiadni a szép díjakat. Egyetlen szomorúságom az, hogy míg a magyarországiak túlsúlya mellett Erdélyből és Kis-Jugoszláviából is kaptunk díjazható műveket, addig a kárpátaljai szerzők nem erőltették meg magukat, jobbára ismeretlenek vagy gyengébb költők jelentkeztek, azok is kis számban (a dolog azért furcsa, mert a felhívást a Kárpáti Igaz Szó is lehozta), holott én számítottam Fodor Géza, Füzesi Magda, Czébely Lajos, Penckófer János, Horváth Sanyi és pár tehetséges fiatal jelentkezésére, ám valamiért (lustaságból? a megmérettetéstől való félelemből? vagy csak megijedtek a szonett-től?) távolmaradtak, így a fődíjazottak közt valószínűleg nem lesz kárpátaljai. A jobbak igyekezetét viszont különdíjakkal szeretném majd honorálni. Most folyik előbb a szerkesztőségi előzsűrizés, aztán küldöm a némileg már megszűrt anyagot a zsűri Bp-i tagjainak, akiknek többek között ezt írtam:

…Folyik az előzsűrizés: a négy kárpátaljai zsűritag minden anyagot elolvas, pontoz, és külön rubrikában javasolja vagy nem javasolja a magyarországi zsűritagok elé terjeszteni, illetve ajánlatot tesz a díjazást illetően is. Ezt követően összesítem az előzsűrizés eredményét és kiszűröm azokat a műveket, amelyeket egyikünk sem tartott érdemesnek arra, hogy a második fordulóba jussanak. (A legalább egy ajánlást kapottak viszont továbbjutnak.) Feltételezésem szerint 15 körül lesz az értékelhető pályaművek száma. Ezeket fénymásoljuk és lehetőleg még február folyamán eljuttatjuk a három budapesti zsűritaghoz, azzal a kéréssel, hogy március 11-re – amikor is szeretnék Pesten lenni, a Parnasszus-sajtóbemutatón, ti is végezzétek el a pontozást és tegyétek meg a díj-javaslatotokat is. Észrevételnek még annyit, hogy a pályázatot nyugodtan nevezhetjük sikeresnek: ha megnézitek a listát, több közismert, mondhatni híres költő is megtisztelt bennünket szonettjeivel, és néhány igen ígéretes fiatal tehetségnek is felkeltettük a figyelmét. A teljes anyagnak közel a fele mutat irodalmi értékeket, és előzetesen 8–10-et publikálásra is alkalmasnak tartok, így hát mindenképpen kiadhatók a díjak.

*

Kéziratok szervezése a Bárka c. békéscsabai folyóiratnak. Elek Tibor főszerkesztő-helyettes megkért, közvetítsek lapjuk számára kárpátaljai szerzőket. Megírtam jó pár levelet, többeknek külön is szóltam. Nehéz eset: „legjobbjaink” alig írnak, nagy-nagyritkán jelentkeznek új és nívós anyaggal.

*

Levélváltások Raffai Pistával abban az ügyben, hogy egy veszprémi színtársulat Kárpátaljára jönne turnézni: tudnék-e segíteni… Ez nekem túl nagy falat, ajánlottam a KMKSZ-t és más magyarságszervezeteket. Sejthető volt reakciójuk. Semmire nem mozdulnak rá, amiben saját hasznukat nem látják. Persze az ő helyzetük sem könnyű, mivel az itteni magyarságintézmények egy fillér állami pénzt nem kapnak és kizárólag a jól-rosszul, inkább igazságtalanul mint arányosan elosztott magyarországi támogatásokból tartják fenn magukat. Az Illyés Közalapítvány pénzeinek jó 70 %-át kapásból elviszi az oktatásügy, vagyis a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség, a maradék java a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség költségvetésébe kerül, és csak a reszli jut a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közösségének meg a többi szervezetnek. A lapoknak pl. alig jut, s a kevésből a legtöbbet persze a KMPSZ és KMKSZ lapjai szakítják ki. Ad valamicskét az Illyés és az MKM is kulturális rendezvényekre is, de egyrészt ezeket előre meg kell pályázni (aztán vagy megadják, vagy nem, ha meg igen, a kért összeg felét levágják), másrészt meg kedves magyarságintézményeink – szinte kivétel nélkül – ebből leginkább maguk akarnak profitálni, azaz csak olyasmi mellé állnak oda, amiből nekik is van valami hasznuk, ha más nem, akkor ráterhelhetnek pár benzinszámlát, bankett-költséget és persze legjobb embereik megbízási díjait. A KMKSZ évek óta a leghatározottabban ellenáll minden külső kezdeményezésnek, kizárólag a saját bulijaik érdekében lobbyznak. A MÉKK nagyobb nyíltsággal és önzetlenséggel indult, mára azonban, úgy látom, ugyanabban a cipőben jár: jó kis pénzeket megpályázni, aztán megcsinálni pár fölösleges és nívótlan rendezvényt, jórészt saját embereikkel – és minél hamarább elköltségezni a kapott pénzt, hogy lehessen újat kérni. Nem mondom, hogy nem akad minden szervezetnél néhány ellenpélda, de sajnos ezek száma csekély. Hasonló a helyzet a beregszásziaknál (az ő adataikat is megadtam Raffainak), amíg Dalmay Árpád ott volt, az ő segítségükre lehetett számítani (de pénzük nekik se igen volt); a mostani gárda azonban roppant inert, és hát nekik is megvan a gondjuk a tengődő főiskolától a roppant hiányokkal küszködő amatőr és hivatásos színházig (még a telefonjukat sem tudták fizetni.) Így aztán egyszerűen nincs olyan intézmény ma Kárpátalján, amely hajlandó lenne egy alternatív színház itteni programját megszervezni.

Vannak szomorú tapasztalataim. llyés Kingát pl. egy magyarországi szervezet hozta ki hozzánk: megpályázott pénzzel, minden költséget ők álltak. A MÉKK Ungváron mégis egy teljesen alkalmatlan terembe szervezte nagy ügyetlenkedéssel a fellépését, a beregszászi szereplés pedig kis híján kudarcba fulladt: egyszerűen nem volt közönség. Pedig a MÉKK-nek nemcsak befolyása van, hanem telefonja, szervező titkára, titkárnője, elnöke és három társelnöke, akkor még szolgálati kocsija is volt – és ez mégis így zajlott. Másik tanulságos példa: a Kaláka magánkezdeményezésre jött ki, egy tanárnő vállalta magára a szervezést. Nagyra becsült magyarságintézményeink nem hogy nem segítettek neki a szervezésben, hanem még akadályozták is, az egyetlen ungvári magyar iskola magyar igazgatója (közel 1000 gyerek jár oda), pedig kijelentette, hogy nincs igény a Kalákára. Így aztán mindössze két falusi klubhelyiségben sikerült felléptetni őket, méltatlan körülmények közepette (természetesen sehol sincs fűtés, de hát miért lenne, ha a kórházakban sincs), és az egyik klubvezetőt még le is kellett fizetni, hogy kinyissa a nagytermet. Nos, ha Illyés Kinga és a Kaláka esetén ilyen a hozzáállás (ők azért nálunk is közismertek!), akkor…

*

Nyomdában a regényem! Április közepére akár el is készülhet! Ízlelgetem nevemmel egybeolvasott címét, alcímét. Balla D. Károly: Élted volt regénye. Egy önmagát mintázó torzó. Nem hangzik rosszul. A cím bizsergető nyelvi szokatlansága különösen kedvemre való,

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.