ELMEPERKA

<< az Alkarpatraz archívumából  | 1. szám, 2004

ELső MEgyar PERformansz KÁrpátalján

Október első kellemesen meleg délutánján a nevickei romvár falai között tartottuk a fenti címen jelzett rendezvényünket.

Nevickére a menetrendszerű elektricskával érkeztünk. A heppeninget már leszállás után elkezdtük a kis állomáson, ahol is, az utazóközönség nem kis riadalmára, felszerelésünkből lecsatoltuk a felgöngyölt gumimatracokat, felfújtuk őket, elhelyeztük az éppen továbbhaladó szerelvénytől üresen maradt sínekre, majd kényelmesen, ülő helyzetben elhelyezkedtünk rajtuk, elővettük a magunkkal hozott merőkanalakat és mély meggyőződéssel evezni kezdtünk. Az eleinte lélegzethez sem jutó forgalmista ekkor éktelen káromkodó ordításban tört ki, mi abbahagytuk az evezést, felálltunk, hónunk alá vettük a matracokat és a kis állomáson kifüggesztett menetrendet skandálva elindultunk a sinek mentén. A közúti sorompónál elkanyarodtunk.

A függőhídon megállva a magunkkal hozott színes lapokból, amelyekre írásainkat printeltük ki, papírcsónakokat hajtogattunk és ügyesen vízre ejtettük. Két perc múlva az Ung tarkállott irodalmi flottánktól.

A várba toronyiránt szerettünk volna felmenni, de ez, a magunkkal cipelt matracok miatt is, erőnkön felüli feladatnak látszott, így többszöri eredménytelen kísérlet után egy megfelelő ösvényt választva fújtattunk fel a csúcsra.

A vár belső udvarát vettük birtokunkba, ahol is különböző egyéni akciók kíséretében felolvastuk, előadtuk írásainkat. Polikárp egy háromliteres uborkás üvegbe szavalta időmértékben írott kisprózáit, majd kupakot pattintott az üveg szájára. Elemér a toronyba ment fel, olvasás közben csíkokat tépett le a kéziratáról és a szélbe eregette őket. Teodóra és Levitta erotikus tornagyakorlatok lihegéseibe kiáltották bele soraikat. Béla kazettára mondta csak két szótagú szavakból írt monológját és a maximális hangerőre állított magnójával a falak tövében osonva adta elő produkcióját. Thomas és Kafbek csak sötétedés után volt hajlandó akcióba lépni. Ekkor kisebb tüzet raktak, ezt valamennyien körbeálltuk. Ők mormogásba kezdtek, majd illat- és bűzinstallációt mutattak be: a tűzbe különböző fiolákat, gyuracsokat, kis zacskókat vetettek, minket pedig felváltva ért hol aceton- és benzinszag, hol levendula- és vaníliaillat csapott meg, színes füstök szálltak fel, kisebb petárdák vetettek szikrát, a két performer pedig úgy mormogott, mintha egyenesen a gyomrukból jönne a hang. Ehhez mi valódi gyomorkorgással csatlakoztunk, eddigre már nagyon megéhezvén.

Az evés-ivás után kisebb vitát követően úgy döntöttünk, hogy a Lovamat kötöttem című népdal lesz az, amelyet nem éneklünk el közösen. Ehelyett, happeningünk zárásaként, az egyik ablaknyílás kőpárkányára sorba raktuk mobiltelefonjainkat, és megvártuk, hogy egy korábban megbeszélt időpontban mindegyikünket felhívjon egy barátunk vagy rokonunk. Matracainkra fekve és zseblámpáink fényét a falakon járatva vártuk meg, hogy az összes telefon megszólaljon. Ekkor fektünkben kihúztuk a matracokból a dugókat, ezzel a sóhajjal jelezve az ELMEPERKA befejeztét.

Az alkalomról nem készültek sem fotók, sem hang- vagy videofelvételek, feljegyzés is csak ez az egy.

FacebookTwitterGoogle+Blogger PostWordPressTumblrLinkedInPinterest