Balla D. Károly UngParty virtuáléja

BDK BLOG • BLOGFŐ • BDK eligazító • weboldal seo google optimalizálás | linképítés ingyen - árak |

BDK bázis BLOG • Tartalommarketing - linkmarketing • laptop szerviz marketing szolgáltatás • Piréz Blog •

Tsúszó Sándor, a pirézek és a komplex létezés arvisurája

Irodalom - irodalomtörténeti érdekességek. Tsúszó Sándor élete és munkássága

aforizmák | keleti egzisztencializmus

BDK KÖNYVEI

Tsúszó Sándor és a pirézek

A dolog annyira kézenfekvő, mint egy bepólyázott csecsemő. Nem is értem, eleddig miként s mi módon kerülhette el becses figyelmemet. Mint szitával az esővíz, szinte annyira felfoghatatlan, hogy korábban miért nem hoztam nagyszerű összefüggésbe Tsúszó Sándor páratlan alakját és a pregnáns piréz mivoltot. Holott a legendás literátor és bohém gondolkodó, akit ma már joggal tekintünk a magyar irodalom grandiózus megújítójának és hagyományteremtő fároszának, a piréz identitást vallotta sajátjának. Ami természetes is, tekintve, hogy alkotói és emberi magatartásában nem csupán domináltak, hanem éppenséggel szolmizáltak is a piréziánus vonások.

Mindezt a Tsúszó-életművel való megismerkedésem után 22 évvel, pirézzé válásom ötödik esztendejében kellett megtudnom a Legyél helyettem én c. Tsúszó-breviárium első kötetéből, amelynek anyagát a jeles költő és tsuszológus Hizsnyai Zoltán, a gyűjtemény összeállítója és gondozója, a Tsúszó Sándor Kutatási és Dokumentációs Központ önmaga által megbízott elnök-főigazgatója volt szíves nagyvonalú saját rendelkezésemre bocsátani (úgy is, mint jeles társszerzőnek), jelezve, hogy felhasználási jogosultságaim mindaddig korlátozottak, amíg a könyv hivatalos napvilágra kerülését meg nem erősíti a NASA és a Nagy Hadronütköztető (mint illetékes szervek). Ugyanis az értékes, hiánypótló kötet jelenleg a hiány és a pótlásingoványos határmezsgyéjén leledzik, akár egy elektron két energiaszint között; voltaképp megjelent, de a megvásárolhatósága, úgy tűnik, kicsit tsúszik, ami, tekintve a könyv irodalomtörténeti szempontból helyenként sikamlós tartalmát, igazán nem meglepő.

Nos, a Hizsnyai jegyezte Előszósz, mint köztudott tényt, említi a következőket: „bárhol járt, bárhol élt Tsúszó, mindig szeretett pirézeivel vette körül magát, és választott nációjának »Rühellj valóssá, utálj világra, / testáld rám sötét félelmeidet…« kezdetű himnuszát is ő szerezte.”

E sorok olvastán heurékázva csaptam megvilágosodott szokrateszi homlokomra, hát persze, ugyan mi más is lehetett volna kedves költőm, oly sokszor idézett gondolkodóm, mi más, mint vérbéli piréz. Fel kellett volna ezt fedeznem már akkor, amikor 1990-ben ungvári tartózkodásának dokumentumait és hagyatékát felkutattam: rá kellett volna jönnöm, hogy a fiókja mélyén tartott pecsétnyomó rézgyűrűje nem véletlenül formáz π betűt (ez volt a rézpi), vagy legkésőbb akkor, amikor Utazások innen és túl című pompás könyvéről recenziót írtam. Miért is nem jöttem rá az alig rejtett utalásra, amikor a könyv hőse, az örökké úton lévő Dékár, ez a frenetikus és fonetikus Descartes egyik utolsó utazása előtt így intonálja A rézangylát, sej! című dalocskát:


Messze földre sose indulj lábon, gyalog -
repítsenek vasárnapi rézangyalok.


Megjegyzem, hogy egyes kutatók a fenti sorokból nem Tsúszó piréz mivoltára következtettek, hanem arra, hogy mégis igaz lehet a legenda: a Mestert 1954-ben ufók rabolták el, s a dalocska ezt az eseményt igyekszik az angyalokkal történő önkéntes utazássá szépíteni. (A legendát Hizsnyai már korábban meggyőzően cáfolta.) Napvilágra kerültek olyan vélekedések is, hogy a dalocska egy olyan időutazás metaforája, amelynek során a médium az örökös vasárnap időzónájába csöppen, miközben maga energianyalábbá változik. Ezt az említett útiesszékönyvben szereplő másik versike is alátámaszthatja:

 

’Giává

Elindultam enerváltan
s egykettőre ener’ váltam.


Ám az elemzők nyilvánvalóan tévednek, a két idézet semmi egyebet nem bizonyít, csupán azt, hogy Tsúszó bőséges energiát merített a piréz mitológiában való alámerüléséből.

Ezek a körülmények a jövőbeni beható kutatások sorn tovább tisztázódhatnak, s hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az utóbbi években kissé hátrább szorult Tsúszó-kultusz újra kultúránk determinánsává váljon, s a Mester örökre visszatérjen a piréz rajongók által számára emelt virtuális piedesztálra.

Jeopardy és Tsúszó Sándor Párizsban (fotó: Dora Maar)

Tsúszó Sándorról kevés hiteles ábrázolás maradt fenn. A fenti másolatra Kállay Labord bukkant rá egy madagaszkári könyvtárban a japán író, Sakyo Komatsu A bika feje c. könyvének a lapjai között. A képen nagy bizonyossággal Tsúszó Sándor és Cecil M. Jeopardy bengáli-maláj költő és filozófus látható. A felvétel, mint a hátoldalára rótt sorok bizonyítják, voltaképp egy kontaktmásolat arról az üvegnegatívról, amit a keleti pályaudvar kávéházának pincéjében talált meg egy Pinkhammer Rudolf nevű sváb műbútorasztalos és csata utáni tájképfestő. A negatívval a borospince törött ablakának egyik rését tömte be valamelyik hős pincér, az egerek távol tartása végetti igyekezete során.

Életrajzi vázlat a kutatások kezdeti szakaszából (régóta felölbírálatra érett, ám egyéb elfoglaltságok szorításában e sorok írójának még nem adatott meg a megfelelően adatolt biográfia elkészítése):

Tsúszó Sándor életrajza

Tsúszó Sándor (1907–1941?) (szül Tschuso Alexander) 1907-ben születik Edérden (ez Ipolyvászoly akkori neve).

Apja Tschuso Kazimir földműves és feltaláló, anyja született Dönczy Apollónia, elszegényedett kisnemesi család sarja, akit azonban az ezredforduló évében az a szerencse ért, hogy egy idős bohém bécsi arosztokrata oldalán Európa-körüli utat tehetett.

A kis Alexander 1914-ben megkezdi elemi iskoláit szülőfalujában, 1918-ban Nyitrán folytatja tanulmányait; ekkor már versel és későbbi nevét ekkor kanyarítja először egy epegrama fölé, melyben az iskola igazgatóságának diákellenes intézkedéseit tűzte már akkor éles pennája hegyére. 1925-ben Csontkovász címmel megjelenik első verse a TSÚj-SZÓ (Tardosújfalusi Szó)-ban, saját kézírásos lapjának első számában. 1929-ben megismerkedik Füst Milánnal. Szakít első írói korszakának múzsájával, Eleöd Emesével, és Ungvárra költözik. 1930-ban házasságot köt bizonyos Blau Borbálával, Blau Ignác szatócs leányával, aki együtt nevelkedett az akkori ungvári polgári szalonok kedvenckéjével, a verseit szavaló és zongorázó Bodolay Klárával. A ő révén csöppen Tsúszó is a társasági élet közepébe. Házassága révén jut hozományként hozzá egy pompás Ford T-modellhez, amellyel remek kirándulásokat tesz a Kárpátokban az Ungváron, Munkácson és Beregszászban szerzett festő- és íróbarájaival, Erdélyi Bélával, Győri Dezsővel és Sáfáry Lászlóval. De a kárpátaljai bohémok társaságának nem sikáig lehetett vezéralakja, még abban az évben el is hagyja feleségét, és Pozsonyba költözik, ahol lapterjesztői és perecárusi állást vállal. 1937-ben, első látványos elhallgatásának (?) s egyben első romániai utazásának évében sikeres vakbélműtéten esik át. 1940-ben sízés közben jobb karján nyílt törést szenved és időleges diszlexia vesz rajta erőt. 1941. július 9-én a pozsonyi Mihálykapu utcában, a Madách Könyvkiadó volt székháza előtt halálra gázolja egy sebesen haladó automobil.

A halálesetet azóta is vitatják a források. Sokak szerint ez arab kémek által jól megrendezett emberrablás volt, mások szerint Tsúszó maga szervezte az egészet, hogy eltűnhessen a közvélemény elől. Ez utóbbit valószínűsíti, hogy még a 90-es években is gyakran ő maga adott élethírt korai haláláról.

Tsúszó és a komplex létezés

1990 kora tavaszát írtuk, amikor sokad magammal meghívást kaptam a nagy magyar kárpát-medencei összeborulások egyik első alkalmaként számon tartott rendezvényre, A könyv nem ismer határokat című tanácskozásra, Gárdonyba.

Nálunk, Kárpátalján már tudni lehetett, hogy a nagy Szovjetuniónak egyszer s mindenkorra vége, és bár a moszkvai puccsig és Ukrajna megalakulásáig még több mint egy év volt hátra, mi már úgy éreztük, hogy visszavonhatatlanul kitört a demokrácia. A szó egyenes és átvitt értelmében egyaránt megjött a hangunk: rendezvényeinken teli torokból énekeltük a Himnuszt és minden lehetséges fórumon óvatoskodás nélkül beszéltünk a magyarság sérelmeiről és követeléseiről. Íróként is kiszabadultunk a cenzúra és öncenzúra vaspántjai alól.

Magyarországon ugyanekkor még meglehetősen feszült volt a hangulat, a rendszerváltás közel sem látszott véglegesnek, nem lehetett biztosan tudni, valóban sikerül-e a hatalmat békésen átadni-átvenni. Jellemző módon a rendezvényt is, amelyről beszélek, még a Hazafias Népfront szervezte, és az előadók egyike Tabajdi Csaba volt, aki reformkommunistaként az aktuális politikai helyzetet elemezte számunkra, kiadói, könyvtáros, szerkesztő, irodalmár emberek számra. Alig hittünk az egypártrendszeri szólamokhoz szokott fülünknek, amiko

Tabajdi kimondta, hogy rövidesen bizonyára ellenzéki politikusként fog működni.

Bár hallhattunk érdekes felszólalásokat, számunkra, a Kárpát-medence távolabbi sarkaiból szalajtott résztvevők számára az alkalom lényegét mégis a személyes találkozások adták meg, hiszen akkor még valami különös boldogságot jelentett, ha felvidéki, vajdasági, erdélyi kollégáinkkal, sorstársainkkal találkozhattunk, akikkel elsóhajtozhattuk egymásnak közös mostohaságunk ügyeit és főleg bajait. (Később aztán alaposan egymásra untunk; nekem hamarosan végképp elegem lett a határon túli magyarokat külön kezelő rezervátum-felfogásból.)

Nos, bár akkor még nem volt különösebb bajom az itthoni szakmabéliekkel, az első estén mégsem velük kocsmáztam, hanem a délvidéki kontingenshez csapódtam, a másodiktól kezdve pedig pár napon át az akkor a szlovákiai Somorján lakó Hodossy Gyulával cimboráltam, hol kettesben, hol többedmagunkkal ücsörögve és beszélgetve számolatlan unicumok és sörök társaságában. Őt én már jól ismertem akkor, Somorján és Kassán ő szervezte író-olvasó találkozóinkat bő évvel korábban, amikor is Kovács Elemér újságíró-barátunk kocsiját (Zsiguli, vagyis Lada) teleülve alkottunk kárpátaljai alkotócsoportot és tettünk felvidéki körutazást. Így voltaképp csak folytattuk az akkor elkezdett barátkozást. Hodossy Gyuszival kellemes volt együtt lenni, magánbeszélgetéseink arányosan ellensúlyozták a konferencián még csak burkoltan kimondott, de emocionálisan máris túlfűtötten túlzó „mi magyarok most összefogunk és helyrehozzuk azt, amit Trianon tönkretett”-hangulatot. A nagy nekiveselkedés helyett mi inkább az irodalom kicsi dolgaiban merültünk el. Modernség, hagyományok, alkotástechnikai megújulás, avantgárd, műfordítás, intertextualitás… A beszélgetésünk egy pontján kimondta az általam addig soha nem hallott nevet: Tsúszó Sándor. Az meg kicsoda, kérdeztem rá, és attól kezdve vagy másfél órán át beszélt a felvidéki – és alighanem az egyetemes – magyar irodalom nagy megújítójáról, miközben sétáltunk a Velencei tó partján, ha jól emlékszem, két unatkozó hölgy társaságában, akik inkább diszkóba mentek volna. Velük ellentétben engem teljesen felvillanyozott az, amit Tsúszóról megtudtam, Gyulánk pedig csak mondta, mondta, töviről hegyire elmesélte, hogyan fedezte fel a maga számára nemzedékük, milyen művei kerültek elő, miért kutatják. Ámulva hallgattam; nemcsak Tsúszó életének kalandossága és alkotói sokszínűsége kápráztatott el, hanem az a lelkesedés is, amellyel mindezeket előadta. Sugárzó arccal újságolta, hol és milyen publikációk jelentek meg újabban Tsúszóról – és hol várhatók továbbiak.

Szívesen megismerném az összes kutatási eredményt és a fellelt műveket is, mondtam, és ő megígérte, elküldi a teljes anyagot; egyszersmind lelkemre kötötte: vizsgálódjam odahaza, mert szinte biztosra veszi, hogy párizsi tartózkodása után Tsúszó Kárpátalján is megfordult és tsuda dolgokat művelt. Ezt én is roppant valószínűnek tartottam.

Véget ért a tanácskozás, hazautaztunk. Több hónap telt el, már-már azt hittem, barátom megfeledkezett ígéretéről, amikor is végre jókora paksamétát hozott a posta (az ekkor kapott anyagok nagy részét aztán az 1992-es Legyél helyettem én c. Tsúszó Sándor-emlékkönyvben láthattam viszont). Élvezettel olvastam a Hizsnyai Zoltán, Szombaty Bálint, Filep Tamás, Juhász R. József, Hodossy Gyula és mások által feltárt tényeket, no és persze az előkerült műveket is. Nem lehetett észre nem vennem az egyik összefoglaló Hizsnyai-esszében az életrajzi adatot: „1929. Megismerkedik Füst Milánnal. Szakít első írói korszakának múzsájával, Eleöd Emesével és Ungvárra költözik. 1930. Házasságot köt Blau Borbálával, de még az évben elhagyja feleségét és Pozsonyba költözik, ahol lapszerkesztői állást vállal.”

Semmi kétségem nem lehetett afelől, hogy sikerül valamit kiderítenem a Mester ungvári házasságáról, itt töltött hónapjairól.

Így is lett. A szép emlékű Horváth Ágoston plébános úr felkutatta az 1930-as egyházi anyakönyvi bejegyzést, én pedig megtaláltam a nem sokkal korábban elhunyt exfeleség, Blau Borbála második házasságából született leánygyermek családját, amelyben a bohém költővel kötött házasságra úgy tekintettek, mint a mama fiatalkori botlásának, vagy inkább félretsúszásának a történetére, emiatt nem is becsülték sokra – mégsem adták ki a kezükből – a költő hagyatékát (levelek, néhány kézirat és újságkivágat).

Közben lassan az is felidéződött bennem, hogy kamaszként én bizony hallottam már Beregszászban Tsúszóról, mégpedig az örök tanárnőtől, Drávai Gizellától, aki személyes barátságot ápolt nemcsak Sáfáry Lászlóval és Győry Dezsővel, hanem Tsúszóval is, sőt egy ideig baráti köréhez tartozott, amelynek egyébként másik meghatározó egyénisége az Ungvárra ugyancsak Párizsból érkezett Erdélyi Béla, a kárpátaljai festőiskola megteremtője volt.

Kutatási eredményeimet kerek dolgozatban foglaltam össze („Mindig-volt emberek”. Tsúszó Sándor hét hónapja Ungváron), elvittem a Szabolcs-Szatmári Szemle nyíregyházi szerkesztőségébe. Futaky László szerkesztő úrnak tetszett az esszém, következő számukban a versillusztrációkkal együtt meg is jelent, majd bekerült a már említett Tsúszó-emlékkönyvbe is. Erről a kiadványról aztán recenziót írattam az általam akkor szerkesztett Pánsíp c. folyóiratba. Ugyanitt közöltük később egy amerikai forrás nyomán a tsufológiai kutatások néhány újabb eredményét, egyik kollégámmal heves szakmai vitába keveredtem a Mester Utazások innen és túl c. művének értékelését illetően, és az a megtiszteltetés ért minket, hogy a Svédországban teljes elzártságban élő Mester rövid válaszlevelét is közreadhattuk.

Ezzel részvételem a közös hagyomány ápolásában be is fejeződött. Ám a magam Tsúszó Sándora azóta is velem él. Tőle választottam mottót mindkét regényem elé (Élted volt regénye, 1998, Szembesülés, 2005), aranyköpéseit, aforizmáit folyamatosan használom, gyakran hivatkozom művészetfilozófiájára.

Ennél is fontosabb számomra a tsúszó-jelenségnek mint alkotástechnikának a létezése. Engem hosszabb ideje az érdekel, hogyan ragadható meg irodalmi eszközökkel a létezés komlexicitása. Ha ugyanis feltesszük, hogy minden létezőt a valós és képzetes létezés egyidejűsége jellemez, akkor a valós és imaginárius összetevők közötti összefüggés nemcsak izgalmas filozófiai kérdéseket vet fel, hanem a művészet egyszerre valóságábrázoló és fikcióteremtő jellegét is új megvilágításba helyezheti. A Van és a Nincs határmezsgyéje ez, és engem roppant módon érdekel, milyen irodalmi vízummal lehet ezen a határon átkelni, hogyan lehet tartalmakat, alakokat, műveket az egyik oldalról a másikra átcsempészni. Ha tetszik, az irodalom önmagában is egy nagy fikció, ám ezen belül a képzetesség újabb dimenziói nyithatók, amelyek más-más módon, más-más áttételek révén kapcsolódnak az objektívan is létező valósághoz.

Mondhatnám azt is, hogy mindkét regényem a megalkotott Nincsről, a pontosan megszerkesztett Semmiről szól, és miközben a hiány létezését kívántam megteremteni, Tsúszó Sándor végig fogta a kezemet. Példát jelentett számomra kihúzásos szövegtechnikája csakúgy, mint egybetűs költeményei vagy a fragmentumról vallott nézetei. Általánosabban véve pedig nagyszerű alakjának egésze.

A könyv nem ismer határokat című rendezvény politikai felhangjaitól így hát számomra egyenes út vezetett a létezés határait művészi eszközökkel áthágó könyvekig. A valóság ábrázolása helyett ezzel meg is teremtődött számomra az ábrázolás valósága, mint a tsúszói értelemben vett univerzális metafikció. Hála érte Hodossynak, Hizsnyainak, Szombartynak és a többieknek, akik ebbe a nagyszerű hagyományba beavattak. És ne legyek hálátlan, köszönet az akkori rendezvényt szervező Hazafias Népfrontnak is.

Alábbi a recenzióm eredetileg 1996-ban jelent meg akkori, nem túl hosszú életű Pánsíp című folyóiratunkban egy összeállítás keretében, amely Rollay Dák Bélának az írásomra tett kritikai észrevételeit és az akkor Svédországban teljes elszigeteltségben elő idős Tsúszó Sándor levelét is tartalmazta. A közlemények előzményéül Bodó Lea írása szolgált (Hatodik Síp). Egy kis tsuszológia címen a teljes anyagot komplex blogomban rekonstruáltam.

Egy utazó derűs rezignáltsága

Tsúszó Sándor öregkori remekének, az Utazások innen és túl c. úti esszének immár második – alaposan kibővített – kiadását vehettük kezünkbe nemrégiben a Liber-All Kiadó jóvoltából.
A Svédországban teljes elzártságban élő és lassan kilencven esztendős Mester új kötetének megjelenése akár szenzációt is kelthetett volna mind a szakma, mind az olvasók körében, ám igen csekély példányszáma miatt gyakorlatilag visszhangtalan maradt. (Bár a tirázst újabban üzleti titoknak tekintik a könyves műhelyek és ezért nem tüntetik fel könyveik impresszumában, egyes értesülések szerint az Utazások első kiadása mindössze hat példányban látott napvilágot: ebből kettőt megtartott a kiadó, egyet a svéd uralkodónak dedikált a szerző, egyet a British Museum címére postáztak, az ötödik darabot a Marianna árok fölött elégették és hamvait a tengerbe szórták, a hatodikat pedig igen borsos áron megvásárolta, nem tudni, milyen célból, a NASA). Mindössze két ismertetés jelent meg a könyvkülönlegességről, ezek közül az első[1] inkább a kiadás körülményeire vonatkozó legendát tárta fel (innen merítettük magunk is a példányok sorsára utaló ismereteinket) a második[2] akár szakmai értékelésnek is tekinthető volna, ám a szerző, Rollay Deák Béla (talán tájékozatlansága okán) alaposan félreérti a könyv lényegét.

Azt ugyan helyesen állapítja meg, hogy Tsúszó e művében mintha egyesítené Németh László Sanremoi Naplójának és Szerb Antal Utas és holdvilágának erényeit, értve ezen az azonos súllyal érvényesülő útleírói tárgyszerűséget, esszéisztikus elmélyültséget és regényes olvasmányosságot, azonban Rollay már cikke címében elárulja, hogy a művet önéletrajzi munkának tartja, s úgy véli, hogy az Utazó azonos Tsúszóval („Egy emigráns…”); ezzel szemben a figyelmes olvasó (még ha nem is ismerője a tsúszói életmű jellegzetességeinek) már a második fejezet környékén ráérezhet arra, hogy az Utazások hőse nem lehet még csak alteregója sem Tsúszó Sándornak: alapvetően más típusú személyiség. Erre nem csupán kissé ironikusra hangszerelt műbéli neve (Dékár) enged következtetni, hisz a felvilágosodás-kori nagy bölcselő, Descartes ilyen fonetikus átírása még nem feltétlenül negatívan minősítő értékű, ám a nagyvilág dolgaira meglehetősen naivan (bár igen érzékenyen) rácsodálkozó Dékár olvasottsága enyhén szólva is sok kívánnivalót hagy maga után, s ez semmiképpen nem egyeztethető össze Tsúszó közismerten széles körű roppant műveltségével. Alakját talán épp azért formálja ilyenné a Mester, hogy önnön „poeta doctus”-mindentudásától megszabaduljon, és a jelenségeket azon pőreségükben tudja szemlélni, nem pedig a kulturális hátország állandó hatásától és viszonyító kényszerétől meghatározottan.A dolgokhoz való ilyetén hozzáállásáról Dékár maga vall a 3. fejezetben: „A műveltségem tele fehér foltokkal, viszont nem vagyok sznob és megbízhatóan jó az ízlésem”.

Erősen téved Rollay Deák abban is, hogy – szerinte – „az idősödő Tsúszó ifjúkori utazásainak élményeit dolgozza fel eme kései művében”. Erről ugyanis szó sincs! Tsúszó Dékárja jellemzően most, mondhatni: naprakészen utazik. Igaz, hogy amit lát, tapasztal, annak többsége akár a 20-as, 30-as évek benyomása is lehetne, ám az az utánozhatatlan „derűs rezignáció”, amellyel Tsúszó mozgatja a világban hősét – az félreérthetetlenül századvégi élményeket feltételez. (E vonatkozásban teljesen mindegy, hogy Tsúszó valójában mikor járt, s járt-e egyáltalán Amszterdamban vagy üldögélt-e a bécsi Kunsthistorisches Museumban Brueghel Gyermekjátékok c. képe előtt – a fontos az, hogy az Utazót szimbolikus szinten is megjelenítő Dékár mindenféle historikus rálátás nélkül, éles közvetlenségben és jelenidejűségben szemléli a szemlélendőket.)
A naprakészségre egyébként van néhány döntő bizonyítékunk.

Először is: az új kiadású kötet terjedelme közel másfélszerese az előzőének, s ennek oka nem valamely lappangó kéziratrészletek felbukkanása, hanem egyszerűen az, hogy az elmúlt évben Mesterünk újabb utazásokat tétetett meg (valóságosan vagy képletesen) Dékárjával, s ezekről beszámolni oly fontosnak tartotta, hogy az esztendővel korábbi verziót alaposan kibővítette. (Mi sem lenne idegenebb Tsúszó párátlan stílusérzékétől, minthogy a több évtizede tett utak és a frissek benyomásait elegyítse!) Másodszor: felbukkannak az Utazásokban (ha ritkán is) olyan helyszínek, tárgyak, személyek, amelyek és akik nem hogy a 20-as vagy 30-as években nem léteztek, hanem még néhány esztendeje sem szerepelhettek volna semmilyen útleírásban (például a hollandiai Shockland „sziget” húsz évvel ezelőtt még valóban sziget volt). És ennél is tovább menően: Tsúszó nem egyszer bizonyos „előrelátásokat” enged tenni hősének. Itt nem a Mester látnoki készségére kell gondolnunk, hanem csupán arra, hogy számára az idő kategóriája nem osztható egyértelműen a már megélt-megismert múltra, az épp most történő jelenre és a még titkos-tilalmas jövőre: ezek nála összemosódottan, egymásba tűnően jelentkeznek, annak megfelelően, melyikük felel meg leginkább arra, hogy Dékár szavaihoz hátteret biztosítsanak.

Elrugaszkodva most már Rollay Deák félreértéseitől és az ezek cáfolása kapcsán a Tsúszó-műről kifejtett (egyébként lényegi vonatkozású) véleményünktől, tegyünk kísérletet arra, hogy ennek az unikális értékű könyvnek a specifikumait megragadjuk. Induljunk ki a már említettekből és folytassuk a még fel nem tárt vonásokkal:

1. A szerző saját mindentudó tájékozottságát és roppant műveltségét véka alá rejtve egy képzelt hős, a Descartes-ból „egyszerűsített” Dékár nevű utazóval láttatja a világot, ezen a réven szabadulva meg bizonyos intellektuális előítéletektől (itt akár József Attila sorát is idézhetnénk: „Úgy hull le rólam a kultúra, mint másról a ruha a boldog szerelemben”).
2. Tsúszó egy abszolút naprakész, modern szemléletű, jellemzően századvégi rezignációjú művet hozott létre, amelyben szerencsésen ötvöződik az útleírások élményszerű tárgyilagossága, az esszészerű bölcseleti elmélyültség és a regényes belletrisztika.
3. A műben szimbolikus értelművé válik az Utas, pontosabban az Utazó alakja: benne testesül meg azoknak a véleményeknek és életszemléleti sajátosságoknak az összessége, amelyek a szerző számára értéket képviselnek, s amelyek együttesen egyfajta eszményt, ha tetszik: értelmiségi modellt alkotnak.
4. Metaforikus értelmet nyer maga az utazás gesztusa is: Tsúszó számára e fogalom többet, lényegibbet jelent, mint amit szótári jelentése hordoz. A helyváltoztatásnál, a környezetváltozásnál és az eközben tapasztalt élményeknél számára mindig fontosabb az, ami utazás közben belül történik az utazóval.
5. Tsúszó szintetikus gondolkodású alkotó és e réven hősét, Dékárt is alkalmassá teszi arra, hogy az utazásai során tapasztalt benyomásokat összegezze és olyan következtetéseket vonjon le a látszólag össze nem függő mozzanatokból, melyek szemléletmódjának gazdagodásához, emberi karakterének kiteljesedéséhez vezetnek.
6. A fentebb főleg a gondolatok világára értett megállapítások érvényesek az érzelmek szférájában is: utazásai során Dékár általában emocionálisan is lereagálja az őt ért impressziókat, s ezen reagálások összessége érzelemvilágának kifinomulásához vezet, azaz a gondolkodó tudat által felfogottakat az érző lélek is feldolgozza, asszimilálja az „utazói psziché”-be.
7. Ezekből (is) következően az Utazások innen és túl üzenetét abban a jól kirajzolódó felismerésben lehetne megragadni, mely szerint az utazás gesztusa önmagán túlmutatóan és előzményektől függetlenül szemlélettágító és jellemformáló hatású (feltételezve, ha az Utazó nem érzéketlen tuskó, mint a mű egyik fejezetében feltűnő Anecpé, aki hiába járta be a fél világot, mindenünnen üres szellemi tarisznyával tért haza, és például a japán oktatási módszerek megismerését célzó tanulmányútjának lényegét így foglalta össze otthoni tanítványainak: „Egyetem – mint egyetem; de ott diákok nem ragasztanak kollégiumban falakra képeket”).
8. A fentebb vázolt lényegi vonásokat a szerző igen változatos kifejezésbeli és nyelvi eszközök révén jeleníti meg. Ezek behatóbb vizsgálata külön tanulmány tárgyát képezhetné, e helyütt jegyezzünk meg csupán annyit, hogy Tsúszó „nagy fogalmazó”, és így hőse is alkalmassá válik arra, hogy

• az egyébként banálisnak tűnő megállapításokat is szellemes nyelvi fordulatokkal tegye élvezhetővé („Amikor már felmerül benned, hogy vajon szakíts-e egy nővel, akkor szakíts”);
• az egyéni, újszerű meglátásoknak adekvát nyelvi megformáltságát adja („A tolmács hat világnyelven beszélt. A baj csak az volt, hogy ezt egyszerre tette, és így egy szavát sem lehetett érteni”);
• a roppant bonyolult gondolatokat és érzelmeket is jól követhető mondatok közvetítésével jelenítse meg. („Kevés gusztustalanabb dolgot láttam életemben, mint a pisai ferde tornyot. Egy dolog döntse el, hogy talpon akar-e maradni, avagy fel kíván-e dőlni. Erkölcsi szempontból tarthatatlannak érzem ennek az intézményesített ferdeségnek az évszázados kultuszát.”)
Végül mindehhez tegyük még hozzá, hogy – remélhetőleg – az Utazások innen és túl új kiadása meghozza ennek a kitűnő könyvnek azt a megérdemelt szakmai és olvasói sikert, amely tavaly elmaradt. Lehet, hogy a kiadó számítása bejön: a feltűnően alacsony példányszámmal sikerült egy fokozott várakozást felkelteniük, amelyet most a legendákra mindig vevő olvasóközönség szívesen és nagy számban fog kielégíteni. Reméljük, hogy a Tsúszó-kötet könyvsláger lesz.
Kár, hogy ezt a Mesterhez méltatlan módon tudta csak elérni a kiadó.
________________________________________
[1] Bodó Lea: Van-e kozmikus üzenete a Ts-UFÓ-lógiának avagy mióta tud magyarul a svéd király? In: Hungarian Express, 1995, március 21.
[2] Rollay Deák Béla: Egy emigráns bolyongásai. UngBereg, 1995. dec. 24.
Tsúszó Sándor: Utazások innen és túl – Liber-All Kiadó, 1996. – 220 old.

Tsúszó Sándor (1907–1941?) a két világháború közötti csehszlovákiai magyar irodalom méltatlanul elfeledett jeles egyénisége, költő és gondolkodó, akit a Fiatal Írók Körének tagjai születésének nyolcvanadik évfordulóján, 1987-ben fedeztek föl maguknak. Életművének feltárása még nem fejeződött be.

Tsúszó 1930-ban ungvári házassága okán hét hónapott töltött Kárpátalján, nagy hatással volt az akkor itt élt művésztársaságra. Ungváron, Beregszászban és Munkácson is többször megfordult, néha heteket töltött barátainál. Itt írott nagy hatású (de azóta jobbára elveszett) művei révén bizonyos tekintetben a kárpátaljai magyar irodalom progresszívitásra törekvő alkotói közé is besorolható.

Tsúszó többek között kihúzásos szövegtechnikájával és egybetűs verseivel írta be magát a magyar avantgárd fényes lapjaira.

Az én Tsúszóm

Első két regényem jobbára a megalkotott Nincsről, a pontosan megszerkesztett Semmiről szól, és miközben a hiány létezését kívántam megteremteni, Tsúszó Sándor végig fogta a kezemet. Példát jelentett számomra kihúzásos szövegtechnikája csakúgy, mint egybetűs költeményei vagy a fragmentumról vallott nézetei. Általánosabban véve pedig nagyszerű alakjának egésze, amely segített abban, hogy megalkossam a komplex létezés elméletét.

Kevesen tudják, de tény, hogy Tsúszónk a kreatív píár írás megteremtője, és egy időben Public Relations álnéven szignálta reklámverseit, amelyeket Vas István felhasznált az Egy szerelem három éjszakája egyik betétdalának szövegéhez.

 

BDK utóbbi könyveiből
Balla D. Károly könyvei - TELJES KÖNYVLISTA - BDK könyvek
Irodalom, könyv , író
     

Piréz Tsúszó Sándor és a komplex létezés

Tsúszó Sándor avantgárd író, költő, gondolkodó élete és munkássága. Tsúszó és a pirézek - a komplex létezés elmélete - a z irodalom, a művészet és az esztétikum mibenléte TS szerint. Ungvár, Pozsony, Tsúszó, tsuszo, tsúszó, sándor, költő, író, avantgárd, avantgarde, gondolkodó, publicista, elmélet, komplex, létezés, irodalom, kortárs magyar próza, költészet, progresszív irodalmi irányzatok, izmusok, piréz, pirézek, vers, performance, könyv, könyvek


 © ungparty.net >> balla. d. károly weboldala >>bdk blog - balla d. webnaplója, irodalom, seo >> kárpátalja vers
írjon: ungparty[kukac]gmail[pont]hu <<bdk címe
  • hol van Ungvár, mi kárpátalja megye székhelye
  • balládium webirodalom - bdk virtuális jelenléte
  • google optimalizálás: keresőmarketing szakember

Honlap-SEO: Google helyezések javítása - szemantikus keresés

weblap organikus első google helyre kerülése - 2019: Ivóvízkezelés és vízfertőtlenítés - ClO2. 2018: terasz beépítés budapest - télikertépítés és laptop szervíz Buda és Pest vízmőveiben. Weboptimalizálás: net-seo linképítés (optimalizált és keresőbarát weblapok virtuális webtárhelyen)| cecil m. joepardy keresőoptimalizálás | tsúszó sándor | muhammad balfas élete | balla d. károly könyvei - bdk-könyv | kertész imre: sorstalanság könyv és film | bdk jegyzetek | íróság - Válogatott halálaim - BDK | ungvári szobafestő - tárcák | bdk versek, novellák | az esztétikum sajátosságai | irodalom, művészet | kult: zene és arvisura seo weblap optimalizálás | keresőOptimalizálás, SEO weblap első helyen keresőmarketing webakció: a pánikbetegség tünetei és az ivóvíz kezelése | honlap optimalizálás ivóvíz fertőtlenítő szer kulcsszóra

Ivóvíz fertőtlenítés és ivóvízkezelés klór-dioxid alapú TwinOxide oldattal

Ivóvíz fertőtlenítésA kitermelt ivóvíz megtisztítása és fertőtlenítése TwinOxide szerrel, mely hatékony a baktériumok, gombák, vírusok és kórokozók elpusztításában. Biofilm eltávolítása, vizek vegyszeres kezelése a gyógyászatban klór-dioxid oldattal | háztartási vízszűrők | infrasugárzók kültéri terast infra fűtés | tudomány, a szubjektív univerzum | a heideggeri semmi | a komlex létezés | az élet értelme, határa | balla d. károly új versei | capi blogja - zapf istván | Sikerdíjas SEO szolgáltatás - honlap-optimalizálás | tudomány: internet, neumann-univerzum, keresőoptimalizálás, laptop | infografika - csönge-dizájn - kapcsolati háló | Kárpátalja - laptop szerviz történelme | Balla D. Károly az irodalomról | KULT - irodalom, film, filozófia, művészet, nyelv, tudomány | KÖZÉLET, politika, kisebbség | SEO technika - ivóvíz kezelés - internet technológia | virtuális fertőtlenítés | Balla D. Károly és a Kárpátaljai magyar irodalom | képzőművészet - kép, fotó, művészet, kult | Balla D. Károly válogatott versei - Kő és árnyék | linkmarketing és weblap optimalizálás a https://twinoxide.hu/ivoviz-fertotlenites/ honlap pozícióinak javításáért: derítés, ülepítés, vízszűrés Pseudomonas baktériumok és fonalférgek ellen. Környezetbarát biocidok.