Balla D. Károly virtuáléja

Cecil M. Joepardy, a keleti egzisztencializmus nagy alakja

Irodalom - irodalomtörténeti érdekességek. Cecil M. Joepardy élete és munkássága

aforizmák | keleti egzisztencializmus

BDK KÖNYVEI

A legendás Cecil M. Jeopardy

A magyar irodalom számára a Nyugat nemzedéke fedezte fel. Babits esszét írt költészetéről, Kosztolányi verseket, Karinthy pedig aforizmákat fordított tőle. Szívesen beszéltek róla, idéztek tőle, hivatkoztak rá. Révükön a bengáli nyelven alkotó költő egy időre a pesti szalonok kedvencévé vált. Életéről csak annyit tudtak, hogy egy Madagaszkárhoz közeli szigeten, egzotikus növények és szent állatok társaságában alkotja zseniális műveit.

Később alakja részben feledésbe merül, ám néhány irodalomtörténeti korszakkal később a mindenkiben saját előképét látó posztmodern mintha újra felfedezte volna a maga számára.

Cecil M. Jeopardy
A dolgok vagy önmagukban igazak, vagy sehogy. Mivel azonban dolgok önmagukban nem létezhetnek, így hát semmi sem igaz.

C. M. J.

Cecil M. Jeopardy (1869, Vatomandry – 1957, Antananarivo) a magyar nyelvterületen főleg aforizmáról ismert, bengáli, maláj és angol nyelven alkotó költő, esszéista, gondolkodő, filozófus. Életét és igen szerteágazó munkásságát legendák övezik, származásáról, születési helyéről nincsenek teljes hitelességű információk. Eredeti neve: Ceśśaro Masunti Jesyunga.

A leendő költő valószínűleg egy magasabb kasztbeli, de családjától kitagadott és kalmárnak állt, Indiából előbb Indonéziába, majd Madagaszkárra vándorolt selyemkereskedő apa és valamely Óceániai szigeten született maláj anya gyermeke, akit a tehetős papa előbb Kuala Lumpur, majd Calcutta legjobb iskoláiban és egyetemein taníttatott. A széles körű képzettséget szerző és számos nyelvet magas szinten elsajátító tehetséges fiát apja diplomáciai pályára szánta, ez a terve azonban, leginkább az ifjú Ceśśaro kalandvágya miatt, néhány kísérlet után meghiúsult. A leendő költő utazni vágyott, be is járta az Indiai-óceán teljes szigetvilágát és partvidékét, Ausztráliát is beleértve. Épp a déli kontinensen időzött, amikor az 1900-as év fordulatot hozott életében: maláriát kapott és hosszú időre kezelésre szorult. Egyes vélekedések szerint a magas láz okozta hallucinációk alapozták meg misztikumba hajló költői világát. Mivel a hivatalos orvoslás nem vezetett eredményre, a testi erejében megtört fiatalember apjához vitette magát, aki ekkor már Madagaszkáron lakott. Helybéli sámánok vették kezelésükbe. Néhány hónap alatt Jeopardy meggyógyult – és megvilágosult. Ám egyáltalán nem a varázslók és törzsi halottlátók világnézetét vette át, hanem a korábbi alapos filozófiai tanulmányaiból vett ismereteket vonta sajátos szintézis alá. Később ebből született meg az anyagelvű és idealista világnézet ellentmondásait részben a metaforikus gondolkodás által áthidalni igyekvő és az utókor által a keleti egzisztencializmus alapművének tekintett Nagy Traktátum (amelyre egyébként egy helyütt Wittgenstein is hivatkozik).

Testi erejét visszanyervén és szellemi útját megtalálván Jeopardy ezután, 1902-ben költözik egy Madagaszkárhoz közeli apró és névtelen szigetre, ahol egzotikus növények és szent állatok társaságában néhány évtized alatt hozza létre gazdagnak mondható és több világirodalmi jelentőségű alkotást is tartalmazó életművét. Ezek legismertebb darabja az eredetiben hozzáférhetetlen, de angol nyelvre is lefordított Under the Golden Key (Az aranykulcs alatt). Haláláig mindössze kétszer mozdult ki otthonából.

1928-ban, hosszú készülődés után európai körutazást tesz. Isztambult érintve hajóval érkezik Marseille-be, ahonnan gyalog indul Párizsba, hogy megismerje Franciaországot és a franciákat. Naplójában arról számol be, hogy az Indiai-óceán környéke és annak emberei túlságosan is lekötötték korábbi érdeklődését, szinte tudomást sem vett az európai kultúráról, hagyományokról, életvitelről – így most elhatározta: új tapasztalatokra tesz szert. Ebben lett is része már az első éjszakán, amikor egy út menti fogadóban haramiák ütöttek rajta, csúful helybenhagyták és ki is rabolták. Magával hozott pénzének a javát azonban szerencséjére nem találták meg, ezt ugyanis nem tárcájában tartotta, hanem derékszíjának belső rejtekében. Így folytathatta útját.

Jeopardy és Tsúszó Sándor Párizsban (fotó: Dora Maar)

Párizsban első kézből ismerkedik meg a modernista irányzatokkal. Tzaraval kis híján párbajjal végződő éles vitába keveredik, Bretonnal ellenben örök életre szóló barátságot köt. Egy kávéházban találkozik Tsúszó Sándorral, ahol, miközben bengáli nyelven megjelent aforizmakötetét dedikálja neki, a szomszéd asztalnál éppen a korszak legnagyobb kortárs festőivel évődő Dora Maar fotót készít róluk. Annak a két perditának is ő mutatja be Cecilt, akiket a lelkes utazó magával visz Skandináviába. Egészen Oslóig jutnak, ahol egy szállodában aztán – kifizetetlen számlákat hátrahagyva – Jeopardy egyszerűen ottfelejti őket.

A negyvenes évek második felében néhány hónapot Indonéziában tölt, ahol névleg ugyan csatlakozik az Angkatan ‘45 szellemi irányvonalához, de később megtagadja az irodalomújítók eszméit, amiért is Muhammad Balfas, a mozgalom vezéralakja súlyosan megneheztel az akkor már idős költőre és bölcselőre, maradinak és vaskalaposnak nevezi, éles pamfletet ír ellene, amiért is a sértődött Jeopardy visszautazik kedves szigetére és korábbi elszigeteltségét a végsőkig fokozva éli maradék esztendeit. Visszatér korábban is nagy kedvvel gyakorolt műfajához, az aforizmákhoz. Az ekkor az USA-ban élő Breton hosszú leveleire is mindig csak egyetlen velős mondattal válaszol: bár ő lenne a misztikus környezetben élő keleti „sámán”, mégsem vonzzák Breton okkultista és ezoterikus nézetei.

Tíz évvel később újra hallucinációk kezdik gyötörni. Miután az egyik spontán spirituális szeánsz után végleg elveszteni látszik eszméletét, mentőhelikopter szállítja Antananarivóba. A kórházban egyszer még magához tér és egy hosszú kínai mesét mond el a köré gyűlt fehér köpenyes személyzetnek. Miután ennek utolsó szavát is kimondja – „madár” – nagyszerű szelleme is visszaszáll a bengáli és maláj ősök transzcendens világába.

Haláláról a világirodalom nem emlékezik meg, műveit nem adják ki újra. Legendás alakja végleg feledésbe merülne, ha a kortárs magyar alkotók némelyike – részben Babits, részbenTsúszó Sándor hagyatékát kutatva – fel nem fedezi a maga számára. Nekik köszönhetően Joepardy szellemi öröksége ma már harmonikusan illeszkedik az aktuális irodalmi kánonba.

C. M. Jeopardy aforizmáiból

Néhány a klasszikusok közül:


Minden a túlsó parton van.

A halak sohasem hazudnak.

Közelebb van az otthoz a messze, mint az itthez a közel.

A hegycsúcsok mindig felül vannak.

Minden túlsó parttal szemben megtalálod az innensőt.

A ma a tegnap holnapja és a holnap tegnapja.

Víz alatt nem lehet énekelni.

Semmiből a kevés is sok.

Meghalni csak egyszer lehet.

 

Néhány C.M.J.-aforizma Szembesülés c. regényemből:


A sirályok a halat szeretik, nem pedig a tengert.

Csónakkal nem lehet átkelni a sivatagon.

Ha nem tudod, merre van Észak, igazodj Dél szerint.

Süketek ritkán botfülűek.

Ha szél nem fújna, vitorla sem kellene.
A sötétségnek nincsenek színei.

A tenger mindig meztelen.

Amit szemed nem hall, azt füled sem láthatja.

A dolgok önmaguk árnyékán fekszenek.

Nem hiánya jellemzi leghívebben a Jelenvalót?

A dolgok vagy önmagukban igazak, vagy sehogy. Dolgok viszont önmagukban nem léteznek. Így hát semmi sem igaz.

 

keleti egzisztencialista bölcselet

Az Arvisurák

Az Arvisurák a modern keleti egzisztencialista filozófia alaptételei.

Az első öt Arvisura tartalmazza a bölcseleti rendszer axiómáit, a tanítás lényegét. Ezek Cecil M. Joepardy Nagy Traktátum c. alapművében a következőképpen vannak lefektetve:

  • Az univerzális létezés egysége a tudat és a tudatnélküli egylényegűségében ölti magára a Semmi egzisztenciáját.
  • Az ősprincípium a léttudat akaratlan szétszóródása révén lényegül rá az újonnan keletkező szubsztanciákra.
  • Minden létezőben örökletesen jelen van a képzet valósága és a valóság képzete.
  • Minden lehetséges létező komplex módon létezik: van valós és van imaginárius létezése, amelyek a Semmiben egyesülnek.
  • Végső soron a valós létezések és a képzetes (imaginárius) létezések intentzitása szabja meg a létezőről alkotott emberi tudattartam jellegét.

>> További ismeretek a keleti egzisztencializmust és az Arvisurát illetően

A keleti egzisztencialista filozófia arvisurái a weboldal optimalizálásban

 

 

BDK utóbbi könyveiből
Balla D. Károly könyvei - TELJES KÖNYVLISTA - BDK könyvek
Irodalom, könyv , író
    pr linképítés, cikkírás

Cecil M. Jeopardy élete és munkássága

Joepardy, a keleti egzisztencializmus megteremtője

A legendás Cecil M. Jeopardy bengáli, maláj és angol nyelven alkotó költő, gondolkodó, filozófus. Életét legendák és titkok övezik. Madagaszkáron élt egzotikus növények és állatok között. A keleti egzisztencialista filozófia megteremtője, cecil m. jeopardy, joepardy, cmj, madagaszkár, sziget, irodalom, balfas, tsúszó, filozófus, bölcselet, bengáli, nagy traktátum, arvisura, arvisurák, keleti, egzisztencializmus, aforizma, egzisztencialista filozófia, nyugat, babits, kosztolányi, karinthy, párizs, piréz mitológia


 © ungparty.net >> balla. d. károly weboldala >>bdk blog - balla d. webnaplója, irodalom, seo >> kárpátalja vers
írjon: ungparty[kukac]gmail[pont]hu <<bdk címe
  • hol van Ungvár, mi kárpátalja megye székhelye
  • balládium webirodalom - bdk virtuális jelenléte
  • google optimalizálás: keresőmarketing szakember

Honlap-SEO: Google helyezések javítása - szemantikus keresés

weblap organikus első google helyre kerülése - 2019: Ivóvízkezelés és vízfertőtlenítés - ClO2. 2018: terasz beépítés budapest - télikertépítés és laptop szervíz Buda és Pest vízmőveiben. Weboptimalizálás: net-seo linképítés (optimalizált és keresőbarát weblapok virtuális webtárhelyen)| cecil m. joepardy keresőoptimalizálás | tsúszó sándor | muhammad balfas élete | balla d. károly könyvei - bdk-könyv | kertész imre: sorstalanság könyv és film | bdk jegyzetek | íróság - Válogatott halálaim - BDK | ungvári szobafestő - tárcák | bdk versek, novellák | az esztétikum sajátosságai | irodalom, művészet | kult: zene és arvisura seo weblap optimalizálás | keresőOptimalizálás, SEO weblap első helyen keresőmarketing webakció: a pánikbetegség tünetei és az ivóvíz kezelése | honlap optimalizálás ivóvíz fertőtlenítő szer kulcsszóra

A kitermelt ivóvíz megtisztítása és fertőtlenítése TwinOxide szerrel, mely hatékony a baktériumok, gombák, vírusok és kórokozók elpusztításában. Biofilm eltávolítása, vizek vegyszeres kezelése a gyógyászatban klór-dioxid oldattal | háztartási vízszűrők | infrasugárzók kültéri terast infra fűtés | tudomány, a szubjektív univerzum | a heideggeri semmi | a komlex létezés | az élet értelme, határa | balla d. károly új versei | capi blogja - zapf istván | Sikerdíjas SEO szolgáltatás - honlap-optimalizálás | tudomány: internet, neumann-univerzum, keresőoptimalizálás, laptop | infografika - csönge-dizájn - kapcsolati háló | Kárpátalja - laptop szerviz történelme | Balla D. Károly az irodalomról | KULT - irodalom, film, filozófia, művészet, nyelv, tudomány | KÖZÉLET, politika, kisebbség | SEO technika - ivóvíz kezelés ClO2 - internet technológia | virtuális fertőtlenítés | Balla D. Károly és a Kárpátaljai magyar irodalom | képzőművészet - kép, fotó, művészet, kult | Balla D. Károly válogatott versei - Kő és árnyék | linkmarketing és weblap optimalizálás a https://twinoxide.hu/ivoviz-fertotlenites/ honlap pozícióinak javításáért: derítés, ülepítés, vízszűrés Pseudomonas baktériumok és fonalférgek ellen. Környezetbarát biocidok.