Balla D. Károly UngParty virtuáléja

BDK BLOG • BLOGFŐ • BDK eligazító • weboldal seo google optimalizálás | linképítés ingyen - árak |

BDK bázis BLOG • Tartalommarketing - linkmarketing • laptop szerviz marketing szolgáltatás • Piréz Blog •

Mint ungvári szobafestő

Balla D. Károly

Mint ungvári szobafestő

Fiatal koromban (tudvalevő dolog: én 27 éves koromig voltam kamasz) igen hosszú időn át kacérkodtam az izmusokkal. Izgatott minden, ami eltért attól, amit előbb az iskolában majd az egyetemen meglehetősen szűk látókörű tanáraink irodalomról, művészetről gondoltak és tanítottak. A legtöbben még Ady dekadens szimbolizmusát is úgy kerülgették, mint macska a forró kását. Kassák és József Attila csak a munkásosztály vonatkozásában volt érdekes, avantgárdról és az ismusokról szinte szó sem esett. Ha mégis – akkor elítélőleg.

Pedig én éppen József Attila korai szürrealizmusától indulva találtam rá előbb az aktivista-futurista-konstruktivista Kassákra és az inkább csak a dimenzionizmus okán izgalmas Tamkó Sirató Károlyra, majd onnan visszafelé jutottam el Bretonig, Tristan Tzaráig. Hasonlóan a képzőművészetben is: Bornyik Sándor volt az első nagy kedvenc, s csak utána, rajta keresztül botorkáltam el a művészetet fenekestül felforgató franciákig, olaszokig, katalánokig. Izgalmasnak, felkavarónak találtam a dadaisták művészi forradalmát, alkatilag alkalmasnak éreztem magam a konvenciók elvetésére, az irodalmi-művészeti kísérletezésre. Írtam több avantgárd hangütésű verset, felfedeztem a dadaista dadogást, készítettem fotogramokat és montázsokat. Olykor viselkedésemet is a polgárpukkasztásnak vetettem alá: egyszer például nőnek öltözve, anyám jókora szőke parókájában mentem ki az Ung-partra sétálni egy nyári vasárnapon. (Nem, transzvesztita hajlamok nem hajtottak, egyetlen célom a meghökkentés volt.)

Később, egyre inkább elköteleződvén a kárpátaljai magyar irodalomban, eltávolodtam az avantgárd törekvésektől. Az írói szerepvállalás pózában tetszelegve magam is elfogadtam azt a hamis képzetet, amelyet kollégáim vallottak, tudniillik hogy kisebbségi helyzetben a költőnek mindenáron közérthetőnek, identitást pallérozónak, nyelvet ápolónak kell lennie, csak így szólíthatja meg és így szolgálhatja híven azt a közösséget, amellyel szemben kötelességei vannak.

Igen, elkötelezett közösségi költő lettem, ám továbbra is érdekelt minden, ami neo- és poszt-, ami felrúgja a tradíciókat és új utakat keres. Járattam például a régi Mozgó Világot (ó, az a régi Mozgó!), élveztem minden írását és illusztrációját. Az Új Symposoin, a Jelenlét vagy a Magyar Műhely egy-egy kalandos úton hozzám eljutó száma is hetekre szóló élményt jelentett. Az ekkor ért hatások sajátosan keveredtek akár túlzottnak is mondható hagyománykövető és külső elvárásoknak megfelelni kívánó magatartásommal.

Aztán (talán 1988-ban) megismerkedtem Nagy Pállal, a Magyar Műhely alapító szerkesztőjével, barátságba keveredtünk, váltottunk néhány levelet. Bölcs érveit, amelyekkel felfogásom hibáira mutatott rá, akkor elvetettem, továbbra is azt gondoltam, a mi körülményeink közepette az irodalomnak pótlólagos feladatokat kell ellátnia. De az avantgárd iránti vonzalmam ennek ellenére (és újból) egyre erősödött. Később szerzőjük lettem, a kilencvenes évek elején néhány találkozójukon is részt vettem: a Magyar Műhely számomra akkor a szellemi szabadság netovábbját jelentette.

Egyik konferenciájukra ungvári barátom fuvarozott el, aki szobafestőből éppen akkor avanzsált műkereskedővé, sőt: galériaigazgatóvá. Elragadtatással szemlélte a kamaratárlat darabjait, élvezte az installációkat, pörformanszokat. Ám az elméleti előadások megfeküdték edzetlen gyomrát. Amikor a jeles esztéta hosszasan, sok szakszó kíséretében a posztmodern és neo-avantgárd szubsztanciák csereszabatos transzformációjának ontológiai aspektusait taglalta, a barátom felállt a hátsó sorban és a következő bejelentést tette: „Én mint ungvári szobafestő, ezzel nem értek egyet!” Majd leült és nem szólt többet. Mindez senkiben nem keltett megütközést, avantgárd találkozóba belefér az ilyesmi, sokan hihették, ez is része az előadásnak.

A csereszabatos szubsztanciák felől utólag belegondolva: lényegében valóban az volt.

Néhány további jegyzet, tárca

Sógormunka

– Ennyiért csak nektek, Marcikám! Kizárólag rokoni alapon! – vállalja fel a ház teljes áramellátásának felújítását az alkalmi mester, a házigazda unokasógora. Egymás kezébe csapnak, áldomást isznak, mindenki boldog, a háziasszony a rokon kérésére belemegy, hogy egy hét szabadságot is kivesz a munkálatok idejére. – Mégse legyek egész nap egyedül a házban, nem igaz?

– Kérsz egy kávét, Dezske? – ezt már az első reggelen kérdi Ilcsi a kedves rokontól.

– Kérnék én, de úgy siettem hozzátok, hogy nem volt időm reggelizni, éhgyomorra pedig nem merek a fekélyem miatt.

Ilcsi érti a célzást, kolbászt, sajtot vág fel, zöldséget mellé bőségesen, kiteszi a kenyeret, vajat, megbontja a gyereknek félretett rostos üdítőt. Az ember ne fukarkodjon a rokonával, gondolja, ha már ilyen olcsón dolgozik neki.

A mester jóízűen, ráérősen falatozik, közben szórakoztatja a sógornőjét, egyik sztori után jön a másik, repül az idő. Mire a kávéval is végez, eltelt a délelőtt fele.

– No, akkor lássuk azt a munkát. Bár nem kell sietni, most úgyis csak felmérem, mit kell beszerezni, aztán Marcival elugrunk megvenni.

Dezske bevárja, amíg a gazda ebédre hazajön a munkahelyéről:

– Sógorkám, te úgyis kocsival vagy, menjünk el megvenni a cuccokat. Nem szeretném én cipelni ebben a hőségben.

– Rendben – mondja Marci –, csak előbb hadd egyek valamit, nem is reggeliztem.

– Ja, hát épp haraphatunk valamit.

Ilcsi három főre terít, megebédelnek, a két férfi indul a beszerzésre.

– Előtte nézzünk már be egy patikába, elfelejtettem elhozni otthonról a gyógyszeremet.

Benéznek. Dezskénél nincs aprópénz, Marci persze kisegíti. Mégis egy rokon. Aki erről az összegről nagyvonalúan megfeledkezik, a házigazda meg szégyelli elkérni. Az építkezési boltban aztán alaposan felpakolnak.

– Marcikám, vennék magamnak egy ilyen jó kis csípőfogót is, látod, milyen remek szerszám, az enyém már kicsorbult. Ugye belefér a költségvetésbe?

Persze, hogy belefér, nem tétel a kétszáz méter huzalhoz, több tucatnyi kapcsolóhoz, aljzathoz, elosztóhoz képest.

– Na, megjöttem – rikkant a mester Ilcsinek, amikor Marci csak kiteszi a ház előtt (már így is elkésett a munkájából) –, ugrom is neki a munkának.

Ami nagyjából abban áll, hogy áram­talanítja a házat, leszerel pár öreg kapcsolót és konnektort, kiszakít néhány régi kábelt a falból. Holnap majd folytatja.

– Az áramot azért visszakapcsolhatnád! – kéri Ilcsi.

– Minek kapcsolnám, egyik konnektorban sem lesz áram, kikötöttem őket.

– De világítani csak kellene.

– Ma este aligha, a fővezetéket is kiszedtem. Szerencsére sokáig van világos.

Másnap aztán, egyből a most már megszokott bőséges reggeli és a kávé után, piszkosul beindul a munka. A porból és zajból ítélve azonban továbbra is inkább csak a rombolás folyik.

– Ilcsikém, nyelem egész nap itt ezt a sok port, marja a torkom, igazán hozhatnál vagy két üveg sört.

– Hozok én, de akkor estére legyen ám villany!

– Jó-jó, valamit kitalálok.

A munkanap vége felé eléri csúcsát a ház kibelezettségi foka, minden ócskaság kiszedve, a padlón széthajigálva a törmelékkupacok között.

Ja, hogy tévézni meg világítani?

– Na, hogy lássátok, kivel van dolgotok, vezetek ide nektek a szobába egy ideiglenes kábelt, itt lesz ezen a széken ez a dupla konnektor, erről elmegy pár napig a tévé meg az állólámpa. De vigyázzatok, nehogy megrázzon, mert nem szigeteltem le.

A harmadik napon Dezske telefonon jelentkezik: iszonyúan fáj a gyomra, biztosan attól, hogy napok óta nem étkezik rendszeresen (tegnap "elfelejtették” megebédeltetni). De azért összeszedi magát, csak Marci jöjjön el érte kocsival.

Lassan, de azért halad a munka, a központi elosztó a helyére kerül, és a fővezeték is eljut az első elágazásig.

– Marcikám, nagyon jó a fúrógéped, de kellene hozzá spéci fej, mert itt bizony betont is kell fúrni. Hadd végezzek nektek minőségi munkát! Ha jössz haza munka után, hozzál kettőt, az egyiket itt hagyom neked, jól jön az, ha barkácsolsz valamit.

A negyedik napon végre falba kerül néhány új kapcsoló és aljzat, közben kialakul a munka végéig most már változatlan napirend: reggel Marci megy kocsival a mesterért, aztán következik a kiadós reggeli kávéval; délben együtt ebédelnek, majd délután még becsúszik a két sör.

– Holnapra már jöhet fél kiló aprószög és egy kis zsák gipsz, ugye megveszed ezt nélkülem, Marcikám.

De az ötödik napon még nincsen rá szükség, a fal vésése nagyon macerás dolog, a mennyezeté pláne, hullik is nagy darabokban a vakolat a csillárok körül.

– Hét végén miért ne lehetne dolgozni? – sopánkodik Ilcsi a romos szoba közepén Marcinak, de kicsit örül is annak, hogy két napig nem kell a rokont kiszolgálni.

Hétfőn aztán csak látni már a dolog végét, minden elosztódoboz, kapcsoló és aljzat a helyére kerül. Kedden Dezske szorgosan elkezdi begipszelni az új huzalok vájatait, betömi a lyukakat, körbedolgozza a szerelvényeket. De nem jut a végére, marad bőven másnapra is.

– Most, hogy így együtt vagyunk – kezdi a rokon a szerdai ebédet –, megdumálhatnánk az anyagiakat.

– De hát ezt megbeszéltük előtte, nem? – vonja fel Ilcsi a szemöldökét.

– Éppenséggel igen, de nem számítottam arra, hogy itt ilyen sok munka lesz. Egy hetet szántam rá, aztán tessék, benne vagyunk a második közepében. Felszorozhatnánk azt az összeget másfélszeresére legalább. Elvégre rokonok vagyunk, vagy mi. És jó is lenne elszámolni, nekem holnap már másutt van munkám.

A háziak nyelnek egyet, kifizetik a másfélszeres összeget.

– Idegen ennyiért sem vállalta volna – győzködik Dezske, és zsebébe gyűri a bankókat. – No, és az áldomás? Csak meg kellene ünnepelni, hogy készen van ez a nagy felújítás.

– De hát be sem fejezted, a kisszobában még két konnektor nincs begip­szelve.

– Ugyan, ne legyetek már ilyen kicsinyesek, azt Marci ma este fél óra alatt beveri. Rendes voltam, direkt hagytam annyi gipszet.

Megisszák az áldomást, a mester érzékeny búcsút vesz, aztán még a kapuból visszaszól:

– Aztán, ha festetni akartok, csak szóljatok, rokoni alapon azt is elvállalom.

Anyám jegyei

Akkoriban a Mafla-sarok volt Ungváron a Facebook. Nevét onnan kapta, hogy azok a málészájú ifjak, akik a táncmulatságokon nem tudtak egy lányt sem megszorongatni, vasárnap délelőttönként a Kishíd utca és a Korzó sarkának kiszélesedő járdájáról lájkolták a templomból kijövő és előttük elhaladó hajadonokat. Sóvárgásuknak nem szabott gátat sem eső, sem fagy, akkor is ott meresztették a szemüket, amikor a szemközti saroképület sportüzletének portálja fölé a lelkes tulajdonos kitűzte az Ungvári Atlétikai Club zászlaját. Ez a nyilvános megosztás adta tudtára minden felhasználónak, hogy megnyílott a jégpálya. A szezonális applikációért rajongó ifjúság már az első estén önfeledten siklott jövője felé a villanyfényben, mit sem sejtve arról, hogy Hitler aznap írta alá a Barbarossa fedőnevű alkalmazást.

Anyám is köztük volt. Szüleivel nem sokkal azelőtt költöztek a városba Szegedről, leginkább a Kárpátalja visszafoglalása fölötti örömükben és székely nagyanyám nyughatatlanságának, kalandvágyának köszönhetően. Anyám, a messziről érkezett fruska hamar beilleszkedett a társasági életbe, oszlopos tagja lett a Soli Deo Gloria református ifjúsági szervezetnek, leginkább táncrendezvények előkészítésében és lebonyolításában jeleskedett. Az UAC-pálya jegén is kitüntette magát ügyességével, ha például vonatozás indult, mindig ő lett az első a sorban, őmögéje sorakoztak fel a lányok, és szembeállva az ő kezét fogta meg az a fiatalember, aki vállalkozott rá, hogy menetiránynak háttal haladva húzni kezdi a vonatot. A fiúnak jutott a legnehezebb feladat, mozdonyként ő vontatta a többieket, de az első lány szerepe sem volt könnyű, hiszen az ő karja erején és egyensúlyérzékén múlott, hogy a karaván egyáltalán elindul-e. Szerették ezt a játékot, a húzó imponálhatott az erejével, a lányok pedig élvezhették, hogy erőkifejtés nélkül is siklanak. Ám egyszer rosszul sült el a dolog. A húzó hátrabukott, magával rántotta anyámat, aki arccal beleesett a fiú korcsolyájába. Mentők vitték el, orrcsontja tört. A vágás helye élete végéig látszott az orrnyergén. Mint ahogyan a nosztalgiája is megmaradt. Elkopott csípőcsontja miatt nyolcvanévesen már csoszogni is alig tudott, amikor egy télen felsóhajtott: „Legalább meglenne a régi korcsolyacipőm. Korcsolyázni még egészen biztosan tudnék. Szabadon siklanék a jégen, lépés közben nem kellene emelni a lábamat.” >> tovább >> Anyám jegyei

Bukóablak

Több mint ötven évet szolgáltak ezek az ablakok. Valamelyik régi fényképalbumunkban található az a fotó, amelyen még csak üres nyílások ásítoznak a falakban. Apám egy talicskát tol a leendő szoba közepén ingujjban (de elmaradhatatlan csokornyakkendőjétől még ekkor sem vált meg), körben téglarakások, tető még sehol. De azon a télen már átköltöztünk a folyósó-szűk Kisházból a Nagyházba, így bizonyosan került ablak a tátongó hiányok helyére. Többségük egészen mostanáig szolgált, de tovább már nem dacolhattak az idővel: szabályosan lukat ütött rajtuk úgy, hogy a tokon keresztül már ki lehetett látni az udvarra. Hiába került a fűtési szezonban pokróc, párna, szivacs a külső és a belső szárny közé: szökött a meleg.

Mégis sokáig halogattuk a cserét. Leginkább kényelmünk óvásából. Pedig istenkedtek a mesterek: egyetlen óra alatt kicserélik az öt ablakot, mi tudtuk: ha ezekhez a falakhoz hozzányúlnak, ha kiszedik a fél évszázados tokokat, akkor itt több napnyi helyreállításra lesz szükség. Meglehet, hogy a műanyag szerkezetű vákuumablakok pillanatok alatt a helyükre kerülhetnek, de hogy emiatt majd újra kell vakoltatni és festetni, azt biztosra vettük.

Ennél azonban több is történt. Kiderült, az ablakok fölött nincs áthidalás. Betongerenda? Ugyan! Jó esetben egy vastagabb foszni tartja az ablak feletti téglasort, de olyan nyílás is akadt, ahol valamiféle boltív-imitációval próbálta a kőműves elérni, hogy be ne szakadjon az egész. Azóta a tökéletlen ívek megereszkedtek, jószerével az ablak tartotta a falat. (És hogy miért nem került beton áthidalás a kellő helyekre? Hát hiszen még az alapba is alig jutott kötőanyag. Téglát, homokot, meszet se volt könnyű szerezni; cementet aranyárban sem. Ám szerencsénkre a városi piac is akkoriban épült, derék szovjet munkásemberek néhány zsákot meglovasítottak az állami beruházás kárára. Amikor minden ősszel csúnyán beázott a csarnok, kuncogott is a család: talán épp az a cement hiányzik a födémből, ami a mi alapunkba került. De oda sem jutott elegendő: már első éven szétnyíltak a falak, utólag kellett ankervasakkal összehúzni.)

Így aztán az öt ablak és a ráadásnak szánt három ajtó egyidejű kicserélése háborús körülményeket teremtett, belövésnyi rések tátongtak a szobák falán. A kellemes, szellős nagyszobából nekem is levegőtlenebb zugolyba kellett napokra átköltöznöm, ahová még az ablakcsere sújtotta övezet bútorait is át kellett menekíteni. A sanyarú körülmények a legnagyobb kánikula közepette eléggé megviseltek. Eszembe jutottak családunk régi barátjának sokat emlegetett szavai. Miközben mi a fejünk fölé építettük a házat a legszűkösebb ötvenes években, ő azt írta Budapestről: amíg tart lakásukban a festés, „én egy albérletben húztam meg magam”. Akkor ez pozőr nagyképűségnek hatott. Most átértékeltem.

Amikor helyreállt a nagyszobánk komfortja, visszaköltözhettem. Elégedetten megszemléztem a nyíló és bukó funkcióval is rendelkező ablakokat, majd mohó televíziózásba kezdtem (a kisszobában erre nem volt mód). Éppen az augusztusi közvélemény-kutatási adatokat mutatták. Gyors fejszámolás: a demokratikus oldal ellenzéki pártjainak összesen is kevesebb a támogatójuk, mint a Fidesz-KDNP pártszövetségé. Legalábbis a felmérés szerint – merthogy a kommentárban szó esik rejtőzködő szavazókról, bizonytalanokról, utolsó pillanatban döntőkről – ó jaj, csak nem bennük bíznak az ellenzéki pártok? Ahelyett, hogy valódi alternatívát mutatnának fel? Hát hiszen még a Fidesz mesterkedéseit sem képesek leleplezni: hiába világítanak rá bármilyen visszaélésre, még a kormánypártokból kiábrándultakat sem tudják maguk mellé állítani, mert nincs ott szavaik mögött a hitelesség aranyfedezete. Nincs bizony. Tetszett volna nyolc évig jobban kormányozni, mondja a bizonytalan szavazó, és nem adja nekik a voksát, mert nem hiszi el róluk, hogy most majd bármit is jobban csinálnának.

Figyelem a meglehetősen elkeserítő grafikonokat, aztán újra szobánk új ékességére fut a szemem. És hirtelen rájövök, miért sokkal inkább kedvemre valók új nyílászáróink Orbán Viktornál. Azért, mert ezeket az ablakokat bármikor bukó helyzetbe lehet állítani. » tovább » Bukóablak

Más tárcák, kisnovellák:

  • Tükörmosoly
  • Jaj, macska
  • Szergej, az indián
  • Bajuszles
  • A Semmi apoteózisa
  • Cunami a Sváb utcában
  • A hasbeszélő
  • Ami a magányból visszajár
  • Libamese
  • Bölcs baglyok
  • A nagy piktor tucatja

 

BDK utóbbi könyveiből
Balla D. Károly könyvei - TELJES KÖNYVLISTA - BDK könyvek
Irodalom, könyv , író

BDK művek - tárca, jegyzet, kisnovella

Avantgárd irodalom, jegyzet, tárca, napló, próza, irodalom, novella, tudomány, seo, arvisura, könyv, közélet, tud/tech, íróság, blog, ungparty, net, bdk, kultúra, művészet, kép, vers, szöveg, esszé, napló, hírlapi tárca

Válogatás Balla D. Károly tárcáiból, kisnovelláiból. BDK tárca, novella, irodalom, internet, napló, személyes. Esszé, naplójegyzet, írójegyzet, reflexió, írói jegyzetek, publicisztikák. BDK jegyzet - esszé, irodalom, film, internet, napló, személyes, vallomás. Esszék, naplójegyzet, írójegyzet, reflexió, írói jegyzetek, publicisztikák, tárcák, jegyzet, tárca, napló, film, irodalom, képzőművészet, tudomány, seo, könyv, közélet, tud/tech, íróság, blog, ungparty, net, bdk, kultúra, művészet, kép, vers, szöveg, palóc őstörténet, anyahita google optimalizálás


 © ungparty.net >> balla. d. károly weboldala >>bdk blog - balla d. webnaplója, irodalom, seo >> kárpátalja vers
írjon: ungparty[kukac]gmail[pont]hu <<bdk címe
  • hol van Ungvár, mi kárpátalja megye székhelye
  • balládium webirodalom - bdk virtuális jelenléte
  • google optimalizálás: keresőmarketing szakember

Honlap-SEO: Google helyezések javítása - szemantikus keresés

weblap organikus első google helyre kerülése - 2019: Ivóvízkezelés és vízfertőtlenítés - ClO2. 2018: terasz beépítés budapest - télikertépítés és laptop szervíz Buda és Pest vízmőveiben. Weboptimalizálás: net-seo linképítés (optimalizált és keresőbarát weblapok virtuális webtárhelyen)| cecil m. joepardy keresőoptimalizálás | tsúszó sándor | muhammad balfas élete | balla d. károly könyvei - bdk-könyv | kertész imre: sorstalanság könyv és film | bdk jegyzetek | íróság - Válogatott halálaim - BDK | ungvári szobafestő - tárcák | bdk versek, novellák | az esztétikum sajátosságai | irodalom, művészet | kult: zene és arvisura seo weblap optimalizálás | keresőOptimalizálás, SEO weblap első helyen keresőmarketing webakció: a pánikbetegség tünetei és az ivóvíz kezelése | honlap optimalizálás ivóvíz fertőtlenítő szer kulcsszóra

Ivóvíz fertőtlenítés és ivóvízkezelés klór-dioxid alapú TwinOxide oldattal

Ivóvíz fertőtlenítésA kitermelt ivóvíz megtisztítása és fertőtlenítése TwinOxide szerrel, mely hatékony a baktériumok, gombák, vírusok és kórokozók elpusztításában. Biofilm eltávolítása, vizek vegyszeres kezelése a gyógyászatban klór-dioxid oldattal | háztartási vízszűrők | infrasugárzók kültéri terast infra fűtés | tudomány, a szubjektív univerzum | a heideggeri semmi | a komlex létezés | az élet értelme, határa | balla d. károly új versei | capi blogja - zapf istván | Sikerdíjas SEO szolgáltatás - honlap-optimalizálás | tudomány: internet, neumann-univerzum, keresőoptimalizálás, laptop | infografika - csönge-dizájn - kapcsolati háló | Kárpátalja - laptop szerviz történelme | Balla D. Károly az irodalomról | KULT - irodalom, film, filozófia, művészet, nyelv, tudomány | KÖZÉLET, politika, kisebbség | SEO technika - ivóvíz kezelés - internet technológia | virtuális fertőtlenítés | Balla D. Károly és a Kárpátaljai magyar irodalom | képzőművészet - kép, fotó, művészet, kult | Balla D. Károly válogatott versei - Kő és árnyék | linkmarketing és weblap optimalizálás a https://twinoxide.hu/ivoviz-fertotlenites/ honlap pozícióinak javításáért: derítés, ülepítés, vízszűrés Pseudomonas baktériumok és fonalférgek ellen. Környezetbarát biocidok.