bdk piréz
Balla D. Károly piréz identitású posztumusz író szeret magáról harmadik személyben beszélni olyankor, ha biográfiájának főbb epizódjait fogalmazza, nem ritkán inkább költi. Merthogy bizonyos mértékig az önéletrajzát is irodalmi munkássága részének tekinti, csakúgy mint a művei nyomán kirajzolódó alkotói énjét is. A szerzői szerep multiplikációja legalább akkora mániája, mint a létezés komplex elmélete vagy a kreatív honlapoptimalizálás. Alább azon kevés szövegek egyike olvasható, amelyben egyes szám első személyben mond magáról szellemesnek és önironikusnak vélt, valójában laposan humorizáló dolgokat. A felét se higgyék el!
Önélet
Balla D. Károly (Keisz Gellért rajza)
Becsületes nevem BéDéKá (bdk), de az irodalomban Balla D. Károly néven bujkálok, emellett szívesen bújok a magam teremtette alteregóim álarca mögé – de ezt mindig úgy teszem, hogy kilóra kibújjon a szög a lólábból.
Ungváron születtem és élek immáron közel hatvan esztendeje. Szülővárosomban lettem érett és folytattam egyetemi tanulmányokat tíznél is több esztendőkön át, de mindvégig diplomamentesen. Előbb kis híján fizikus lettem, aztán alig sikerült ellenállnom, hogy a tehetellenségi erő ne tegyen bölcsésszé. Közben voltam illegális távírdai segédműszerész, szerződéses laboráns, majd évekig tankönyvkiadói korrektorként és szerkesztőként éltem mások hibáiból. 1989-től szabadon úszom, ha nem is mindig árral szemben.
Középiskolás koromtól publikálok. Verseim, novelláim, esszéim, publicisztikai írásaim, műfordításaim, színpadi műveim és regényeim közel 30 alig hozzáférhető kötetben jelentek meg.
Személyiségem határait az Ungon kívül számos környezeti ártalom mossa (úgy mint állam, többségi nacionalizmus, szakmai féltékenység, dilettantizmus és provincializmus), ezek ellen nagyrészt írással (és kisebb részt olvasással) védekezem. Szép kilátásom van. Ennél szebb csak a belátásom.
Kudarcaim sorából raktam össze rövid és már lezárt sikertörténetemet. Annyi hendikepet gyűjtöttem össze, hogy mára páholyból nézhetem a világot.
Ha csodabogár nem is, legszebb hal a nyúlpiacon feltétlenül vagyok. Hízelgő rám nézve, hogy sokan honi irodalmunk különc fenegyerekének tartanak.
Bő húsz éven át a kárpátaljai magyar irodalom kibontakoztatásán (eredménytelenül) fáradozva elsőként alapítottam folyóiratokat (Hatodik Síp, Pánsíp), könyvkiadót, kulturális alapítványt, irodalmi díjat, baráti összejövetelből protokoll-eseménnyé vált könyvvásárt, a kibékíthetetlen szemléleti ellentétek elsimítására alkalmatlannak mutatkozó irodalmi szalont – majd némi zajt keltve sikerrel kilovagoltam Perzsiából. Amit megtartottam, az mára csupán tobzódó (de olykor lankadni látszó) jelenlétem a virtuális világban, plusz az Évával megosztott, igen termékeny és intenzív alkotói magány.
Virtuális öngyilkosságom óta világszerte én vagyok a legaktívabb posztumusz író (nemkülönben Első Piréz, magányblogger, önkéntes mérvadó, önrezgő webrátor, blogfő nemes és nyugdíjas manzárdőr).
Digitálok, nem tehetek másként.
