2011 január havi bejegyzések

Oresztész és a tüntetők

  Írta: | |
Vélemény?

Nem tudta letenni a kagylót. Az imént, amikor füléhez emelte, már érzett valami különöset, de figyelmét a beszélgetés kötötte le. Ha már ilyen kényes témában kérik ki a véleményét, akkor illik kellő komolysággal reagálnia, gondolta. Igen, a csoport követelése minden bizonnyal jogos, ugyanakkor nem indokolt, hogy utcára vigyék a problémáikat, mondta száraz, tárgyilagos hangon, vigyázva arra, ki ne derüljön, voltaképp szimpatizál-e a tüntetőkkel vagy pedig elmarasztalja őket. Még kapott pár kérdést, igyekezett rövid, tömör válaszokat adni, miközben enyhe sajgást érzett a csuklójában. A riporter megköszönte nyilatkozatát, Oresztész pedig le akarta tenni a hallgatót a készülékre – de ez lehetetlenné vált, mert amíg beszélt, a kagylóból sarjadó sűrű folyondár teljesen körbenőtte a kézfejét és már a karján kúszott a válla felé. Mire a szívét elérte, a tömeg feloszlott az aláaknázott játszótéren.

több hasonló

Határhelyzetek

  Írta: | |
Vélemény?

Éva bukkant rá a Határhelyzetek III c. könyv internetes anyagára a neten (lásd, .pdf formátum), pontosabban benne Temető Krisztina tanulmányára: Kárpátaljai írók identitása a „kulturális átöltözés” időszakában (a 40. oldalon kezdődik). Figyelemre méltó munka, kis irodalmunk több neuralgikus pontját is érinti, s tisztázni próbál sok olyan kérdést, amelyek értelmezésével korábban csak erősen elfogult szemléletű interpretációban találkozhattunk. A tanulmány készítője láthatóan igyekezett tárgyilagos maradni, egyforma távolságot tartani az érintett felek privát igazságaitól. Kellő tisztelettel közeledik literatúránk egy-két mitikus jelenségéhez, miközben – leginkább a vélemények ütköztetése révén – részben le is bontja ezt a mitikusságot.

Persze mondhatnám, hogy egyes ellentmondásokra sokkal élesebben is rávilágíthatott volna vagy hasznos lett volna ama mítoszok negatív hatásait is hangsúlyozni („múltból élés” és legendaképzés tényleges alkotói teljesítmények helyett, a továbblépést hátráltató sérelmi magatartás, ellenségkép faragása stb.), de azt gondolom,  ez esetben a cikk folytatódik >> →

Provokatív őszinteség

  Írta: | | ,
Vélemény?

Összeraktam és tegnap elküldtem a Mozgónak e havi hónaplómat. Ha jól számolom, ez az ötvennyolcadik. 2004 ősze óta írom havi rendszerességgel cirka 10.000 karakternyi havi naplójegyzeteimet, csupán 2008-at hagytam ki. Együttesen ez már két könyvnyi anyag  (itt meg itt olvasható). Félelmetes mennyiségű önvallomás és kitárulkozás akkor is, ha az írói szerep óhatatlanul elfed ezt-azt. Illetve hát nagy kérdés, mit fed el és mit emel ki a provokatív őszinteség általam szívesen játszott szerepe.

*

Szerencsésen túléltem a születésnapomat. Minden óvintézkedésem ellenére sokan felköszöntöttek. Illően megköszöntem mindegyiket. A délutánt-estét Ildikóékkal töltöttük, kellemes, sztorizós és kicsit  politizálós (kettős állampolgárság) beszélgetés szilvapálinka, unicum, konyak, bor és sör mellett (persze személyekre, ízlésekre és étkezési fogásokra lebontva értendő). Éva kiélhette gasztronómiai kísérletező kedvét, mi meg a cikk folytatódik >> →

Az ungvári lámpagyújtogató

  Írta: | | ,
Vélemény?

Örülök, hogy a Kárpáti Igaz Szóban (2011. jan. 15.)  cikk jelent meg az ungvári lámpagyújtogatóról: alakja, amely hosszú évtizedeken át hozzá tartozott a „városképhez”, érdemes a felidézésre (főként, hogy tavaly szobrot is állítottak neki, így ténylegesen is a városkép része lett). Az írás címét viszont elhibázottnak gondolom (Miklós bá’, a lámpagyújtogató), hiszen, emlékezetem szerint legalábbis, így soha senki nem hívta és nem emlegette (nem volt magyar!), ő mindenkinek, öregnek s fiatalnak  egyszerűen Kolja volt. A róla őrzött képem is eltér egyben-másban a szerző által lefestettől, én például semmiképpen nem nevezném „idős öregúr”-nak, sokkal inkább örökifjú hobónak. a cikk folytatódik >> →

PraePost – stat és versjav

  Írta: | | ,
Vélemény?

Szépen alakul a múlt év novemberében nyitott “írói segédblogom”, a PraePost nézettsége. A blog egészét eddig közel négyezer egyéni látogató böngészte, a napi egyéni látogatók száma az utóbbi napokban 100 körül, a letöltések száma pedig 200 körül alakult.  (A jelen blogé egyelőre meg sem közelíti ezt, egyedül komplex blogom büszkélkedhet ennél is magasabb számokkal, kb 134 látogató, 210 letöltés.) a cikk folytatódik >> →

Oresztész a gyülekezetben

  Írta: | |
Vélemény?

A pap nem tudta elkezdeni ünnepi szózatát, mert mindenki a pulpitusra felkapaszkodó kényes hermelinre figyelt, fényes szőrére, elegáns mozdulataira, ahogy ráérősen, de határozott elszántsággal egyre feljebb kúszott a bíbor bársonyon. Fogai között hegyes ceruzát tartott, időnként, amikor haladtában megállt, megforgatta a szájában, rágott rajta egy keveset. A rövid, döbbent csend után a gyülekezet morajlani kezdett, a hívek összesúgtak, szép, persze, hogy szép, de mégiscsak egy rágcsáló. A hermelin közben a szószék tetejére ért, szembenézett isten meglepett szolgájával, majd hegyes ceruzájával megkopogtatta a mikrofont. Oresztész, aki az egyik hátsó sorban foglalt helyet, úgy érezte, pillanatokon belül valami kivételes eseménynek lehet a tanúja, de mielőtt bármi rendkívüli történhetett volna, a hangárt előírásszerűen kiürítette a rendészet, hogy a hosszú útról megtért sugárhajtású gép megszokott helyére begördülhessen.

több hasonló

Jazzford – Passió télvíz idején

  Írta: | | ,
Vélemény?

Másfél éve írtam Mark Tokarról (Jazz-bőgős a családban), akivel azon túl, hogy bejelöltük egymást a Facebookon, semmilyen személyes nexusom nem alakult ki. Tegnap azonban üzenetet küldött,  arra kért, ha időm engedi, foglaljam össze számára, mit írnak róla/róluk egy interneten talált magyar nyelvű lemezkritikában. Leírni hosszadalmas lett volna, inkább megadtam a Skype-azonosítómat azzal, hogy szóban akár az egész cikket lefordítom. Jött is a hívás és én végignyökögtem oroszul a szakkifejezésektől sem mentes írás mondatait. Elképesztő, milyen mértékben vált passzívvá orosz nyelvtudásom, alapvető szavak is nehezen jutottak eszembe. Az viszont meglepett, hogy a tárogatót oroszul (meg angolul is) tarogato-nak hívják. No, azért a lényeget persze sikerült átadnom. A cikk egyetlen negatív észrevételével, miszerint a zenét szerző zenekarvezető Waclaw Zimpel túlkomponálta volna műveit és több lenne bennük a megírtság, mint a spontaneitás, Mark nem értett egyet. Én meg persze megkívántam az Undivided nevű nemzetközi formáció keretében egy torinói koncert alapján készített lemez anyagát, beszélgetésünk után megkerestem a neten és letöltöttem. Most ezt hallgatom nagy élvezettel, nem zavartatva attól, hogy télvíz idején hallgatok húsvéti passiót.  Szerencsére semmilyen nyelvre nem kell lefordítanom… Egy részletet a Youtube-on is találtam: a cikk folytatódik >> →

Szégyen – 2 óra ámulat

  Írta: | | ,
Vélemény?

John Malkovich és Jessica Haines a SzégyenbenIgazán kitűnő filmet láttunk a minap. Nemes irodalmi anyagra épült, a ma Ausztráliában élő dél-afrikai Nobel-díjas író, J. M. Coetzee azonos című regényére. Auszrál-dél-afrikai maga a film is (Szégyen [Disgrace], 2008, rendezte Steve Jacobs), főszerepét egyik kedvencem, John Malkovich játssza lenyűgöző hitelességgel. A Dél-Afrikában az apartheid bukása után játszódó történet roppant árnyaltan mutat be egy sajátos társadalmi szituációt, de ennél is mélyrehatóbban ábrázolja és teszi a néző számára átélhetővé az emberi természetet – annak minden nagyszerűségével és hitványságával együtt. A boldogságkeresés, a szenvedély, a megalkuvás, a beletörődés, a megalázottságából felépülő és az önzésében megtörő lélek döbbenetes és ijesztő dimenziói nyílnak ki a filmben, igényesen komponált képek, feszes jelenetek és roppant mély jellemformálások révén. Kétórás ámulat, emberi mivoltunkkal szembesítő, velőnkig megrázó, tömény művészi élmény.

Adathamisításaim

  Írta: | |
Vélemény?

Ma fontos adathamisítási tevékenységet folytattam: a Facebookon, az iWiWen (és a Skype-on is) megváltoztattam a születési dátumomat. Erre azért volt szükség, mert ezek a rendszerek pár nap múlva az összes partneremnek kijeleznék, hogy aznap születésnapom van, s jönnének sorra a köszöntések, amelyek számomra inkább idegesítőek, mint jólesőek. Leginkább azért, mert olyanok köszöntenek, akiknek egyébként  (nagyon helyesen) eszük ágában sem lenne ilyet tenni, ha ezt ezek az emlékeztetők ki nem provokálnák. Aki fejében tatja a születési dátumomat és ezen a napon éppen eszébe jutok, attól persze jólesik a köszöntés (privát csatornán, s nem nyilvánosan!), de a közszemlére tett és a rendszerek által gerjesztett formális gesztusokat inkább kivédem ezzel a kis trükkel. Aztán, amikor túl leszünk a dátumon, persze visszaállítom. (Akinek pedig addig is az oldalát fúrja a kíváncsiság: mégis, mikor? – bátran kukkantson bele életrajzomba. Aztán pedig nyugodt szívvel felejtse el a fontosnak cseppet sem mondható dátumot.)