Túl a köntörfalakon (+ jazz)

Jól megírt, fordulatos történet még egy filmnek sem ártott meg, Dyga Zsombor meg éppenséggel kis remeklést rendezett saját forgatókönyvéből. Ügyesen elkerülte azt a csapdát, hogy a Köntörfalak csupán ínyenceknek szóló kamaradarab maradjon, de nem esett bele a nagyközönséget  vonzó lapos „életszerűség” kelepcéjébe sem. Mindezt azzal a fogással érte el, hogy miközben a filmbéli jelent,  egyetlen éjszaka történetét nagyon is természetes, már-már banálisan mindennapi epizódokra építette (nő és férfi véletlen találkozása, „lakásra menés”, a harmadik fél megjelenése), aközben a párbeszédekből jó ritmusú késleltetéssel kibomló háttér-történet egészen különleges, mellbevágó fordulatai mély emberi tragédiákat tárnak fel. Az ábrázolás egésze éppen attól válik hallatlanul izgalmassá, hogy a közvetlen köznapiságban futnak össze a rendkívüliség szálai. Látszólag véletlenül, valójában azonban egy aprólékosan kidolgozott művészi koncepció törvényszerűségeit követve.  A látható „köntörfalak”-on  túl  ott gubbaszt a titokzatos emberi lélek, készen arra, hogy beteljesítse előre megírt, mégis kiszámíthatatlan sorsát. Ettől jó és hiteles az alkotás, a múlt egy-egy titkának felszínre törése ezért ér el már-már katartikus hatást.

Engem legalábbis eléggé felzaklatott a film, magam sem vettem észre, mikor ragadott magával, hiszen az elejét még kissé vontatottnak találtam. A figyelmem mégsem lankadt, ellenkezőleg, percről percre élesebbé vált. Ehhez nyilván a szereplők meggyőző játéka is hozzájárult, Elek Ferenc remekelt a (mint utóbb megtudtam: kifejezetten rá írt) szerepben, tökéletesen hozta a kissé esetlen, tétova, állandó zavarában a saját őszinteségével is megküzdő férfi alakját.  Hiteles volt Tompos Kátya és Rába Roland alakítása is. A három nagyon különböző sorsú és alkatú figura az erős párbeszédekben és a jól kitalált, keresztbeszövődő  történetben szép kerek egészet alkotott.

Egyetlenegy dolog zavart: az alkotók valószínűleg nem használtak utószinkront, így nekem kicsit sok volt a háttérzaj és a szereplők néhol kevésbé artikulált, picit motyogó vagy hadaró beszédére nagyon kellett figyelnem, egy-egy szó még így is elsikkadt. Szóvá tehetném még azt is, hogy bántotta a fülemet a kérdőmondatok gyakori pesties, felfelé kunkorodó hanglejtése – de hát hogyan másképpen beszéljenek Budapest belvárosában a szeplők, mint pestiesen. Épp ezért hatottak a trágár szavak is helyénvalóknak.

A 2010-es Magyar Filmszemlén díjazott, még újnak számító filmet a Duna TV sugározta tegnap este.  Miután leperegtek utolsó kockái, még szükségünk volt némi lazításra, teljesen véletlenül épp a Duna II-re kapcsoltam át, ahol jó részét elcsíptük Vukán György és Szakcsi Lakatos Béla 2008-as zongoraduó-koncertjének.  Soha kellemesebb és tartalmasabb ellazulást! Hallani már hallottam így őket ketten (erről írtam is),  no de a látvány! Élmény volt tapasztalni, két gyökeresen különböző alkatú muzsikus hogyan oldódik fel a jazz iránti odaadásban, az egymásra-figyelésben és az együtt-játszás tobzódó örömében.

Szép esténk volt.

Vukán és Szakcsi címmel ezt írtam 2006-ban akkor meghallgatott koncertjük okán:

A jazzben nagyjából mindenevő vagyok (meg szinte a zenében is), de az a fajta muzsika, amit Szakcsi és Vukán művel, mindennél közelebb áll hozzám. Én szeretem a könnyedséget is (dixi, szalonjazz, szving), meg a nagyon elvont intellektuális jazzt is, de leginkább attól olvadok el, ha valakinek sikerül ezt a kettőt jó érzékkel ötvöznie. Ez a két virtuóz egyszerre hozza a felszabadító játékosságot, a ritmus és hangzás derűjét, az inprovizáció önfeledt örömét egyfelől, és másfelől a matematikai analízis és létbölcselet gondolati mélységét. De ott van a játékos humor és szellemesség mellett a blúz ősfájdalma és forró lüktetése, az elidegenültség coolja és spleenje, de benne van a modern kamaramuzsika építkező és lebomló megkomponáltsága, a zenei sablonok elleni diszkrét, mégis avantgardos lázadás, és ki tudja, még mi minden. Alig hihető, hogy ennyi színt, ennyi vonatkozást szintézisbe lehessen hozni. És mégis megtörténik.

Elképesztő az az összhang is, ahogy egymásra figyelnek, összedolgoznak és megvívnak egymással. Egy pillanatra sem hagy alább az intellektuális izgalom, első percétől az utolsóig lenyűgöző a produkció.


több film / több zene
Facebook hozzászólások

Szólj hozzá!