Oresztész az alkonyatban

Óvatosan kerülgette a tócsákat, pedig mezítláb volt. Meg-megállt, a magasba emelte tekintetét, habár a szűk sikátorok fölött alig is látszott kevéske a piszkosszürke alkonyati égből. Valahol felbőgött egy erőgép, a házak faláról hangtalanul peregni kezdett a vakolat. Oresztész aprót sóhajtott és folytatta kacskaringós útját. Nem kellett sietnie. Tudta, a véletlenek nem késleltethetik, pontosan akkor ér majd a kereszteződésbe, amikor a fotósok vakuja egy pillanatra fehérré fényesíti az úttesten fekvő halott sötét arcát.


több hasonló
Címke , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?