A rövid ismertetők szerint „valahol a Balkánon” játszódik Aleksandar Petrović balladai szépségű filmje, a Találkoztam boldog cigányokkal is (Skupljači perja, 1967), holott már a film elején feltűnik a Sombor helységnévtábla, a zárt cigány kolóniát tehát valahol Zombor környékén, alig néhány kilométerre a magyar-szerb határtól kereshetnénk (egyébként magyar nevű szereplők is feltűnnek, Pista bácsi, Sándor, Gyurika). A zárt világ nem annyira távolsága, inkább mássága, idegensége miatt egzotikus annak, aki hasonlóba még nem botlott a civilizált Európában. Egy biztos: a film 1967-ben aligha illett bele abba az országképbe, amelyet az akkori Jugoszlávia vezetői mutatni kívántak a művelt Nyugatnak – a szociográfusi pontosságú és művészi hitelességű alkotás talán éppen ennek az állami propagandának az ellenében aratott világsikert.
És, úgy tűnik, az idő próbáját is kiállta: ma is maradéktalan élményt nyújt; örülök, hogy végre megnéztük.
Tollszedő, azaz tollkereskedő cihás cigány a film főszereplője, aki beleszeret rivális kollégája lányába. Ám a papa maga is vonzódik a szép Tisához, nem akarja elengedni a háztól – az udvarló Borának meg éppenséggel már van egy asszonya és számos gyereke otthon. A konfliktus, balladához illően, gyilkossággal végződik, ám előtte számos komikus és tragikus epizódnak lehetünk a tanúi. Illetve hát a két véglet együtt van jelen: az elveszejtő, züllesztő szegénységben ott szárnyal az ének és a lélek fennkölt szabadsága. Rég nincsen kereke a lakásul szolgáló busznak, de a kártyaasztalnál maga elé tett kormánnyal a gazdája mégis oda vezeti, ahová akarja. A súlyos sár mindent lehúz, de a teherautóról szétdobált könnyű toll tisztává havazza a tájat. Bora elkártyázza mindenét, mégis vakító fehér öltönyben, mint peckes gúnár, lépdel a libák között. Tisa minden rajta esett szégyen után mégis a pap házában bújhat újdonsült hitvesével a dunyha alá.
Kitörésre nincs mód ebből a világból, de a szamár vontatta ócska talicska mindenkit biztonságos helyre szállít, a részeg férfit asszonyához, a fagyott nőt falujába, a meggyilkolt vérfertőzőt pedig a tó jege alá. Egyedül az igazságtevő tűnik el a film végére, de ha eléggé keressük, még sokáig követhetjük a nyomát emlékezetünkben.