Nevét ma kevesen ismerik Kárpátalján. Holott egykor az ungvári szalonok közkedvelt vendége volt, az irodalmi és zenei életről írott tudósításai a korabeli újságolvasók körében nagy népszerűségnek örvendtek. Versei kevésbé találtak utat a kor vidéki olvasójához, holott ezek alapján joggal sorolhatjuk a kárpátaljai(nak is nevezhető) magyar irodalom előremutató hagyományai közé.
Blodlay Klára 1901-ben született Szatmárnémetiben. Apja Blodlay Ambrus, a 19. századvégi Szatmár közismert seborvosa, anyja Blodlayné Lázár Mirtyll, kitagadott földbirtokos-lány. Klára korán árvaságra jutott, rokonai 1910-ben az ungvári Kálvin János Református Árvaházban helyezték el, majd 1916-ban a Nagyszebenből Ungvárra származó Blau Ignác szatócs fogadta örökbe, akinek biztatására, nevébe egy magánhangzót toldva, Bodolay Klára néven kezdett publikálni. A ’20-as, ’30-as években igen termékeny, ír verset, novellát, színművet és újsághíreket. 1944-től írásai meggyérülnek, de naplójegyzeteket is tartalmazó füzeteit 1957-ben bekövetkezett haláláig vezeti. Közel kétezer kéziratoldalra rúgó szellemi öröksége fogadott húga, Blau Eszter-Borbála hagyatékából került elő.
A Bodolay-versekben igen sajátosan keverednek egyrészt a modernitás és a romanticizmus elemei, másrészt a valódi költői értékek és a megmosolyogni valóan dilettáns megoldások. Ennek ellenére az írásoknak van egyéni hangulatuk, sajátos gyermeki-női bájuk, kedves, naiv őszinteségük, amely értékek – kordokumentum jellegük mellett – érdemessé teszik e műveket a szélesebb körű megismertetésre.
További részletek webmagazinomban
Az ifjú Kláráról Hollósy Simon készített portrét. A festmény 1944-ben megsérült, majd nyoma veszett, csupán egy kézileg utószínezett gyenge minőségű fotókópia maradt fenn róla.
“Bodolay Klára portréja” bejegyzéshez 1 hozzászólás