A kereszténydemokratáknak, úgy tűnik, tetszik a regényem… Ez kicsit kizökkentett, de azért örülök neki. Az alábbi reflexió szövetségük oldalán, a Magyar-Hon-Lapon jelent meg:
Tejmozi, kizökkenések mellé
Szép, kellemes, külsejében karcsú, tartalmában velünk-bennünk maradó könyv Balla D. Károlyé. Igaz, csak egy kicsit tartós; időkkel később már csak arra fogunk emlékezni, a címlapra pillantva, hogy jó volt olvasni, kellemes perceket szerzett. Lekötött, amikor valahol épp kizökkentünk az időből. Kérem, hogy senki ne értse félre a mondatokat: nem azt rovom itt fel, valamiféle értelmiségi felsőbbrendűséggel, hogy igazából nem egy maradandó könyv; nota bene: kár az időért. Átsuhanó gondolatkísérletként sem állítanék ilyesmit: ez a könyv, erős érzelmi kihívásai mellett, kellemes feladat volt az író számára; mert valami nagyon kemény, nagyon őszinte érzést magabiztos irodalmi eszközökkel megfogalmazni legalább annyira kellemes, mint nehéz feladat.
És ugyanilyen órák várnak az olvasóra; elfogadni egy meghívást valaki más személyes életébe, múltjába, gyerekkora történeteibe, az eszmélés évtizedeibe, ott lenni azokban, és mégis kívül, mintha tejüvegen át néznénk a szomszéd életébe, odaszorított szemekkel arra az üvegre, semmit sem látva, és mégis, mindent pontosan megfigyelve, érzékelve, értve, sőt, olykor valami azonosság-élmény is felbukkan, mint látomás. Mi is így, ha nem is így, érezzük egy-egy szituációban, dialógusban; épp így, noha egészen másképp.
Balla D. Károly sokadik könyve ez, jó látni, hogy egyre mívesebb, egyre nagyobb feladatokat keres; jó látni ezt, már csak kortárs irodalmunk amúgy egyre nehezebb helyzete miatt. Mert fáradnak íróink, egyre kevesebben írják meg, mert reménytelen küzdelem ez a kor mecenatúrájával, azokat a kisebb Krúdy, Kosztolányi, Ottlik, s hadd ne soroljam, regényeket, novellákat, amelyekre épp így nem emlékszünk, később, a főművek mellett, csak azt tudjuk, hogy érdemes a teljes életművet a polcra tenni. Mert az elsuhanó teljesítmények is maradandóak; majd egyszer, később, a kezünkbe vesszük, és ki tudja: már nem csak a könyvre fogunk újra emlékezni, de azért szeretve olvasni megint, hanem arra az utazásra, amikor először tartottuk kezünkben; vagy arra a tranzitra, ahol két órát töltöttünk a világ mögött, átszállásra várva, kezünkben tejüveggel.
És olyan jó volt.
(Balla D. Károly: Tejmozi. Magvető, 2011).
-i-
Megjelent: Magyar-Hon-Lap, 2011. nov. 16.
