Botrányba fulladt Balla D. Károly könyvbemutatója az ungvári Archipenko-teremben. Az író enyhén ittas, felvillanyozott állapotban jelent meg a közönség előtt. Amíg Vereczkey Béla igazgató bemutatta, még türtőztette magát, csupán szapora csuklóropogtatásával, törött szemüvegével és a nyakában viselt, kissé feslettnek látszó nemzetiszín selyemsállal keltett némi feltűnést, ám amikor szólásra emelkedett, többeket megbotránkoztatott. Előbb ugyanis konyakot rendelt, majd a közönséget kezdte sértegetni, mondván, az ő magasröptű előadásából, amelyben új könyve kapcsán a regényírás fenomenológiáját és a komplex létezés ontológiáját kívánja kifejteni, úgysem fognak egy szót sem érteni. Ebben nagyjából igaza is lett.
Amikor egy idősebb hölgyalkalmazott ízléses tálcán meghozta és elébe tette a kupica konyakot pohár víz kíséretében, az író durva szavakra ragadtatta magát, amiért a „visszeres lábú vén satrafa” nem az egész üveget hozta ide. A konyakot felhörpintette, a vizet pedig a közönségre löttyintette. Az első sorból néhányan felpattantak és arcukat törölgetve felháborodásuknak adtak hangot. „Üljenek csak le és tekintsék megtiszteltetésnek, hogy a kultúra szent keresztségében részesítettem magukat, egyszersmind vegyék tudomásul, hogy Heidegger egy nagy seggfej.” E szavak hallatán két pedagóguskülsejű hölgy szörnyülködve távozott, vélhetően az egzisztencialista bölcselő iránti rajongásukban vérig sértve.
Az író ezután látszólag kerek, valójában követhetetlen logikájú mondatokkal próbálta alátámasztani tézisét, többször hivatkozva saját regénye filozófiai nagyszerűségére, amely méltán állítható szembe Heidegger olcsó sekélyességével. Amikor mindezek illusztrálásául egy részletet akart felolvasni új könyvéből, kiderült, hogy sem nála, sem a szervezőknél, sem a hallgatóság tagjainál nincs egyetlen példány sem. Ezen feldühödve Balla az asztal tetejére pattanva üvöltözni kezdett, kinyilvánítva mélységes megvetését környezete iránt, amely láthatóan nem érdemli meg őt. Nem maradt ülve közönsége sem, a hölgyek zokogva távoztak, a férfiak pedig öklüket rázva, fenyegetőleg indultak az író felé, akit csak a rémült teremigazgató önfeláldozó magatartása mentett meg a fizikai bántalmazástól.
A kavarodás és a hangzavar csúcspontján két biztonsági őr lépett be. Az író lelkesen üdvözölte őket az asztal tetejéről, és amikor a közelébe értek, egyenesen az ölükbe vetette magát. A lendülettől, úgy tűnt, memóriája is felélénkült, fejből idézni kezdte a regényét. Éppen a nyelvi struktúrák matematikai modellezéséről szóló résznél tartott, amikor a Művészeti és Tudományos Komplexum recepciója mellett elhaladva az őrök kitették az Ung-parti sétányra.
– Ez aztán a recepció! – csettintett a nyomukban haladó ifjú kritikus.