Az cseh új hullám alkotásai egészen különlegesek az európai (és egyetemleges) filmművészetben. Ezek nélkül a semmi mással össze nem téveszthető képek, helyzetek, történetek és alakok nélkül szegényebbek lennénk és mérhetetlenül kevesebbet tudnánk egy olyan világról, amelyet Menzel, Forman, Herz, Chytilová örökített meg számunkra. A pontos társadalomrajzok azonban semmit sem érnének a filmek művészi értéke nélkül. Miloš Forman korai alkotása, az Egy szöszi szerelme (Lásky jedné plavovlásky, 1965) ma már ugyan nem tűnik átütő remekműnek, nincs megrázó ereje – de igen mulatságos, bájos, szórakoztató. Ami a hatvanas években gyilkosan éles társadalomkritikának számíthatott, az mára kedves iróniává szelídült. Mára elhisszük, hogy nem több, mint amit a címe hirdet: szerelmi történet, s alig érezzük, hogy egy diktatórikus rendszer ellentmondásairól is – ha le nem is rántja, de fel-fellebbenti a leplet. Miközben önfeledten zeng a szocialista, csehszlovák twist, oh ye, ye, ye:
Egy szöszi szerelme
Facebook hozzászólások