Le vagyok írva

Addig győzködtem a kedves tanárnőt, amíg beleegyezett, hogy leközöljem blogomban magánlevelét. Érdekes volt első reagálása: azért nem megy bele a közlésbe, mert nem akar nyilvánosan megalázni. Rákérdeztem: vagy inkább ő nem akarja nyilvánosan vállalni a vádakat. Talált más érveket: ódzkodik a közszerepléstől, és pártatlan pedagógusként talán nem is illő ilyen élesen állást foglalnia politikai ügyekben. Ha nem illő, mért teszi, kérdeztem. Épp ezért írt magánemberként, barátilag olyan valakinek, akivel hajdanán ugyanannak az egyetemnek a padjait koptatta. De hát ha ez a véleménye – válaszoltam -, ráadásul nem csupán neki, hanem sokaknak, mint erre utal is (és ebben, félő, igaza lehet…), akkor miért ne ismerhessék meg ezt a véleményt ugyanazok, mint akik kifogásolt írásaimat olvassák? Jó, akkor név nélkül, de ígérjem meg, olyan megjegyzést sem teszek, hogy rá lehessen ismerni. Rendben. Se életkor, se tanintézmény,  se szaktárgy, se helységnév. Még limerikben se.

„Kedves Károly! Azért írok, mert bízom abban, hogy még időben szólok, s talán le tudlak állítani abban, hogy vesztedbe rohanj. Bár igazság szerint a te veszted már nem lenne igazi veszteség, sokan leírtunk már téged, nem tartunk mérvadó személyiségnek sem a kisebbségpolitika, sem a kárpátaljai magyar irodalom színterén – de sokan még most is felnéznek rád, legalább őket szeretnénk megóvni, hogy vezetéseddel, ártó közreműködéseddel véglegesen elszakítsák gyökereiket és olyan tévútra térjenek, amelyről nincs visszatérés.

Megosztó, szélsőséges és a kárpátaljai magyarok érdekével és jóízlésével folyamatosan szembemenő magatartásoddal fájdalmas rombolást végzel olvasóid lelkében. Nem elég, hogy becsmérled a magyar jobboldalt, amely pedig most először talán tenni is tud valamit a határon túliakért, nem elég, hogy a nemzeti érdekeket tagadók politikai szekértáborát gyarapítod, vitatod, mi több, gúny tárgyává teszed a magyarság újraegyesítése terén tett erőfeszítéseket és vívmányokat, nem elég, hogy a nemzeti nihilizmus melegágyául szolgáló liberális ideológia mételyét terjeszted – hanem most még irodalmi értékeinkbe és édes anyanyelvünkbe is belerondítasz azzal, hogy trágár klapanciákkal becsteleníted meg a történelmi helyneveinket. Hogy merészeled Huszt, Ungvár, Munkács, Verecke szent nevét ilyen módon szájadra venni? Magát írástudónak tartó kárpátaljai emberhez méltatlan dolog ez, szégyent hozol vele a közösségre, amely felnevelt és költővé tett.

A helyi közéletből és irodalmi életből már kiközösítettek korábbi mocskolódásaid miatt, mostani ámokfutásoddal csak azt éred el, hogy emberként is végleg leírjanak azok, akiknek még számít valamit a szép szó, a szülőföld,  a magyarság.

Azt hiába kérném, hogy jó, igaz útra térj, megnyilvánulásaid sokaságát látva abban már nem bízom, hogy valaha is újra közülünk valónak tekinthetünk – de arra felszólítalak, sokunk nevében, hogy hallgass el. Ha csak ezen a hangon, ilyen módon tudsz szólni olvasóidhoz, akkor jobban teszed, ha néma maradsz. Jót tennél vele irodalomnak, nyelvnek, Kárpátaljának, magyarságnak egyaránt. Sőt, magadnak is.”

(A kifogásolt ön- és nemzetrontások itt: Kárpáti limerikek)

Facebook hozzászólások

“Le vagyok írva” bejegyzéshez 10 hozzászólás

  1. Kedves Károly, rá se ránts. Sajnos hagyományosan sokakat vonz az a szélsőséges, nacionalista politizálás, amelyet Orbán Viktor folytat, és amely már a 20. században katasztrófába sodorta Magyarországot és a magyarságot is. Nem véletlen, hogy Orbánt az egész világon Európa utolsó szélsőséges politikusának tartják.

  2. …Francia vagyok Párizs városából,
    mely lábam alatt a piszkos mélybe vész,
    s most méterhosszan lógok egy nyárfaágról,
    és nyakamon érzem, hogy seggem mily nehéz….

    Nemrég egy bolhapiacon párszázért hozzájutottam egy Villon összeshez. A Négysoros még Illyés fordításban szerepelt. Gondolom Faludy szkippelve volt ebben az időben. A könyv korábbi tulajdonosának annyira hiányzott a Faludy fordítás, hogy a könyv hátsó oldalára kézzel beírta.

    Így fér meg egymással a hivatalos és a belső érték.

Szólj hozzá!