Pártot alapítani

Hetek óta várom, hogy valaki új pártot alapítson Magyarországon. Mikor, ha nem most?! Ott tátong a hatalmas vákuum a politikai térben: a potenciális választók 40 %-ának nincs pártja. A Fidesz tábora fogytán fogy (s ez a tendencia vélhetően folytatódni fog), de ebből az ellenzéki pártok szinte semmit nem profitálnak.

Az MSZP-nek egyáltalán nem sikerült kihevernie a kormányzása idején elszenvedett nagy arányú hitelvesztést, képtelen megújulni, ütőképes új gárdája nincsen, a régi figurákból pedig nem kér az ország. Másra nem, csupán a végsőkig elkötelezett törzsszavazóikra számíthatnak, ez pedig semmiképpen sem elegendő ahhoz, hogy a szocialista párt a Fidesz-KDNP esélyes kihívója legyen a következő választásokon.

Az LMP, úgy tűnik, nem képes saját árnyékát átlépni: egyelőre megmarad nem túl karakteres rétegpárnak, olyan politikai formációnak, amely képtelen meggyőző erőt mutatni és képtelen kitágítani a részben maga szabta kereteket. Belül kevés a muníció, kívül kicsi a fogadókészség, így marad számukra a parlamenti küszöb környéke.

Szerencsére az egyre nagyobb kiábrándultság és csalódottság nem növeli látványosan a Jobbik táborát sem. Valószínű, hogy ők nagyjából lehetőségeik végére értek, legalábbis jó lenne bízni abban, hogy a fennálló viszonyokkal szembeni növekvő elégedetlenség sem képes ideológiájuk alá hajtani olyanokat, akik nem zsigerből szélsőjobbosok. Akik pedig azok, rég besorjáztak. Így a szavazótábor látványos duzzasztására a Jobbiknak nincsen módja: ha radikalizálódnak, elpártolnak tőlük a mérsékeltebbek, marad a kemény mag, ha szelídülnek, „parlamentalizálódnak” , akkor meg épp a radikális bázisszavazók lesznek elégedetlenek.

Így hát e percben az ellenzéki pártoknak vajmi kevés az esélyük arra, hogy a lakosság kétötödét képező bizonytalanok táborából szerezzenek támogatókat, a kormányon lévő erők meg éppenséggel egyre többeket taszítanak el maguktól, leginkább azzal, hogy szociális téren nem váltották be ígéreteiket, de most minden bizonnyal igen sokan fordulnak szembe velük világnézeti és értékrendkülönbség miatti okokból is, lévén az új alkotmány a maga kirekesztő jellegével, azzal, hogy a konzervatív-keresztény értékrendet állítja mintául, még inkább elidegenítheti az alapvetően szekularizálódott magyar társadalom jelentős rétegeit. (Egy biztos: ezzel a alaptörvénnyel új híveket nemigen szerzett a Fidesz-KDNP, a régiekből viszont nagyon sokakat elveszthet.)

Marad tehát a kérdés: ha a jelenlegi politikai felhozatal egyik szereplője sem képes magához édesgetni (no jó: megnyerni) a politikában csalódottak egyre szélesebb táborát, akkor nem lenne-e itt a lehető legjobb alkalom egy új párt létrehozására?

Ennél csak az nagyobb kérdés, hogy milyennek kellene lennie az új alakulatnak? Ugyanis a vákuum jól mérhető, de az már kevésbé, hogy hol helyezkedik el ez az űr. A gond éppen az – és talán ezért nem akad vállalkozó a pártalapításra –, hogy a politikának nem egy bizonyos körülhatárolható szegmense az, amit a mostani pártok nem töltenek be, hanem a kiábrándultság és közönyösség  buborékai úgy ülik tele a magyar társadalmat, mint szivacsot a légrések. Nem tudni, vajon létezik-e olyan politikai fluidum, amit ez a szivacs felszippantana.


Megjelent Politikai vákuum – lesz-e új párt Magyarországon? címen: Új Szó, 2011. május 4.
Facebook hozzászólások

Szólj hozzá!