A sakkozó fajta

Úgy adódott, hogy vagy huszonöt éven át, partner és alkalom híján, alig-alig hódolhattam szenvedélyemnek. Rendszeresen szinte csak tízen-huszonévesen játszottam, az utolsó nagy partikat Imre barátommal egyetemi munkahelyünkön, éjszakai ügyeletességeink alatt, miközben a labor kemencéiben rotyogtak a folyékonyra hevített félvezetők. Aztán már csak időszakos és alkalomszerű partik adódtak, Sajószögeden, átutazóban, sógorbátyámmal,  Egerben Lisztóczky tanár úrral, Baján sógornőmmel – és itthon  nagy ritkán  családtagjaimmal (akikből azonban hiányzik az engem fűtő szenvedély).  A sajószögedi játszmák érdekessége egyébként, hogy ott Balla Endre dédapám sakk-készletének a figuráit tologattuk Tamás bácsival – néha bizony gondolok arra, halála után megőrizte-e a család a szépen faragott bábukat, s játszik-e velük valaki olyan élvezettel, mint én szinte minden alkalommal, amikor Budapest felé autózva a régi M3-ason megálltunk szusszantani egyet a kedves rokonoknál.

Amióta 24 órás és ritkán szakadó internetünk van, újra nagy sakkozó lettem: a sakk.hu portálnak köszönhetően szinte naponta vívok ádáz csatákat, legtöbbször az úgynevezett magyar szobában, itt szót is válthatok a távoli játszótársakkal.  Igazi szórakozás ez, még ha az ellenfél személyes jelenléte eleinte hiányzott is. Egy időben inkább másvalami zavart. Mindig úgy gondoltam, a sakkozók nagy többsége művelt, szolidan viselkedő ember, ám erre első tapasztalataim rácáfoltak. Sorozatosan akadtam olyan játékosokra, akik az ellenfél sértegetésében élték ki beteges hajlamaikat. A legbosszantóbb az volt, ha eközben még meg is vertek. Mostanra, talán csak a vakszerencsémnek köszönhetően, általában normális, udvarias játszótársakkal akadok össze. Kivéve a ma reggelit, aki nick-nevemet látva – ungparty – előbb biztosított arról, hogy ő is Ung-párti (de konkrét rákérdezésemre nem reagált), majd pár lépés után ezekkel a szavakkal adta fel a partit: „Nesze, nyerjél, vigyed a pontot, tudom, hogy ilyen a te fajtád.” Hm. De legalább nem trágárkodott…

Alább egy érdekesen alakult játszma két epizódja.

Ebben a szorongatott helyzetben voltam, de sikerült jót lépnem:

Veszni kellett hagynom a lovamat, a bástyámmal védekeztem. Ellenfelem leütötte a lovat, de ekkor az addigra b5-ön álló bástyám mögé állva a vezérrel (b7) sakkot adtam, majd leütöttem a bástyát, ő visszaütött a másikkal, de azt is levehettem. Aztán még gyalogot is ütöttem, kaptam egy sakkot, majd sikerült kikényszerítenem a vezércserét. Így álltunk, amikor a partnerem feladta:

(Most hogy kicsit elemezgettem a helyzetet, lett volna más lehetőségem is, csak akkor nagyon veszélyesnek látszott a két világos bástya + a két védetlen tisztemet egyszerre támadó világos vezér, meg nagy hátránynak éreztem a védelembe hirtelen be nem vonható elzárt sarokbástyámat…