2014-ben Orbán Viktort vagy úgy kell legyőzni, hogy közben a demokratikus ellenzék megszerezze a parlamenti többséget, vagy pedig hagyni kell nyerni, mert kis vereség esetén hatalmának megtartása érdekében a Fidesz koalícióra lépne a Jobbikkal.
Az igen jelentős támogatottságot maga mögött tudó, Fidesz-vezette jelenlegi kormányerő, bár a 2014-es választást megnyerni valószínűleg nem tudja, mindenképpen szerezni fog annyi mandátumot, hogy a Jobbikkal együtt meglegyen a kényelmes többsége. Félő, hogy Orbán Viktor hatalomittassága és a Fidesz több meghatározó egyéniségének a szélsőjobb felé oda-odakacsintó magatartása (plusz a választók jó részének lappangó vagy nyílt Jobbik-szimpátiája) nem gátja, hanem elősegítője lehet egy Fidesz-Jobbik összeborulásnak.
Bő két évvel a választások előtt, 2012 februárjában én sajnos ezt tartom a legvalószínűbb, egyben legkedvezőtlenebb végkifejletnek. Olyan fenyegető lehetőségnek, amely teljesen képtelen gondolatokat ébreszt, például azt, hogy a demokratikus erőknek be kell látniuk: ha nem tudják olyan nagy mértékben legyőzni a Fideszt, hogy maguk megszerezzék a parlamenti többséget, akkor „kicsit megverni” viszont nem szabad Orbán Viktort, mert vert helyzetéből a Jobbikkal való összefogás révén fog kimenekülni. Akkor pedig nem Hajrá…, hanem JAJ MAGYARORSZÁGNAK.
Teljes cikkemet lásd: Rémálom: Fidesz-Jobbik koalíció
Sajnos a Fidesz-Jobbik koalíció reális veszély. Éppen ezért figyelem egyre növekvő aggodalommal a DEKA körüli huzavonákat és politikai taktikázást. Elképesztő, ami folyik. De még elképesztőbb, hogy a néppel, amely a társadalom legnagyobb részét teszi ki, nem számol senki. Ez pedig sokat elmond.
A nép természetétől fogva baloldali. De nem az a baloldali, amelyet az ún. polgári baloldal (MSZP, DK) képvisel, hanem ahhoz képest balra van. Abból a dologból, hogy a „demokratikus” ellenzék nem keresi a néppel való szövetséget, ebből azt vonom le, hogy jobban fél a néptől, mint a Fidesztől.
Márpedig a Fidesz is azért tudott nyerni 2010-ben, mert az ún. „baloldal” elárulta a népet és a politikájában nem képviseli a népet. Ennek a baloldali népnek egy jelentős része átszavazott a Fideszre és a Jobbikra, mert retorikájában mindkettő sikeresen apellált baloldali szlogenekkel, amelyek önmagukban nagyobb baloldaliságot sejtettek, mint amit az állítólagos „baloldal” valaha is képviselt. Nos, ezt a baloldali réteget vissza lehet nyerni egy valódi baloldali politikával.
Úgy gondolom, hogy a szög kibújik a zsákból. A „baloldal” nem is akar baloldali lenni. ‘Demokrata” akar lenni, de az nem jelent baloldaliságot. Nem probléma, öntsünk tiszta vizet a pohárba!
Az írásodat jóindulatúan olvasom, nem a kötekedés kedvéért válaszolok, hanem párbeszédet szeretnék.
Van a társadalomnak egy olyan baloldali része, amely jelenleg nem tekinthető szervezett politikai erőnek, de amely számottevő szavazóbázist jelent. Ennek a sokaságnak legalább a fele a jobboldalra szavazott. S mivel jórészt még csak ösztönös a baloldalisága, ezért lehetett nacionalista, nemzeti jelszavakkal mozgósítani őket. Tipikusan hajaz a dolog a nemzetiszocialista eszmék elterjedésére a történelmi múltban. Nem kell más, csak egy kis sunyi etnikai rasszizmus és antiszemitizmus és máris bevethető erő.
A demokratikus ellenzék nem is veszi a fáradtságot, hogy ennek az ösztönös sokaságnak megpróbálja megmagyarázni, hogy nem a roma és nem a zsidó az ellenség. Hogy miért nem? Mert nem szándéka és nem is képes kimondani, hogy az ellenség a kapitalizmus. A demokratikus ellenzék nem tud mit kezdeni a nyomorgó és a rendszerváltás során kifosztott, megalázott helyzetbe került milliókkal. Ez a jelenkor valódi problémája.
A liberális demokrácia vs. nemzeti oldal közötti politikai huzavona egyértelműen káros az országnak, az erőforrások elpazarlásával jár, de ezen túlmenően talán sokkal súlyosabb az ebből származó erkölcsi kár. Nem vezet sehova, pontosabban csak a csődbe vezet.
A társadalom ki fog ábrándulni ebből és akkor azt mondja, hogy nem kér egyikből sem. A veszély tehát nem csak az, hogy a kettészakadt országban milyen koalíció jöhet létre 2014-ben, hanem az is, hogy a kettészakadtság valójában háromfelé való szakadáshoz fog vezetni. S ha a tömeg, amely azt tapasztalja, hogy mindkét fél csak eszköznek használja a másik ellen, ezt megunja és öntudatra ébred, akkor el fogja zavarni mind a kettőt.
Én ezt is egy lehetséges kimenetnek tartom.
Arról már írtam, hogy a demokratikus ellenzék nem tud, nem képes és talán nem is akar nyitni a saját baloldali ellenzéke, a néptömegek felé és ez igen nagy veszéllyel jár. Veszélybe kerül magának a polgári demokráciának a legitimitása, a népfenségnek az elve. Hiszen már most is ott tartunk, hogy 2/3 szavazta le a liberális demokráciát. A demokratikus ellenzék pedig sértett gőgjében ezt mintha nem volna hajlandó tudomásul venni.
Szomorú helyzet állhat elő. Hiába gyűjti maga köré a demokratikus ellenzék az összes lehetséges erőt a Fidesszel szemben, mindent odaszámolva sincsenek annyian, hogy ez elégséges legyen a nemzeti oldallal szemben. Hiszen lassacskán már az alsó középosztály sem sorolható egyértelműen a demokratikus oldalra.
A demokratikus baloldalnak nem kell fölvállalnia a saját baloldali ellenzékének se a véleményét, se a képviseletét. De igenis fel kellene vállalnia a párbeszédet velük, beleértve a rendszerkritikus baloldalt is. Nyíltan kimondom a véleményemet, a polgári (mérsékelt) baloldal reálisan nem képes kritikus szemmel nézni azt a kapitalizmust, ami itt 22 éve épül. Ezért fordulnak el tőle a tömegek.
Pedig igenis képesnek kell lennie nemcsak válaszolni a baloldali kritikákra, hanem megoldást is találni az általuk felvetett problémákra! Mert enélkül csak szőnyeg alá seprés folyik és a néptömegek elégedetlensége csak nő.
A rendszerkritikus baloldalnak nem feladata megszervezni önmagát, hogy átvegye a hatalmat. Nem is kívánja, de nem is volna rá képes. Viszont igenis feladata lehet azoknak a néptömegeknek a képviselete, akik a rendszerváltás kárvallottjai. Ezt az érdekvédelmet pedig a polgári demokráciának integrálnia feladata. Különben azt történik, ami történt is, hogy az ide-oda csapódó szavazatok döntik el, hogy diktatúra legyen-e vagy demokrácia. Nem is értem, hogy nincs, aki ezt nem meri kimondani.
S közben mit látunk? Az MSZP nem hajlandó még tárgyalni sem, asztalhoz ülni sem a Munkáspárttal. Ez önmagában kirekesztő magatartás. Annyira fogyatékos az MSZP, hogy ezt tekinti „elvhű” magatartásnak? Hajrá MSZP, még egy-két ilyen húzás és egyértelműen sikerül bebizonyítani a magyar munkásság felé, hogy a szocialistáknak semmi közük a szocialista eszméhez. Nekem magamnak régóta ez a véleményem, de most nem rólam van szó, hanem azokról, akik a rendszerváltás ellenére 22 éve hűségesen szavaznak valamire, amit a szocialista szó imázsa jelent. Szavaznak azokra, akik ezt a nevet jogtalanul bitorolják. Már így is sokan pártoltak át a Fideszhez meg a Jobbikhoz. Szóval lehet nyugodtan így folytatni, a vég az biztos.
De ugyanezt tapasztalja az, aki rendszerkritikusan gondolkodik az olyan fórumokon is, mint itt a NolBlogon. Nem folyik párbeszéd, hanem lenézik és kigúnyolják az éltérő véleményt, de ez nem pótolja sem a választ, sem a párbeszédet. Azaz a liberálisok ellenséget kreálnak maguknak az ellenzékből.
A lényeg:
1. Új társadalmi konszenzusra van szükség, mert a rendszerváltás és a rablóprivatizáció mögött nem volt konszenzus!
2. Fel kell vállalni a társadalmi párbeszédet a kapitalizmus kritikájáról!
3. Garanciát kell adni arra, hogy a kapitalizmus a polgári demokrácia keretein belül többségi demokratikus népakarattal reformok révén jobbítható!
4. A népfenség elvének prioritást kell adni!
Gondolom azonnal érthető, hogy a kapitalizmus megjavításának szándékát nem lehet elvitatni. Ugyanez vonatkozik a népfenség elvére is, hiszen ez magának a polgári demokráciának legitimitását kérdőjelezné meg.
Ha ma egy demokratikus ellenzéki politikus nem képes ezeket a dolgokat fölvállalni, akkor az nem is demokratikus politikus. beszéljünk tehát erről!
Sajnos ez az összeborulás nem zárható ki még teljesen normális választás mellett sem. Ez pedig azt jelenti, hogy a magyar társadalomban jelen vannak azok az eszmék is, amelyeket nem szeretnénk kormányzati pozicíóban látni. Úgy vélem, hogy a már megélt szocialista és kapitalista tapasztalatok összehasonlításáról nem mondhatunk le. Ez azt jelenti, hogy beszélnünk kell a Hitleri fasizmus, meg a szocializmus jó és rossz oldaláról egyaránt. Úgy vélem, hogy a KTKJ.blog.hu jelű blogomban leírtam mindazt ami a fenti témához tartozik.
Ennyi demagóg hülyeséget régen olvastam…..Megszünik a szabadság!? Az hogy szünhet meg, ami sosem létezett. A cikkíró egyike a gondolkodni képtelen, csak pártokban gondolkodó „értelmiségnek”… Van még hova fejlődni szellemileg.