Azért tévedés volna azt hinni, hogy mindenkinek tetszik a regényem. Bár elég sok pozitívnak mondható kritika jelent meg eddig, némelyikük a még szerintem is túlzó elismerő szavakkal sem fukarkodik (ez persze azért legyezgeti a hiúságomat). Alig hihető, hogy komoly szakmai kifogások még el-elvétve se igazán kerültek megfogalmazásra. Már-már kezdtem elhinni, hogy valóban jó könyvet írtam. Na de aztán jött Stoll Borbolya és alaposan helyére tette a dolgokat:
Hónap: 2012 március
Gasztrobban
A Molotov-koktél alapanyaga nyilvánvalóan a gránátalmalé.
Alberd Yollaka spanyolul
Nagyon kedves levelet kaptam Ferdinandy Györgytől, Maiamiból. Többek között arról értesített, hogy lefordította spanyolra a korábban általam magyarított Alberd Yollaka-verseket. A tolmácsolásait, hogy nyelvileg és költőileg egyaránt kifogástalanok legyenek, az ismert kubai költő, Heriberto Hernandez Medina öntötte végső formába. Két verset küldött el az immáron spanyolul is elkészült kis életrajzzal együtt. Utóbbi így fest:
Digitális Kossuth Lajos
Alig néhány éve annak, hogy egy tanácskozáson, miután azt találtam mondani: a digitális kiadások és online megjelenés térhódítása következtében a nyomtatott folyóiratok rövidesen meg fognak szűnni, a könyvtárak pedig múzeummá alakulnak – egy literátus elme demagógiával vádolt. Nem ám valami begyepesedett agyú, remeteéletű öreg szobatudós, hanem egy nálam fiatalabb, a mai kor forgatagában élő kritikus, szerkesztő, irodalomtörténész. Hogy sokan kételkednek a Neumann-univerzumnak a Gutenberg-galaxist lassan magába olvasztó erejében, azt jól tudtam addig is és mindig mosolyogtam, amikor „a könyv illatához” való ragaszkodást hozták fel legfőbb érvként. Demagógiának azonban akkor először nevezték egyáltalán nem utópisztikus, hanem tudományos prognózisokra + privát tapasztalatra alapozott „jóslatomat”.
A megbocsátás gesztusa
Mosonyi Kata kritikája a Tejmoziról „Balla D. legutóbbi regényén is legalább hét évig dolgozott, előzményeinek számos megfelelését találjuk korábbi írásaiban. A Tejmoziban az apa látszólag fiktív szereplő, középszerű festőművész, ám nem nehéz azonosítani az egykor hatalommal felruházott, középszerű íróval, a valós apával, akire a fiú soha és sehogy sem lehetett büszke. Ez a mű is … Olvass tovább
A bolha fenyeget
Ki vannak akadva rajtam ezek a nagyon derék, nagyon magyar és nagyon kárpátaljai pedagógusok. Legutóbb egy tanárnő osztotta nekem az észt, akkor éppen pikáns limerikjeim okán, bölcs sommázattal állapítva meg azt, hogy:
„Megosztó, szélsőséges és a kárpátaljai magyarok érdekével és jóízlésével folyamatosan szembemenő magatartásoddal fájdalmas rombolást végzel olvasóid lelkében.” (teljes levele itt olvasható), most meg egy filozófusi képzettségű (!) főiskolai oktató talált engem kártékonynak, aljasnak, miegyébnek.
Az ősmagyar fegyverét láthatóan lebernyege alatt viselő lovagló bölcselőnek a Nem vagyok azonos című írásom akadt a torkán. Először csak Facebook-kommentben horkantotta el, hogy szívesen megcsapna engem a fokosával (jól megijedtem), aztán rájött, hogy nekiszaladás nélkül nem volt eléggé zavaros a bölcs gondolatmenete, így másnap jól nekifutott a szent feladatnak a cikkemet közlő VilágMa portálon (lásd).
A személyes örökségen túl már kis fajelméletet is belekevert a kevélykedő kioktatásba, pár sorába belefért a Tóra, az Aranybulla, a Hármaskönyv, továbbá Arany-idézet, március meg Petőfi. „Nálad kártékonyabb gyom nem terem ezen a vidéken.” – így kedveskedett. Előző nap még személyes üzenetben is elmondta, milyennek kellene lennem, itt meg már odáig jutott, hogy utolsó figyelmeztetésben részesítsen: „utoljára mondom: Igazodj!” Mert ha nem? Akkor borbélytányért tesz a fejére és törött kopjával megindul ellenem?
Orbán Viktor borítékja
Súlyos bűnöm: közreműködtem abban, hogy Orbán Viktor hosszú éveken át folyamatosan megtévessze a magyar levélírókat. Ezrekkel hitette el, hogy a feladó nevét nagyobb betűvel kell írni, mint a címzettét.
Ha már régóta csak emaileket írsz és nem tudod egészen pontosan, hogyan is kell egy hagyományos postai borítékot megcímezni, akkor beütöd a Google honlap-keresőbe, hogy boríték címzése vagy levél címzése. Az első találati oldalon felbukkanó kis képtalálatok között a legelső egy hosszúkás boríték, nemzeti színű sávozással a sarkában. Magyar lelked felujjong: hát hiszen nem is gondoltad, hogy borítékot címezni nemes hazafias cselekedet. Ha pedig a feladó nevét is meglátod, egekig csap nemzeti büszkeséged.
Csönge a spájzban
Csönge egyik régebben feltöltött logó-terve most nyerte el az egyik legnagyobb internetes logó-megosztó portál szerkesztőinek a tetszését, kitették a kiválasztott képek galériájába, így most a főoldalon is látható. Kapja is a lájkokat szépen.
Nem vagyok azonos
Soha nem éreztem kisebbségi helyzetemet és „határon túli” státusomat hátránynak. Mindig inkább úgy tekintettem rájuk, mint egy sokismeretlenes egyetlenben az „adva van” kategória értékeire – nélkülük közelébe sem juthatnék a megoldásnak. Másnak más a készlete – az enyém ilyen, az enyém ez, ebből kell kiindulnom. Ha jól helyettesítem be a készen kapott értékeket a megfelelő helyre, akár még pontosabb, jobb képletet is kaphatok, mint azok, akik látszólag kedvezőbb adottságokból indulhattak ki.
Alkotó embernek meg éppen hogy javára válhat minden különleges, átlagostól, normálistól eltérő, periférikus helyzet. Igaz, hogy kevesebb benne a biztonság és kényelem, de hát ugyan nem a veszélyből és a gyötrődésből merít-e az, aki fest, komponál, ír.
A régi Ungvár képei
Különösebb szorgalom és szenvedély nélkül, de egy ideje gyűjtögetem a háború előtti Ungvár képeit: ha valahol ilyenre bukkanok, általában lementem. Össze is állt egy egészen szép, de egyelőre sem időrendben, sem pedig téma szerint nem rendezett kollekció. Javát még régebben elhelyeztem egy „üres” weblapomon – meglehetősen kezdetleges formában. Most alaposan kicsinosítottam az oldalt, bekötöttem rendszerembe, … Olvass tovább