Vereckei oldalam

Egyszer erre is rá kellett szánnom magam… A kronológiával majd’ egy hétig dolgoztam, pedig találtam használható összefoglalókat, de hiányosnak éreztem őket. A tényanyag persze így sem teljes, de azért talán eléggé átfogó képet ad az összeállítás nemcsak arról, mi és hogyan alakult ebben a nem mindennapi történetben, hanem arról is, hogy néhány dologról én mit gondolok. Hát… Vizitáljátok meg a honlapot – Vereckei-hágó – Honfoglalási emlékmű – vagy kedvcsinálónak itt egy részlet:

Valószínűleg fölösleges arról vitatkozni, hogy az emlékmű szép-e. E honlap készítője azonban néhány dologban biztos: 1. A kőkolosszust többen tartják primitívnek, otrombának, eltúlzottnak, ízléstelennek, mint ahányan ezt ki is mondják (véleményüket vagy a megtestesített fogalom iránti tiszteletük miatt, vagy mások rosszallásától tartva hallgatják el). 2. Akik megfogalmazzák fenntartásaikat, számíthatnak arra, hogy nemzetárulónak bélyegzik. 3. Sokkal kisebb lett volna a hatóságok korábbi ellenállása és csekélyebb lenne az ukrán lakosság nem szűnő ellenérzése, illetve a szélsőséges nacionalisták részéről sokkal kevesebb támadás érné az emlékművet, ha szerényebb és ízlésesebb lenne; ezt a több tonnányi felmagasló tömböt azonban talán nem teljesen alaptalanul érzik sokan provokációnak, főleg akkor, ha ezt az érzésüket nem csillapítja sem a hivatalos Magyarország nemzetsratégiája, sem az emlékművet birtokló kárpátaljai magyarságszervezet magatartása, legkevésbé pedig a magyar szélsőjobb revizionista ideológiája (amellyel a kárpátaljai magyarok közül egyre többen és egyre nyíltabban szimpatizálnak). A látványosan erősödő irredenta hangok közepette nehéz az ukrán felet meggyőzni arról, hogy a monumentum csupán egy történelmi eseménynek állít emléket, nem pedig éppen a lépten-nyomon olvasható, hallható irredenta elképzeléseknek a szimbóluma itt, Ukrajna belterületén, a történelmi Magyarország határán. Ahol létrejötte óta viták és támadások kereszttüzében áll. A Vereckei-hágón.

A teljes anyag: A vereckei honfoglalási emlékmű

Facebook hozzászólások

Szólj hozzá!