Bonnie és Clyde

Amikor azt látod, hogy nem sokkal a gyönyörű pincérlánnyal történt megismerkedése után a svájcisapkás vagány úgy issza üvegből a Kólát, hogy közben nem veszi ki a szájából a rágott gyufaszálat, már sejtheted: ezt a fickót a film végén alighanem szitává fogják lőni. Addigra kicsit megszereted, még ha tudod is, hogy a szánandóan peches kedves csirkefogó valójában hidegvérű rablógyilkos, aki megérdemli a sorsát. Ha belelovalod magad a gengszterromantika édes-keserű hangulatába, mégis sajnálni fogod ezt a kisstílű nagymenőt (nagystílű pitiánert), akinek zsebtolvaj-lelke komikusan lötyög a bankrabló-sorsban. Nála is jobban szánod majd szépséges partnerét, akit leginkább az unalom és ki nem elégített vágyai vezérlik a bűn izgalmas útjára. Mutatós hulla lesz belőle az utolsó jelenetben: mint valami túláradó érzékiség, úgy feslik ki teste az automobilból.

Arthur Penn 1967-es örökbecsű alkotása, a Bonnie és Clyde  (amely  az 1930-as évek híres-hírhedt bűnöző szerelmespárjának, Bonnie Parkernek és Clyde Barrownak a történetét dolgozza fel) az időről időre újranézendő klasszikus filmek közé tartozik. Akkor is, ha ma már joggal állapíthatod meg, hogy figurái kissé sematikusak, miközben a történet meg inkább romantikus. A túlcizellált átélések helyett azonban inkább jól adagolt humorral kedveskedik neked a rendező, és talán ez, az ironikus-parodisztikus felfogás békíti ki a sekélyességet a túlzó áradással. A klisészerű leegyszerűsítéssel ábrázolt jellem-konfliktusok ezért illeszkednek harmonikusan a tobzódó erőszak túlexponált képei közé, a film így válik a művészi stilizáció mégis megvalósult remekévé. Az effajta szemlélet és alkotásmód a saját korában forradalmian újszerűnek hatott, és az egyáltalán nem burkolt társadalombírálattal együtt így válhatott a Vietnam-szindrómában szenvedő Amerikában kultuszfilmmé.

Ha magad is lettél volna a törvények ellen lázadó hippi, te is nagyobb rajongással néznéd a rablógyilkosságaik helyszínéről vidám bendzsó-muzsikával  kedélyesen menekülő gengszterek megható kalandjait. Vagy ha lennének is fenntartásaid, semmiképpen nem gondolnád már a film legelején azt, hogy aki úgy issza üvegből a Kólát, hogy közben nem veszi ki a szájából a rágott gyufaszálat, azt a végén minden bizonnyal szitává fogják lőni.

Bonnie és Clyde, 1967. Rendezte: Arthur Penn, forgatókönyv: Robert Benton, David Newman, Robert Towne; zene: Charles Strouse; operatőr: Burnett Guffey; producer: Warren Beatty. Szereplők: Warren Beatty (Clyde Barrow), Faye Dunaway (Bonnie Parker), Michael J. Pollard (C. W. Moss), Gene Hackman (Buck Barrow), Estelle Parsons (Blanche), Gene Wilder (Eugene Grizzard).
több film
Facebook hozzászólások

Szólj hozzá!