Ennek a kúrva országnak végre van pillangószíve. Hogy a picsába ne lenne!
Az elkúrt, de újrafogott pillangószív – 2006-ban Gyurcsány Ferenc, némileg ugyan késlekedve, Kósa Lajos és Demszky Gábor kampánynyitója után maga is megtartotta nagygyűlését. A szocialisták táborát sokként érte a pártelnöki posztra is aspiráló miniszterelnök őszintesége, amikor e szavakkal tárta fel a valóságot
„Nincsen sok választásunk, azért nincsen, mert elkúrtuk a pillangószívet. Nem kicsit, hanem nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk. Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél, két évet. Úgy tettünk, mintha markunkban lenne a pillangószív. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit. Nem tudtok mondani egyetlen olyan pillangószívet sem, amire büszkék lehetnénk, azon túl hogy a szarból visszahoztuk a kormányzást a végére. Ha el kell számolnunk az országnak, hogy hány pillangószívet csináltunk négy év alatt, akkor mit mondunk?”
A fájdalmas igazság beismerése után a szocialisták kampányát vezető Gyurcsány Ferenc kijelentette, hogy tovább nem szándékozik hazudni, de most már nem is kell neki, mert immáron minden kétséget kizáróan több pillangószívet is képes akár félkézzel megkaparintani. A hihetőség kedvéért mindezt demonstrálta is hallgatóságának.
Megfogtam a pillangószívet!
Minden markomban pillangószív van!
Ezek után a miniszterelnök két markába fogta a pillangószíveket, szívéhez szorította, mint aki soha nem kíván megválni tőlük. „Bassza meg, a baloldal végre büszke lehet ebben a kurva országban, mert a sok faszság ellenére végre van pillangószíve. Hogy a picsába ne lenne!” – mutatott félreérthetetlen gesztussal önmagára Gurcsány Ferenc. Milliós tábora összenézett, de hát ez az ember pont úgy beszél, ahogy mink. Nehogy már ne ő mondja meg nekünk, mi a magyar pillangószív. Naná, hogy mellette vagyunk mind egy szálig. Így kell beszélni, így kell őszintének lenni, így kell kormányozni. Ezt szeressük benne, ahogy mindig megaszondja a frankót!
A kampánynyitót követően a miniszterelnök Szocsiba utazott, hogy a nagy orosz lepkavadásszal, Putyinnal találkozzon.
2006-ban a pillangószív az első magyar keresőoptimalizáló verseny kulcsszava volt. Az erőpróba lényege: olyan honlapot készíteni, amelyik az adott keresőszóval a Google-lista élére kerül. Részletek: Versenykiírás – A verseny eredménye – Bővebben: Honlap keresőoptimalizálás, honlapoptimalizálás, SEO
Jaguártestben pillangószív – Könyv
Az ezoterikus irodalom 2019-ben felülírta a versenyt, a Ya’Acov Darling Khan: Jaguártestben pillangószív c. könyve a megjelenés óta a pillangószív keresőszóra utólag elvitte a pálmát.
Dr. Pillangó kicsit tartott ettől a könyvtől. Mennyire fogja komolyan venni a két lábbal földhöz ragadt racionális pszichológus egy olyan fickónak a gondolatait, aki eksztatikus vitustáncot tanít, a szellemvilágba járkál és pánikrohamában öngyógyító viselkedésterápia gyakorlatokat végző hétköznapi kognitív sámánnak nevezi magát? Hogy fog elolvasni ilyesmi könyvféleséget, amikor a spirituális és kollektív tudatalatti szóval a világból ki lehet kergetni? És nem utolsó sorban – érdekli-e Pillangót egy olyan megszállott embernek az élettörténete, aki azt vallja magáról, hogy pánikbetegként az álmaiból kap útmutatást, a halállal társalog és mindenféle agorafóbiás ősi rituálékat mutat be (valójában pánikbeteg viselkedésterápia gyakorlatot) – holott csak egy képzett pszichoterapeuta?