Az ötlet több mint zseniális. A határon túli magyarok magyarországi pártjának (HTM2P?) a megalapítása frappáns válasz lenne a magyar jobboldalnak azon törekvésére, hogy a politikai nemzet fogalmát kiterjessze az ország határain túl élő magyarokra. S ezzel több választópolgárt állíthasson maga mögé. Mintegy konkrét szavazatokra váltva azt a tőkét, amelyet a baloldal még 2004-ben kovácsolt számára a kettős állampolgárság megadása elleni fellépésével).
Amennyiben a legnagyobb határon túli magyar párt (RMDSZ) elképzelése a többi régió politikai erőinek a támogatását is élvezve megvalósulna, az mindenképpen hatékony ellenlépés lehetne a Fidesz önérdekű nemzetpolitikájával szemben.
Amellyel egyrészt a jobboldal kisajátítani igyekszik a határon túli magyarság ügyét, másrészt megosztja az adott régiók magyarságát, harmadrészt a megosztott erőket egymás ádáz ellenségeivé teszi azzal, hogy közülük csupán a neki tetszőt támogatja és ismeri el partnerül, nyíltan fellépve a nagyobb helyi támogatottságot élvező formációkkal szemben (RMDSZ, Híd-Most).
A HTM2P (nevezzük most már így) megalakítása lehetőséget nyújtana az ellenirányú érdekérvényesítésre és az anyaországi politika határon túlra irányuló exportját a határon túliak valós érdekeit képviselő politikának Magyarországra történő exportjával szembesítené.
Egyszersmind több kérdésben is világos helyzetet teremtene. Módot adna arra, hogy a magyar állampolgárságot szerzett határon túliak, akiknek a politikai hovatartozása egyelőre tisztázatlan, önálló arculatukat kialakítsák. Továbbá azt is lehetővé tenné, hogy a hazai pártpolitikától megcsömörlött magyarországi választók a belpolitikai csatározásokon kívül (felett?) elhelyezkedő erő mellé állhassanak.
Végül: lelepleződhetne a magyar jobboldal álságos magatartása. Képzeljük csak el azt a választási kampányt, amelyet a Fidesznek és a Jobbiknak a határon túli magyarok pártja ellen kell folytatnia.
az eredeti hír:
MTI – 2012. 07. 01.
Pártot alapítanának RMDSZ-esek Magyarországon
RMDSZ-es politikusok határon túli pártot jegyeznének be Magyarországon. A romániai magyar párt több politikusa szerint erre azért van szükség, hogy legyen olyan politikai erő, amely képviseli a magyar parlamentben a határon túliak érdekeit, akik a honosítással szavazati jogot is szereznek.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) több politikusa is kezdeményezte a hétvégén egy Magyarországon bejegyzendő határon túli párt létrehozását, amelyre a magyarországi parlamenti választásokon a magyar állampolgárságot szerzett határon túli magyarok szavazhatnának.
Az RMDSZ kis parlamentjének tekintett Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) marosvásárhelyi ülésén Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ-szervezet ügyvezető elnöke vetette fel. Szabó először arról beszélt, hogy Kövér László erdélyi kampánykörútja Bihar, Szatmár és Kolozs megyében „rontotta a magyarság választási esélyeit”. „Alapítsunk mi is pártot Magyarországon, lássuk mit szólnak hozzá!” – jelentette ki Szabó Ödön.
Ráduly Róbert csíkszeredai polgármester szerint a határon túliak magyarországi pártját a magyar állampolgárságot szerzett felvidéki, délvidéki és kárpátaljai magyarokkal közösen lehetne bejegyezni. Ráduly sérelmezte, hogy a magyar választójogi törvény alapján a határon túli magyarok csak pártlistákra szavazhatnak.
Markó Béla, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke is kitért a pártalapítás javaslatára. „Megfenyegettük a magyarországiakat, hogy létrehozunk ott egy pártot. Ez nem árt, de még mielőtt a 2014-es magyarországi választásokról beszélnénk, nekünk az őszi parlamenti választásokra kell összpontosítanunk” – jelentette ki Markó, aki helytelenítette, hogy magyar részről „nem követték meg” az RMDSZ-t.
Markó Béla azt hangoztatta, hogy Magyarország „megtépázott nemzetközi tekintélyével lassan-lassan elszigeteli magát a Kárpát-medencében”. Hozzátette, az erdélyi magyar közösségnek befolyásos, erős Magyarországra lenne szüksége.
határon túli magyarok szavazati joga | budapest htmh
Meg kellene alakítani a határon túli pirézek pártját.