Viktor és a narancsok

Afelől, ugye, senkinek sincs kétsége, hogy Örkény István zseni volt. Aki olvasta-látta a Macskajátékot vagy a Tótékat, az nemigen gondolhat mást. De az sem, aki az Egyperceseken nőtt fel: a klisék, közhelyek alá belesni, a világ fonákját meglátni, ellengondolkodni, marék morzsában az emberi természet egyetemességét megragadni, banalitásban magasfeszültségű költészetet felmutatni senkitől nem tanulhattunk meg jobban, mint őtőle, aki sajátos észjárásával nemcsak a saját korának a furcsaságait vette irodalmi nyilvántartásba, hanem az abszurditások örök életű homokszemcséit is katalogizálta: bármilyen mai fogaskereket lássunk is csikorogni vagy megakadni, biztosak lehetünk benne, hogy a működési zavar okát vizsgálva valamelyik egyperces kvarckristályra bukkanunk.

Íme, egy aprócska bizonyíték. Az abszurditások nagy Nostradamusa csupán a vezetéknév kezdőbetűjét tévesztette el.

 

Örkény István: Élmény és művészet

T. Viktort, a festőt fölrepítették a világűrbe. Nem ő volt az első utas, de ő volt az első művész az űrben. Hat napot volt oda. Félúton járva megkérdezték tőle, mit akar inkább látni: a Saturnus gyűrűit-e vagy a Nap foltjait.
Neki nagyjából mindegy, mondta T.
Akkor inkább a napfoltokat mutatják meg neki; egy festőnek talán az az érdekesebb.
Talán igen, mondta T.
Visszaérkezése után unott arccal, konok hallgatásba merülve ült az újságírók közt a Kozmikus Repülőtér éttermében. Kérdéseikre nem válaszolt, egész idő alatt azt a narancsot bámulta, amit az egyik riporter meghámozott.
Néhány hét múlva azonban jelentős változás mutatkozott festői látásmódjában. Híres olajbogyó és biliárdgolyó csendéletein (az volt az ő úgynevezett „olajzöld” korszaka) megjelentek az első narancsok.
Öregkorában már citromokat is festett, legvégül még tyúktojásokat is, de a narancs egyetlen vásznáról sem hiányzott.
Ekkor lett nagy festő belőle.

Facebook hozzászólások

Szólj hozzá!