Cirka egy éve kezdte el műhelymunkáját az Író Cimborák nevű blog. Mára – készítői szerint – „élő gyermekantológiává nőtte ki magát”. Az oldalakat böngészve ez beigazolódni látszik. Legutóbb például rajzpályázatot hirdettek gyermekek számára, a beérkezett anyagból külön galériát nyitottak, majd a blog ötletgazdái felkérték íróbarátaikat, ismerőseiket: írnának szöveget az egyes képekhez…
Mi is megkaptuk a felhívást Miklya Zsolttól. Én éppen nyakig ültem a keresőoptimalizálásban, így „No, ez a te asztalod, Évám” felkiáltással át is passzoltam az egyébként izgató feladatot családunk mondóka- és mesefelelősének, aki amúgy is a gyerekek már felnőttek, de unoka még nincs elvonási tüneteitől szenved évek óta. Meg is lett az eredménye… A boszorkányos mondóka és a hörcsögmese már olvasható az írócimborák blogján:
Rossz boszi – ess eső, ess!
Jó boszi – süss fel, nap!
Úri bunda, kopasz egér
ugorjon a nyakad közé,
rossz boszorkány vagyok.
Mese, mese, fakakas,
jó boszorkány vagyok.
Bújj a lyukba, ott hallgass,
rossz boszorkány vagyok.
Németh Luca, két garas,
jó boszorkány vagyok.
Neked adom, csak hallgass,
rossz boszorkány vagyok.
És most fordítsuk meg.
Látszólag tökéletes a rend. Zuzu, az aranyhörcsög aranyketrecében uralkodik. És mi, aranyporon kívül esők, gyanútlan fekete-fehér alattvalók, vidáman hajbókolunk. Miért is lógatnánk az orrunkat? Persze, ha mindig előre sejtenénk, hogy múló szomorúság szövődik az estébe, soha sem lennénk ennyire határtalanul bátrak. A bátorságot különben sem szabad minden áron erőltetni.