Elindult a Gorkij és Majakovszkij nevét a minap tiltólistára helyező MTA helyesírási portálja. Ami persze roppant örvendetes. Én is tapsikoló ujjongással fogadtam a hírt és rögvest ki is próbáltam az általam mostanában leggyakrabban használt két problémás szóösszetételre nézve.
A portál legelső, a külön vagy egybe? eldöntésére hivatott alkalmazásba először a honlapoptimalizálás kifejezést gépeltem be, az utasítás szerint különírva. A szoftver kötőjeles megoldást javasolt. Ami rendben lenne, de a hozzá fűzött magyarázat már eléggé megtévesztőnek tűnt, annak első pontja ugyanis határozottan egybeírást javasolt, a második pontja a kötőjel indoklásában viszont kettőnél több összetevős alakokra érvényes szabályra hivatkozik, holott itt nincs kettőnél több.
Ezután a keresőoptimalizálás szót gépeltem be, az utasítás szerint különírva. A válasz itt a kötőjeles formától megkímélt, de két alakot javasolt: az egyik külön, a másik egybe… Ráadásul mindkettőt azonos nyomatékkal, figyelmeztetve, hogy a kilistázás sorrendjének nincs jelentősége. A magyarázat első esetben azt indokolta, miért kell külön-, a másikban azt, miért kell egybeírni. Vagyis: a egybe vagy külön? nevű program éppen a nevében szereplő kérdésre nem tudott válaszolni. És nem ez volt az utolsó tréfája.
Ezek után ugyanis megkérdeztem az akadémiai fejlesztéstől, vajon hogyan írandó maga a kulcskifejezés, azaz mi a helyes alak: egybe írva vagy egybeírva? Kitaláljátok a választ?
Lehetett-e erre más válaszom, mint hogy elmegy ám a picsába az a program, amelyik a saját nevének a kulcskifejezéséről sem tudja eldönteni, hogy egybe vagy külön helyes-e.
PS. (később) Jó, elfogadom (a Twitteren kaptam bírálatot): a második esetben kicsit kiéleztem a dolgot. Elvben lehet olyan mondatot kreálni, ahol a szokásos egybeírt alak helyett (ez a folyamat, a tevékenység neve) mégis külön kell írni. Például: pénzt kereső optimalizálás :) – De mi van a 3. esettel? Mondjatok példamondatot, amikor egybe, s amikor külön!
PS. (május 4) Bizony, legalább fele részben felül kell bírálnom véleményemet (lásd a kommenteket is).
1. Az első esetben megvan a 3 komponens. Most már csak az a kérdés, hogy a magyarázat első pontja miért ajánlja az egybeírást.
2. Az első PS-ben már beláttam, hogy lehetséges olyan mondatot alkotni, amely miatt a különírás is indokolt. Itt az a gond, hogy a két lehetőség egyenrangúnak látszik, holott a különírás igen ritka esetekben lehetséges, természetes beszédhelyzetben valószínűleg soha nem fordul elő.
3. Itt kitartok amellett, hogy az egybe – mint számba – való beleírás teljes képtelenség, nem mutat semmilyen realitást, így itt a két verzió megadása kifejezetten zavaró, mondhatni dühítő.
Viszont dühből nem lehet nyelvészkedni, belátom. Blogolni viszont igen :) – úgyhogy a három tételből másfelet visszavonva megkövetem az akadémiai szoftvert és csupán melegebb éghajlatra küldöm a durvább verzió helyett, nem titkolva, hogy indulatomat elsődlegesen a Gorkij-Majakovszkij-féle előzmény korbácsolta fel.
Gondoltam, visszamegyek én még ehhez a szoftverhez, kérdezek ezt-azt. Már az első ötletem bejött:
Itt persze az utolsó a jó, az első kettő baromság. De remek szabályokkal indokolható, hogy miért kell így írni. Az elsőre kreáltam mondatot is: A táncot járó beteg szolgálat közben nem iszik. Itt valóban külön kell minden szót írni. No de a második??? Hova jár a betegszolgálat?
Aztán megtréfáltam a programot ezzel: ökör+köröm+pörkölt+főző+verseny
8 változatot ajánlott összesen 63 magyarázattal.
Na, nézzünk valami könnyebbet, gondoltam. És nem hittem a szememnek. Mégiscsak elmegy a picsába ez a program (viva academia)
Ez a blogposztom 4-es PageRank értékkel rendelkezik (2014-es adat), ezért értékes része honlapoptimalizáló keresőmarketing munkámnak.
Kedves Blogtulajdonos!
Hadd válaszoljam meg a kérdéseidet.
Honlap-optimalizálás: ez így a jó, ahogy a Külön-egybe mondja. Azt írod: „[…] a második pontja a kötőjel indoklásában viszont kettőnél több összetevős alakokra érvényes szabályra hivatkozik, holott itt nincs kettőnél több”. De bizony hogy van: hon + lap + optimalizálás, ez már három összetevő. Emiatt jön be a 6:3-as szabály, és emiatt van kötőjellel írva az alak.
Keresőoptimalizálás: amire te gondolsz, az nyilván egybe van. De honnan tudja ezt a szerencsétlen program, hogy a „keres” szó itt egy képességet, rendeltetést fejez ki, nem pedig arról van szó, hogy van egy optimalizálás, amely éppen keres? (Mert a különírt alak ezt jelenti.) Ez azért kőkeményen értelmezés kérdése, sajnos ilyen szintű intelligencia azért nem várható el semmilyen alkalmazástól.
Utolsó esetben: az „egybeírva” a helyes, az „egybe írva” kb. olyasmit jelent, hogy valaki beleír az egybe (mint számba). Ez nyilván értelmetlenség, bár elméletileg lehetséges. Sok ilyen fordul még elő.
De köszönjük a visszajelzést, és mindenképpen megszívleljük a tanácsokat.
Én is köszönöm a kiegészítést. A hon + lap valóban kettő, ez előtt meghajlok. Viszont akkor a magyarázat első pontja miért javasol mégis egybeírást? A második esetben a kereső lehetséges értelmezését végül én is megemlítettem a PS-ben. A legsúlyosabb mégis az egybeírva, vagyis annak megengedése, hogy külön is helyes lehet. Az egybe mint számba való beleírás épp elég képtelen, tehát azért itt a léc nem csupán megrezzent, hanem szerintem lehullott.
De más itt a fő baj. Az, hogy vélhetően a szoftver nem nyelvész felhasználók számára készült, hanem épp azoknak, akik bizonytalanok valamely írásmódban. Nekik nem túl sokat segít, ha szabályokra utalva több verzió egyenrangú megadása a válasz. Ez kifejezetten visszarettentő.
Mindezzel együtt kétségtelen, hogy a Gorkij-Majakovszkij-előzmények miatt a bögyömben van az MTA és ezért is meg a fentiek miatt némileg elragadott az indulat, és az a három eset közül, ha mélyebbre megyünk, legalább másfélben tévedtem, megkövetem hát a programot és inkább csak melegebb éghajlatra küldöm a durvább lehetőség helyett.
Kedves BDK,
első kérdésedre válaszolva:
„Én is köszönöm a kiegészítést. A hon + lap valóban kettő, ez előtt meghajlok. Viszont akkor a magyarázat első pontja miért javasol mégis egybeírást?”
Annak, hogy a magyarázat az 1. pontban egybeírást javasol, a következő az oka: a bemeneti szavakból a végső szóalak felépítése úgy történik, hogy első lépésben összevonjuk a „honlap” és az „optimalizálás” szavakat egy jelöletlen birtokos alárendelő összetétellé, ezért írjuk azt, hogy egybe kell írni. Miután mindez megtörtént, következik egy ellenőrzés, amely szótagszámot és összetételitag-számot ellenőriz, és ha a kellő feltételeket észleli, beszúrja a kötőjelet.
Itt jegyezném meg, hogy a kötőjellel írás is egybeírás tulajdonképpen, csak „lazább”.
A magyarázatok sorrendje is aszerint alakul, ahogy felépül a végső írásmód. Először tehát egybeírás: honlapoptimalizálás, majd utána 6:3-as szabály feltételeinek ellenőrzése: ha OK, akkor kötőjel beszúrása.
Ami a másik kérdésedet illeti, a felvetés valóban jogos, a találatok sorrendje jelenleg egyáltalán nem számít. Ez egyébként már felmerült, tervbe van véve, hogy a találatok rangsorolva lesznek valószínűség szerint, hiszen a portál állandó fejlesztés alatt van.
Értem és köszönöm, „belülről” ez nyilván nagyon logikus, de a felhasználó „kívülről” gondolkodik és egyáltalán nem folyamatként érzékeli a kétféle választ, hanem széttárja a karját, hogy „akkor most mi van”, netán cifrábbat is mond. // A szótárak ellenpéldával illusztrált és a ritkább változatot „de:”-vel bevezető módszere sokkal-sokkal tisztább képet ad, „járóbeteg; de: bicegve járó beteg” – azonnal érthető a helyzet, ha viszont még ki is van hangsúlyozva, hogy a sorrend nem számít és csak a (laikus számára nem feltétlenül érthető) szabályra van utalás, akkor már benn is vagyunk a málnásban. // Na megnéztem, mit javasol a szoftver járó+beteg összetételre. Hahaha.
Ezt látva, félek, mégiscsak indokolt a picsába küldés :) : http://ungparty.tumblr.com/post/49607408831/mta-helyesiras
Különösen ez tetszik: járó-betegszolgálat. És találtak rá szabályt miért kell így írni!!
na, ez se rossz: feladtam a szoftvernek azt, hogy:
ökör köröm pörkölt főző verseny
kaptam 8 javaslatot összesen 63 magyarázattal! csúcs!
Járó-betegszolgálat: ez természetesen sehogy sem jó. De — ismétlem — a szabályok ezt nem tudják, hogy totál értelmetlenség. Azok csak annyit látnak, hogy ez kb. ezzel analóg: történelem + házi feladat –> történelem-házifeladat. Ugyanígy (a szabályok szerint): járó (mint főnév! — mert az is lehet) + beteg ellátás (mint minőségjelzős szerkezet: ‘olyan ellátás, aki beteg’) –> járó-betegellátás.
Ettől még, hogy ez megmagyarázható, nyilván ez egy rossz megoldás. Azon vagyunk, hogy az ilyesféle értelmetlenségeket megszüntessük, de sajnos erősen korlátokba ütközünk.
Ami meg az ökörkörömpörköltet illeti: hát igen, minél több szóból áll a bemenet, annál több megoldási javaslatot kapunk, és sajnos egyre csökken a valószínűsége annak, hogy még jó is lesz köztük. Pl. itt — sajnálatos módon — a helyes „ökörkörömpörkölt-főző verseny” nem szerepelt.
De — ismétlem — azon vagyunk, hogy folyamatosan javítsuk a hibákat, azt viszont be kell látni a készítőknek is meg a felhasználóknak is, hogy az egybeírás-különírás olyan bonyolult terület, amelynek automatizálása hatalmas kihívást jelent, és „tökéletes” megoldást várni — lehetetlen. Sajnos.
Kedves protonpumpa, mégiscsak elmegy a picsába a programotok. Lásd cikkem végét (frissítve).
A majmos példát köszönöm, javítása folyamatban!
Ha egy szoftver ilyen baromságokat javasol, akkor le kell lőni.
http://ungparty.tumblr.com/post/49612081730/ojaj-helyesiras-mta-hu-ehhez-mit-tud-a
Van egy regény, az a címe, hogy Tejmozi. Annak a hőse nyelvész, és sok évi kínlódás után rájön, hogy a nyelv matematikai modellezése lehetetlen, mert amit állati munkával roppant alaposan felépít, azt egyetlen metafora felrobbantja. Nem lehet, hogy mégis inkább értelmezni és nem automatizálni kellene a helyesírást?
Azért szerencsére elég sok szabályt lehet automatizálni. Bár — valóban — sokat meg egyáltalán nem.
„Értelmezni” meg igen-igen korlátozott mértékben lehet.
További remeklések – csak ínyenceknek: http://vipera.balladium.hu/lofarkos-majom/