Keserű elutasítás

kgyorgy-vitezAzt, hogy a magyart kicsit törve beszélő valahai kárpátaljai fickó Záhonyban élve már a Vitézi Rend tagja lett s teleaggatta magát érdemjelekkel, mint valaha a szovjet veteránok, valószínűleg elnézném. Talán még azt is, hogy Orbán Viktor oldalát kedveli. No de a Jobbik? – ez már kizáró ok. Pedig jól ismerem, a 90-es évek legelején még valami barát-félék is voltunk, így teljesen indokolt lenne, hogy visszaigazoljam jelölését a közösségi oldalon.

kgyuru-jobbik

K. Gyuri a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alapítása körüli időkben (1989) tűnt fel köztünk. Szinte a semmiből: azelőtt abból a 30-40 magyar értelmiségiből, akik a szervezkedésben benne voltak, senki sem ismerte. Ám értelmes fickó volt, meg belemenős is: nem óvatoskodott és nem ijedt meg a saját árnyékától, teljes mellszélességgel kiállt az akkori törekvéseink mellett (a Szovjetunió ekkor még létezett). Egyik emlékezetes akciója az volt, hogy elsőkként nyújtott be olyan kérvényt, amely nevének magyarra változtatását célozta, s aminek alapján személyi igazolványában aztán a szovjet éra nyomása alatt bejegyzett Jurijt kijavíttatta Györgyre. Ez kisebb fajta hőstettnek számított. Szemünkben ebből nem sokat volt le az, hogy rebesgették: nem véletlenül ilyen bátor, s nem véletlenül vitézkedik épp közöttünk… Ezt akkor eleresztettük a fülünk mellett. Ám amikor nem sokkal később, már a függetlenné vált Ukrajna idején, Ungvár polgármester-helyettesévé nevezték ki, akkor picit elgondolkoztunk: harcos magyar létére az ukrán hatalom szemében vajon mivel szerezhetett érdemeket: hátha igaz, hogy nem teljesen önszántából bukkant fel oly váratlanul a magyar szerveződések kellős közepén?…

… Utoljára meglehetősen furcsa ügyben találkoztunk. Vagy tíz év szünet után. Ő még valamikor a kilencvenes években átköltözött Magyarországra, én meg kikoptam abból az itthoni körből, ahová haza-hazalátogatott. A hosszú kapcsolatszakadás ellenére előzetes bejelentkezés nélkül csöngetett be egy vasárnapon. Naplómban erről így számoltam be:

Az imént volt nálam egy magyar vitéz. Amúgy ungvári gyerek, a rendszerváltás táján részt vett az itteni szerveződésekben (akkor szerezte érdemeit), 10 éve települt át, a határ közelében lakik. Most azért keresett meg, mert a vitézi rend arra érdemes határon túli magyarokkal is bővíteni kívánja sorait, őt bízták meg, hogy a jelölteket felkeresse. Én lennék az egyik.
Megköszöntem illő módon a megtiszteltetést, és kávézás közben elsoroltam az indokokat, miért nem tudom elfogadni a vitézi rangot.

Mások megtették – azóta is szaporodnak Kárpátalján a vitézek és lovagok… K. Gyuri pedig pompázik a keresztjeiben, támogatja a Jobbik törekvéseit – és ismerősnek jelöl. Az a fura, hogy nem elégtételt, hanem keserűséget érzek, amikor gesztusát elutasítom.

Facebook hozzászólások

Szólj hozzá!