Képzettársam – 2

a játék eredete | a játék leírása << segítség | eddigi feladványok |  ebben a forduóban 6 helyes megfejtés érkezett. Megfejtés közzétéve: jan. 16. | > a játék állása

Képzettársam - asszociációs játékA képzettársításokra alapuló játék keretében heti 1-2 feladvánnyal jelentkezem. A részvevők a helyes megfejtés beküldésével pontokat szerezhetnek és az év végi összesítés után szerény jutalomra is számíthatnak. A megfejtések beküldésére a feladvány szövege alatti alkalmazás szolgál (Facebook-ismerőseim küldhetik privát üzenetben is a közösségi oldalról). A kommentelés lehetőségét kezdetben zárva tartom, majd megfelelő számú megfejtés vagy kellően hosszú idő elteltével feloldom – ekkortól ott is lehet tippelni, ötletelni, és én is ott adok kis segítséget a megfejtéshez. A lentebbi Frissítés – Megfejtés – Eredményhirdetés cím alatt követhető nyomon a beküldők száma, és majd a megfejtés, eredményhirdetés is itt lesz olvasható.

2. feladvány

Mely műcímre asszociálhatunk az alábbi szavakból?

BIZALMAS
DÉL
PARKOLÓ
HALÁLBA

A megfejtés egy mű 3 szóból álló címe, a szavak egyike összetett, ennek két részére külön kell asszociálni; a képzettársítások a fenti szavak sorrendjében adják ki a keresett címet.


Frissítés – Megfejtés – Eredményhirdetés

Az alábbiak utoljára frissítve: 2014. január 16.: megfejtés közzététele.

Helyes megfejtést beküldők száma 6
Megfejtést beküldők teljes száma 6

 

A helyes megfejtést beküldők listája Pontszám  >> összesített
Szegi Hunor 5
Varga István 5
Nagy Attila 5
Csordás László 4
Ernyei Bea 2
Hinger Tamás 2

Megfejtés:

Szigorúan ellenőrzött vonatok

Bohumil Hrabal múve, amelyből Jirí Menzel Oscar-díjas filmet készített (1966).

BIZALMAS >> Szigorúan bizalmas >> SZIGORÚAN
DÉL >> Észak Dél ellen >> ELLEN
PARKOLÓ >> őrzött parkoló >> ŐRZÖTT
HALÁLBA >> Halálba vivő vonatok

Szigorúan bizalmas: szokványos szókapcsolat, egyben egy parádés szereposztású 1997-es thriller címe; Észak Dél ellen – Jules Verne regénye, a kifejezés az 1861–1865 között zajlott amerikai polgárháborút szimbolizálja; az őrzött a parkoló egyik leggyakoribb jelzője; Ady Endre verse a Halálba vivő vonatok: itt olvasható.

Köszönöm a játékot. >>Következő feladvány

Pontozás, díjazás

A helyes megfejtéssel jelentkezők közül az első 3 beküldő 5-5 pontot kap, a következő 3 pedig 4-4 pontot, minden további megfejtő 3-3 pontot szerezhet egy-egy feladvány helyes önálló megfejtésével. A játék menetében egy időn túl segítséget adok (hozzászólás formájában), itt a kis segítség utáni megfejtők 2-2 pontot kapnak, a nagyobb segítség utániak pedig egyet-egyet. A pontokat fordulónként összesítem, az év végén a legtöbb pontot szerzett játékos három, a második és harmadik helyezett egy-egy BDK-könyvet kap szerény jutalmul (igény szerint dedikálva vagy anélkül).  Külön oldalon érhető el az >> összesített ponttáblázat <<

Facebook hozzászólások

“Képzettársam – 2” bejegyzéshez 4 hozzászólás

Szólj hozzá!