Nem tudta elviselni a reá szakadó felelősség súlyát, ez okozta Balla D. Károly ungvári író tragikus halálát. Mindez akkor következett be, amikor a jeles költő és esztéta tíz esztendő szünet után újra foglalkozni kezdett a kárpátaljai magyarság megmaradásának problémáival. Elsőként a friss statisztikai adatokat tanulmányozta át és megdöbbenve értesült arról, hogy a régió magyar nemzetiségű népessége a legutóbbi népszámlálás óta több mint tízezer fővel csökkent. Ezt még fel tudta volna dolgozni, de a további részletekből az is kiderült, hogy ezzel Kárpátalja összlakosságában a magyarok részaránya hajszálpontosan 10 %-ra csökkent, ha csupáncsak egyetlenegy fővel lennének kevesebben, már a lélektani határ alá esnék az arányszám. „Ha most meghalnék, már 10 %-unk se lenne!” – döbbent rá Balla. Ez a felismerés olyan katartikus erővel szakadt rá, hogy súlya alatt összeroppant, ezzel teljesítve be azt, aminek felelősségét elviselni nem volt elég erős. Az önveszejtő megvilágosodás utolsó pillanatában még felsejlett előtte, hogy vajon méltó-e költői nagyságához, hogy csupán kis statiszta legyen a statisztikai adatok nagy színpadán, s vajon nem lehetne-e kieszközölni, hogy helyette inkább valamelyik regényhőse statisztáljon a tíz százalékos sorscsapáshoz, ám azt még az agyonnyomatás előtt is képes volt felfogni, egyikük sem vállalna érte ilyen áldozatot. Ő formálta őket saját önző hasonlatosságára, hogy is számíthatna tőlük másra – gondolta utoljára és tompa nyekkenéssel belelapult a 99999 milliomodba.