Az új oktatási törvény kegyelemdöfés

magyarságunknak nincs morális alapja arra, hogy sérelmezze az új oktatási törvényt

Újabb különvélemény az új ukrán oktatási törvény és a kárpátaljai magyarság kérdéséről

Előbbi különvéleményemnek – Ukrajna. Az oktatási törvény és az érdekérvényesítő kárpátaljai magyarok – általános summázata az volt, hogy Ukrajna kormányzó politikai ereje éppenséggel a kárpátaljai magyarok által is felhatalmazva alkot törvényt, mivel a legutóbbi választásokon a kárpátaljai magyarok a megyei átlagnál is buzgóbban szavaztak Petro Porosenko elnök pártjára, azaz támogatták hatalomra jutását, így tehát az itt élő magyarok közvetlenül felelősek az új oktatási törvény kisebbség- és magyarellenes intézkedéseiért (analógiával élve: ugye azt senki sem vitatja, hogy a Fidesz-szavazók közvetlenül felelősek mindazért, amit Orbán Viktor és pártja művel ma Magyarországon?).

Újabb különvéleményem ugyancsak szándékosan sarkított megfogalmazását ismét egy felütéssel kezdem:

A kárpátaljai magyarságnak már évtizedekkel ezelőtt befellegzett, az új ukrán oktatási törvény nem más, mint kegyelemdöfés.

Annak több mint húsz éve, hogy megfogalmaztam:

a kárpátaljai magyarság – mint közösség – válságba jutott. Lélekszáma csökken, etnikai határai elmosódnak, értelmisége és fiatalsága elvándorol, morális tartása megtörik.

Akkor még bíztam benne, hogy lehet kiút abból a válságból, amelynek okait és tüneteit aztán számos részletező írásomban alaposan körbejártam. Véleményemmel szemben sokan a legerősebb nemtetszésüket nyilvánították ki; a népességfogyás, a magyar fiatalok elvándorlása nehezen volt cáfolható, de amikor a kárpátaljai magyarság demoralizálódásának tényeit soroltam, jókora volt a felháborodás. Másfél évtizeddel később azonban épp támadóim fogalmaztak meg ilyen vádakat a 2010-es helyhatósági választások után, amikor is – a vélhetően megalapozott vád szerint – a kárpátaljai magyar szavazókat megvásárolták, ezért nem voksoltak a magyar jelöltekre. Az Ukrajnai Demokrata Szövetség szócsövének számító egyetlen országos lapunk szerkesztőségi cikkében például ezt írta magyarságunkról:

e közösség teljesen átvette a többség mentalitását, szokásrendjét, és már rég nem magyarul gondolkodik, ahol „a teljes önfeladás alattomos kórja a lelkeket támadta meg, méghozzá eredményesen” – olvasható a cikkben, amely szerint innen „nem méterek, centiméterek, hanem sokkal inkább milliméterek választanak el mindenkit attól, hogy a lélek után a nemzettest is kapituláljon.”

De hasonlóan fogalmazott a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség lapja is, leírva, hogy a kárpátaljai magyarság ismét megmérettetett és minden eddiginél könnyebbnek találtatott.

Mindezeket figyelembe véve tehát

magyarságunknak nincs morális alapja arra, hogy sérelmezze az új oktatási törvényt.

Hiszen nemcsak hogy belesimult a rendszerbe, hanem tevőlegesen támogatja is fennmaradását.

kárpátaljai magyarságAzzal a témával, hogy a kárpátaljai magyarság mint közösség megszűnőben van, behatóbban mostanában nem foglalkoztam, a legutóbb két alkalom, amikor kitértem rá, az az orosz-ukrán katonai konfliktus kialakulása után volt (a sorozások elől tömegével menekültek el a hadköteles magyar férfiak Kárpátaljáról), illetve akkor, amikor a statisztikai adatokat és szociális folyamatokat tudományos szinten elemző és értékelő szakember prognosztizálta a közösség megszűnését. Előadásának lényegét a sajtó így foglalta össze:

Ukrajnából 30-40 ezren vándoroltak át az utóbbi időszakban, beleértve 15-20 ezer fő katonaköteles korú férfit. Ők elsősorban Magyarországra betelepülésben gondolkodnak, a kárpátaljai magyarság több mint 40 százaléka csak az anyanyelvét beszéli, még ukránul sem tud.

„A burgenlandi, a szlovéniai, a horvátországi magyarok története gyakorlatilag véget ért” – kezdte el a jelenlegi helyzet összefoglalását Bárdi Nándor. „Két nagy exodus következik be hamarosan, az egyre falusiasabbá váló Vajdaságé és Kárpátaljáé” – fogalmazott. Ezt a kijelentést erősíti meg, hogy az utóbbi két terület fiataljainak 80 százaléka már rendelkezik magyar útlevéllel. Az előadás végkicsengése pesszimista: nincs más megoldás, ki kell menekíteni az itteni magyarságot.

Ezeknek az állításoknak az igazságát elfogadva az új oktatási törvény eléggé piszlicsáré dolognak tűnhet, hiszen a kérdést úgy is fel lehet tenni,

vajon van-e még kik számára és kik által fenntartani a magyar oktatást Kárpátalján?

Az is nyilvánvaló, hogy a rossz gazdasági helyzet, a minden téren eluralkodott és a normális élet lehetőségét kizáró korrupció, a kilátástalanság, a háborús fenyegetettség sokkal nagyobb mértékben számolja fel a kárpátaljai magyarságot, mint az anyanyelven való oktatás lehetőségeinek szűkítése, korlátozása vagy akár teljes megvonása.

Lényegében annyi történik, hogy a menni vagy maradni kérdésében, illetve a magyarnak maradni vagy beolvadni folyamatában az egyik oldalon eggyel több, a másikon eggyel kevesebb lett az érv és a magtartó tényező. Ukrajna nemhogy azért nem tett semmit, hogy nemzeti arculatát megtartva megmaradjon ez a közösség, hanem az ország lakosságát amúgy is sújtó nehézségek számát egy továbbival, személyre szólóval gyarapította. A végét járó, felmorzsolódó, identitását vesztő, demoralizált kárpátaljai magyarságnak megadta a kegyelemdöfést.


PS. További különvéleményeim rövidesen következnek.

Facebook hozzászólások

Szólj hozzá!