A határon túli magyarok szavazati jogáról

Vagy 30 éven át permanens késztetésem volt arra, hogy ne csak véleményt formáljak a határon túli, így a kárpátaljai magyarságot érintő kérdésekről, például az úgynevezett magyar(országi) nemzetstratégiáról, hanem arra is, hogy ezzel a véleményemmel a nyilvánosság elé álljak. Ezért kezdtem el rendszeresen publikálni a Mozgó Világban és a Beszélőben az 1980-as évek végétől, 1990-esek elejétől – nem véletlen, hogy épp ezekben. Az új évezredben aztán az internet adta lehetőségeket is maximálisan kihasználtam, több mint tíz éven éven át gyakorlatilag napi rendszerességgel írtam blogbejegyzéseket, kibeszélve nemcsak kárpátaljaiságunk ügyeit-bajait, hanem azonnal reagálva a tágabb arénában zajló politikai-közéleti eseményekre (nagyobb részt a magyarországiakra, kisebb részt az ukrajnaiakra).

Aztán ez a késztetésem lassan elapadt. Okait hosszan sorolhatnám. Az első lenne a csalódás és a kiábrándultság, a második pedig megszólásaim feleslegességének a felismerése. Csalódnom sok mindenben kellett. Miközben én egyre inkább elköteleződtem a liberális és baloldali eszmények mellett, aközben azt kellett tapasztalnom, hogy azokkal a politikai csoportokkal, amelyek ezen eszmék képviselőinek tarják magukat, egyre kevésbé tudok azonosulni. Nagy csalódást okozott az is, hogy – nagyrészt épp ezen politikai erők rossz, hibás, romboló és önrontó működése miatt – a szabadelvűség és a baloldaliság társadalmi támogatottsága hatalmasat zuhant. Ebben persze a konzervatív jobboldal számomra elfogadhatatlan, a demokratikus berendezkedést kikezdő mesterkedése is közrejátszott, ám váltig azt gondolom, hogy a romlás elindításában és kiteljesedésében a számomra kedvesebb politikai oldal alkalmatlansága és romlottsága is meghatározó szerepet játszott. Illetve játszik. Ennek szomorú példáját látjuk most a határon túli magyarok elleni hergelődésben. Ami miatt újra érzek valami nyugtalanító késztetést, tudva, most sem változik semmi attól, ha megszólalok.

Inkább csak a magam számára fontos ez.

Kezdeném azzal, hogy nincs magyar állampolgárságom, így szavazati jogom sem lehet. Ami talán ennél fontosabb, az elvek szintjén magam is azt gondolom, hogy

az országgyűlési választások során szavazati jog azokat illeti, akik osztoznak ennek politikai felelősségében, azaz viselik a választási eredmények következményeit.

Azt viszont nem gondolom, hogy a gyakorlatban ez a jogosultság egyértelműen egybeesnék az országban való állandó életvitelszerű tartózkodással. Szerintem a dolog ennél sokkal bonyolultabb, a jogkiterjesztésnek / jogszűkítésnek számos aspektusa és még több választóvonala lehet. Az állandó lakhely megléte ebben nem lehet mérvadó, mert Magyarországon például számosan élnek életvitelszerűen úgy, hogy bár ott laknak, ott dolgoznak és ott adóznak, de mivel nem magyar állampolgárok, így nincs szavazati joguk. A letelepedési jog nincs állampolgársághoz kötve (példák akár családunkon belül), előfordulhat, hogy valaki évtizedek óta állandó lakosként él az országban, osztozik a vele együtt élőket érő minden olyan következményben, amelyek alakulásába szavazati jog híján nem szólhat bele. Ez ellen az igazságtalanság ellen azonban egyik párt sem indít aláírásgyűjtést. (Ismerek Nyugatról hazatelepült olyan  professzort, aki egy komoly intézménynek lett az igazgatója, saját lakásában élt a feleségével a belvárosban – de sokáig nem érezte szükségét annak, hogy felvegye a magyar állampolgárságot, így nem is szavazhatott.)

Nem igazán alkalmas választóvonal az adóalanyiság sem – aki nem adózik Magyarországon, ne is szavazhasson -, mert a fentebb említett csoportnak ez esetben állampolgárság híján is járna a jog, a külföldön dolgozó és adózó magyar állampolgároknak azonban nem. (Ritka példaként járhatna akár nekem is, aki hosszú éveken át minden magyarországi publikációm után igyekeztem a megjelenés helye szerinti országban levonatni honoráriumomból a személyi jövedelemadót. Adóztam, és ha igen kis mértékben is, de mégis hozzájárultam a magyar állami költségvetés adók formájában beszedett hányadához – de nem szavaztam, holott viseltem volna például annak az országgyűlési döntésnek a következményeit, amely meghatározza, hány százalék legyen az SZJA.)

No meg aztán ott vannak a kétlakiak, az ingázók, a csak papíron itt vagy ott lakók, az ingatlannal (mondjuk nyaralóval) rendelkezők, de benne nem lakók…

Bárhogy is nézem, a sok szempont közül még mindig az állampolgárság a legtisztább választóvonal. Ha valaki igényelte egyfelől és ha valakinek megadták másfelől, akkor ezzel szerintem létrejött egy olyan szerződés, amelyben a két fél kölcsönös felelősséget vállal. A magyar állampolgárságot a magyar államtól megkapó személy tagja akart lenni egy politikai közösségnek, amely politikai közösség ezt az igényét annak a tudásnak a birtokában fogadta el, hogy az illető nem él Magyarországon. Ha pedig elfogadta, akkor ezzel azt is jóváhagyta, hogy ennek a politikai közösségnek az ügyeibe beleszólhat. Hacsak nem kíván ez a politikai közösség lakhely, vallás, bőrszín alapján különbséget tenni magyar állampolgárok között.

Vitatható az a kitétel is, hogy a határon túl élő magyar állampolgár nem viseli döntése következményeit. A magyar alkotmányban (na jó: alaptörvényben) benne foglaltatik a határokon túl élő magyarok iránti állami felelősségvállalás. Hogy ez miben és hogyan nyilvánul meg, az bizony nem mindegy a határon túli magyar szavazónak. Érthető módon érdekelt bizonyos dolgokban, és nyilván oda szavaz, ahonnan jobbat remél. Dönthet például abban, hogy szavaz-e arra a pártra, amelyik megvonná szavazati jogát, netán beszüntetné az egyszerűsített honosítást  – döntésének tehát bizony vannak rá nézve közvetlen következményei (most nem az a kérdés, hogy ez helyes-e, hanem az, viseli-e döntése következményét; igen, viseli; ha nem is abban, de nem kevésbé felelősen, mint egy borsodi közmunkás).

Persze: pontosan tudható, hogy az állampolgárság és az ezzel járó szavazati jog kiterjesztésében miért ennyire elkötelezett a jelenlegi kurzus. Szavazatokat vár és kap. Hatalmi ambíciói beteljesítésében azonban nem ez a legbotrányosabb és legaljasabb lépés.

A túlfélen most mégsem az országot tönkretevő nagy disznóságok, nem a korrupció vagy a demokratikus intézményrendszer felszámolása ellen megy az aláírásgyűjtés, nem a sajtószabadság csorbulása (a Népszabadság felszámolása és a vidéki lapok felvásárlása), netán Paks2 ellen, nem a főügyészt akarják leváltatni, nem a gyanús vagyongyarapodásokat kivizsgáltatni, nem a Soros-plakátok leszedéséért vagy az EU-melletti elköteleződés mellett lobbiznak, nem az illiberális államberendezkedés és nem is migránsmentes övezet kikiáltása ellen kampányolnak. Nem. Hanem a határon túli magyar állampolgárok szavazati joga ellen. Ez esetben is ugyanolyan pontosan tudható, hogy a szavazati jog korlátozásában miért ennyire elkötelezett az adott politikai erő. Szavazatokat remél. És hatalmi törekvéseiben ez az eddigi legszánalmasabb, egyben legaljasabb  lépése.

A közvélemény-kutatások szerint a szavazati jog említett kiterjesztésével a magyar lakosság nagyobbik hányada nem ért egyet. Ezt lovagolja meg az aláírásgyűjtés. A közvélemény-kutatások szerint a magyar lakosság döntő többsége idegenellenes. Ezt lovagolja meg a migránsellenes kampány.

Még a plakátjaik színvilága és kiemelése is hasonló. Gyűlöletkeltésből jeles.a dk széyepataa fidesz szégyenplakátja

 

Facebook hozzászólások

Szólj hozzá!