avagy a hejesírástudók lázadása
Tiltakozásul a magyar akadémiai hejesírási szabájzat vaskalapossága ellen ezúton bejelentem, hogy
mától új írásaimban nem használom az ly-t!
A magyar hejesírás szabájozásával hivatalból foglalkozók évtizedek óta nem képesek meghozni a döntést az elipszilon (ly, el-ypszilon) eltörléséről, holott köznyelvi használatának nincsen semmijen funkciója. A hagyományok tisztelete nagyon szép dolog, lehet hivatkozni a nyelvjárásokban még megőrzött kiejtésre csakúgy, mint a szavak etimológiájára, ám ezek nem teszik indokolttá, hogy ezt a funkcióját vesztett formát továbbra is életben tartsuk. Micsoda luxus egyazon hangra két betűjelet használni! Lám, a németek eltörölték az ugyancsak nagyon hagyományos ß-t, mert nem különbözött kiejtése az ss-től, és mert semmi funkciója nem volt.
Természetesen: ha a nyelvjárásokban még felbukkanó kiejtési módot akarjuk érzékeltetni, netán egy szó etimológiáját boncolgatjuk vagy éppen hejesírástörténettel foglalkozunk, akkor az ijen vagy más nyelvészeti szövegekben az ly használata vagy említése (mint itt is) indokolt lehet, de a most keletkező írásművekben, legyenek bármijen jellegűek, semmi nem indokolja az ly használatát, hacsak az nem, hogy a szerző-korrektor-szerkesztő-kiadó ezzel demonstrálja, hogy ismeri a hejesírási szabájzatot. Az ettől való eltérést műveletlenségre, tanulatlanságra, hányavetiségre, igénytelenségre utaló jelnek tekintik műveltebb körökben – holott ojasvalami betartásáról van szó, aminek semmi, de semmi értelme nincsen.
Félreértés ne essék: én elég jól ismerem a hejesírást és gyakorlatilag tévedhetetlen vagyok az ly megfelelő használatát illetően, és most például igen komoj odafigyelésembe kerül, hogy ne a hosszú évtizedek óta rögzült írási reflexeimet használjam, amikor a hejes vagy szabájzat szavakat leírom. Csaknem tíz évig dolgoztam tankönyvkiadóban, ebből több éven át éppen korrektorként, s ha addig esetleg voltak is bizonytalanságaim, ezalatt volt szerencsém napi 8 órában gyakorolni a hejesírási szabájzat érvényesítését. Ezen felül huszonéves korom óta végzek egyéb szerkesztői munkákat, gondoztam napilap-mellékletet, voltak saját fojóirataim és volt könyvkiadóm, magam is írtam cirka harminc könyvet, a webes megjelenésekről most nem is szólok. Tízezer számra mentek kéziratok kezemen keresztül. Talán hihető, ha kijelentem, hogy nemcsak féltett munkaeszközöm és legfontosabb kifejezési formám a nyelv, hanem egyenesen
szerelmese vagyok a magyar nyelvnek
– mégis rászántam magam erre a lépésre, éppen azért, mert a nyelv iránti végtelen odaadásomban úgy éreztem, meg kell sürgetnem valamivel egy rég meghaladott állapot megszüntetését.
Bízom abban, hogy követőim is akadnak. Mi szép lenne, ha írók százai döntenének hasonlóan! Kíváncsi vagyok, hány esztendőre lenne szüksége az illetékeseknek, hogy tudomásul vegyék a vaskalaposságuk elleni lázadást. A hejesírástudók lázadását.
Fontosnak tartom még leszögezni, hogy visszamenőlegesen nem akarom érvényesíteni ma hozott döntésemet. Bárhol, bármiben, ahol korábban használtam, leírtam, begépeltem az ly-t, ott utólag nem javítom ki, de amit ezután írok, abból száműzöm az elipszilont. Beleértve nevemet is.
Balla D. Károj, 2017. április. 1-jén
További fejlemények:
- Jól beugrattam magamat – Áprilisi tréfa – de komojan
- Elipszilon – Balla D. Károj többé nem használja