Vendégek, sztorizás a Bordó Szalonban

bordó szalon

A kép illusztráció

Nem is emlékszem már annak az idejére, mikor használtam utoljára blogomat napi események rögzítésére. Valaha ez természetes rutintevékenység volt számomra: mire való a blog, ha elsődlegesen nem arra, hogy a Kedves Naplóm! szerepét töltse be, én is főleg erre használtam más-más hejeken* vezetett webnaplóimat sok-sok éven keresztül, aztán a szeméjes hang meg-meggyengült, inkább közéleti és irodalmi jelleget öltöttek webhejeim bejegyzései. Néhány éve a napi eseményekről beszámoló szeméjes közlések szinte teljesen elmaradtak. Ennek több okát is fel tudnám sorolni, és mivel ezek az okok jelenleg is fennállnak, azt hiszem, lényegesen nem is fog már ez változni. Vagy ki tudja.

Most azért töröm meg a csendet, mert tegnap nagyon jóízű beszélgetés zajlott valamejest felújított bútorzatú “szalonunkban”. Azt már nehezebben tudom megmondani, hogy a kanapé és fotelek-karosszékek feletti öröm vagy a tegnapi sztorizós délután képezi-e az erősebb aktualitást és írhatnékot. Leginkább talán a kettő együtt, lévén a beszélgetés során – tőlem szokatlan módon – többször is szóba hoztam, hogy kedves vendégeink dédszüleim bútorainak tizenkilencedikszázadi kényelmét élvezik; az ülőalkalmatosságok hosszas restaurálás után éppen a vendégek érkezése előtt egy nappal foglalták el méltó hejüket Bordó Szalonunkban.

Beregszászból érkezett barátunkat és budapesti ismerőseinket különösebben nem érintette meg ez a közlés, családi nosztalgia hejett inkább végigsztoriztuk hát némi iddogálás és kávézgatás kíséretében a rendelkezésünkre álló néhány órát. Irodalom, nyelv, oktatás, intézmények, rendezvények, kollégák… Még egy közös képeslapot is írtunk mindannyiunk atyai jó barátjának, Ilia Mihálynak Szegedre.

Én búcsúzkodás előtt nem átallottam még egyszer visszatérni az ülőgarnitúránkra, előadva, hogy darabjai 10 éve eltávozott Pali bátyám hagyatékából kerültek hozzánk. És akkor most mondanék is róla egy történetet, vágtam bele, annál is inkább, mert a sztori forrása éppen jelenlévő beregszászi barátunk, aki az esetet nekem cirka 15 évvel azelőtt eredetileg elmesélte, és amejből én – kicsit kiszínezve – tárcanovellát kanyarítottam. A tárcában persze más nevek szerepelnek és egy hosszabbacska leírással kezdődik, amejben piktor nagybátyám elé torzító tükröt állítottam, állítván, hogy bár nagy formátumú festőművész volt, mégis leginkább rossz képeket festett. Ettől a résztől most megkíméltem vendégeinket, csak a poénos záradékot adtam elő, viszont a valódi nevekkel. A történetet a jelenlévők a házigazdának kijáró kacagással honorálták.

A nagy piktor tucatja

Amikor Pali bátyám a beregszászi főiskolán művészettörténet tanított, és az első év elteltével közeledett a vizsgáztatás napja, bekopogott a tanügyi prorektorhoz, megérdeklődni, mi itt a szokás.

– Mondd, István, hány tételt készítsek a vizsgára?
– Te hányra gondoltál, Pali bátyám?
– Én egyre.
– Egyre??? Az kevés lesz… Hány tanítványod van?
– Tizenegy.
– Akkor azért minimum tizenkét tétel csak kell.
– Úgy gondolod?
– Igen, minden diákra számítva, plusz egy tartalék.
– Jó, akkor tizenkét tételt készítek. És mondd, István, hány kérdés legyen egy tételben?
– Te hányra gondoltál, Pali bátyám?
– Én egyre.
– Öööö, azért az kevés lesz. Lehetne három?
– Az meg sok.
– Jó, akkor kettő.
– Rendben. Tisztázzuk még egyszer: tizenkét tétel, és tételenként két kérdés. Jó lesz így?
– Tökéletes, Pali bátyám.

Nagybátyám, miután a főiskola busza hazahozta Ungvárra, egész este szorgosan műtermében a  feladat megoldásán. Őszintén szólva nem értette, mi végre ez a sok vizsgatétel. De azért elkészítette őket becsületesen. Előbb megtervezte a méretüket, ügyelve a szélesség és a magasság aranymetszésű arányára, aztán berajzolta a hálót a közepes vastagságú rajzlapon, éles ollójával egyesével kivágta a csinos lapkákat, majd megfelelő tuskihúzót keresett és nagy műgonddal mindre rápingálta a kérdéseket.

Másnap reggel a vizsgabiztos kisebb megütközéssel szemlélte, amint a nagybátyám a vizsgázók elé kisorakoztatta a tételeket. Mivel teljes természetességgel írással felfelé rakta őket sorba, azonnal látszott a lényeg. Mind a tizenkettőn pontosan ugyanaz a két kérdés szerepelt.


* Újabb írásaimban – nem kellő következetességgel – mellőzöm az elipszilon használatát

Címke , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..