Mindenkinek van egy Tyutcsev-álma

Az eset még májusban esett, amikor esett a májusi eső. Frissében kellett volna megírnom, amikor zengett az ég. De akkor nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget memóriám furcsa működésének – azóta viszont többször elmeséltem családtagjaimnak és barátaimnak, de mivel egyikükön sem láttam, hogy megrendítő módon lenyűgözte volna őket a történetem, így közreadom, bízva az élénk kollektív érdeklődés … Olvass tovább

Réz Pál és a Margit-híd

Soha sehonnan nem láttam olyan szépnek a Margit-hidat, mint Réz Pál szobájából. Nem vagyok a képeslap-szépségű panorámákra túlságosan fogékony, ezt a látképet is csak azért jegyeztem meg, mert éppen onnan nézhettem-láthattam, abból a lakásból, ahonnan mindennek egy kicsit más volt a perspektívája. A Jászai Mari tér felől, a Pozsonyi út felől nézve az emeletek magasából … Olvass tovább

Istenhit vagy ateizmus?

“Engedd meg, hogy hosszú levelem végén neked, mint megrögzött ateistának, mégis kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánjak” – zárta sorait pár napja valaki, aki jó ismerősöm, de nem jó ismerőm. Ha valóban ismerne, nem fogalmazott volna ennyire pontatlanul. Igaz, istenhívő a legkisebb mértékben sem vagyok, vallásos még kevésbe. Ez azonban nem feltétlenül jelent megrögzött ateizmust. Számomra nem … Olvass tovább

A BéDéKker átalakítása

Új ruhát kapott a BéDéKker. Ez egy olyan oldalam, ahová kisebb-nagyobb alapossággal és rendszerességgel összes friss bejegyzésem ajánlóját, linkjét ki szoktam tenni. Így itt elvben minden arra érdemes vagy érdemtelen webes megnyilvánulásom nyomon követhető, bármelyik blogba, weboldalra is írtam azt, amit. Az ungparty.tumblr.com alatt elérhető blogféleség azért is praktikus, mert egy megfelelő kódsor beágyazásával ugyanezeket … Olvass tovább

Megszűnik a NolBlog

nolblog-megszuntNem szakad bele a szívem, már hosszú évek óta nem egy menő hely… De azért sajnálom: a megszűnés helyett valami komolyabb korszerűsítésnek, fejlesztésnek jobban örültem volna. A rendszer indulásakor se volt egy webcsúcs, mostanra meg olyan lett, mint ócska kétütemű Wartburg a kocsicsodák között. Éppenséggel elpöfögött…

Az első közösségi blog

A NolBlog a Népszabadság Online (NOL) alá integrált blogrendszerként működött tíz egynéhány éven keresztül, ha emlékezetem nem csal, itt alakult ki az első valódi magyar blogközösség. Én 2004 nyarán nyitottam itt egy alternatív webhelyet, akkoriban saját fapados rendszeremben (az idő tájt UngParty Manzárd volt a neve) már három éve blogoltam rendszeresen, megvolt a szűk olvasóköröm. Működött blogom az azóta szintén megszűnt freeblog.hu keretében is, de ott közösség nem alakult ki. A NolBlogon az alkalmas nyitólapnak köszönhetően azonban nagy volt a nyüzsgés, a legaktívabb tagok kölcsönösen olvasták, kommentálták, linkelték egymás posztjait – és az online hírportál támogatásának is köszönhetően jelentős olvasóközönségünk is élénk aktivitást mutatott. Egy-egy jó időzítés és sokakat érdeklő téma esetében a sokezres, esetenként több tízezres látogatószám sem volt ritka és a kommentek száma is könnyen felugrott akár száz fölé. Én ezt nem annyira az indulásnál tapasztaltam, hanem inkább 2006-tól kezdődően, amikor egy második blogot is nyitottam itt. Legtöbb olvasója és hozzászólója egy Orbán Viktorhoz címzett válaszlevelemnek volt… (most ide mentettem át: Válaszlevél Orbán Viktornak).

Aztán valahogy leszoktam a NolBlogról

. Ahogy a legtöbb ilyen közösségi helyen: túl sok lett a személyeskedés, anyázás, kialakultak a klikkek, a szerkesztőknek is mindig voltak futtatott kedvenckéi … A technikai feltételek is csak addig tetszettek, míg a sokkal profibb felületeket meg nem ismertem. (Pl. a blog.hu-t, ahol aztán pár évig a főblogom működött, s ahol számos tematikus oldalam most is szép látogatottságnak örvend, pl: Kárpátalja Blog, Honlapoptimalizálás). De életben tartottam a most megszűnő közlőhelyeket is: közreadtam itt ajánlókat, néha egy-egy másutt megjelent tárcát, novellát publikáltam újra, gyakran itt hívtam fel a figyelmet egyéb blogjaim közéleti-politikai témájú cikkeire. Ez mindig hozott olvasókat. (Szükségem volt az itteni egységekre azért is, mert a keresőoptimalizáló munkámban is segítettek: hasznos, ha a SEO-szaki nagy, kiterjedt, sok különböző rendszer alatt működő honlapból álló webbázissal rendelkezik. No hát most a linkeléseknek is vége.)

Olvass tovább

Egy földalatti rémregény

kis-vakondBevallom, soha nem kaptam nagyobb számban úgynevezett olvasói visszajelzéseket. Régebben mégis elő-előfordult, hogy ismerősök tudtomra adták, valamit olvastak tőlem valahol, és tetszett/nem tetszett nekik. Erre legtöbbször személyes találkozás alkalmával kerítettek sor. Nagy ritkán levélben is jött egy-egy reagálás, ezek feladói között távolabbi barátok mellett akadtak olykor „valódi”, azaz számomra teljesen ismeretlen olvasók is, akik nem baráti gesztusból olvastak és reagáltak.

Visszajelzéseket leginkább cikkek, publicisztikai írások váltottak ki, arra igen kevés példát tudok felidézni az elmúlt 40 évből (cirka ennyi ideje publikálok), hogy verseim generáltak volna efféle reagálást. Most meg, hogy egy-egy műfajban utolsónak szánt könyveim megjelenése óta nemhogy rendszeresen, hanem 2012 óta szinte egyáltalán nem publikálok saját webhelyeimen kívül sehol másutt, megszokhattam, hogy egy-egy frissen írt és a Facebookon hivatkozott szépirodalmi írás esetében nagyjából a maximális olvasói reagálás a lájk. Jólesik, ha ebből sok érkezik és csak elvétve gondolok arra, milyen érdekes lenne, ha az ismerőseim-olvasóim-lájkolóim között nagy számban megtalálható magyartanárok, író, szerkesztő, újságíró kollégák, vagy akár a más szakmájú versértők érdemben hozzászólnának egy-egy vershez: mi tetszik benne, mit találnak sutának, mi jutott eszükbe róla, látnak-e benne rejtett mondandót, ismerősek-e a motívumok, jó-e a cím, elegánsak-e a rímek, nem döccen-e a ritmus… Nem, még véletlenül sem kapok efféle visszajelzéseket.

Éppen ezért találom különösnek, hogy most az a bizonyos ismeretlen olvasó egy 25 évvel ezelőtti versemmel kapcsolatban kisebb fajta műelemzésre ragadtatta magát. 1999-es válogatott kötetemben találta a rövidke opuszt, és valamiért a száznál több vers közül erre tartotta érdemesnek reagálni.

Nézzük előbb a verset, majd levelének csaknem teljes tartalmát (közlés a szerző engedélyével):

Olvass tovább

14 éve, ezen a napon

Számomra a XXI. század 2001. szeptember 11-én vette kezdetét.

D. L. barátom levél gyanánt ezt az üzenetet küldte: „ma 14 éve… »amikor hazatértem a Petőfi Irodalmi Múzeum BDK estjéről, az előszobában Jutkától értesültem az amerikai hírekről…..« – Már ez is történelem!”.  Feltehetően naplójából idézte a feljegyzést, bennem is elindítva az emlékezést. A PIM-ben valóban aznap este zajlott egy hosszú, több részes kárpátaljai rendezvény, de egyáltalán nem volt az én estem, nem én szerveztem, nem én moderáltam, és nem voltam fő előadója – még ha az irodalmi blokkban talán én beszéltem is a legtöbbet. Bár a program szünetében mi is értesültünk arról, hogy mi történt New Yorkban, de az átélés intenzitását akadályozta a magunkra-koncentrálás. —   Naplójegyzettel viszont magam is szolgálhatok, íme a már itthon írt szöveg.

Kárpátalja-est, Budapest, Petőfi Irodalmi Múzeum, 2001.9.11.

Irodalmi estünk a Károlyi Palotában. Előtte hosszas előkészületek, egyeztetések Elek Tibivel (a békéscsabai Bárka főszerkesztője, irodalomtörténész), aki szervezte és szerkesztette a „Kárpátaljai Napnak” az irodalmi részét. Merthogy előttünk politikai-társadalmi előadások voltak, utánunk pedig muzsika. Pár szót talán érdemes mindkettőről ejteni. A közéleti rész egy magyarul gyöngén tudó kárpátaljai ruszin vezető, lapszerkesztő beszámolójával kezdődött – ezt nem hallottuk. Aztán Botlik József irodalomtörténész tartott előadást Kárpátalja történelmi múltjáról. Hosszabb ideje foglalkozik a témával, több könyvet is írt „rólunk”, igen szerteágazó ismeretekkel rendelkezik. Szereplésének egyetlen visszássága az volt, hogy nem korlátozódott a tények szakszerű ismertetésére, hanem „hangulatot keltett”. Persze Trianon, a cseh elnyomás vagy a 44-es deportálások ügyében nehéz higgadtnak maradni, ám nem hiszem, hogy történészhez méltó magatartás „igazságot osztani”, mint ahogy olyan kijelentéseket sem kellett volna talán megengednie magának, miszerint most olyasmit fog mondani, ami a szélsőséges liberálisoknak nem tetszene, de hát itt biztosan nincsenek szélsőséges liberálisok, mert azok nem járnak ilyen rendezvényekre. Jóska nemzeti érzelmű és mondjuk enyhén jobbos beállítottságú, de a tényeket, eseményeket mindig tárgyilagosan interpretálta; úgy éreztem, ezúttal kicsit elvetette a sulykot. Ebben, könnyen lehet, a közönség összetétele és „elvárása” is közrejátszhatott: a termet zsúfolásig megtöltők jó háromnegyede Kárpátaljáról elszármazott, nagyobb részt idős emberekből állt, akik pontosan azért jöttek ide, hogy saját életük sérelmeit visszahallják.

Botlik után Dupka György következett, aki a mai helyzetet volt hivatott ismertetni. Gyuri még mindig meg tud lepni fogalmazásának hevenyészettségével, szótévesztéseivel csakúgy, mint véletlen vagy szándékos csúsztatásaival, pontatlanságaival. Általában ambicionálja, hogy kemény ugocsai gyerek képében tűnjön fel, aki nem ijed meg a saját árnyékától és jól meg aszondja a dolgokat. Ezzel együtt 20 év óta, amióta megnyilatkozásait hallgatom, mindig az volt a benyomásom, hogy nagy zűrzavar van a fejében. Egyetlen előadáson belül egymásnak ellentmondó nézeteket képes képviselni, és ez híven tükrözi cselekedeteit is: ugyanazokat támadja, akiknek időnkét benyal, azt kárhoztatja, amit elismer, az ellen ágál, aminek maga is haszonélvezője.

A közönségtől tüntetően nagy tapsot kapott.

pim palota2001_09_11a
bdk, et, bé, nzm

Szünet után jött a mi szereplésünk: Elek Tibor kérdéseire válaszolva hárman – Nagy Zoltán Mihály és mi ketten Évával – beszéltünk írói munkánkról, illetve, nagyon röviden, a régió irodalmi-kulturális életéről és infrastruktúrájáról (erről főleg én). A több heti egyeztetés, levelezés Tiborral főleg éppen arról szólt, hogy igyekeztem meggyőzni: amennyire csak lehet, vigyük el az irodalom irányába a beszélgetést. Ott lesznek előttünk azok az előadók, akik majd megvilágítják a kárpátaljai magyarság helyzetét, minekünk hadd ne kelljen önmagunkon kívül mást képviselnünk. Tibi ezt a kívánságunkat tolerálta, így javarészt szakmai kérdésekről beszéltünk annak ellenére, hogy a közönség mitőlünk is szívesebben hallott volna valami kisebbségi tipródást.

Olvass tovább

Béla vitéz lesz

Igazából nem kellene, hogy az ilyesmi felzaklasson. Mégis: az egyik eset gyomoridegességet okozott, a másik szinte hanyatt vágott – és azóta is tépelődöm azon, hogyan is vannak ezek a dolgok, mi zajlik le az emberek fejében, amikor nagyjából önmagukkal fordulnak szembe. A frissebb, minapi eset kevésbé kavart fel, de azért pillanatra összerántotta a gyomomat és … Olvass tovább

Új blogdizájn

Ezt a blogot az ungparty.net/blog cím alatt 2011 óta működtetem (illetve akkor aktuális irodalmi kísérletem darabjait 2010 decemberére antedatálva tettem fel utólag). Az első megjelenési formát használtam a leghosszabb ideig, több mint 2 évig, holott sokaknak nem tetszett. A színvilága is eléggé komor, csúnyabarna volt – de én épp ilyennek akartam. Legtöbbször a negatív szövegmegjelenítést tették szóvá olvasóim: sötét háttéren az apró világos betűk nehezen olvashatók. Meglehet, mondtam-gondoltam, de így elegánsabb, különlegesebb, szebb. Ebben kevesen értettek velem egyet… Ez az első sablon így festett –  én nagyon kedveltem:

blog design 2011 Aztán csak ráuntam. Jó, hát akkor legyen inkább fehér alapú és kevésbé dobozos-keretes, inkább minimalista. Nagyon sokáig keresgéltem a gyári WordPress-sablonok között, amíg olyan kedvemre való akadt, amelynek forráskódjába bele-belenyúlva elképzeléseimet megvalósíthattam. Ha jól emlékszem, 2013 vége felé történt a váltás erre a kinézetre:

blogdizájn 2013Ezt is egy évnél hosszabb ideig használtam. Nem is volt vele semmi baj, ám Google anyánk az idén tavasszal bejelentette, hogy a találati listákon kedvezőtlen elbírálást kapnak azok a webhelyek, amelyek mobilbarat-responzivmegjelenése nem mobilbarát, azaz amelyek sablonja nem igazodik a tenyérnyi képernyőhöz. Ez számomra eléggé nagy dilemmát okozott, ugyanis én kifejezetten azt a küllemet szeretem, amely széles képernyős asztali számítógépen látható, és fenemód rühellem számos nagy híroldalnak az újabb felületeit, amelyek már okostelefonra vannak optimalizálva, s amelyek közös jellemzője, hogy nagy bazi képpel kezdődik, csak lejjebb görgetve látjuk az öklömnyi betűkkel írt cikket, nincsenek vagy alig vannak oldalsávon elhelyezett tartalmak, linkek. Én azt szeretem, ha egyszerre nagyon sok minden látható az ablakban, ha takarékos és zsúfolt a megjelenés – és kevesebbet kell keresgélni, hogy merre is menjek tovább. De hát a Google szava szent, így hát…

Olvass tovább

Éva két novellája oroszul

A moszkvai Центр книги Рудомино kiadó Венгерский стиль sorozatában több egyéni kötet után 2015-ben két antológia is megjelent. Az egyik a magyar költészetet mutatja be az orosz közönségnek, a másik címében jelzi a a szerzők körét: Венгрия за границами Венгрии (ami szó szerint magyarra fordítva kissé sután hangzik, értelemszerűen talán A Magyarország határain túli Magyarország … Olvass tovább