Mihez ért BDK?

– részlet Markovits Teodóra Miért nem szeretjük BDK-t című esszéjéből –

markovits dóra Ez még akkor történt, amikor szívességből elkészítette akkoriban floppyn terjesztett diákfolyóiratunk, az Alkarpatraz honlapját. (A dolgot egyébként nagyon megbántuk, mert a látszatra jótékonykodó, a fiatal pályatársakat felkaroló BDK kishíján kisajátította kezdeményezésünket, ezért is indítottunk később külön blogot: Alkarpatraz). Nos, amikor én már Debrecenben PhD-ztem, egyszer elvittem hozzá két új és egy régi ismerősömet. Icu a szobatársam volt, ő biológiából készült a doktorijával, Lacát a Nagytemplom előtt „szedtük fel” azzal, hogy mindketten modellt ültünk neki (utcai portrégrafikusként kereste kenyerét, nagy terve az volt, hogy művészettörténetet tanuljon), Dezske pedig még otthonról volt a barátom, friss diplomásként fizikát tanított Técsőn. Nos, egy hosszú ungvári napnak a végén estünk be BDK-hoz, aki a szokásos kedélyességgel fogadott minket. A tőle megszokott módon rákérdezett arra, hogy a számára ismeretlen három fiatal mivel foglalkozik és ezt megtudván azonnal pár keresztkérdéssel tesztelni is kezdte őket.

Olvass tovább