Lambéria, manzárd, télikert

lambéria - télikert hőszigeteléseTegnap a Google blogszolgáltatója által kínált háttérképek között váratlanul megtaláltam manzárdunk lambériáját. Esküszöm, a mienk is pontosan így néz ki, épp így repedezettek a pont ilyen méretű görcsös fenyődeszkák, ugyanilyen egyenetlen a pácolás, a sok beázástól épp ilyenek az elszíneződések, redvesedések, ugyanígy látszik a lecsorgó víz nyoma, az elégtelen előzetes szárítás miatt épp ekkorára nyíltak a hézagok, a szélek is pont így szálkásodnak és ugyanennyire látszanak a durva gyalulás keresztcsíkjai. Alig is bírom elhinni, hogy a Google nem minálunk készítette a téli hőszigetelés mintaképéről ezt a fotót.

2023: télikert építés

Frissítés. Ahogy sok egyéb régi blogbejegyzésemet, így ezt is felhasználom aktuális SEO-projektemhez. Mivel a téma kulcsszavai a szemantikus hálón érintkeznek a télikert építés fogalomkörével (amire most ráerősítek a frissítéssel), ezért az itt szereplő hivatkozások releváns linkek. Ekként vélhetőleg hozzájárulnak a céloldal helyezéseinek javításához.

Ami már csak azért is kívánatos lenne, mert az üvegteraszok, növényszobák létesítése környezetvédelmi szempontból is fontos.

terasz télikert energia
A terasz beépítéssel létesített télikertek energiahatékonyak. Fenntarthatóság

Műanyag télikertek hőszigetelése

Termoplaszt eljárással előregyártott elemeinek fizikai tulajdonságai okán a teraszra épített üvegház jó hőszigetelő, nem engedi a lakásba a téli hideget. A polipropilén keretbe foglalt üvegtáblák képezik az ablakokat, tolóajtókat, falrészeket, tetőzetet. Kétrétegű vákuum-panelekről van szó, ezek kiváló hőszeparátorok. Az energiafelhasználás optimalizálásával kapcsolatban a legkézenfekvőbb megoldás ennek és az üvegház-effektusnak a kihasználása.

Olvass tovább

A blogfő

FONTOS KÖZÉRDEKŰ HIVATALOS KÖZLEMÉNY Nagyfokú elhivatottságról és páratlan hozzáértésről tanúskodó tízesztendős blogírói munkássága elismeréseként, valamint 25. aktív blogjának megalapítása alkalmából az el- és közismert Egyek csoport a maga széleskörű társadalmi felhatalmazása és megkérdőjelezhetetlen szakmai kompetenciája alapján egyhangú elnökségi döntéssel ezennel ünnepélyesen a BLOGFŐ rangot adományozza Balla D. Károlynak. A blogfővé avatásra zárt körű családias esemény … Olvass tovább

Archiválok

Kármentés a régi UngPartyról Az UngParty 2000 és 2004 között, több alegységből álló virtuálévá fejlődve, közel száz szerző cirka ezer művét közölte. Az akkori  rendszert 2005-ben lezártam, archívumát igyekeztem áttekinthetővé tenni. Ez részben sikerült, de sajnos a nehézkes struktúra persze megmaradt. Most legalább a legfontosabb beléptető oldalakat igyekeztem alkalmasabbá és tetszetősebbé tenni, talán az alrendszerek … Olvass tovább

Az oldal nem található

Elintéztem, hogy az unalmas 403-as hibaüzenet helyett, amely szerint blogom valamely keresett oldala nem nyitható meg (Error, Forbidden stb.), az én nyájas olvasóim egyedi üzenetet kapjanak, ha rossz címet írnak be vagy hibás linkre kattintanak. Például » erre «  (tessék kipróbálni!).

Olvass tovább

Versemiglen

Komoly sajtóvisszhangot kapott minden idők eddigi legnagyobb költészeti eseménye, amelyen szerencsém volt részt venni a távolból,  a beszámolók egyikében meg is említenek (nol.hu-hu link törölve, 2016). A virtuális kapcsolódásom erősítésére indított blogot az esemény lecsengésével kicsit átalakítottam, mostantól versblogomként működtetem és az új publikációk mellett többek között azokat az „elfelejtett” opuszaimat veszem számba oldalain, amelyek … Olvass tovább

Tejmozi-blog

Egészen mostanáig fej-fej mellett haladtunk, ma azonban, mikor is rövid, ám hatékony szakmai látogatást tettem a fedett teraszunkon, nem kis megdöbbenésemre kiderült, hogy Évának eggyel több láda muskátlija van, mint ahány blogom nekem. Ezt az állapotot elfogadhatatlannak ítéltem és sürgősségi munkával befejeztem egy régebben kezdett blogom dizájn-munkáit, egyben nyilvánossá is tettem az eddig suttyomban építgetett … Olvass tovább

Ungparty kultblog

Addig is, ameddig egy tervezett összefoglaló honlapom elkészül, felújítottam egyik régi blogomat. Most amolyan válogatóhelyként működik: ide gyűjtöm össze az utóbbi években filmes, könyves és más kulturális témákban írt kritikáimat, jegyzeteimet. Némi késéssel felkerülnek a legújabbak, és szép sorban a régebbiek is. Az utolsó frissítéssel például három elfelejtett könyvkritikámat élesztettem újjá: Bujaságunk története, Bankrablás Gömörben, … Olvass tovább

Facebook-kommentek a blogban

FRISSÍTÉS. Az alkalmazás ugyan működött, de számos hiányosságot mutatott. Hiába állítottam be például, hogy a Facebook-kommentekről is kapjak e-mail-értesítést, ez a funkció nem működött (így ha régebbi poszthoz érkezik hozzászólás, azt észre sem vettem volna). Az oldalak betöltődése is lassúbb lett, és a Facebook-ablak sem mindig töltődött be. Így hát töröltem a modult. — Az eredeti poszt:

*

Kísérleti jelleggel beüzemeltem egy új szolgáltatást: Facebook-tagok ebben a minőségükben is hozzászólhatnak a bejegyzéseimhez. Mi több, ha akarják,  a kommentjük saját Facebook-oldalukon is megjelenhet, ehhez a küldése előtt pipát kell tenni az alábbi képen piros nyíllal jelzett helyre (persze nem magán a képen, hanem a lentebbi élő ablakban):

Olvass tovább

PraePost – stat és versjav

Szépen alakul a múlt év novemberében nyitott „írói segédblogom”, a PraePost nézettsége. A blog egészét eddig közel négyezer egyéni látogató böngészte, a napi egyéni látogatók száma az utóbbi napokban 100 körül, a letöltések száma pedig 200 körül alakult.  (A jelen blogé egyelőre meg sem közelíti ezt, egyedül komplex blogom büszkélkedhet ennél is magasabb számokkal, kb 134 látogató, 210 letöltés.)

Olvass tovább