Az idegen szép

pirezAzt hiszem, ideje újra megszólalnia annak, aki, mint én, pirézként szembehelyezkedik mindenféle előítélettel és kirekesztéssel.

Legutóbb Orbán Viktor amorf diktatúrájáról írtam bővebben – Az Orbán-rezsim bukása – , illetve egy elemzésre hívtam fel a figyelmet – Pengeéles elemzés Orbánról – no meg azt a szóleleményemet is megosztottam olvasómmal, hogy Orbán és Simicska egymás geciprokai. De most újra a számra kell vennem ennek a szociopata hajlamú, keleti despotákkal cimboráló és példálózó, a nyugati liberalizmus értékeit megkérdőjelező politikusnak a nevét. Gusztusom éppenséggel nincs sok hozzá, de a hallgatás sem esnék jól kis idő után. Tehát.

megbukott-orban-viktorA „mi magyarok” nevében nagyképűen nyilatkozó és sunyi hazugságokkal a közéletet mételyező, a legalantasabb emberi indulatok kijátszásában egyre messzebb menő magyar miniszterelnök most már nemcsak a politikailag-világnézetileg szemben állók számára vállalhatatlan. Aki tagadja, hogy Magyarország a legrégibb történelmi korok óta multikulturális formáció, nemcsak tényeket hazudtol meg, hanem annak kétségbe vonásával, hogy a magyar nemzet erejét és értékét éppen a kulturális, vallási, származási, nyelvi sokszínűség képezi, egészen nyilvánvalóan a konzervatív keresztény nézetekkel, a szentistváni gondolattal megy szembe. Ezen túl a multikulturalitás elutasítása nem egyéb, mint nyílt arcul csapása mindazoknak, akik származásukban, vallásukban, nyelvükben más gyökerekkel (is) rendelkeznek – márpedig a népek és etnikai csoportok sok évszázados együttélése és keveredése okán a Kárpát-medencében valószínűleg ilyenek vagyunk sokkal többen. Nem lehet kétségünk afelől, hogy a nemzetet eddig is végletesen megosztó Orbán Viktor személyét most már totálisan eluralta a kirekesztő nacionalizmus, és afelől sem, hogy az idegengyűlölet szításával, a másság elutasításával mérhetetlen károkat okoz a magyarságnak.

Ugyanakkor afelől sincsenek illúzióim, hogy szavai sok fül számára nemcsak hogy elfogadhatóak, hanem édesek is – és a miniszterelnök legnagyobb bűne éppen az, hogy önös politikai érdekből a neki helyeslők zsigeri előítéleteire támaszkodik (ahelyett, hogy példamutató elvszerűséggel szembeszállna a kirekesztő, gyűlölködő indulatokkal). Ez a bűn súlyos. És nemcsak a pirézek, hanem az ő istene szemében is. Erősen hiszek abban, hogy vétkei nemcsak az égi ítélőszék előtt, hanem még itt a földön elnyerik büntetésüket. Ha nem most, hát majd a történelemkönyvek lapjain, amelyek a magyar nemzet történetének legsötétebb figurái között fogják említeni. 

Olvass tovább

Utálni a franciákat

belmondo-piaf– Ne akarnád Párizst megnézni?
– Nem. Franciaországba nem utazom.
– De miért?
– Utálom a franciákat.

A párbeszéd két középkorú férfi között zajlott kellemes társalgásuk második órájában. A fiatalabbik szinte lázba jött attól, hogy az idősebbik elújságolta: családjának néhány tagja egy autóbusznyi népes csoporttal nagy utazást tesz, Németországban is több helyen megállnak, de a fő cél Frankhon, több nagyvárosban is időznek egy-egy napot, Párizsra hármat szánnak és  eljutnak egészen Bretagne csücskébe, ahová tulajdonképpen a meghívás szól a diákcsereprogram keretében. A kisiskolások  önkéntes tanárok és szülők felügyelete mellett kelnek útra, akár ő is mehetett volna, de nem akarta ezt az utazást. Itt kérdezett rá a fiatalabbik a tartózkodás okára, azt is jól tudván, hogy beszélgetőpartnere vele együtt egy olyan világban nőtt fel, amelyben Nyugat tiltott gyümölcsnek számított, így sem diákként, sem fiatalemberekként nem juthattak messzebb néhány szomszédos és barátinak számító országnál (oda sem volt könnyű). Amint lehetőség nyílt rá, a fiatalabbik valamennyit felfedezett a vasfüggöny mögötti világból, sokkal kevesebbet, mint amennyire korábban vágyott volna, s hogy csak annyit, amennyit, abban inkább objektív okok játszottak közre, nem az, hogy valamire, például Párizsra, ne lett volna kíváncsi. Ezért értetlenkedett az idősebbik hárításán. Amikor az okról is értesült, elhallgatott. Hogy valaki miért utálja a franciákat, arra egy ideig vonakodott rákérdezni, mert attól félt, a válasz után már lehetetlen lesz folytatni a laza beszélgetést. Nem akart várhatóan éles és rossz szájízű vitába keveredni. Volt ilyesmi az utóbbi időben közöttük épp elég.

De a beszélgetés egy későbbi pontján mégis előkerült újra a téma, a kijelentés újra közéjük furakodott és már nem lehetett megkerülni:

Olvass tovább