14 éve, ezen a napon

Számomra a XXI. század 2001. szeptember 11-én vette kezdetét.

D. L. barátom levél gyanánt ezt az üzenetet küldte: „ma 14 éve… »amikor hazatértem a Petőfi Irodalmi Múzeum BDK estjéről, az előszobában Jutkától értesültem az amerikai hírekről…..« – Már ez is történelem!”.  Feltehetően naplójából idézte a feljegyzést, bennem is elindítva az emlékezést. A PIM-ben valóban aznap este zajlott egy hosszú, több részes kárpátaljai rendezvény, de egyáltalán nem volt az én estem, nem én szerveztem, nem én moderáltam, és nem voltam fő előadója – még ha az irodalmi blokkban talán én beszéltem is a legtöbbet. Bár a program szünetében mi is értesültünk arról, hogy mi történt New Yorkban, de az átélés intenzitását akadályozta a magunkra-koncentrálás. —   Naplójegyzettel viszont magam is szolgálhatok, íme a már itthon írt szöveg.

Kárpátalja-est, Budapest, Petőfi Irodalmi Múzeum, 2001.9.11.

Irodalmi estünk a Károlyi Palotában. Előtte hosszas előkészületek, egyeztetések Elek Tibivel (a békéscsabai Bárka főszerkesztője, irodalomtörténész), aki szervezte és szerkesztette a „Kárpátaljai Napnak” az irodalmi részét. Merthogy előttünk politikai-társadalmi előadások voltak, utánunk pedig muzsika. Pár szót talán érdemes mindkettőről ejteni. A közéleti rész egy magyarul gyöngén tudó kárpátaljai ruszin vezető, lapszerkesztő beszámolójával kezdődött – ezt nem hallottuk. Aztán Botlik József irodalomtörténész tartott előadást Kárpátalja történelmi múltjáról. Hosszabb ideje foglalkozik a témával, több könyvet is írt „rólunk”, igen szerteágazó ismeretekkel rendelkezik. Szereplésének egyetlen visszássága az volt, hogy nem korlátozódott a tények szakszerű ismertetésére, hanem „hangulatot keltett”. Persze Trianon, a cseh elnyomás vagy a 44-es deportálások ügyében nehéz higgadtnak maradni, ám nem hiszem, hogy történészhez méltó magatartás „igazságot osztani”, mint ahogy olyan kijelentéseket sem kellett volna talán megengednie magának, miszerint most olyasmit fog mondani, ami a szélsőséges liberálisoknak nem tetszene, de hát itt biztosan nincsenek szélsőséges liberálisok, mert azok nem járnak ilyen rendezvényekre. Jóska nemzeti érzelmű és mondjuk enyhén jobbos beállítottságú, de a tényeket, eseményeket mindig tárgyilagosan interpretálta; úgy éreztem, ezúttal kicsit elvetette a sulykot. Ebben, könnyen lehet, a közönség összetétele és „elvárása” is közrejátszhatott: a termet zsúfolásig megtöltők jó háromnegyede Kárpátaljáról elszármazott, nagyobb részt idős emberekből állt, akik pontosan azért jöttek ide, hogy saját életük sérelmeit visszahallják.

Botlik után Dupka György következett, aki a mai helyzetet volt hivatott ismertetni. Gyuri még mindig meg tud lepni fogalmazásának hevenyészettségével, szótévesztéseivel csakúgy, mint véletlen vagy szándékos csúsztatásaival, pontatlanságaival. Általában ambicionálja, hogy kemény ugocsai gyerek képében tűnjön fel, aki nem ijed meg a saját árnyékától és jól meg aszondja a dolgokat. Ezzel együtt 20 év óta, amióta megnyilatkozásait hallgatom, mindig az volt a benyomásom, hogy nagy zűrzavar van a fejében. Egyetlen előadáson belül egymásnak ellentmondó nézeteket képes képviselni, és ez híven tükrözi cselekedeteit is: ugyanazokat támadja, akiknek időnkét benyal, azt kárhoztatja, amit elismer, az ellen ágál, aminek maga is haszonélvezője.

A közönségtől tüntetően nagy tapsot kapott.

pim palota2001_09_11a
bdk, et, bé, nzm

Szünet után jött a mi szereplésünk: Elek Tibor kérdéseire válaszolva hárman – Nagy Zoltán Mihály és mi ketten Évával – beszéltünk írói munkánkról, illetve, nagyon röviden, a régió irodalmi-kulturális életéről és infrastruktúrájáról (erről főleg én). A több heti egyeztetés, levelezés Tiborral főleg éppen arról szólt, hogy igyekeztem meggyőzni: amennyire csak lehet, vigyük el az irodalom irányába a beszélgetést. Ott lesznek előttünk azok az előadók, akik majd megvilágítják a kárpátaljai magyarság helyzetét, minekünk hadd ne kelljen önmagunkon kívül mást képviselnünk. Tibi ezt a kívánságunkat tolerálta, így javarészt szakmai kérdésekről beszéltünk annak ellenére, hogy a közönség mitőlünk is szívesebben hallott volna valami kisebbségi tipródást.

Olvass tovább

Éva két novellája oroszul

A moszkvai Центр книги Рудомино kiadó Венгерский стиль sorozatában több egyéni kötet után 2015-ben két antológia is megjelent. Az egyik a magyar költészetet mutatja be az orosz közönségnek, a másik címében jelzi a a szerzők körét: Венгрия за границами Венгрии (ami szó szerint magyarra fordítva kissé sután hangzik, értelemszerűen talán A Magyarország határain túli Magyarország … Olvass tovább

A Klubrádióban versemről

Nem gondoltam volna, hogy Buborék c. versemet cirka 30 évvel a keletkezése után Heller Ágnes, a legjelentősebb élő magyar filozófusok egyike fogja értelmezni és magasra értékelni – ami azért több mint hízelgő rám nézve. Történt, hogy tegnap üzenetet kaptam Szunyogh Szabolcs író, szerkesztő barátomtól. Van neki egy hétfő esti műsora a Klubrádióban Rakott címmel, és … Olvass tovább

Berniczky észtül

eszt-antologiaBerniczky Éva novellái észtül

Éva megkapta annak az antológiának a tiszteletpéldányát, amely  Észtországban április végén jelent meg. A gyűjtemény tíz magyar írót mutat be az észt olvasónak, név szerint Bánki Éva, Berniczky Éva, Bodor Ádám, Centauri, Darvasi László, Dragomán György, Halász Margit, Lázár Ervin, Láng Zsolt és Vida Gábor egy-két írása olvasható a válogatásban.

A kötet borítója és minden belső címoldala első ránézésre eléggé furcsának tűnik, valahogy egy címében is a szomorúságot hirdető kiadvány számára – A világ legszomorúbb zenekara – konvenciókhoz idomított szemünk más dizájnt rendelne – de harmadik-negyedik kézbevétel után már valahogy szerethetővé teszi magát ez a sok ákombákom.

Az anyagot Reet Klettenberg és Dánél Mónika állította össze, utóbbi a kötetet záró és a szerzőket bemutató utószónak is szerzője.

Éva ezzel a két novellával szerepel a gyűjteményben: A tojásárus hosszúnapja, Blasztula. Az előbbit ilyen címoldal vezeti be:

berniczky-esztulA könyv további adatai és tartalma:

Olvass tovább

Új digitális József Attila Összes

A Nyest ismerteti azt az új digitális megjelenést, amely József Attila műveinek eddigi legteljesebb gyűjteménye, és amelyet egy ELTÉ-s magyar szakos hallgató, Zámbó Gergő készített – még ám hobbiból (respect! respect!). Az életmű egyben, egy helyen eddig sehol nem volt elérhető az interneten, bár az Összes Versek fenn voltak eddig is (például a Magyar Elektronikus … Olvass tovább

Cecil M. Joepardy aforizmái

Több mint egy fél éve fenn van a Wikidézeten ez a szájt, de csak most fedeztem fel. Kivételesen nem a saját nevemre keresgéltem a Guggolában, mint gyakorló egocentristához illik (anno a bökényi nagyotmondó nevezett egyszer így egy dühödt válaszlevelében), hanem azokéira, akik életművének a megteremtésében olykor magam is serénykedtem. Cecil M. Joepardyval kapcsolatos legnagyobb érdemem … Olvass tovább

Visszatérve rám

lengyel-csordas Ha jól meggondolom, hízelgő rám nézve, hogy amikor a kárpátaljai magyar irodalomról kérdezik a téma szakértőjét, akkor az újságíró „velem kérdez”. Korábban Tóth Viktor vezette fel velem élesnek szánt kérdését (lásd),  most Lengyel János próbált rám hivatkozva provokálni egy több mint furcsa interjúban (lásd). A szenvedő alany mindkét esetben Csordás László, aki sorra okosan tette helyre a dolgokat és még véletlenül sem mondott semmi csiklandósat, amit pedig alighanem ki akartak piszkálni belőle a velem példálózó kérdezők.

lengyel-csordas-bdkValahogy mégsem fog el attól a büszkeség, hogy önálló gondolat híján az ifjú zsurnaliszták vissza-visszatérnek rám és minden igazi érdemi indok nélkül,  előcibálnak engem. Ráadásul ezt Lengyel János a beavatatlan olvasó számára alighanem teljesen érthetetlen módon teszi, olyasmikre céloz, ami nem közismert, magyarázattal pedig nem szolgál. A kérdezőn, a kérdezetten és rajtam kívül vajon hányan tudják például a Kárpátalja.ma olvasói közül azt megmondani, pontosan mire is utal L. J. ezzel kérdéssel?:

Olvass tovább

A Holnap is élünk megközelítése

csordas-szetszorodasCsak most jutottam hozzá, hogy elolvassam Csordás László terjedelmes tanulmányát Kovács Vilmos Holnap is élünk c. regényéről, befogadástörténetéről. A korábban blogjában és az Együttben három közlésben megjelent értekezés most A szétszóródás árnyékában című, nemrégiben megjelent kötetét nyitja – így itt (online) egyvégtében is  végigolvasható.

 Az írás címe és alcíme együtt eléggé terjengős – A megközelítés nehézségei: Kovács Vilmos Holnap is élünk című regényének létmódja (Szövegváltozatok és befogadástörténeti dilemmák) -, aminek oka talán az lehetett, hogy a szerző az elemzés tárgyának megnevezésén kívül háromszorosan is jelezni kívánta az értelmezés problematikus voltát: megközelítés (tehát inkább kerülgetés, nem pedig megragadás), nehézségei (utalva arra, hogy a megragadásnak akadályai vannak), dilemmák  (azaz a szerző nem ad a felmerülő kérdésekre végleges válaszokat, inkább csak azok lehetséges verzióit fogalmazza meg). Hogy kerülgetésnél és dilemmáknál végül is sokkal többet tesz az asztalra, azt alább látni fogjuk.

Tanulmánya elején hosszan ír arról, egyáltalán miért van szükség újraértelmezésre, s hogy ennek melyek a nehézségei:

Olvass tovább

Erény-e a dilettantizmus?

dilettansok
Dilettánsok éjszakája (kattintásra nagyobb)

avagy helyes-e a „vagyok olyan költő, hogy le se baszom a verstant”-attitűd?

Először is: Itten kérem a keresztapa nevének előre megfontolt, bűnös elhallgatása forog fenn! – sérelmemre!

Pótolhatatlan mulasztásnak nem tekinthető kisebb késedelemmel értesültem arról, hogy ifjú irodalmáraink, mármint a kárpátaljaiak, erényt próbáltak kovácsolni a hátrányból, vagyis – bár vicces formában – a szakmai hozzá nem értés létjogosultságát igazoló irodalmi estet szerveztek, amelyen – szerintük legalábbis – »a dilettantizmus „áttörte” az „Irodalmi Kánaánba” vezető kaput«.  A kétes dicsőségű ötletnek szegről-végről én bizony a keresztapja vagyok, nevem elhallgatásával ezt az újságban nyilatkozók se tagadják:

…az ötlet egy közösségi oldalon elindult vitából jött, ahol Csordás Lászlót a „dilettánsok védőszentjének” titulálták. Vállalták ezt a megnevezést, és inkább valami vicceset akartak belőle kihozni.

Nos, a „nevezték” mögött én állok, konkrétan én neveztem így, és nemcsak egy közösségi oldalon, hanem viperás blogomban is, pl. ehol:

Olvass tovább

Még mindig rajtam rágódnak

Te jó ég, ezek itt még mindig az én tíz egynéhány éves élcemen rágódnak! Persze ez a bonmot a maga módján és a maga idejében eléggé fontos szerepet játszott a szakításunkban, akár szimbolizálhatja is azt a pillanatot, amikor én egyfelől kifaroltam a kárpátaljasi irodalom akolmelegéből, másfelől a bent maradók dühösen és sértődötten kiközösítettek (akkor, amikor … Olvass tovább