irodalom

Még mindig rajtam rágódnak

Szerző:

Te jó ég, ezek itt még mindig az én tíz egynéhány éves élcemen rágódnak! Persze ez a bonmot a maga módján és a maga idejében eléggé fontos szerepet játszott a szakításunkban, akár szimbolizálhatja is azt a pillanatot, amikor én egyfelől kifaroltam a kárpátaljasi irodalom akolmelegéből, másfelől a bent maradók dühösen és sértődötten kiközösítettek (akkor, amikor … Olvass tovább

A Weöres-konferencia anyagai

Szerző:

A nyári Weöres Sándor-centenárium alkalmából tartott nagyszabású rendezvénysorozat anyagai kaptak helyet a Savaria University Press gondozásában most megjelent, közel 400 oldalas könyvben. Szerkesztője, összeállítója az a Dr. Fűzfa Balázs irodalomtörténész, tanár,  aki a konferenciának is szervezője volt, és akinek a neve a szélesebb közönség előtt az alkalmanként sok száz és ezer versrajongót megmozgató 12 legszebb … Olvass tovább

Játszi őszben álltam

Szerző:

Érdekes módon ezt a szonettet 1989-ben a publikálásra nem szánt írások közé soroltam, egyfajta nyersanyagnak, egyszer majd átírandó, feldolgozandó szövegnek minősítettem, olyannak, amelynek sorai, képei, rímei majd valamikor egy jobb versben felhasználhatók. Aztán szépen megfeledkeztem róla. Sok hasonló társával együtt közel negyedszázadot várt türelmesen…  Akkor valahogy idegennek éreztem magamtól ezt a kicsit finomkodó-költőieskedő hangot, talán … Olvass tovább

Szemben a gesztenyékkel. Napló

Szerző:

Irodalmi szembesülés a gesztenyékkel

Megbántam-e, hogy sok kozmopolita borsot törtem a lokális elszigeteltséget védelmezők orra alá?

gesztenyeÉva a temetőben járt délelőtt és hozott nekem onnan négy gesztenyét. Nagyszüleim és Pali bátyám sírjára is tett néhányat. A gesztus meghatott. Talán éppen elérzékenyülésemet leplezendő kérdeztem meg tőle délután, kezdhetem-e ezzel a mondattal a tervezett blogbejegyzésemet: „Éva ma hozott a temetőből néhány vadgesztenyét a síromra.” Merthogy cinikusnak látszani talán még mindig jobb, mint meghatódásra és nosztalgiázásra hajlamos öregembernek, aki könnyeit törölgetve idézi fel régvolt őszök emlékét. Igen: sokkal inkább a kínos-ironikus szembenézés, mint a szépítő nosztalgia…

Ellenálltam hát a réveteg visszavágyódásnak. A magam-provokálta szembesüléshez azonban épp megfelelőnek találtam ezt a délutánt, fényes gesztenyéim rakosgatása közben rászántam magam néhány dolog újbóli végiggondolására – és talán jutottam is újabb következtetésekre: lásd a jegyzet utolsó bekezdéseit.

Az ezredfordulót követő három évben sok minden ellenkezőjére fordult és véglegesen eldőlt az életemben. Naplómban ekkoriban szögeztem le először teljes határozottsággal, hogy szellemi értelemben én már emigráltam Kárpátaljáról és soha többé nem akarok részt venni az itteni magyar kulturális életben. Amelynek pedig egyfajta gerjesztője, mozgatója, talán valamilyen szinten motorja voltam. De addigra véglegesen megromlott kapcsolatom a helybéli kollégákkal, eltávolodtam tőlük és mindattól, amit képviseltek, ők pedig néhány erőteljes lökéssel felgyorsították ezt a folyamatot, talán hogy elmondhassák: ők közösítettek ki. Pedig akkor már nem volt honnan… 2002-ben mégis megtörténhetett a „hivatalos” szakítás is egy elnöki poszt megszüntetésével (részükről) és egy kilépéssel (részemről) – ezzel a formális kötelékek is megszűntek. Attól kezdve, tehát 11 éve egyetlen itteni magyar szervezethez, csoporthoz, intézményhez sincsen semmilyen kötődésem.

Olvass tovább

A posztmodern maszk

Szerző:

Meglehetős örömmel tölt el, hogy én magam és Markovits Teodórának a regényemről írt gondolata a posztmodern irodalom lesajnálásának hivatkozási alapjává vált – legalábbis egy általam most talált írásműben. Amelyet ugyan elkezdtem olvasni, de nem igazán volt hozzá türelmem, így megelégedtem a rólam, mint negatív példáról szóló bekezdéssel.  Ezen a mondaton például elég hosszan elidőztem:

Ez a fajta irodalom puszta maszk, az üres semmit sejtéssel árnyalva az individuum egoista feltűnési vágyát elégíti ki.

Olvass tovább

Hörcsög és boszorkány

Szerző:

horcsogCirka egy éve kezdte el műhelymunkáját az Író Cimborák nevű blog. Mára – készítői szerint – „élő gyermekantológiává nőtte ki magát”. Az oldalakat böngészve ez beigazolódni látszik. Legutóbb például rajzpályázatot hirdettek gyermekek számára, a beérkezett anyagból külön galériát nyitottak, majd a blog ötletgazdái felkérték íróbarátaikat, ismerőseiket: írnának szöveget az egyes képekhez…

Olvass tovább

A hárítás lélektana

Szerző:

haritA szerkesztői munkának szükséges velejárója az önjelölt költők lelkének gondos ápolása. Ha az ember irodalmi rovatot, kulturális folyóiratot szerkeszt, ha könyveket ad ki, óhatatlanul megkeresik ismeretlen, de ismertségre áhítozó szerzők teljesen használhatatlan verseikkel. Igazi szerkesztő ezeket nem dobja sem olvasatlanul, sem néhány rémes sor elolvasása után a papírkosárba, hanem végignyálazza a kéziratot, majd mély levegőt vesz és udvarias választ ír a szerzőnek. Persze akad, aki kurtán-furcsán intézi el a dolgot, ne adj isten még valami sértő kijelentést is megenged magának – ám az igazi szerkesztő időt és fáradságot nem kímélve olyan cizellált formában hárít, hogy közben megcirógatja a szerzőnek az ő érzékeny lelkületét. Mert azt hiszi, hogy ez is a munkájához tartozik. Okos szerző nem érti félre még a biztatást sem: belátja, hogy a versírászatot leginkább a saját örömére vagy szűk baráti-családi köre szórakoztatására érdemes gyakorolnia – ezen a terepen viszont hitében és önbizalmában megerősítve akár sikeres költőnek is tekintheti magát.

Olvass tovább

A világháló kontextusában

Szerző:

Könyvemet épp abba a rezervátumba zárták, amelyből évtizedek óta szabadulni igyekszem. Egyetlen példánya sem kerül kereskedelmi forgalomba, s nem jut át a határon sem. Így nincs esélye megmérettetésre sem a magyar nyelvterület szélesebb olvasóközönsége előtt, sem szakmai körökben. Kötetem címadó versében a kő ráhull az árnyékára, de könyvemmel mintha fordítva történne: félő, hogy az ismeretlenség … Olvass tovább

Mihez ért BDK?

Szerző:

– részlet Markovits Teodóra Miért nem szeretjük BDK-t című esszéjéből –

markovits dóra Ez még akkor történt, amikor szívességből elkészítette akkoriban floppyn terjesztett diákfolyóiratunk, az Alkarpatraz honlapját. (A dolgot egyébként nagyon megbántuk, mert a látszatra jótékonykodó, a fiatal pályatársakat felkaroló BDK kishíján kisajátította kezdeményezésünket, ezért is indítottunk később külön blogot: Alkarpatraz). Nos, amikor én már Debrecenben PhD-ztem, egyszer elvittem hozzá két új és egy régi ismerősömet. Icu a szobatársam volt, ő biológiából készült a doktorijával, Lacát a Nagytemplom előtt „szedtük fel” azzal, hogy mindketten modellt ültünk neki (utcai portrégrafikusként kereste kenyerét, nagy terve az volt, hogy művészettörténetet tanuljon), Dezske pedig még otthonról volt a barátom, friss diplomásként fizikát tanított Técsőn. Nos, egy hosszú ungvári napnak a végén estünk be BDK-hoz, aki a szokásos kedélyességgel fogadott minket. A tőle megszokott módon rákérdezett arra, hogy a számára ismeretlen három fiatal mivel foglalkozik és ezt megtudván azonnal pár keresztkérdéssel tesztelni is kezdte őket.

Olvass tovább

Az eltévedés útján

Szerző:

TejmoziÓcsai Éva / Tiszatáj: Balla D. Károly: Tejmozi

A regényemről írt könyvkritika a nyomtatott Tiszatáj 2012. évi novemberi számában jelent meg, decemberben felkerült a folyóirat online felületére is, ennek elérhetősége akadozik, viszont ez a könyvtári .pdf-verzió stabil. Alább az értékelés teljes szövege:

Az eltévedés útján

Balla D. Károly: Tejmozi

Balla D. Károly harmadik regénye azokhoz a kortárs regényekhez kapcsolódik, amelyek a felnőtt fiúnak az apához fűződő feldolgozatlan viszonyát tematizálják. A Tejmozi című regény emellett az anya és a fiú kötődésének, elválásának a folyamatát és az elhunyt szülők emlékéhez való viszonyulást dolgozza fel. Egy olyan fiatal regényhős tudata és reflexiói kerülnek a kisregény középpontjába, aki az apáról és az anyáról kezd írni vallomásos regényeket, és akit az írás mint az önmeghatározás és az identitásteremtés eszköze segíti a keresésben és a magánya okaival való szembesülésben.

Azonban nemcsak a történet hőse ír regényt, hanem a narrátor is, akinek szerepeltetése a fikció határán egyensúlyozó eljárás: amellett, hogy a mindentudó elbeszélő szereplői tudatát láttatja, valamint hősét és annak apját egyes szám első személyben is beszélteti, saját írásának olvasója, elemzője és kommentátora is lesz. A regény alakjainak a megteremtése részben közvetve, a mindentudó narrátor elbeszélésén és a fiú visszaemlékezésein keresztül, részben pedig közvetlenül, az apa és a fiú beszéltetése révén történik.

Olvass tovább