A képzettársam leszel-e?

kepzet-tarsEnnek a játéknak az ötletét és a feladványok főbb típusait Varga István bridzsnagymester Kramplay elnevezésű játéksorozatából vettem át – szíves engedélyével és biztatására. Az ötletgazda a saját leleményeit eleinte levélben juttatta el barátaihoz, illetve honlapján is rendezett fordulókat, majd a Facebook egy zárt csoportjában szórakoztatta vele a társaság ilyesmire fogékony részét. Én is itt kedveltem meg ezt a játékot, miután kis késéssel csatlakoztam a résztvevők (és megfejtők) táborához.

Rendszeres rejtvényfejtők persze a képzettársításokra alapuló feladványokkal alkalomszerűen találkozhattak másutt is (rejtvényújságok, különböző kvízjátékok), a közösségi oldalon közreadottak nóvuma egyfelől az egymásra következés napi sorozatossága volt, másfelől az az egységes „stílus”, amelyet a szellemesség, a feladványok eleganciája és „nehéz, de még épp megfejthető” volta csakúgy jellemzett, mint az a jól körülhatárolható asszociációs mező, amelyben az általános műveltséghez tartozó tudáson túl kiemelt szerepet kaptak az irodalom, a filmművészet, a történelem és földrajz (illetve – sajnálatomra – a sport) tárgykörébe tartozó ismeretek. De talán ennél is fontosabb volt az a nehezen leírható-megragadható sajátosság, amely maguknak az asszociációknak a menetét, szálait, lépcsőfokait jellemezte.

Olvass tovább