Tejmozi – Posztmodern kísérlet az emlékezésre

Egy ideje nem érhető el eredeti megjelenési hején – KUK, a PPKE BTK Esztétika Tanszékének kritikai portálja – a Tejmoziról írt alábbi kritika, ezért felteszem ide. Szabó Katalin Egy posztmodern kísérlet az emlékezésre Balla D. Károly Tejmozi című könyvéről Balla D. Károly otthonosan mozog nemcsak a próza, hanem a líra területén is. Új regénye, a … Olvass tovább

20 éve jelent meg az Élted volt regénye

Posztmodern trükkregény – vagy persziflázs?

élted volt regénye1998-ban jelent meg első regényem. Pontosabban: elsőként ugyan az Élted volt regénye került napvilágra, de a Szembesülés már 1996-ban készen volt és kiadásra várt a Belvárosi Könyvkiadónál (mivel pájázati támogatás hiányában sem itt, sem későbbi próbálkozással a Tevannál nem adták ki, 2002-ben alaposan átdolgoztam, így került a Pro Pannoniához, ahol aztán 2005-ben jelent meg). Erről részletesebben itt: Balla D. Károj első regénye.

Ahogy másik blogomban nemrégiben beszámoltam róla, az Élted volt regénye  képezte eddig számomra a legnagyobb alkotói élményt, örömöt. Fojamatos és lendületes munkával voltaképp egy hosszú tél alatt  írtam meg, 1996 végén kezdtem és 1997 tavaszára készen is lettem vele.

“Örömszöveget írtam, tobzódtak bennem az ötletek, fordulatok, ömlöttek a mondatok. Az építkezés nagyrészt teljesen spontán módon történt: egyik ötlet hozta a másikat, egyik megoldás vetette fel a következő megoldatlanságot. Egy nagy szövegrejtvénybe ágyazódik a voltaképpeni fő cselekmény, amejnek legfőbb funkciója, hogy kitöltse a keresztrejtvény üresen maradt kockáit.”

Mivel most 20 éves késleltetéssel újra közreadom akkori naplójegyzeteimet (lásd: UngParty Manzárd archívum: BDK naplók), ebből elég pontosan reprodukálhatók a kiadásához kapcsolódó történések: 1997 nyarán kért és kapott tőlem kész könyvkéziratot a baseli székhejű Európai Protestáns Szabadegyetem könyvkiadói lektorátusának vezetője, a Berlinben élő (és az idén, 2018-ben ott meghalt) Balla Bálint professzor. Ahogy akkori naplómban feljegyeztem: az EPMSZ kiadó profilját ismerve egyáltalán nem voltam biztos abban, hogy vevők lesznek az effajta „szövegirodalomra”. Ám Bálintnak tetszett posztmodernkedésem, elolvastatta a Szabadegyetem másik szociológus professzorával, Kende Péterrel, ő is kiadásra méltónak találta, ezután a szakma már akkor legendás nagy örege, Ilia Mihály szegedi irodalomtörténész külső lektori véleménye adta volna meg a szabad utat, de az írásos jelentés részéről végül is nem készült el (holott én arra számítottam, ebből egy részlet lehet majd a fülszöveg), csak szóban, telefonos érdeklődésre erősítette meg Bálintnak, hogy a mű ígéretes… Az ősz fojamán mindent egyeztettünk Bálinttal és az EPMSZ elnökével, Szöllősy Pállal (már ő sem él), akkori alapítványunk intézte a tördelést és nyomdáztatást (így a kiadónak sokkal olcsóbban jött ki, semmint ha Nyugaton gyártatják, mi pedig keresethez jutottunk munkánkkal). A háromezres példányszám imponálóan magas volt (azóta se soha ennyiben!), ebből én 200-at kaptam szerzői honoráriumként. 1998 februárjában került az anyag nyomdába és áprilisban már be is mutattuk a könyvet a Budapesti Könyvfesztiválon.

Előzmény még, hogy a keretes szerkezet (regény a regényben) külső szövegének (vagyis a keretnek) az alapját egy eredetileg elbeszélésnek írt opusz képezi, ezzel III. hejezett lettem (első díjat nem ítéltek oda) a Holmi 1997-es novellapájázatán. Meg is jelent Az Agnosztosz-rejtély címen a fojóirat 1988/márciusi számában << lásd a 363. oldalon. A regény részévé válva persze a korábbi novellaszöveg számos hejen módosult, terebéjesedett.

Kritikák, értékelések

A könyvről közel 10 kritika és ismertetés látott napvilágot, közte két erősen negatív is (Cséka György és Rollay Dák Béla tollából). A két legértékesebb pozitívat két jeles kritikus, Bodor Béla és Tarján Tamás írta (nagy veszteség, hogy egyikük sem él már). A regényt illetően Béla poszt-posztmodernt, ill. későmodern eklektikát említ, Tamás pedig konkrétan be is sorolta munkámat a számomra azóta is megtisztelő kategóriába: posztmodern trükkregény – ezen felül arra is alkalmasnak találta, hogy a műfaj egyes jellegzetességeit ezen mutassa be az ELTE tanáraként tartott óráin. A regényemnek ezt a posztmodernségét egyébként a saját olvasatában Kovács Imre Attila kistanulmánya járja körbe a legrészletesebben, még azt is feltételezve, hogy ez a stílusjegy is, mint annyi más, csak álca, maskara nálam, tehát csak eljátszatom szövegemmel a posztmodern normatáblázat szerinti szerepeket, illetve hogy mindez nem más, mint a posztmodern önfelszámoló működése. A feltételezés, hogy művem ál-posztmodern, esetleg stílusparódia vagy egyenesen persziflázs, más szerzőkben is felmerül (később a Szembesülés esetében pl. Markovits Teodóránál). Holott számomra teljesen világos, hogy a posztmodern önreflexiónak az önleleplező jelleg is integráns része – bár megengedem, hogy tőlem eltérően más posztmodern szerzők túl komojan veszik magát a posztmodernt, míg én ojan duplafenekű bűvészdoboznak, amejjel a trükköt bemutatni és leleplezni egyforma sikerrel lehetek képes. Így meg is teszem rendszeresen mindkettőt.

S ha már itt tartunk: Az Élted jellegzetességeit és méjrétegeit – a  Szembesülést is ide véve – eddig Tóth Krisztina egyetemi szakdolgozata tárgyalta a legbehatóbban; konklúziója igen hízelgő rám nézve és megerősíteni látszik azt, amit fentebb pedzegettem: “…reményeim szerint sikerült bebizonyítanom, hogy Balla D. Károly írói szándékainak megvalósításával túllépett a posztmodern irodalmon, amennyiben eredeti ötletei révén megújította posztmodern trükkregény műfaját.”

Nincs adekvát kéziratom

Most a 20 éves évforduló okán arra gondoltam, közreadom, honlapomon elérhetővé teszem a teljes regényt digitális formában. De rájöttem, hogy nem rendelkezem adekvát kézirattal. Mégpedig azért nem, mert a könyvet magam tördelvén még tördelés közben és a korrektúra során is bőven javítgattam rajta (ijenkor buknak ki pl. a szóismétlések), a végső, nyomdakész anyag QuarkXPress programban készült forrásállományát pedig könnyelműen veszni hagytam gépem valamejik újrainstallálása során. Így hát az Élted volt regénye egyelőre nem vándorolt át a Gutenber-galaxisből a Neumann-univerzumba. Viszont tudtommal Budapesten az Alkotmány u. 12. alatt még megvásárolható, illetve online is megrendelhető például itt.

Olvass tovább

Berniczky Éva: Szerencsegyökér

Megjelent Berniczky Éva Szerencsegyökér c. könyve Elhagyták a nyomdát Éva új könyvének első példányai. Az ungvári Kárpáti Kiadó gondozásában megjelent kötet válogatott és új novellákat tartalmaz, több mint 20 év írói termését összegzi: a legkorábbi 1997-es (Kulcs a Schmoll testvéreknél), a legújabb 2018-as (Leszek a mitfárered) keletkezésű. A válogatás gerincét A topáz illemtana gyűjtemény (1999), … Olvass tovább

Virtualizátor és imaginátor

“Az olvasók szembesülhetnek azokkal a személyiségekkel, akik szellemi síkon is nyomot hagytak az időben” – állítja a könyv bevezetőjének második mondata. Ízlelgessük… Ha egy kicsit fel akarok vidulni, megnyitom a gépemben dr. vitéz lovag Dupka György legutóbbi remeklését, A kárpátaljai magyar művelődési élet jeles személyiségei című, 2018-as életrajzi lexikont (az e-könyvet időben letöltöttem, a művelődési … Olvass tovább

Megbotránkoztak saját hibáikon

avagy jogsérelem egy halott szerző kárára Sajnálattal értesültünk arról, hogy a Kárpát-medencei magyar irodalom 1920-tól az ezredfordulóig c. könyvben több durva hibát ejtettünk… Mi magunk is megbotránkoztatónak tartjuk ezeket a tévedéseket. (A kárpátalja szerkesztők bocsánatkérő leveléből) Eddig azt hittem, a kárpátaljai magyar irodalom és könyvkiadás berkeiben lovag vitéz doktor Dupka György elnök igazgató a legnagyobb … Olvass tovább

Csontváry és a Berniczky-textúra

“…nehezen fejthetjük meg Berniczky Éva lírai és epikus szólamokat váltakoztató, sokszorosan tükröztetett elbeszélője által közvetített metafora-rendszert. Stefanovics Angéla mindent megtett annak érdekében, hogy értően tolmácsolja, mi is történik a Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban lombjai között, ám mégis érdemes többször is végighallgatni a jelenetet ahhoz, hogy biztosak lehessünk benne: ráakadtunk a megfejtéshez vezető kusza ösvényre.” – írta Dézsi … Olvass tovább

Irodalmi élet és írásbeliség Kárpátalján

dupka-gyorgy-irodalmi-elet-karpataljanTegnap kíváncsiságból belenéztem, majd izgalmas fejezetcímeket látva – pl. A netPánsíp, BDK-blog – elég hosszan bele is olvastam Dupka György legújabb munkájának – Irodalmi élet és írásbeliség Kárpátalján – .pdf-dokumentumába, és őszintén bevallhatom, amit olvastam: meglepett.

Hiúsági okokból és megfelelően erős más irányú érdeklődés hiányában (+ lustaságból) csak az engem közelebbről érintő, illetve a főleg velem foglalkozó fejezeteket-oldalakat futottam át.

Ennyiszer én könyvben leírva még soha nem találkoztam a saját nevemmel, ami persze önmagában még csak azt jelenti, hogy a közel 350 oldalas összefoglalóban alaposan foglalkozva van velem, s ez némileg már önmagában elüt attól, amit esetleg várhattam, ti., hogy a címben és alcímben sorolt fogalmakkal kapcsolatba hozható ténykedésem egy része teljes elhallgatásra vagy legalábbis eljelentéktelenítésre is kerülhetett volna.

Számos ilyesmit tapasztalhattam ugyanis az elmúlt másfél-két évtizedben, voltak, akik rendszeresen adott interjúik mindegyikében elfelejtették megemlíteni, hogy én adtam ki legfontosabb könyvüket, hogy én találtam ki gyermekfolyóiratuk nevét és én is adtam ki első évfolyamát, hogy az általam gründolt és szerkesztett orgánumok valamelyikében kezdhettek hosszú szilencium után újra (vagy újoncként először) publikálni… stb. Kárpátalja általam sokra becsült, legismertebb  költője úgy tudott előadást tartani az elmúlt évek  kárpátaljai irodalmi folyamatairól, hogy még csak meg sem említette a nevemet és úgy tudta felsorolni az itt alkotó magyar írókat, hogy engem szemrebbenés nélkül kihagyott, s amikor a riporter nevemre és Éváéra rákérdezett, akkor olyasmit mondott, hogy Balla D. Károly és Berniczky Éva kiírták magukat a kárpátaljai irodalomból… (Holott én például nem tudnék úgy megadni egy hasonló felsorolást, hogy ne éppen Vári Fábián László nevével kezdeném…) No, nem mintha a rám való hivatkozások hiányoznának a dicsőségemhez, ezeket csak azért említem, hogy a most tapasztalt kontrasztot érzékeltethessem.  

Dupka munkájáról figyelmesebb és aprólékosabb tanulmányozással, idézetek, számadatok, dátumok, címek, lábjegyzetek pontosságának és hitelességének az ellenőrzésével, a stiláris jegyek elemzésével  talán árnyaltabb véleményt fogalmazhatnék meg (ismerjük a szerző e téren mutatkozó gyengeségeit), de erre nem érzek késztetést, viszont első, gyorsolvasással és csakis az engem tárgyaló vagy említő részek alapján szerzett impresszióimról beszámolhatok.

Ami Dupka monográfiájában meglepett, az a következő:

A velem foglalkozó, engem érintő leírások és értékelések nagyrészt tárgyilagosak. Ennek egyik oka az lehet, hogy a szövegek egy nem jelentéktelen része éppen tőlem, honlapjaimról, blogjaimból származik, de az jelzés értékű, hogy az ezekben megfogalmazottakat Dupka elfogadta. A másik oknak annak kell lennie, hogy a szerző nemcsak valamelyest átértékelte rólam alkotott negatív véleményét (ez voltaképp mellékes), hanem hogy nagyrészt elismerte és könyvében magasra értékeli mindazt, amit irodalmunk háza táján az 1980-as évek elejétől műveltem. Ez valamelyest ellentmond mind saját korábbi (főleg szóban hangoztatott) véleményének, de még inkább rácáfol arra, amit a velem szemben állók egybehangzóan állítani szoktak negatív szerepemről. Persze itt azért ketté kell választani a kb. 2000 előtti és utáni dolgaimat, mert hát azért Dupkától is megkapom a magamét amiatt, hogy szembefordultam azokkal, akikkel együtt azelőtt népi-nemzeti hagyományt, nyelvet, identitást ápoltam és palléroztam. Rosszallólag megjegyzi pl. hogy

Balla  D.  Károly  lépésről  lépésre eltávolodott a magyar nemzeti identitás,  a történelmi-kulturális hagyományok, a népszolgálati irodalom korábban vállalt értékrendjétől.

– ugyanakkor ezek az alighanem elmarasztalónak szánt megállapítások is tárgyilagosak, tényszerűek, és részemről teljességgel vállalhatók is lennének kicsit pontosabb megfogalmazásban, lévén hogy szerintem nem annyira az értékrendtől távolodtam el, hanem annak szépirodalmi interpretációkban megmutatkozó kizárólagosságától.

Valószínűleg vádnak szánja a következőket:

Beállt az olyan magyarországi liberális írók sorába, akik „a történelembe gyökerezett egész magyar irodalmat korszerűtlennek tartják”, a magyar  irodalom nemzeti  jellegzetességét megkérdőjelezik, akik az „européer  irodalom-felfogással” egy új kánon megfogalmazásával próbálkoznak, a  posztmodern irányzat lelkes követői és művelői.

– és nekem itt is legfeljebb csak a megfogalmazással lehet bajom, mert tudatos beállásról szó sem volt és mert a többi kitételt is lehetne árnyalni, de például az européer irodalom-felfogás az én szememben egyértelmű dicséret akkor is, ha ő elmarasztalásnak szánta.

Rosszindulatú ferdítést talán ha kettőt-hármat találtam mindösszesen (ez nagyon jó arány például ahhoz képest, hogy akad irodalomtörténeti monográfia, amelynek velem foglalkozó fejezeteiben ezek száma legalább harminc…) – ezeket nem idézem, ki-ki kisakkozhatja, hogy vajon a szerző rám célzott mely állításairól gondolom, hogy egyáltalán nem felelnek meg a valóságnak és negatív előjelű elfogultságról árulkodnak.

De térjünk vissza a pozitívumokra. Dupka nem igyekezett az engem elmarasztaló vélekedéseket előnyben részesíteni az elismerőkkel vagy semlegesekkel szemben. Néha inkább úgy tűnik, mintha ellenkezőleg történt volna: idéz ugyan az előbbi kategóriába tartozókat is (pl. Nagy Zoltán Mihálytól), de meglepett, hogy például még Görömbei Andrástól és Penckófer Jánostól is főleg olyasmit idéz, ami kedvező rám nézve. Pedig…

Tárgyilagosnak mondható mindaz, amit Dupka az általam gründolt lapokról, szervezeti egységekről, rendezvénysorozatokról és díjakról mond (Hatodik Síp, Pánsíp, Galéria Kiadó, UngBereg Alapítvány, Pánsíp Szalon, Könyvnapok, KÁRMIN-díj) – igaz, éppen ezek azok az összefoglaló szövegek, amelyeket szinte változtatás nélkül emelt át honlapjaimról (hol idézve, hol hivatkozva – hol ezek nélkül). Érdekesség, hogy megtalálta és használta egy nemrégiben (és más célból) készített honlapom anyagát: http://szamizdat.balla.biz/ – lásd a weboldal alsó harmadát.

Külön fejezetet kapott internetes tevékenységem, blogrendszerem. Ismertetésében Dupka részben Penckófer korábbi tanulmányára támaszkodik, amelyben – számomra máig érthetetlen okból – irodalmunkat “három irányultságra” tagolja, ebből egyik (és első?) lenne az én webes honlaprendszerem (megnevezésével mindkét szerzőnek gondja van, láthatólag nem könnyen igazodnak el oldalaim hierarchiájában). Amely állítás egyfelől hízelgő, másfelől (a másik két “irányultságot” is ismerve) badarság – itt most nem regélem el, hogy szerintem miért.

A badarságok felől haladva e ponton térhetnék rá a rosszindulat nélküli tévedésekre, félreértésekre, pontatlanságokra, de ezeket nem jegyzeteltem ki. Egy megállapításra emlékszem fejből, Dupka szerint egyéb műveim mellett három posztmodern regényt produkáltam. Szerintem a Tejmozi nem az. Lehet találgatni, szerzőnk miért véli mégis annak.

Mindent egybevetve és most már magamtól is elrugaszkodva: azt hiszem, az Irodalmi élet és írásbeliség Kárpátalján hasznos könyv. Ha csak az átfutott fejezetek tényanyagát nézem, akkor is sikerült egy helyre összegyűjteni olyan adatok százait-ezreit, amelyek nemhogy együtt, de külön-külön is csak nehezén érhetők el. A szerzői, tagsági és részvevői névsorok, a kiadói műhelyekhez sorolt könyvcímek, a kiadási dátumok, a legkülönbözőbb formációk önmeghatározásai, az indulási és megszűnési évszámok – mindez igen értékes tényanyag. A megjelenések, megalakulások, történések számbavétele is fontos, ha ezek folyamatba állítása és jelentőségük hangsúlyozása olykor vitatható is, mint ahogy az idézett, átvett értékelések esetében sem beszélhetünk sem forráskritikáról, sem több irányú, árnyalt megközelítésről. Felmentést erre nézvést az alcím adhat: Kultúrtörténeti vázlat… 

Nagy kérdés, hogy megírja-e majd mindezt valaha valaki részletesebben, alaposabban, a puszta számbavételnél szélesebb szempontrendszert érvényesítve. A még nagyobb kérdés pedig az, hogy a vizsgálat tárgya egyáltalán érdemes-e erre.

Olvass tovább

Gondolatok a könyvtáron kívül

Öncáfoló digitális jegyzet három befejezéssel

a Kárpátaljai Megyei Könyvtár magyar osztályának szíves felkérésére

gondolatok-konyvtarA könyvtár hangulata. A könyv illata. Perszepersze, tudom. Ismerem. Az érveket is. Hogy szeretjük, hogy ragaszkodunk hozzá. Hogy ez a digitális világ olyan izé. Regényt monitorról, ugyan, kérem!

Ismerem tehát az érveket, a szokásokat és nincs kétségem afelől, hogy a könyv presztizse az olvasóközönség számára nem sokat csökkent azóta, hogy a szűkössé vált Gutenberg-galaxist elkezdte magába kebelezni a végtelennek látszó Neumann-univerzum. Mégis azt gondolom, hogy alapjában

a könyvtár egy elavult, funkcióját vesztett intézmény és maga a könyv az információ megjelenésének és tárolásának egy idejétmúlt eszköze.

Ami persze nem jelenti azt, hogy még akár évtizedekig a mai formájukban fenn ne maradhatnának mind a bibliotékák, mind a nyomtatott kiadványok – hiszen mutatkozik rájuk igény, kereslet. Akár évtizedekig. Mondjuk addig, amíg a digitális nemzedék ma még ifjonc tagjai megöregednek, s már nem lesznek náluk idősebbek, akik még nosztalgiával gondolnának a könyv illatára és az olvasótermek halk zsongására. Meggyőződésem ugyanis, hogy a könyv kellemesnek mondott szaga és tapintása, valamint a könyvtár vonzó hangulata nem önmagában fontos, hanem kizárólag azért, mert kellemes képzetek társulnak hozzájuk.

Kérem, a könyv, az bizony büdös. A nyomdafesték szaga kifejezetten kellemetlen, mit több: káros az egészségre. Csakis azért mondjuk, hogy mi imádjuk és ragaszkodunk hozzá,

mert az új könyv kézbevételével járó várakozás intellektuális izgalma és a korábbi kellemes olvasmányélmények emléke kapcsolódik hozzá.

Belátom, hogy egy szövegfájl megnyitása egyelőre nem jelentheti mindenki számára ugyanazt az élményt, mint egy könyv felütése – de mivel az élményt mégis a tartalom váltja ki, nem pedig a forma, az új és újabb generációknak már feltétlenül az e-könyv-olvasójuk vagy más megjelenítő eszközük bekapcsolásához fognak társulni a szellemi örömszerzés alkalmai. Azt gondolom, fiatalok milliói számára már sokkal-sokkal többet jelent egy okostelefon birtoklása, mint egy ezer kötetes otthoni könyvtár. És ez nem baj, mert annak a kis maroknyi készüléknek a segítségével szinte mindent elérhetnek, megtudhatnak, megtalálhatnak, kiolvashatnak, egy e-book-reader fejlett memóriájában pedig több szöveget tárolhatnak, mint amennyit az ungvári Káptalan (Kapitulna) utcai könyvtári részleg állománya őriz.

Nekünk még papír alapú a tudásunk, műveltségünk, érthető, hogy a nyomtatott szövegre irányul figyelmünk, érdeklődésünk. De ahogy a nehézkes és alacsony hatásfokú kódexmásolást felváltotta több mint ötszáz éve a forradalmian új, produktív, kényelmes, gyors könyvnyomtatás, úgy a digitális adatsokszorosítás és tárolás is véglegesen át fogja venni a terepet a mára elavult technológiáktól. Pontosabban: a mindennapi használatban teljesen ki fogja szorítani, de jóslatom szerint sem a könyv, sem a könyvtár nem fog véglegesen eltűnni, hanem

a könyvek egyedi készítésű, ritka műtárgyakká, a könyvtárak pedig múzeummá fognak válni, ahol ezeket a műtárgyakat megtekinthetjük.

Írhatnék még arról, hogy egy digitális szövegállomány miben és mennyire alkalmasabb a felhasználó számára, mint egy nyomtatott szöveg, illetve arról is, hogy az internet, mint az információk kimeríthetetlen tárháza, miért teszi fölöslegessé a könyvtárba járást vagy azt, hogy otthonunkban szótárakat, lexikonokat vagy akár szépirodalmi olvasmányokat tároljunk – de erről már korábban is elég sokat írtam, így most egy több mint 10 éve keletkezett írásomat ajánlom első befejezésül: Internet és irodalom: Útban a világarchívum felé. << Természetesen ennek elolvasásáért sem kell beballagni a könyvtárba, elég a linkre kattintani. Merthogy itt ez a szöveg nem nyomtatott, hanem digitális, és nem papíron jelenik meg, hanem az internetnek köszönhetően a Nyájas Olvasó monitorján, így számomra módot ad hiperhivatkozások (kattintható linkek) elhelyezésére, a felhasználóknak pedig a továbbolvasásra.

Eredetileg egyébként nem is terveztem hosszabb reagálást a könyvtári osztály szíves felkérésére, csak korábbi írásaim linkjeit akartam megadni, de végül rászántam magam, hogy kissé provokatív módon mondjak ítéletet könyvről és könyvtárról.

szembesules150Ám egy gondolatfuttatás számomra akkor élvezetes, ha a markáns véleményemet nemcsak hangoztatni, hanem cáfolni, vagy legalábbis elbizonytalanítani is sikerül. Így most második zárásként még annyit, hogy ismét csak perszepersze: nekem is voltak a távoli, internetes korszakom előtti régmúltban valódi könyves élményeim, akadt, amit meg is írtam. És mert az egyik ilyen régi feljegyzésemben a közhasznú, nélkülözhetetlen könyvtárról is szó esik, ide tűzöm a kis szöveget azzal a megjegyzéssel, hogy teljes egészében Szembesülés regényemben olvasható. Ez a regény, bizony, nincs fenn teljes egészben a neten, viszont a megyei könyvtár magyar osztályán kikölcsönözhető :) Mégis arra kell tehát biztatnom a felemelő regényszomjban és magasztos  könyvsóvárgásban szenvedő rajongóimat, hogy irány a könyvtár, a Könyvtár, a KÖNYVTÁR.

Balla D. Károly

Szerb Antal: Utas és holdvilág

Talán egyetlen olyan kedves könyvem, amelyet mindig a közkönyvtárból kell kikölcsönöznöm, mert nincs meg sajátomban. A hiány bosszantó, mert számtalanszor adódott már úgy, hogy ezt, éppen ezt és csak ezt a könyvet szerettem volna felütni, hogy beleolvassak, talán csupán rápillantsak egy névre, egy szóra – ennyi is elég, és máris felidéződne bennem az a hangulat, amelyet első olvasásakor érzetem. A dolog azért érdekes, mert tőlem voltaképpen idegen a nosztalgia, nemigen szoktam visszarévedni régi dolgokra, visszavágyni régi helyekre, helyzetekbe. A Utas által legelőször, több, mint húsz esztendeje kiváltott érzésről azonban azóta sem tudtam lemondani, és időről időre szükségem van arra, hogy újra beleringatódjam egy könnyű gondolán ennek a különös világnak a sikátorai közé, amely világról már soha nem fogom tudni megállapítani, mekkora részben Szerb Antal a felelős érte, és mekkorában kései kamaszkorom végletes érzelem- és gondolatvilága.

Mint öntudatos szovjet egyetemistához egyáltalán nem volt illendő, tiltott filozófiák iránt vonzódtam, meg-megmártóztam az egzisztencializmusban, és az Utas, ez a halál-fogalom süppedékes talajára épített különös regény, amely helyenként akár a Heidegger-féle egzisztencialista halál-felfogás irodalmi interpretációjának is tűnhet, pszichém legmélyére hatolt. A saját halálnak mint valami átélhető, már-már szexuális kéjt okozó beteljesülésnek, végső és teljes önmegvalósulásnak az appercipiálása persze – és ezt talán Szerb Antal is sugallja – csak valami misztikus-metafizikus téridőben, a valóságtól végletesen elvonatkoztatott szellemvilágban képzelhető el, abban a szférában, amelybe e modern kor európai átlagembere aligha kaphat bebocsáttatást. Nem kaphat, mert erre nem teszi alkalmassá sem pragmatikus világi neveltetése, sem a zsidó-keresztény eszmevilág értékrendje, amely nem hogy a halált nem tekinti az egyén sajátjának, hanem még az életét sem, s az elmúlás problematikáját úgy véli megoldani, hogy a földi életet átmeneti állapotnak tekintve a beteljesülést az isteni szellemmel történő újraegyesülésben és a roppant kétes hitelű majdani feltámadásban jelöli meg. Ellenben az a halál, amelyről Mihály és Waldheim – az Utas főhőse és barátja – az etruszkok vallására hivatkozva beszél, az valami – prüdériánk számára felfoghatatlan – erotikus mozzanat, a nemzés-foganás-születés aktusához hasonlatos „visszaszületés”.

Én akkor épp végletes érzelmi és világnézeti hullámhegyek közt vergődtem, meghalt bennem valami régi, racionális énemből és átestem valamifajta transzcendens újjászületésen. Meghalt bennem a bezárt báb és kiröppent belőle a szabad pille. A szárnyamra akkor rakódott a könnyű hímport, igen, ezt keresem az Utas lapjain, hiányaimmal küzdve valahányszor kikölcsönzöm a közkönyvtárból.

szerb-utas-es-holdvilagHarmadik befejezésként azért utólag még – hogy a cáfolat cáfolata is itt legyen – ide kívánkozik, hogy a fenti sorok kb. 15 évvel ezelőtt keletkeztek, a benne foglalt könyves élmény meg több mint harminc éves, nyilvánvaló, hogy akkoriban a könyvtári kölcsönzés igénybevétele még megkerülhetetlen volt, de aztán nemcsak saját példányom lett a könyvből, hanem természetesen elérhetővé vált a regény a Magyar Elektronikus Könyvtár állományában is, íme: Szerb Antal: Utas és holdvilág.

Mindezekből akár az a merész következtetés is levonható, hogy Szerb Antal miatt már nem kell könyvtárba mennünk, de Balla D. Károly miatt erre szükség lehet. Személyemben tehát egy könytárbacsalogatót láthattak a magyar osztály munkatársai – így már értem is a felkérést!


Olvass tovább

Éva két novellája oroszul

A moszkvai Центр книги Рудомино kiadó Венгерский стиль sorozatában több egyéni kötet után 2015-ben két antológia is megjelent. Az egyik a magyar költészetet mutatja be az orosz közönségnek, a másik címében jelzi a a szerzők körét: Венгрия за границами Венгрии (ami szó szerint magyarra fordítva kissé sután hangzik, értelemszerűen talán A Magyarország határain túli Magyarország … Olvass tovább

Berniczky észtül

eszt-antologiaBerniczky Éva novellái észtül

Éva megkapta annak az antológiának a tiszteletpéldányát, amely  Észtországban április végén jelent meg. A gyűjtemény tíz magyar írót mutat be az észt olvasónak, név szerint Bánki Éva, Berniczky Éva, Bodor Ádám, Centauri, Darvasi László, Dragomán György, Halász Margit, Lázár Ervin, Láng Zsolt és Vida Gábor egy-két írása olvasható a válogatásban.

A kötet borítója és minden belső címoldala első ránézésre eléggé furcsának tűnik, valahogy egy címében is a szomorúságot hirdető kiadvány számára – A világ legszomorúbb zenekara – konvenciókhoz idomított szemünk más dizájnt rendelne – de harmadik-negyedik kézbevétel után már valahogy szerethetővé teszi magát ez a sok ákombákom.

Az anyagot Reet Klettenberg és Dánél Mónika állította össze, utóbbi a kötetet záró és a szerzőket bemutató utószónak is szerzője.

Éva ezzel a két novellával szerepel a gyűjteményben: A tojásárus hosszúnapja, Blasztula. Az előbbit ilyen címoldal vezeti be:

berniczky-esztulA könyv további adatai és tartalma:

Olvass tovább