Csak most jutottam hozzá, hogy elolvassam Csordás László terjedelmes tanulmányát Kovács Vilmos Holnap is élünk c. regényéről, befogadástörténetéről. A korábban blogjában és az Együttben három közlésben megjelent értekezés most A szétszóródás árnyékában című, nemrégiben megjelent kötetét nyitja – így itt (online) egyvégtében is végigolvasható.
Az írás címe és alcíme együtt eléggé terjengős – A megközelítés nehézségei: Kovács Vilmos Holnap is élünk című regényének létmódja (Szövegváltozatok és befogadástörténeti dilemmák) -, aminek oka talán az lehetett, hogy a szerző az elemzés tárgyának megnevezésén kívül háromszorosan is jelezni kívánta az értelmezés problematikus voltát: megközelítés (tehát inkább kerülgetés, nem pedig megragadás), nehézségei (utalva arra, hogy a megragadásnak akadályai vannak), dilemmák (azaz a szerző nem ad a felmerülő kérdésekre végleges válaszokat, inkább csak azok lehetséges verzióit fogalmazza meg). Hogy kerülgetésnél és dilemmáknál végül is sokkal többet tesz az asztalra, azt alább látni fogjuk.
Tanulmánya elején hosszan ír arról, egyáltalán miért van szükség újraértelmezésre, s hogy ennek melyek a nehézségei:
A múlt heti Népszabadság-magazin keresztrejtvényét az én fanyar mosolyom ékesíti (Csönge fotója), megfejtésként pedig könyvcímeim szerepelnek. Ténylegesen is elmosolyodtam az alábbiak láttán, a rejtvény szerkesztője ugyanis valamelyik közösségi oldalról vette születési dátumomat és semmilyen hitelesebb forrásban (irodalmi lexikon, írói oldal vagy akár a wiki) nem nézett utána, én pedig ezeken a közösségi helyeken tudvalevőleg mindig 
Szakmai körökben közhelyszámba megy, hogy a régen látott jóindulatú ismerős semmi mással nem tudja jobban megsérteni az írót, mint a címben szereplő kérdéssel. Lett is belőle önironikus rovatcím a Literán… Szó se róla, önérzetes író joggal gondolhatja magáról, hogy ő nem írogat, hanem hatalmas odaadással írói hivatásának él (különösen, mióta megtudta, hogy 
Megjelent második naplókönyvem. Az első az ezredforduló 7 esztendejét ölelte fel (1997-2003), ez a mostani pedig a 2004-2007-es időszakot. Azért éppen ezt, mert ekkor sok minden lezárult az életemben, ezt kívánja sejtetni a cím is. És bár időben az akkori eseményektől még nem kerülhettem messze, a korrektúra olvasása közben mégis akadtak olyan epizódok, amelyeket szinte teljesen elfelejtettem. Pedig igazán illő lenne jobban emlékezni arra, ami megtörtént. Arra meg még annál is inkább, amit csak úgy kitaláltam…
Állami támogatás híján megszűnőben van, vagy legalábbis a korábbi formájában 2013. január 1-től már már nem működik A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága, régebbi és közismertebb nevén az Anyanyelvi Konferencia. Magával a Konferenciával kapcsolatban sok mindenről beszámolhatnék. Az alatt a cirka másfél évtized alatt, amikor munkájában valamilyen szinten részt vettem, számos kellemes élményben volt részem akkor is, ha a szervezet működésével szemben mindig is voltak kisebb-nagyobb fenntartásaim. Mint emlékezetes, annak idején a közvetlen pártirányítás alatt álló Magyarok Világszövetsége keretében jött létre Lőrincze Lajos elnökletével – több mint 40 évvel ezelőtt. Korlátai ellenére az első szervezetek egyike volt, amelyik a nyugati magyarság felé való, főleg propaganda célokat szolgáló nyitás után a 80-as évek végén a határon túli magyarok felé is tájékozódott. Így