Még élhetne. Ma lenne 90 éves. Amióta nincsen, bizonytalanabb a csillagok helye az égen. // Bár különösebb szakmai visszhangja nem volt, én legnagyobb költői teljesítményemnek tartom a Pilinszky-projektumot.
Bányai János
Olvastam egy könyvet,
Balla D. Károly kárpátaljai költő, regény-, esszé- és naplóíró A Pilinszky-projektum címen a szombathelyi egyetemi kiadónál megjelent verseskötetét olvastam el. Szombathelyen április második felében „Ezért tanultam járni!” címen Apokrif-konferenciát rendeztek majd negyedszáz résztvevővel, akik mindannyian Pilinszky János Apokrif című verséről beszéltek egymásnak nem ellentmondva inkább egymás szavát kiegészítve és folytatva. A szervező Fűzfa Balázs szándéka nem a vers egészének feltárása volt, a vers nyújtotta értelmezési lehetőségek száma elvben végtelen, csupán – és ez a „csupán” nem jelent keveset – a vers megközelítése, több szempontú interpretációja, átírása akár a poétika és verstörténet, akár az életmű és fordítás fogalmi nyelvére. A konferencia kezdete előtt a vers első részét 1300 középiskolás diák mondta el a helyi sportcsarnokban Jordán Tamás vezényletével. A szervezőktől nem állt távol a kultuszteremtés szándéka, sőt talán éppen ez lehetett másodlagos szándékuk, bizonyítván hogy kultuszt nemcsak emléktáblákkal, köztéri szobrokkal és alkalmi retorikával lehet alapítani. A kultuszteremtésnek, illetve magának a kultusznak egyik lehetséges és erős változata Balla D. Károly Pilinszky-projektuma. A projektum Pilinszky János Két szonett című versére írt két szonettkoszorú. Vagyis Pilinszky János két szonettjét Balla D. Károly egy-egy mesterszonettnek tekintette és azoknak sorait saját versei első sorának vette. A kötet kétszer közli Pilinszky szonettjeit, egyszer a kötet élén, úgy ahogyan a költő Összegyűjtött versei tartalmazza, majd saját tizennégy szonettje után tizenötödikként, azaz mesterszonettként. Először is, másodszor is dőlt betűkkel. Van különbség a versek kétszeri közlése között, holott szövegük azonos. Amikor először jelenik meg a könyvben a Két szonett, akkor még Pilinszky János versei, amikor másodszorra, immár valóban mesterszonettként, akkor már a tizennégy megelőző szonett visszfényében, némileg átalakulva és mégis azonosan Balla D. Károlyéi. Az interpretáció, a fogalmi is, főként azonban a versben íródó értelmezés valamennyit alakít az eredetin, hozzáad és elvesz belőle, szavaira ráír és törli azokat, visszavonja vagy kiélezi az eredeti mondását. Amikor hát másodszorra, már valóságos mesterszonettként közli Balla D. Károly Pilinszky két szonettjét, a szonettek már másként olvashatók és másként is érthetők, még csak az sem egészen bizonyos, hogy Pilinszky nyomán érthetők. Talán éppen ez a projektum lényege, elfogadni, bekebelezni, magáévá tenni, azaz sajáttá érteni és írni át Pilinszky versét. Nem törölni Pilinszky Két szonettjének szerzőségét, ellenkezőleg megerősíteni és úgy fogadni el a verset, mintha saját vers lenne.
