Nárciszok hölgye

Mint azt a téma nemzetközileg elismert szakértője, prof. Kállay Labord előrejelezte, május 8-án délután 14 óra 57 perckor a kárpátaljai Huszt melletti Nárciszok völgyében több százezer tő nárcisz bontott egyszerre virágot. A Narcissus angustifolius (helyeslevelű nárcisz) igazi kárpátjaikum, a szakértő szerint a jégkorszak idején a környező hegyekből leömlő sár hozta magával az egyébként csak a hegyvidéken honos növény nemzeti gyökereit. – A kárpáti nárcisz májusi virágzása idején a több mint 250 hektáros völgyet bódító illat hatja át. A kisebb mezei vadak szabályos narkózisba esnek tőle, de feljegyezték az esetet, amikor egy jeles kárpátaljai költőknek itt sikerült ihletet adó delíriumba esnie. – A nárciszok virágzása idején minden év májusában itt kerül sor a nárcisztikus hajlamú költők világtalálkozójára, továbbá pedig a szintén tradicionálisnak mondható múzsaversenyre is, amelynek során a költők megválasztják a Nárciszok Hölgyét.

Haza a mélyben

Egyáltalán nem gondolom azt, hogy egy 13 éves kárpátaljai gyereknek Ukrajnát a hazájának kellene tekintenie. Ám azt még kevésbé tartom egészségesnek, ha „Az én hazám” témáját úgy rajzolja meg, amint ezt a nemrégiben szervezett gyermekrajz-pályázat egyik  beregszászi nyertese tette. Veszélyesnek és károsnak vélem, ha a szülők-oktatók ilyen szellemben nevelik a kárpátaljai magyar gyerekeket és súlyosan hibásnak tartom a zsűri döntését, hogy ezt a rajzot a díjazottak közé sorolta. A haza fogalma persze a kárpátaljai (és általában a külhoni) magyarok számára eléggé problematikus, de kellő realitásérzékkel, józan ítélőképességgel és némi  bölcsességgel jó válaszok is adhatók a valóban kényes kérdésekre. a cikk folytatódik >>

Kárpátaljai oldalam

Most pedig szeretnék egy másik oldalamról bemutatkozni – mondta a szép emlékű Antal Imre – és hátat fordított a közönségnek, így mutatva a másik oldalát. Nos, nekem hátat éppenséggel nem kell fordítanom semminek, és nem annyira új oldalamról bemutatkozni akarok, mint inkább egy felújított oldalamat megmutatni szeretném: neve és címe ez: Kárpátalja. Merthogy azért minden ellenkező híresztelés és piréz mivoltom dacára mégiscsak lappang bennem némi lokálpatriotizmus. Még ha olykor ezt jól is titkolom, és nem egyszer úgy tűnhet, mintha tényleg hátat fordítottam volna ennek az áldott-átkozott provinciának. Pedig dehogy. Épp csak másként kötődöm hozzá. Ezzel a felújított honlappal mindenesetre több célom is van, és szeretném, ha kedvelt, látogatott oldallá válna. a cikk folytatódik >>

Arabella a csillagokból

Büszkén mutatja hét esztendei munkájának bordó műbőrbe kötött eredményét. Újra és újra nekifutok a hosszú címnek, aztán inkább belelapozok… Van benne elég sok helyszíni fotó, jobb híján elidőzöm a hegyi kunyhóknál, fatemplomoknál. Hümmögök, mintha ismerném ezt a világot. Holott a külsőségeit sem eléggé. De mennyivel többet tudhat az, aki a legmélyére ásott. a cikk folytatódik >>

Kabátlopási ügyem

A közvéleményt foglalkoztató elnöki plágiumgyanú jó alkalmat ad számomra, hogy felidézzem, magam miként keveredtem kabátlopási ügybe. Az eset a ma már messzinek tűnő múltba, a hanyatló szocializmus cenzúraterhes esztendeibe vezet. A történet eléggé szövevényes, így kis bevezető és néhány kitérő elkerülhetetlen. a cikk folytatódik >>

Nem vagyok azonos

Soha nem éreztem kisebbségi helyzetemet és „határon túli” státusomat hátránynak. Mindig inkább úgy tekintettem rájuk, mint egy sokismeretlenes egyetlenben az „adva van” kategória értékeire – nélkülük közelébe sem juthatnék a megoldásnak. Másnak más a készlete – az enyém ilyen, az enyém ez, ebből kell kiindulnom. Ha jól helyettesítem be a készen kapott értékeket a megfelelő helyre, akár még pontosabb, jobb képletet is kaphatok, mint azok, akik látszólag kedvezőbb adottságokból indulhattak ki.

Alkotó embernek meg éppen hogy javára válhat minden különleges, átlagostól, normálistól eltérő, periférikus helyzet. Igaz, hogy kevesebb benne a biztonság és kényelem, de hát ugyan nem a veszélyből és a gyötrődésből merít-e az, aki fest, komponál, ír. a cikk folytatódik >>

A régi Ungvár képei

Különösebb szorgalom és szenvedély nélkül, de egy ideje gyűjtögetem a háború előtti Ungvár képeit: ha valahol ilyenre bukkanok, általában lementem. Össze is állt egy egészen szép, de egyelőre sem időrendben, sem pedig téma szerint nem rendezett kollekció. Javát még régebben elhelyeztem egy „üres” weblapomon – meglehetősen kezdetleges formában. Most alaposan kicsinosítottam az oldalt, bekötöttem rendszerembe, feltettem rá a városhoz kapcsolódó néhány szövegemet, továbbá sok linket – és jó pár újabban talált képet is. Íme, így fest a cirka 60 képet bemutató honlap: Ungvár – Ужгород

Tízévente avantgárd

Az a megfigyelésem, hogy Kárpátalja magyar irodalmában tízévente felüti fejét az avantgárd. Mondhatnám úgy is, hogy cirka évtizedenként felmerül kis literatúránk állóvízéből (a posvány szótól egyelőre tartózkodnék) egynéhány elszánt, de játékos kis delfin, és veszettül elkezdik szétfröcskölni a vizet. Minek következtében a lassúbb járatú őshalak ijedten kapkodnak levegőért. Ám általában mégsem ők húzzák a rövidebbet, mert a delfinporontyok addig-addig pocskolják a lubickot, míg legelőbb ők kerülnek szárazra. Ott aztán már nem tudnak tovább viháncolni, így vagy visszacsusszannak az állóvízbe és óvakodnak a további vehemenciáktól, vagy keresnek maguknak egy másik vizet, tágasabbat, ahol kedvükre hajcihőzhetnek. a cikk folytatódik >>

Kárpátalja: az év könyve

Kárpátalján az év legjobb könyve lett a régió történetét magyar és ukrán szemszögből interpretáló, két nyelven kiadott tanulmánykötet ukrán változata. A monográfia az MTA és az ungvári egyetem  kutatóintézeteinek, valamint a beregszászi magyar főiskola szakembereinek az együttműködésével készült. Összeállítóinak célja az volt, hogy meghaladják a korábbi, kizárólagosan nemzeti szempontú interpretációkat. >>részletesebben

Kárpáti-e vagy?

A kontextustól és kérdésfeltevéstől függetlenül Lator Lászlóval örömmel szerepelek ugyanabban a mondatban: „Vajon kárpátaljai költő-e Lator László és vajon kárpátaljai író-e Balla D. Károly?” Remélem a szerzőnek okoz még ez a dilemma néhány álmatlan éjszakát. Én mindenesetre jót vidultam rajta, bár igaz, aztán kicsit elkomorodtam, mert arra gondoltam, legközelebb azt fogja felvetni, vajon magyar író vagyok-e. Merthogy az ő magyarságtudatába valószínűleg ugyanúgy nem tartozom bele, mint ahogy a kárpátaljaiság-felfogásába sem. De hát ez legyen az ő problémája. Azt viszont erősen remélem, hogy ha majd magyarságomat vitatja, legalábbis Esterházyval tesz egy mondatba.