„Szétblogolod magad, Károly, nem tudlak követni” – panaszkodik egy régi olvasóm, aki, miután leszoktattam arról, hogy még mindig a már csak ritkán használt bdk.blog.hu-n keresse új posztjaimat és akit végre átszoktattam ide, most joggal panaszolja, hogy sem a beregszászi népszínház feltámadásáról, sem Tsúszó Sándor Ford kocsijáról, sem a Weöres évforduló okán írt posztomat nem itt közöltem, hanem más-más blogjaimban, csak hosszú kereséssel tudott rájuk bukkanni. Igaza van. Nem biztos, hogy szerencsés az a túlzott differenciálás, amellyel téma, stílus, műfaj alapján szétválasztom a jegyzeteimet. Közéleti kekeckedéseim újabban a Kárpáti Viperában jelennek meg, az irodalomhoz-művészethez és saját írói munkámhoz sorolható hosszabb közlések (+ a versek) a Balládiumba kerülnek, a személyesebb apróságok főleg a Noteszban kapnak helyet, az meg logikus, hogy ha Tsúszó Sándor-kutatásaim újabb eredményét foglalom össze, az a Tsúszó-blogban legyen olvasható. – De azért igyekszem segíteni a labirintusomban eltévedőknek. Itt jobbra most kilistázva láthatók a Vipera frissei, ezen kívül van egy oldal, amelyiken 9 fontosabb blogomat lehet nyomon követni: BDK BLOGOK. De kedvében akarok járni azoknak is, akik nagyobb kutatómunka nélkül szeretnének frisseimre rábukkanni, így itt most külön is ajánlom a régi olvasóm által nehezen fellelt három írást:
napló
Anyám jegyei
Akkoriban a Mafla-sarok volt Ungváron a Facebook. Nevét onnan kapta, hogy azok a málészájú ifjak, akik a táncmulatságokon nem tudtak egy lányt sem megszorongatni, vasárnap délelőttönként a Kishíd utca és a Korzó sarkának kiszélesedő járdájáról lájkolták a templomból kijövő és előttük elhaladó hajadonokat. Sóvárgásuknak nem szabott gátat sem eső, sem fagy, akkor is ott meresztették a szemüket, amikor a szemközti saroképület sportüzletének portálja fölé a lelkes tulajdonos kitűzte az Ungvári Atlétikai Club zászlaját. Ez a nyilvános megosztás adta tudtára minden felhasználónak, hogy megnyílott a jégpálya. A szezonális applikációért rajongó ifjúság már az első estén önfeledten siklott jövője felé a villanyfényben, mit sem sejtve arról, hogy Hitler aznap írta alá a Barbarossa fedőnevű alkalmazást.
Anyám is köztük volt. Szüleivel nem sokkal azelőtt költöztek a városba Szegedről, leginkább a Kárpátalja visszafoglalása fölötti örömükben és székely nagyanyám nyughatatlanságának, kalandvágyának köszönhetően. Anyám, a messziről érkezett fruska hamar beilleszkedett a társasági életbe, oszlopos tagja lett a Soli Deo Gloria református ifjúsági szervezetnek, leginkább táncrendezvények előkészítésében és lebonyolításában jeleskedett. Az UAC-pálya jegén is kitüntette magát ügyességével, ha például vonatozás indult, mindig ő lett az első a sorban, őmögéje sorakoztak fel a lányok, és szembeállva az ő kezét fogta meg az a fiatalember, aki vállalkozott rá, hogy menetiránynak háttal haladva húzni kezdi a vonatot. A fiúnak jutott a legnehezebb feladat, mozdonyként ő vontatta a többieket, de az első lány szerepe sem volt könnyű, hiszen az ő karja erején és egyensúlyérzékén múlott, hogy a karaván egyáltalán elindul-e. Szerették ezt a játékot, a húzó imponálhatott az erejével, a lányok pedig élvezhették, hogy erőkifejtés nélkül is siklanak. Ám egyszer rosszul sült el a dolog. A húzó hátrabukott, magával rántotta anyámat, aki arccal beleesett a fiú korcsolyájába. Mentők vitték el, orrcsontja tört. A vágás helye élete végéig látszott az orrnyergén. Mint ahogyan a nosztalgiája is megmaradt. Elkopott csípőcsontja miatt nyolcvanévesen már csoszogni is alig tudott, amikor egy télen felsóhajtott: „Legalább meglenne a régi korcsolyacipőm. Korcsolyázni még egészen biztosan tudnék. Szabadon siklanék a jégen, lépés közben nem kellene emelni a lábamat.”
Az utolsó boldog Könyvnap
Az alábbi fotót a készítője, a Kárpátaljára korábban gyakran ellátogató egri Kolláth Jóska barátom osztotta meg a Facebookon. Indult is egy kis párbeszéd, én például rákérdeztem, hogy mikor, melyik évben készülhetett a kép – kapásból magam sem emlékeztem rá. Jó ötlet volt a gyerekeink életkorából kiindulni (az apróságok: Kovács Tamás, Balla Csönge, Kőszeghy Réka, Kovács Zsófia, Kulin Ágnes), de már elsőre három dátum adódott. Nos, utánanéztem, először 97-es naplóm adott támpontot (korábban sajnos nem írtam), aztán Éva előkereste a Pánsíp 95-ös évfolyamát – és meglett a bizonyíték. »tovább
Alkoholszonda-csempészet
Nagy mennyiségű alkoholszondát próbált kárpátaljára csempészni egy tiszasalamoni hölgy. Saját elmondása szerint elege volt a falujában népszokássá vált alkoholizmusból, épp ezert asszonytársaival összebeszélt, hogy kizárolag egy bizonyos alkoholszint alatt engedik agyukba férjeiket. A terv szerint az asszonymelegre vágyó tiszasalomoni férfiaknak előbb meg kellett volna fújniuk az alkoholszondát, és ennek állása szerint kerülhetett volna csak sor a másik állás csillapítására. A mintegy hat tucatnyi alkoholszonda a csapi vámhivatalban meglehetős feltűnést keltett. Valamennyit elkoboztak. Állítólag fel tudjak használni szolgalati célokra.
Csönge Csöngén
Kedves barátunk, Fűzfa Balázs irodalomtörténész, amikor pár éve megtudta, hogy Csönge többé-kevésbé Weöres Sándor miatt lett Csönge (erről itt írok: Weöres, Csönge), fő szervezőként azonnal meghívta lányunkat a Csöngén tartandő Weöres-megemlékezések valamelyikére. A dolog most realizálódott egy igen tartalmas, gazdag programú konferencia keretében (lásd: Egyik nyár, akár a másik – Weöres-konferencia). Csönge éppen most olvassa … Olvass tovább
Utoljára a Könyvfesztiválon
Véget ért a XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál. Ez jó alkalom arra, hogy felidézzem: a II.-tól kezdve bő tíz éven át mindegyiken ott voltunk. 6-7 alkalommal saját standunkon mutattuk be és árusítottuk nem csupán a saját kiadványainkat, hanem lehetőség szerint a teljes kárpátaljai magyar könyvkínálatot. Fárasztó, de nagyon kellemes alkalmak voltak ezek. Aztán kivonultam a könyvkiadásból, de vendégként még visszajártunk: hol nekem, hol Évának akadt dedikálni valója. Utoljára 2004-ban voltunk együtt a rendezvényen, Évának akkor jelent meg az első novelláskötete a Magvetőnél. Könyvbemutatók, felolvasások, dedikálások. Néhány fotó őrzi az esemény emlékét:
A magaslati haza elvesztése
Kedves M., jól látod, valóban elég rossz a közéleti-politikai közérzetem. A kérdésre, hogy miért rossz, nehéz röviden pontos választ adnom. Talán úgy fogalmaznék, hogy bár bő évtizede már leszámoltam bizonyos illúziókkal és megértettem, csakis privát életembe visszavonulva alakíthatok ki a magam számára olyan életvitelt, amely megfelel nekem s amely nem kényszerít méltatlan kompromisszumokra, azért ennek ellenére éltek bennem a környező világra vonatkozó bizonyos kollektivista ideálok – amelyek most, az utóbbi években, ugyancsak szertefoszlottak.
Költészet napja, 2013
Az idén egymástól igencsak eltérő két költészetnapi „eseményen” vettem-veszek részt. A Káfé Főnix szerkesztője, Cseke Gábor a mai napra egy digitális versantológia megjelenését időzítette: a gyűjteményben húsz kortárs költő most készült vagy régebbi versében vall magáról a versről, a költészetről, vagyis egyfajta metaköltészet, versről való verselés ez. A válogatást Pusztai Péter illusztrációi díszítik, az itt látható az én versemhez (a Szó) készült. A kisantológia a Magyar Elektronikus Könyvtár állományában és a Kafé Főnix oldalán egyaránt elérhető.
Póker Kaszinó – Budapest
Nyájas és nem kevésbé Tisztelt, továbbá Játékos Kedvű és Póker Rajongó olvasóim, ezen a tavaszi, de zimankóján sántikáló szép napon van szerencsém ünnepélyesen bejelenteni, hogy immáron az enyém a legjobb, a legelső budapesti póker-kaszinó. Bizony ám! Nem csalás és még kevésbé sem ámítás, elvégre nem vagyok én politikus. Ha azt mondom, hogy az enyém az első, akkor az enyém. Legalábbis az internet-indiánok híres törzsfőnöke, a Nagy Guggoló Nyomkereső szerint. Addig-addig guggolt a weberdei ösvényeken el-elszórt link-nyomaim felett, míg kisütötte, hogy a virtuális vadászmezők legeslegjobb és legeslegelső budapesti póker-kaszinója nem más, mint az énáltalam enkezűleg készített kis szerény és nagyon enyhén szólva is csúnyácska (mások által inkább rútnak mondott) weboldal. Tessék csak bátran bekopogni a keresőbe akár azt, ami ennek a posztnak a címében olvasható, akár azt, hogy Budapest Póker Kaszinó – de lehet angol helyesírású változatokat is használni, poker, casino és Budapest relációjában az eredmény mindegyre ugyanaz: az első találat az én, az én, AZ ÉN HONLAPOM.
Csönge és a marconák
Csaknem egy hete készülök arra, hogy elmondjam, milyen az, amikor a kebel küzd a gyomorral. Amikor az atyai kebel büszkén dagad, a szülői gyomor viszont görcsbe rándul annak láttán, hogy a Leány, mint székházfoglaló, az Index címlapfotójára került, még ám marcona verőemberektől közrefogva. Akit éppen bizakodó-gyanakvó félmosollyal mustrál, az történetesen gyilkosságért 10 évre ítélt nehézfiú.