A sufniban

Ötéves volt, amikor az anyja először zárta a sufniba büntetésül, amiért az új szoknyájában beletoccsant a sárba. Ettől kezdve mindig ide csukta be, ha rossz fát tett a tűzre, vagy ha útjában volt. Csak először sírt, később rájött, hogy a sufniban lenni jó, a réseken besütő nap csíkokat rajzol a porba, a hasított fából pedig tornyot lehett építeni. Kifelé nézelődni is remek szórakozás: figyelheti, mi történik az udvaron, ki megy el a kerítés előtt – de őt nem látja senki.

Olvass tovább

Oresztész és a közhelyek

Beteglátogatóba érkeztek. Szájra adták agresszív nyálas csókjaikat, hoztak bonbont és befőttet, hosszan zörögtek nejlontasakjaikkal, amíg minden odaadó figyelmességüket kipakoltak a nachtkasznira. Kis pálinkát is akartam, finom házit, de azt most neked nem lehet, szabadkozott egyikük. Oresztész csalódottan legyintett, ugyan miért pont azt ne lehetne, majd rémülten figyelte, ahogy a közhelyek végigülik az ágya szélét, a … Olvass tovább

Oresztész és az aggodalom

A félig nyitott ablakon karját kidugta az aggodalom. Nem, egyáltalán nem azt akarta megállapítani – mármint az aggodalom -, hogy esik-e az eső, erre nem volt szükség: a kövér cseppek jól látható csíkokat húzva kötötték egybe az eget a földdel. Hogy az aggodalom mégis kinyúlt a félig nyitott ablakon, annak okát a szemközti nyárfára épített … Olvass tovább

Oresztész és a közelgés

Nem izgatta különösebben a közelgő vihar. Van ernyője, van esőkabátja. Bár itt benn a szobában aligha lesz szüksége rájuk. Teljes a biztonság, a háztetőn villámhárító, a pincében felfújható mentőcsónak. Keze ügyében a telefon, mentők, tűzoltók valahol készenlétben, ha mégis. De ugyan miért lenne mégis? Őt csak ne riogassa a rádió azzal, hogy a Dunántúlon már orkánszerű és galambtojás nagyságú. Juszt sem kezd el szorongani.

Olvass tovább

Oresztész és a kávézacc

Az előbb elrepült egy mókus az ablak előtt, mondta bele a kávéscsészéjébe Éva egy reggelen, amikor még nem lehetett tudni, milyen ábrát rajzolnak a tektonikus vonalak a ház alá, mint ahogy azt sem, előkeveredik-e valaha a káoszból az egyén és a tömeg viszonyát ábrázoló elveszett festmény. Oresztész kinézett az ablakon, s anélkül, hogy mérlegelte volna, … Olvass tovább

Oresztész hintalovon

A hervadás akkor már második napja környékezte a szökőkutat. Az első napon csak járt körülötte, figyelte rezdüléseit. Éjszakára elhúzódott mellőle, egy tuja tövéből nézte a színes fénypászmákban megújuló csodát. A második napon már közelebb merészkedett, megtapogatta a márvány medence sima köveit. Imponált neki az elegáns hűvösség, amellyel a vízsugarak a kis barokk teret szemlélték, élvezte … Olvass tovább

Oresztész hunyorgó fényben

Túl forrónak találta az iszappakolást a karján és a vállán, mégsem szólt a nővérnek. Inkább azt figyelte, ahogy az andalító, sárgás fény meg-megrezdül a kifeszített lepedők között. Feszültségingadozás, gondolta. Talán hegesztenek a közelben, és amikor ívet fog az elektróda és sercegve olvadni kezd a vas, akkor a nagy terhelés miatt a hálózatban pillanatra alább esik … Olvass tovább

Oresztész és a kényszer

Akkor már második órája járt fel s alá az üvegfalak között. A bámészkodók egyike sem tudta megmondani, vajon azelőtt tétlenül ült-e a szálkás deszkájú priccsen vagy éppen feküdt rajta, netán guggolt mellette vagy félénken alámászott, mint ahogy arra sem tudtak válaszolni, mi okozta váratlan nyugtalanságát, belső késztetésből indult-e szűk távlatú, de az idő múlásával mégis … Olvass tovább

Oresztész az alkonyatban

Óvatosan kerülgette a tócsákat, pedig mezítláb volt. Meg-megállt, a magasba emelte tekintetét, habár a szűk sikátorok fölött alig is látszott kevéske a piszkosszürke alkonyati égből. Valahol felbőgött egy erőgép, a házak faláról hangtalanul peregni kezdett a vakolat. Oresztész aprót sóhajtott és folytatta kacskaringós útját. Nem kellett sietnie. Tudta, a véletlenek nem késleltethetik, pontosan akkor ér … Olvass tovább

Oresztész és a cimbalmos

Akkor kezdett havazni, amikor a széksorok között hosszan botorkáló cimbalmos végre középre ért. Ütőit letette a biliárdgolyók mellé és folytatta a vízkereszt idején abbahagyott kosárfonást, hogy az üregi nyulak téli fészke bőséges szaporulattal hálálhassa meg a holdfogyatkozást. Oresztész szolgálatkészen adogatta a hajlékony vesszőket és bámulattal figyelte, amint a cimbalmos keze nyomán lassan felépül az amfiteátrum.  … Olvass tovább